In memoriam – Garamvölgyi Lajos

01Garamvölgyi Lajost Debrecenben mindenki csak ,,Gara” néven emlegette. Neki, illetve a város azonos elnevezésű cukrászdájának köszönhetően ez a név fogalommá vált, ami a minőséget testesíti meg. Pályafutása során bárhol járt, mindenhol kivívta a szurkolók elismerését, tiszteletét. Sikerei legfőbb helyszínén, Debrecenben különös rajongással szerették, játékosok és szimpatizánsok egyaránt. Reményt, magabiztosságot, nyugalmat sugárzott a legválságosabb időkben is. Minek köszönhette különleges népszerűségét? A választ, valamint számos érdekes adalékot megtudhattok hajtás után.

Garamvölgyi Lajos a Fejér megyei Alapon született 1952. április 8-án. A Videotonban kezdte a játékot, meghatározó tagja volt, az 1976-ban az élvonalban ezüstérmes fehérvári alakulatnak, hátvéd poszton. 1979-ben került Debrecenbe, és először a DMVSC-ben, majd a Debreceni Kinizsiben játszott. Úgy tartotta, hogy Debrecenben nehezen fogadják be az idegeneket, ám akit megszeretnek, ahhoz erősen ragaszkodnak. Ő pedig sokat tett, azért a bizonyos szeretetért. A védelem alappillérének számított. Játékával, sportszerű magatartásával hamar elnyerte a szurkolók szimpátiáját. Itt is fejezte be játékos pályafutását, de nem került távol a csapattól. Ugyanis edzői karrierjét szintén a Kinizsinél kezdte. Majd a DMTE, s egy nagy ugrást követően a Kabai Cukor következett az 1991-92-es idényben. A kabai csapatnál elért sikerei okán merült fel a neve a DVSC vezetőinek egymás közti megbeszélésein. Az együttes ekkor a másodosztály élvonalában tartózkodott, a feljutás deklarált céljával. A bajnokság félidejében vette át a stafétabotot Ebedli Ferenctől a 2. helyen. A javarészben fiatal debreceni játékosokkal megnyerték a küzdelemsorozatot, és feljutottak az NB I-be.

Az ilyenkor általánosan követett szokás – azaz a keret megerősítése – financiális akadályokba ütközött. Így azokra a javarészt fiatal labdarúgókra kellett építeni csapatát, akikkel kivívta a feljutást. Ezek közé tartozott Dombi Tibor, Pető Zoltán, Sándor Tamás, Szatmári Csaba és Madar Csaba. Kiegészülve olyan rutinos játékosokkal, mint Sándor Csaba, Kondás Elemér vagy a veterán hálóőr Horváth Béla. Az erősítést pedig nagyrészt szerény képességű román-ukrán légiós had jelentette. Közülük csupán Gojan Liviu és Viktor Gracov nevét érdemes kiemelni. Hiába nem állt az együttes nagy nevekből, Garamvölgyi mégis ütőképes csapatot kovácsolt össze a Lokiból. Hazai pályán kifejezetten acélosan teljesített a gárda, az őszi szezonban mindössze egyszer hagyták el vesztesen a pályát. A tavaszra erősítés érkezett a támadó szekcióba, Nicolae Ilea személyében, aki a besztercei csapat színeiben a Román Kupa döntőjében lőtt góljával hívta fel magára a figyelmet. Első két mérkőzésén rögtön be is talált a kapuba. A záró fordulóban Gara először, de nem utoljára fektette két vállra a Ferencvárost. A csapat végeredményben a kieső zónát messze elkerülve, a 7. helyen futott be. A csapat házi gólkirálya Sándor Tamás lett 14 találattal. A használhatatlan légiósokat elbocsátottak, de az anyagi helyzet nem vett gyökeres fordulatot. A nyáron Vadicska Zsolt, Arany László, Kovács Norbert és Gaica megszerzésére futotta a költségvetésből. Ennek ellenére Gara mester kifundálta, hogyan tehetné még inkább eredményesebbé tanítványai játékát. Hátul a Pető-Sándor páros adott tartást, Gojan sepregetett. A középpályán összeállt a szélvészgyors Dombi-Madar-Szatmári trió, s Vadicska cipelte a zongorát. Elől pedig a Sándor-Arany duó az őrületbe kergette a riválisok védőit. Tömték őket labdával, s ketten együtt 28 gólt termeltek a bajnokság során. Az Oláh Gábor utcai stadion oroszlánbarlanggá vált, ahová senki sem utazott szívesen. Otthon férfias küzdelemben pusztán kétszer nem szereztek pontot a piros-fehérek. Ezen kívül szót kell ejteni a Vasas elleni 1994 októberében megrendezésre kerülő ,,szotyis-meccsről”. Hartmann Lajos játékvezető egyetlen bedobott szotyolás zacskó miatt 0-0-s állásnál, néhány perccel a vége előtt félbeszakította az összecsapást. A 3 pontot a Vasas kapta. Ez azonban mit sem változtatott azon a sporttörténeti tényen, hogy a csapat bronzérmes helyen zárva, története addigi legnagyobb sikerét könyvelhette el.

Ennek hatására valamelyest konszolidálódott a klub büdzséje, a csapathoz került többek közt Bagoly Gábor, Dan Stupar és Plókai Mihály. Valamint a felnőtt kerethez rendeltek számos utánpótláskorú játékost, mint Böőr Zoltánt, Frida Ferencet, vagy Madar Tamást, akik U17-es bajnokok voltak. A vezetők elgondolkodtak Ilea eltanácsolásán, mivel bemutatkozása után, a ,,bronzos szezonban” visszafogott teljesítményt nyújtott, az egyébként írni nem tudó támadó. Gara azonban bízott benne, s kínált neki még egy esélyt. Megérzése kiválóan bevált, 11 góllal a második helyen végzett a házi góllövő listán. A csatár meghálálta a bizalmat, s piros-fehér színekben egészen 65 gólig meg sem állt, amivel az örökranglistán szintén második, Sándor Tamás mögött. A Loki megismételve a tavalyi szereplést az élmezőnyben finiselt, 4. helyen végezve. További büszkeséget jelentett a mester számára, hogy az atlantai Olimpián egy ötösfogat képviselhette a debreceni színeket. Név szerint Sándor Tamás, Dombi Tibor, Madar Csaba, Pető Zoltán és Szatmári Csaba.

Aztán ő is megtapasztalhatta, hogy kényelmetlenné válhat a kispad. Hiába állt a DVSC a negyedik helyen, 6 győzelmet aratva az első 10 fordulóban, egy BVSC elleni hazai 4-1-es zakót követően menesztették. Ez a vereség csak ürügyül szolgált, a BVSC ekkor amúgy is jó nevekből (Dragóner, Dárdai, Erős Karcsi, Füzi, Bükszegi, Egressy) állt. A valódi indokot az jelentette, hogy Gara konfliktusba került az akkori vezetőkkel, akik csupán a megfelelő alkalmat keresték arra, hogy megváljanak a kellemetlenné vált szakembertől. Utódjával, Dunai Antallal visszaesett az együttes, s 10 meccset követően vehette kalapját. Dombi beadásain azonban ennyi idő alatt is sokat csiszolt. De térjünk vissza Garamvölgyihez, aki elfogadta a zalaegerszegi felkérést, s átvette az irányítást a zalai csapatnál. Ahol ismételten egy alapvetően fiatal keretet (Molnár Balázs, Filó, Kocsárdi, Sebők József) kellett ütőképessé gyúrnia. A ZTE előtte csak vergődött a szezonban, s mi tagadás sokáig vele sem szárnyalt a gárda, a 13. helyen befutva végül. Ennek ellenére a szurkolók itt is hamar megkedvelték. A következő évben érkezett két gólerős támadó, Arany és Casoltan, s az ő elképzeléseivel történő felkészülés után masszív középcsapattá vált a Zalaegerszeg, 7. pozícióban végezve. Hiába marasztalták a szezon után, szíve hazahúzta Debrecenbe.

Mondhatni a legjobbkor. Az 1998/99-es szezonban 12 fordulót követően ugyanis már 8 vereséget gyűjtött össze, a nemzetközi szereplés miatt kettős terhelésnek kitett Loki. Az egyesületet meglegyintette a kiesés szele, s tovább nehezítette a helyzetet, hogy a klub komoly adósságokkal küzdött. A szurkolók Garamvölgyi Lajost követelték a kispadra. Komoly baj volt, hívták, segítsen, s ő vállalta a feladatot, átvette a karmesteri pálcát Herczeg Andrástól. A nézőtéri kedélyek lecsillapodtak, a súlyos nehézségek ellenére nyugodt légkört varázsolt az öltözőbe személyiségével. Korábban periféria szorult játékosoknak (Radu Sabo, Sándor Csaba, Siklósi) szavazott bizalmat, kulcsszerepet szánva nekik. Újra példás csapategység alakult ki Debrecenben. Az együttes pedig – Sándor Tamás nélkül – elindult fölfelé, s a hátralévő öt őszi fordulóban veretlen maradt. Majd tavasszal két győzelemmel rajtolt. Márciusban robbant a bomba, lemondott Erdei Zoltán klubelnök, s kiderült a klub 200 milliós adósságot halmozott fel. Az egyesület az önkormányzat szerepvállalásának köszönhetően menekült meg a csődtől. A játékosoknak új szerződéseket kínáltak, havi 100 ezer forintos vállalkozói díjjal, illetve egységes prémiumrendszerrel. E szerint a győzelem 2.2 millió, a döntetlen 600 ezer forintot ért. Ennek ellenére folytatódott a felzárkózás, a Sabo-Ilea kettős ontotta a gólokat. Április 10-én következett a szezon egyik csúcspontja. Az Oláh Gábor utcában, egy frenetikus mérkőzésen 6-1-re gázolta el a Lokomotív a későbbi ezüstérmes Fradit. Csodás utószületésnapi ajándék volt ez a mesternek, akit a lefújás után is hosszasan éltettek a drukkerek. Gara teljesítette a megbízást, az élvonalban tartotta az együttest, amely egészen a 9. helyig lépett előre.

Ezzel párhuzamosan a Magyar Kupában meneteltek a piros-fehérek. A Lébény ellen 3-1-es siker, majd a Vasast idegenben, két gólos hátrányból fordítva vertük meg. A Diósgyőr következett, s két hajrában szerzett góllal 3-1 arányban diadalmaskodott a Loki. A Győr 2-1-es búcsúztatásával, pedig már a fináléra készülhetett a Garamvölgyi-legénység. Az 1999. május 20-án rendezett döntőben a Tatabánya volt az ellenfél. Az összecsapás Bagoly Gábor találatával, valamint Gelei öngóljával 2-1-es győzelemmel zárult. Így elhódította a csapat a Kupát, s ezzel együtt elindulhattak nyáron az UEFA-kupában. Az előzmények ismeretében ez erőn felüli bravúr volt. A sorsolás után kiderült, a német VFL Wolfsburg vár a Lokira. Hazai pályán a papírformának megfelelően 2-0-s győzelmet aratott a német gárda. A visszavágó azonban országos visszhangot kiváltó eredményt hozott. Sabo teljesen súlytalannak bizonyult az első felvonáson, sokan kikövetelték a kezdőből. Gara viszont gólt érzett a román támadóban, s ismét a kezdőbe jelölte. Ösztöne sokadszor súgott helyesen. A Loki ugyanis Sabo duplájának köszönhetően fordított, és 2-1-re legyőzte a jó nevű ellenfelet. Különösen második találata ment élményszámba, amikor a tizenhatoson belül meghúzott egy esernyő cselt, majd fejjel eltolta a labdát a másik védő mellett, s kilőtte a rövid sarkot. A DVSC méltósággal búcsúzott a nemzetközi porondtól.

A következő idényben már Dombi és Ilea nélkül kellett felvenni a harcot a vetélytársakkal. A távozó román csatár helyett Kerekes Zsombor lett a gólfelelős. Az egyre gyengébb keret dacára, nem voltak kiesési gondjai a csapatnak, sőt végig stabilan a középmezőnyben tanyázott. Hiába, óriási meglepetésre 2000 nyarán Gara távozott a debreceni kispadról. Ennek hátterére 2001 tavaszán derült fény. Egy interjúban a következőket mondta: ,,Egy hazai találkozó után voltunk, már arra sem emlékszem, hogy kikaptunk, vagy döntetlen lett az eredmény, lényeg az, hogy nem nyertünk és rosszul is játszottunk. Borsó Béla a meccs után bejött az öltözőbe és próbálta Bodnár Lacit vigasztalni. Nem baj – mondta neki – lesz ez még jobb, emiatt még nem esik kútba a kijevi lehetősége. Ez abban az időszakban volt, miután Laci visszajött a kijevi próbajátékról. Istápolta Bodnárt az öltözőben, és én ezt nem néztem jó szemmel. Mert igenis baj volt, hogy nem nyertünk, hogy nem ment a játék, De az is a bajom volt, hogy Laci, miután visszajött Kijevből kifejezetten rosszul játszott, csak árnyéka volt önmagának, annyira megszédítette az eligazolás lehetősége, hogy az akkori feladatára már nem is tudott koncentrálni. Ez akkor úgy egyszerre kifakadt belőlem, mondtam neki, hogy menjen ki az öltözőből, meg ami az eszembe jutott. Ilyen vehemens a természetem, nehezen tudok ilyenkor uralkodni az érzéseimen. Vagy éppen sehogy.”…,,Lehet, hogy ezért kellett távoznom. Az eset után kimentem Borsóhoz az Epona Lovasfaluba és elnézést kértem tőle. Tisztáztuk a dolgot, és kezet fogtunk, de a tüske ettől függetlenül benne maradhatott. Ezt onnan tudom, hogy amikor elnökségi ülésre került sor, kijelentette: mindenki lehet edző Debrecenben, csak Garamvölgyi nem! Volt ráhatása az elnökség néhány tagjára és megnyerte őket ehhez. Ezért kaptam én a vállalhatatlan szerződést. A bajnokságban az 1-3. helyezés, a Magyar Kupa megnyerése, de mindenképpen el kell indulni a nemzetközi kupában. Mondtam, hogy rendben van, leadtam egy papírt, rajta nyolc névvel. Közülük kértem kettőt-hármat, nem többet, erősítésnek…Mivel az erősítések nem voltak meggyőzőek, akikkel teljesíthettem volna a feltételeket, nem vállaltam a hosszabbítást. Nem adtam fel nekik a magaslabdát, hogy a harmadik forduló után páros lábba rúgjanak ki, és a sárba tiporjanak.”(forrás: Vitos György: Aranyévtized, 2009)

Mindenesetre Gara már a másodosztályú Nyíregyháza trénereként nézte végig szeretett együttese vergődését. Közben a szakmai továbbképzésről sem feledkezett meg 2001-ben UEFA- B majd 2002.-ben UEFA- A licence edzői minősítést szerzett. A 2002-2003-as szezonban újfent tűzoltó szerepre kapott felkérést, ez alkalommal a békéscsabai vezetőktől. A rendkívül gyenge rajtot követően, 4 forduló után bízták meg, hogy mentse meg a csapatot a kieséstől. A gondokon azonban ő sem tudott úrrá lenni. Tizenegy mérkőzést követően, egy győzelem, tíz vereség, 13 rúgott, 34 kapott gól volt a mérleg. Mely után így felelt egy kérdésre: ,,Igen, ez azt jelenti, ha kell, felállok a kispadról, elviszem a balhét, ám a törülközőt nem dobom be, nem hagyom el a süllyedő hajót. Ez nem az én stílusom.” Remek példázat.

A szurkolók egy 6-1-es debreceni vereség után a játékosokat szállító busz megtámadásával markánsan fejezték ki elkeseredettségüket. Az egyetlen, akit nem kritizáltak, az Garamvölgyi Lajos volt. Ezután háromszor győzni tudott a csapat a következő öt meccsen, legyőzve többek közt a Fradit az Üllői úton. Úgy tűnt minden megoldódik, de a tavaszi szezonban ismét három bukfenc következett, így távozni kényszerült. Amit a következőképpen kommentált: ,,Meglepődtem, de azért ez benne volt a levegőben. Közösen leültünk, majd javasoltam a vezetőknek, amennyiben úgy látják, hogy egy új edzővel a csapat megindul felfelé a tabellán, szívesen félreállok. Semmiképpen sem akartam, hogy bárki azt higgye, két kézzel kapaszkodom a kispadba, viszont a süllyedő hajót sem akartam elhagyni, pedig nagyon cudar időszakot éltünk meg a játékosokkal. Ez egy abszolút baráti válás volt, követelések és tartozások nélkül, esetünkben a közös megegyezés tökéletesen fedi a valóságot.

Ezt követően saját elmondása szerint, kicsit megcsömörlött a labdarúgástól, de 2 év pihenő után az akkor NB III-as Hajdúböszörmény mellett vállalt előbb csak segítői, majd vezetőedzői feladatokat. Dolgozott Létavértesen is, aztán 2007-től haláláig a debreceni utánpótlásban tevékenykedett szakágvezetőként. Érdemei elismerései végett Debrecenben Hajós Alfréd-díjjal jutalmazták 2004 őszén. Hosszan tartó betegség után 2008. augusztus 18-án hunyt el, 56 éves korában. A mester 154 élvonalbeli mérkőzésen ült a DVSC kispadján, ebből 71 alkalommal vezette győzelemre csapatát.

Mentalitása, játék iránti szeretete mindenki számára példaértékű volt. Zsenialitása abban rejlett, hogy a legfeszültebb időszakokban is képes volt megfelelő atmoszférát teremteni a csapat körül. Motivációs képessége, intuíciói utánozhatatlanok, nem lehet tanítani. Kiváló érzékkel tudott belenyúlni a meccsbe szükség esetén, s jól gondozta a szárnyaikat bontogató tehetségeket. Több játékos is ragaszkodott hozzá, példaként Arany László, illetve Cornel Casoltan is az ő hívására tette át székhelyét aktuális együtteseihez. De Keresztúri András szintén kizárólag az ő regnálása idején tudott a kapuba találni a Békéscsaba színeiben, még hozzá 9 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját.

Munkájával, ő alapozta meg a későbbi még nagyobb sikereket. Nyugodj békében Mester, sohasem feledünk!

(A kép forrása: www.ztefc.hu)

(A 2. és 3. idézet  forrása:www.origo.hu)

Cimkék:, ,