Citromdíj – 3. rész

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. Sorozatunk harmadik epizódjának alanya pedig nem más, mint Thorsten Flick.

c3flick

A DVSC rászámolásra emlékeztető módon, sorra veszítette el vezéregyéniségeit, ennek ellenére a pesszimista várakozásokra jócskán rácáfolva az élmezőnyben vert tanyát a pontvadászat 1999-2000-es idényében. A nyári offszezonban újabb játékosoktól kényszerült búcsút venni a klub, így árgus szemek szegeződtek az új szakmai stábra, hogyan találnak gyógyírt a sebekre. A legégetőbbnek egy karmesteri adottságokkal megáldott belső középpályás becserkészése bizonyult. Találgatások szép számmal akadtak akkoriban, arra azonban bizonyára kevesen gondoltak, hogy a hálót legvehemensebben egy német játékosra próbáljuk kivetni. Pontosabban nem is egyre, mint később kiderült. Gyanakvás és bizalom együttes keverékébe mártott érdeklődéssel vártam a pillanatot, hogy élőben is megszemlélhessem a városban hamar viszonylag ismertté vált Thorsten Flicket, akit a helyi sajtó ott fényezett, ahol csak lehetett. Volt-e alapja?

Kétségtelen, hogy ígéretesen indult pályafutása, a Darmstadt U17-es csapatából kiemelkedett, így hamar felfigyelt rá az Eintracht Frankfurt, ahol 1993 és 1995 között már az U19-es korosztályban pallérozódott. A tanulóévek után pedig az első csapathoz rendelte a szakmai stáb, amelynek feje Jupp Heynckes volt, igaz a szezont nem élte túl a Leverkusen jelenlegi mestere. Ezenkívül a debütáló évében csapattársként üdvözölhette Andres Köpkét, illetve a Fradiból ismerős Marek Penksát. Kiegyensúlyozott évek után 1999 nyarán leigazolta a Napoli. Ezt követően viszont lejtmenetet vett pályafutása, miután az olaszoknál nem vált be gyakorlatilag fél évente csapatot váltott, míg nem 2000 nyarán a Viktoria Aschaffenburg együttesétől hozzánk került. Az edzéseken jól mozgott, meggyőzte Komjáti András szakvezetőt, aki szervező szerepkört, a csapat mozgatásának feladatát szánta neki. Az edzőmeccseken pedig már a szurkolók is megcsodálhatták “élesben”. A felkészülési meccsek szurkolói nézetváltásának manifesztációjaként annyi mindenképp álljon itt, hogy a józanabb drukkerek megfogalmazták a költői kérdést, vajon egy (jó) német játékos miért is pont a kiesés ellen küzdő Debrecent választja? Ám a meccsek alatt elfogyasztott sörmennyiség és néhány tetszetős megmozdulás hatására meggyőzték magukat, kár károgni. Mert hát “végülis mégis csak egy német játékos”. S valóban az edzőmeccseken összességében jó benyomást keltett. Rajta kívül egy másik német is érkezett a csatársorba, Jörg Schmidt személyében. Izgatottan vártam a szezonrajtot.

A folytatás ellenben korántsem adott okot ömlengésre. Flick körülményesen szövögette szeretett csapatunk akcióit, s biztos ami biztos minimalizált futómennyiséggel igyekezett abszolválni a találkozókat, a nagy meleg káros mellékhatásainak elkerülése végett. Sprintet legfeljebb harsány edzői bekiabálás tudott kicsikarni belőle. Hatalmas csalódás lett a vége, Bagoly Gábor (akit amúgy bírtam) hozzá képest kész Zidane volt. Mentségére szóljon, hogy a maga módján labdabiztosnak bizonyult, nagy százalékban játszotta meg pontosan a labdákat, igaz a támadások menetén vajmi keveset lendített előre. Sallangmentes játékot hozott, ami egy söprögetőtől maximálisan respektálható lett volna, ám esetében egy irányítóról beszélünk. Amely poszt elsődleges ismertetőjele a felelősség felvállalása. Ehhez képest a rivális védői nyugodtan elfogyaszthattak volna egy kávét, mire végre kapura tört. Kilátástalán játéka a nemzetközi helyzet fokozódásával még több idegbajt okozott, s egyre elszórtabban tudtam rajta mosolyogni. 2 bajnoki gólt még így is összekapart piros-fehér színekben. Aztán Pajkosnál szerencsére kegyvesztetté vált, így a 19. forduló után többé már nem boldogította a drukkerhadat. Kontraktusa lejártával vette a kalapját, hogy jó néhány évig még alsóbb osztályú német csapatok között ingázzon, egészen a 2008-as visszavonulásáig.

Nem először és nem is utoljára bizonyosodott be, ha valaki jól teljesít felkészülései meccseken, az semmi garanciát nem jelent arra vonatkozóan, hogy tétméccseken, kiélezett szituációkban is megállja majd a helyét. Az áldozat ugyan honfitársa is lehetett volna, de a Bajzát-Kerekes duó termékenysége miatt, Schmidt impotens játéka kevésbé volt sarkallatos. Ezért esett a választás Flickre.

(A kép forrása: flickr.com)