Út a triplázásig – 2. rész

szentesAz 1997-től 2000-ig tartó időszak áttekintése után folytatódik retrospektív utazásunk. Szentimentalizmussal átitatott nosztalgikus kronológiánk egy szörnyen viszontagságos év felidézésével kezdődik, amely azért 1999-hez hasonlóan ismételten tartogatott magában sikereket is. Ezután a kivezető út és a felívelés kezdeti stádiuma kerül terítékre. A 2. felvonás főbb csomópontjai: trénerváltások, Szima Gábor szerepvállalása, kupasiker, Bordeux és egy dobogós helyezés. Öveket becsatolni, felkészülni, s hajtás után mehet a menet.

Az előző rész ott fejeződött be, hogy Garamvölgyi Lajos távozott a cívisvárosból. Aminek valódi okát, már sohasem tudjuk meg. Úgyhogy három komoly fejlemény is történt 2000 nyarán, egyrészt a kispadot Komjáti András foglalta el, akinek múltja miatt kétszer annyit kellett (volna) letennie az asztalra elfogadása érdekében. A másik, hogy az MLSZ újabb átszervezés mellett döntött, s drasztikusan 16-ról 12 csapatra kívánta csökkenteni az élvonal létszámát. A következő metódus szerint, a csapatokat két nyolcfős csoportba sorolták, amelynek lezárultával mindkét csoport utolsó két helyezettje már 2000 őszén elbúcsúzott az első osztálytól. Ezt követte a kvalifikációs küzdelemsorozat, ahová az együttesek nem vihették magukkal a szerzett pontokat, csupán a helyezés alapján bónuszpontokban részesültek. Az utolsó két hely kiesést jelentett. A harmadik abban állt, hogy mi is végleg száműztük a centerhalfos (söprögetős),  emberfogásos 3-5-2-es szisztémát. Lássuk ezután, hogyan alakult a keret az uborkaszezonban. Gojan visszavonult az aktív játéktól, Bodnárt ezúttal már leigazolta a Dinamo Kijev, a rövid időre Frankfurtból hazamenekült Dombi Utrechtbe, Kiss Belgiumba távozott. Radu Sabo Zalaegerszegen folytatta pályafutását, valamint Bagoly Gábor is megvált a piros-fehér szereléstől. Komjátinak tehát új együttest kellett építenie. Érkezett Hanák Viktor Siófokról, Ljubisa Alekszics, Thorsten Flick, Jörg Schmidt, Turján György, valamint Balassa Péter a Haladástól, aki szerepelt korábban már Garamvölgyi erősítési tervei között is. Bodnár helyét Bernáth örökölte, Hanák érkeztével pedig Szatmári újfent egy sorral feljebb húzódhatott. Amivel így alakult az alapcsapat Komjáti alatt: Fekete – Bernáth, Alekszics, Turján, Hanák – Böőr, Vadicska, Flick, Szatmári – Bajzát, Kerekes. Ekkoriban még én is rúgtam a pöttyöst, s emlékszem, hogy a korosztályos csapatok edzői összegyűlve mindig hosszas eszmecserét folytattak a nagy csapatról, míg mi a futóedzéseket végeztük. Azon a nyáron viszont kínosan kerülték a témát, mintha senki sem akart volna tudomást venni arról, hogy baj lehet. Pedig a gárda játékosereje adott okot aggodalomra, mert az itthoniak közül ekkoriban már csak Bajzát, Kerekes, Böőr, Vadicska, Szatmári és Bernáth ütötte meg az élvonal színvonalát. Abban lehetett bízni, hogy a légiós erősítések beválnak, de sajnos nem úgy történt.

kerekesA csapat az MTK, Újpest, Vasas, Videoton, ZTE, Pécs, Nagykanizsa társaságában a B jelzésű csoportot alkotta. S rögtön beleszaladtunk két vereségbe, előbb 1-2 az MTK ellen, majd egy komoly megaláztatás a Megyeri úton, 3-8-as óriási zakó. A találkozó Balassa Péter számára súlyos következményeket jelentett, de ennek részleteiről egy másik posztban lesz szó. Az első két összecsapás azonnal jelezte, hogy egyáltalán nem vagyunk versenyképesek az élcsapatokkal szemben. A védelem különösen lehangoló képet mutatt, könnyedén zilálták szét az újpesti támadók. A védelem tengelyébe Alekszics került, s három nagyon fontos győzelem következett. Szép sorban Pécs 2-0, Nagykanizsa 3-0, Videoton 3-0. A Nagykanizsa ellen Sándor Csaba 300. NB1-es meccsét játszotta. A folytatásban papírformaszerű vereség a Vasas ellen, majd két értékes döntetlen (ZTE 0-0, MTK 2-2). Majd egy emocionálisan roppant fontos találkozón, otthon sikerült elégtételt venni az Újpesten az idény eleji sérelmekért, Kerekes (a képen) és Sándor Csaba találataival. Aztán két győzelem, két vereség. Az alapszakasz záró meccsén nagyon kijött a lépés, és 4-1-el küldtük haza a Zalaegerszeget, Bajzát mesterhármast ért el. Végülis főként a Bajzát-Kerekes duó termelésének (19 gól) köszönhetően a 4. helyen végeztünk a csoportban, s biztosan jutottunk a legjobb 12 csapat közé, egyúttal három bónuszpontot könyvelhettünk el.  A góllövőlistát Keres Zsombor vezette, Kabát Péterrel, illetve Vincze Piluval karöltve. Mindhárman 12 egységig jutottak. Elbúcsúzott a Nyíregyháza, a Haladás, a Pécs, illetve a Nagykanizsa.

Nélkülük rajtolt 2000. november 3-án a szűkített mezőny. A Vasast fogadtuk, s a 13. percben Kerekes révén vezetést szereztünk, ám Tiber egymaga fordított, így vereséggel nyitottunk. A hátralévő négy meccs eképpen alakult: ZTE 2-3, Videoton 1-2, Győr 3-2, amely meccsen Szabó II. Zsolt a 94. percben büntetőből szerezte meg a győztes gólt, végül Tatabánya 2-3. Az őszi rájátszás eredményei arculcsapásként érték a szurkolókat, a csapat a 11. helyre zuhant vissza. Foghíjasak voltunk, ami egyre inkább érződött. A Magyar Kupában viszont szerencsére túléltük az őszt. Jókor jött a szünet. Cipruson volt az edzőtábor, valamint tucatnyi légióst teszteltünk. Boldog-boldogtalan megfordult a Nagyerdőben. Ám egyedül a szerb Dragan Radojicsics felelt meg a próbajátékon, ő csatlakozott a debreceni kerethez. Kiderült még, hogy a Magyar Kupa negyeddöntőjében otthon játszunk majd az Újpest ellen. A tavasz óriási pofonnal indult, az MTK hazai pályán 4-0-al gázolt át rajtunk. Makray Balázs és Komjáti is a szurkolói pocskondiázások céltáblájává vált, emellett a nézők folyamatosan Garamvölgyit éltették. Komjáti nem tudta felrázni a csapatot, nem volt hajlandó makacs elképzelésein módosításokat eszközölni, így az Újpesttől is beszedtünk egy 3-0-ás gyufát, ami megásta Komjáti sírját.

A találkozót követő igazgatótanácsi ülésen menesztésre került, utódjának Pajkos Jánost nevezték meg, akinek 14 mérkőzés állt rendelkezésére, hogy bennt tartsa az együttest. Pajkos mellett helyi kötődése szólt, valamint megfelelő munkát végzett az utánpótlás csapatoknál. Különös szokása volt, hogy a meccsek okozta feszültséget, nyalókázással próbálta levezetni. Pajkossal szemben számos kritikát lehet megfogalmazni, de az mindenképpen jó húzásnak bizonyult, hogy végérvényesen jegelte Flicket, s helyette Radojicsicsnak szavazott bizalmat, aki mindezt 14 meccsen szerzett 9 találattal hálálta meg. S a Pajkos-mágia egy ideig működni kezdett. Otthon két vállra fektettük a Dunaferrt a bajnokságban, majd az MK-negyeddöntőben  március 28-án hosszabbítás után az Újpestet is. Az eredmény 4-2, a mi oldalunkról Kerekes kétszer, valamint Bajzát és Radojicsics volt eredményes. Azután a soproni vereséget követően sorsfordító találkozó következett, itthon a Kispest ellenében. Az ütközetet Dubraviczky bíró vezette, aki szörnyen rosszul fújt, minden kritikus sziutációban az ellenfél javára ítélt, így hiába vezettünk 1-0-ra, majd 2-1-re is, a Kispest óriási hajrával és bírói segédlettel 15 perc alatt hármat gurított, s megfordította a meccset. A játékvezető szotyizáporban vonult az öltözőbe. Ráadásul újabb két vereség után már mindenki kongatta a vészharangot, sőt temette a gárdát. A Loki azonban nem roggyant meg és nem adta fel, a ZTE elleni siker úgy kellett, mint egy falat kenyér. Siklósi és Radojicsics révén 2-1-es győzelem. Sőt további négy meccsen maradtunk veretlenek. Az MTK elleni idegenbeli bravúrt követően már ott loholtunk a Videoton, Sopron és ZTE hármas nyakán.

kupacsapatDe hiába, mert következett az Újpest elleni hazai erőpróba, ami megpecsételte a sorsunkat lélektanilag. Kiss Béla egyértelműen elfújta a meccset. Bajzát és Kerekes találatával két góllal vezettünk, utána azonban három gólt érvénytelenített a játékvezető les címén, majd nem ítélt meg egy jogos tizenegyest a javunkra. A második félidőben Galaschek 5 perc alatt egyenlített, sőt a 75. percben egy erősen vitatható gólt megadott az Újpestnek, amivel már náluk volt az előny. Ezt Radojicsics még kiegyenlítette a 90. percben, ám nem figyeltünk a végén. Herczeg lépett ki a védők közül, elhúzta a labdát Baloght mellett is, és az üres kapuba gurított. 4-3 oda, a lefújás után pedig elszabadultak az indulatok. Néhányan a pályára rohantak az ultrák közül, s egy közel kétezres tömeg egy órán át tüntetett. Az MK-elődöntőben legyőztük 2-0 arányban a Tatabányát, így újabb döntőre készülhettünk, miközben tragikus végkifejlet felé tartottunk a bajnokságban. A Dunaferr elleni vereség ugyanis újra kilátástalan helyzetbe sodorta a gárdát. Majd következett a kupafinálé a Videoton ellen, az Üllői úton. A kezdőcsapat (képen): Balogh – Bernáth, Kovács N., Alekszics, Szatmári – Ulveczki, Szabó II., Vadicska, Böőr – Kerekes, Bajzát. Rendkívül jó napot fogtunk ki szerencsére, s Szatmári az első félidő végén meg is szerezte a vezetést. A szünet után szinte azonnal Kerekes tili-tolizott a büntetőterületen belül, majd kilőtte a jobb alsót. Ugráltunk örömünkben, már akkor éreztük, hogy ez a Loki ma innen már nem kap ki. S nem bizony, sőt Bajzát 20 perccel később már 3-0-ra alakította az eredményt. A 77. percben Julinho ugyan szépített, de egy rá egy perccel Ulveczki gyorsan lehűtötte a kedélyeket, majd miután Bajzát másodszor is beköszönt, kiütésessé vált a fölény. Amit Zombori gólja már csak kozmetikázni tudott. Másodszor is Kupagyőztes a Loki!

Ráadásul a kupadiadal után napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy a BKV Előre nem tudja vállalni az első osztályban való indulás jogát. Három vízválasztó bajnoki volt még hátra a szezonból. A Sopront 3-1 arányban múltuk felül, de a Kispest elleni 0-0 matematikailag is megpecsételte a sorsunkat. Az utolsó fordulóban már csak asszisztáltunk a Fradi bajnoki címéhez. Kiestünk az élvonalból, miután 24 pontot gyűjtve a 11. helyen végeztünk. De mégsem, június 25-én robbant a bomba, hogy a fővárosi egyesület pénzügyi gondok miatt valóban nem tudja vállalni az első osztályú szereplést, így a Loki jobbik kiesőként a mezőny tagja maradhat. Kerekes 19 gólig jutott, amivel házi gólkirály lett. A nyáron véget ért az önkormányzat főszerepe a klub működtetésében. A többségi tulajdonos a Szima Gábor fémjelezte befektetői csoport lett. A DVSC Futballszervező Rt.-nek nem volt lejárt határidejű tartozása. A klubnál a törvényi minimumra, azaz 20 millió forintra csökkentették az Rt. törzstőkéjét. Nem sokkal később a távozó ifj. Makray Balázs helyett Szilágyi Sándor lett az új ügyvezető igazgató. Az új tulajdonos pedig nem tétlenkedett, azonnal megkezdte a keret megerősítését. Érkeztek rutinos harcosok, mint Bíró Szabolcs, Kuttor Attila és Plókai Attila. Gólérzékeny támadó, Tiber Krisztián személyében. S jött még három idegenlégiós. A védelem bal oldalára Kaha Sketiani, a középpályára Jozef Majoros, a csatársorba pedig Vladimir Nenadics. A kapus tandem jónak tűnt, Kuttor érkezésével végre el lehetett felejteni Turjánt, aki csak azért nem kap citromdíjat, mert leigazolása sohasem kecsegtetett pozitív hozadékkal. Valamint Hanák válláról is leemelte a terhet Sketiani. A csatársor kifejezetten életveszélyesnek tűnt. A vezetőség a hatba kerülést fogalmazta meg célkitűzésként. Én férfiasan bevallom, hogy még merészebb álmokat szövögettem. Ebben a szezonban előzetes várakozásaim köszönő viszonyban sem voltak a végső eredménnyel.

A centenáriumi évünket július 14-én kezdtük Győrben, s Tiber góljával elhoztuk a három pontot. Majd jött a második UEFA-szereplés. A selejtezőben a moldáv Nistru Otaci került utunkba. Az odavágón Bajzát, Ulveczki és Tiber is beköszönt, így sima 3-0. A visszavágón csupán az eredmény védése lebegett a szemünk előtt, így egy góllal kikaptunk, de összesítésben 3-1-el léptünk tovább. Azután a bajnokságban három olyan vereséget szenvedtünk, hogy még gólt sem tudtunk rúgni. Majd 3 döntetlent követően az Üllői úton a Ferencváros várt ránk, ami esélyt adott a gödörből való kilábalásra. Éltünk is a lehetőséggel, Kuttor góljával három ponttal a zsebben utazhattunk haza. Aztán a szezon egyik csúcspontja következett, az Oláh Gábor utcában Nenedics, Plókai, Tiber és Böőr találataival 4-0-al elkaszáltuk az Újpestet. Az UEFA Kupa első fordulójában a francia sztárcsapat, a Girondins Bordeaux elleni erőpróba következett. Szmertyinnel, Dugarry-val, Eduardo Costaval és Pauletaval a soraikban. Idegenben hatalmas verésbe szaladtunk bele, a franciák 5-1-el átgázoltak rajtunk, s mindenki nyugtázta, hogy a továbbjutás sorsa eldőlt. De hiba volt ezt tenni, mert a visszavágón kisebbfajta csodát láthattunk. Plókai góljának, illetve Kerekes duplájának köszönhetően 3-0-ra vezettünk, egy gólra kerültünk az ember feletti bravúrtól, amikor még 25 perc volt hátra. A csoda azonban elmaradt, Pauleta a 77. percben pontot tett a párharc végére. Ennek ellenére ez a meccs egy nagyon szép emlék.

A Bordeaux vezetőedzője, Elie Baup a következőket nyilatkozta a lefújás után: “Az első meccsen dőlt el a továbbjutás, és ezúttal nem találtuk az ellenszerét egy 200 százalékos motiváltsággal játszó csapatnak. Le a kalappal a Debrecen előtt, megérdemelten győzött!” Ezzel viszont az emlékezetek momentumok véget értek. A csapat teljesítménye erősen hullámzott. A támadójáték kilátástalan volt, Kerekes nem tudta a korábbi ütemben szállítani a gólokat, Tiber befuccsolt, Nenadics nem volt az igazi. Középpályán Vadicska már erősen megkopott, Radojicsics is csak árnyéka volt előző félévi önmagának. Egyedül a hátsó alakzat dolgozott elfogadhatóan. Az őszi idény alapcsapata így festett: Bíró(Balogh) – Bernáth, Kuttor, Plókai, Sketiani(Hanák) – Böőr, Radojicsics, Vadicska, Szatmári – Kerekes, Tiber (Bajzát). Az őszt a 8. helyen zártuk, messze alulteljesítve az elvárásokat. A vezetőség az edzőváltásban látta az eredményesebb jövőt. Dajka Lászlót bízták meg az együttes irányításával, feladata az volt, hogy a 6 közé vezényelje a gárdát, s a rájátszásban ne a kiesés ellen küzdő hatosba kerüljünk. Mellékesen Norvégiából hazahoztuk a kiváló belső védőt Szekeres Tamást, valamint Belgiumból hazatért a szárnyait most már egyre inkább bontogató Kiss Zoli. A csapat játéka azonban vajmi keveset változott.  A meccsek helyett a szurkolókat inkább azok a szárnyra kapott hírek tartották lázban, hogy Sándor Tamás és Dombi Tibi hazaigazol. A csalódást jelentő 8. helyen végeztünk, mindössze négy ponttal elkerülve a kiesőzónát. A Dajka-csapat így nézett ki: Balogh – Bernáth, Kuttor, Szekeres, Hanák – Böőr, Majoros, Kiss, Szatmári – Bajzát, Tiber(Kerekes).

csapat2002A szezon végén Dajka is lapátra került, a helyét Szentes Lázár foglalta el, aki dolgozott korábban a Tiszaújváros csapatánál. Ahol sok játékos nem szerette szigorúsága, s kemény edzései miatt. A Haladást pedig 2002 tavaszán kupafináléig vezette. Továbbá megkezdődött a csapat átalakítása. Szentes kijelentette, hogy Kuttor, Tiber és Majoros játékára a továbbiakban nem tart igényt. Hazatért viszont valóban a két közönségkedvenc, Sándor és Dombi. Érkezett Szombathelyről Flavio Pim, akit én nagyon csíptem. Igaz olykor hajmeresztő hibákat vétett, miközben Lúcionak gondolta magát. Az 50-szeres román válogatott Selymes Tibor, aki mindig higgadtan és rendkívül okosan játszott. Majd később a téli szünetben Éger is csatlakozott a kerethez. Így rendkívül acélos védelem állt össze. A kapuba jött Sandro Tomic. A közzéppályára a rendkívül sokat robotoló, hatalmas mezőnymunkát végző Habi. A csatársorba pedig Sumudica, a fiatal Andorka és a szerencsejáték függő Sabin Ilie. Az átalakítások eredményeképp minden poszton egyértelműen erősödtünk, Tomic>Bíró, Éger>Kuttor, Selymes>Hanák, Sándor>Majoros, Sumudica>Tiber, Ilie>Nenadics. Kirajzolódott egy ütőképes társaság, nagyon ürültem, s már az edzőmeccseket is felfokozott izgalommal vártam. Titkon bajnoki aranyban reménykedtem. Mit érdekelt engem hogy a Fradit (Gyepes, Leandro, Kapic, Szkukalek, Lipcsei, Tököli, Gera) vagy az MTK-t (Juhász, Molnár, Füzi, Illés, Zavadszky, Czvitkovics, Ferenczi, Jezdimirovics) milyen játékosok alkotják. Én csak a Lokit láttam. Szatmári viszont egy hosszú kihagyást követően nem tudta visszanyerni korábbi formáját, így ebben a szezonban nem jutott szóhoz.

Szentes Kiss Zoliból jobb oldali védőt faragott, hogy ő és Habi egyaránt beférjen a csapatba. Selymes felfutásokkal segítette a támadásokat, Dombi gyorsasága semmit sem kopott, Sándor osztogatott, Bajzát és Sumudica pedig gólfelelősi tisztet töltött be. Így nézett ki az idény alapcsapata: Tomic – Kiss(Bernáth), Szekeres, Flávio Pim(Éger), Selymes – Dombi, Habi, Sándor, Böőr – Bajzát, Sumudica. A megfogalmazott elvárás a dobogóra kerülés volt. Ennek megfelelően két győzelemmel rajtoltunk, Sopron 2-1, Dunaferr 3-2. Aztán egy hatalmas meccs a Hungária körúton az MTK ellen, ahol 3-1-ről egalizáltunk. Végül a mesterhármast elérő Illés Béla döntött az MTK javára. Az Újpest elleni hazai 2-5 rendkívül fájdalmas volt. Azután viszont 13 fordulón keresztül nem találtunk legyőzőre. A csapat szépen játszott, de rengeteg pontot elhullajtottunk. Nyerhető meccseket engedtünk ki a kezünkből. Télen távozott Kerekes, de mint fentebb már említettem piros-fehér kötelékbe került Ilie és Éger. A tavaszi nyitófordulóban kisebb meglepetésre kikaptunk a Zalaegerszegtől, a folytatásban viszont már nem hagytuk el egyszer sem leszegett fejjel a játékteret az alapszakaszban. A 3. helyen végezve a felsőházi rájátszásba kvalifikáltuk magunkat, ezáltal végre kitörtünk a mezőny második feléből. Következhettek a felsőházi meccsek, bosszantó módon nem tudtuk feltörni otthon a győriek védelmét. A következő fordulóban az MTK-val szemben is gólképtelenek maradtunk, 1-0 oda. Görcsös 1-1 otthon a Siófok ellen, utána viszont csodálatos 3-0 arányú győzelem a Megyeri úton. 1-1-es döntetlen itthon a Fradi ellen, majd egy újabb győri gól nélküli iksz. Vereség Illés Béláéktól, gólzáporos 5-3-as győzelem Siófokon. Böőr és Szekeres találataival itthon is két vállra fektettük az Újpestet, amivel bebiztosítottuk a bronzérmet. Majd a záró fordulóban egy újabb gól nélküli döntetlennel meggátoltuk a Fradi bajnoki címét, a lefújás után elszabadult a pokol, a debreceni játékosoknak a feldühödött nézőket kerülgetve kellett bemenekülniük az öltözőbe. Szentes Lázárt hátulról meg is rúgták, de a saját játékosaikat sem kímélték. 1. MTK 66 pont 2. FTC 64 pont 3. DVSC 53 pont. A házi gólkirály Sumudica lett 16 találattal.

Emellett a Magyar Kupában is meneteltünk. Az első igazán komoly akadály az MTK elleni elődöntő volt. A bajnokság során számtalanszor megtréfáltak bennünket a kék-fehérek, ezúttal viszont nem ismertünk tréfát. Kiütöttük őket, megsemmisítő 6-1-es diadallal. Gólszerzők: Bajzát 2, Flávio Pim, Kiss, Dombi, valamint Sketiani. A Puskás Ferenc stadionban megrendezésre kerülő döntőben, május 6-án a Fradival néztünk farkasszemet mintegy 15.000 néző előtt. A kezdőcsapatok így alakultak:

FTC: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog Z., Keller – Kriston, Kapic, Lipcsei, Leandro – Gera, Tököli

DVSC: Tomic – Bernáth, Éger, Flávio Pim, Szekeres – Kiss – Dombi, Vincze G., Sándor, Habi – Ilie

A meccsen Szűcs óriási bakijával megszereztük a vezetést, amit sokáig őriztünk, de a meccs hajrájára fordulva Tököli kétszer is eredményes tudott lenni, így ők hódították el a serleget. Gyakorlatilag ezt bosszultuk meg később, május végén.

(A csapatképek forrása: www.dvsc.hu)