Ez történt a héten

laczkozsoltEljött a hétvége, úgyhogy újra összegyűjtésre kerülnek az aktuális heti történések. Ez a hét talán még mozgalmasabbra sikeredett, s a transzferidőszak legnagyobb kaliberű manővere került bejelentésre. Szinte csak mi kavarjuk fel, az amúgy meglehetősen langyos állóvizet. Sor került továbbá három felkészülési mérkőzésre, amelyek közül kettőt jómagam is megtekintettem. Így azokról egy részletesebb beszámoló következik, de csak hajtás után.

Laczkó Zsolt a genovai székhelyű Sampdoria együtteséhez került, miután 830 ezer eurós, azaz mintegy 226 millió forintos ellentételezést vállaltak az olaszok, játékjogának megszerzése érdekében. A tranzakció szerintem csak idő kérdése volt, eleve ilyen céllal is lett szerződtetve. Azt gondolom, hogy anyagilag és szakmailag egyaránt bőven pozitív a mérleg. S így remélhetőleg legkésőbb nyáron szerzünk egy épkézláb csatárt Kabát mellé, mert kezd kellemetlenné válni, hogy silány minőségű légiósokból próbálunk összekukázni 1-2 értelmesebbet. Pótlását Nikolov szerződtetése vagy Fodor Marcell előléptetése oldhatja meg. Bármelyik forgatókönyv érvényesül, azon az oldalon jelentősen csökken a támadópotenciál. Én Fodornak jobban örülnék, mert még fejlődőképes, ellenben Nikolov már erősen túl van pályafutása zenitjén. Viszont az sem baj, ha több alternatíva is nyílik Scasny számára.

– Nem csupán nekem tűnt ígéretesnek Nenad Novakovics, ami fontosabb a szakmai stáb szintén úgy vélte, hogy érdemes megadni a szerb portásnak a lehetőséget, így klubunk 3 éves szerződést szignózott vele. Atletikus felépítésű, remek reflexek és magabiztosság, legalábbis amit első blikkre leszűrtem, aztán majd élesben meglátjuk.

– Ebből következően a másik három próbakapus, név szerint Kornetzky, Pavlovics és a fiatal Schober távozott Debrecenből.

– A szabadon igazolhatóvá vált egykori csapatkapitány Kiss Zoltánt a görög Panszerraikosz csábította magához. Nincs benne semmi különös, várható volt, hogy amint valaki jobb kondíciókat kínál neki, magyarán szólva megemeli korábbi fizetését, azonnal távozik. Pénz beszél, de olyan nagyon szerintem senki sem sajnálja.

– A szlovák bekk Peter Cvirik nem tudta bizonyítani, hogy jobb lenne a keretben lévő védőinknél, így a szakmai stáb elköszönt tőle. Joszip Projics mellett azonban egy újabb balhátvéd, az egyiptomi Omar Yassin érkezett próbajátékra.

– További két játékost is meginvitált a vezetőség tesztelésre, Xhevdet Gela középpályás, míg Anicet Eyenga támadó. A csapat hivatalos honlapja, a dvsc.hu beszámolója szerint, mindketten a kis Lokival készültek a héten. Mindketten felejthetőek.

– Szintén a hivatalos honlapról származó információ, hogy kialakult a beleki edzőtábor végső programja. Február 9-én a cseh Mlada Boleszlav, míg február 11-én az üzbég FC Pahtakor gárdájával nézünk farkasszemet. Február 13-án a Steaua Bukarest lesz az ellenfél és végül 15-én a szlovén ND Gorica zárja a sort.

– Az MLSZ elkészítette a tavaszi bajnoki idény menetrendjét, a nyitómeccset február 26-án szombaton vívjuk itthon a Paks ellen.

– Tovább gyűrűzik a bundabotrány, az ügy egyik főszereplője olyan vallomást tett, hogy Polekszics csak azért nem fogadta el a felkínált 100 ezer eurót, mert mások megelőzték. Ez természetesen nem javítja a montenegrói kapus fellebbezési esélyeit a lausanne-i Sportdöntőbíróságnál.

– Pénteken a Szolnok ellen játszottunk edzőmeccset, amelyen a fiatalok és a próbajátékosok kaptak szerepet. A meccset 5-1 arányban nyertük meg.

– Szombaton előbb a Balmazújvárossal mérkőztünk meg. Az összeállítás: Malinauskas – Bernáth, Komlósi, Máté, Nikolov – Bódi, Ramos, Czvitkovics, Szakály – Salami, Yannick. Nagy hangsúlyt fektettünk a támadásépítési variációk gyakorlására. Túlnyomó részt ötletesen és látványosan játszottunk, Czvitkovics kiválóan szabott fazont a gárda játékának. Labdavesztés esetén agresszíven rontott rá valaki a labdás játékosra, s egyébként is már az ellenfél térfelének közepén letámadtunk, nem engedélyezve az ellenfélnek a játékszer zavartalan kihozatalát. Elől Yannick és Salami szétfutotta a rivális védőit. 4-2 arányban győztünk, de jóval nagyobb is lehetett volna a különbség, ha jobban összpontosítanak játékosaink a befejezéseknél. Az összképet az rontotta kizárólag, hogy hátul volt néhány rövidzárlat. A megsérülő Nikolovot, Korhut váltotta, illetve volt egy Bódi-Etogo csere is. A próbajátékon lévő Salami kétszer volt eredményes. A csatár egyébként szélvészgyors, ami a magyar mezőnyben már félsiker. Megoldhatatlan feladat elé állította az újvárosi védőket. S ugyan ettől még nem esünk hasra, de az tény, hogy személyében végre olyas valaki érkezett, aki akár erősítést is jelenthet. A másik két gól Máté, valamint Czvitkovics nevéhez fűződik.

– A másik ilyen tesztjátékos Marko Simic, aki miután egy nappal korábban hármat hintett a Szolnoknak, újfent játéklehetőséget kapott a Hajdúböszörmény ellen. Az összeállítás: Verpecz – Nagy, Simac, Mijadinoszki, Fodor – Dombi, Varga, Rezes, Vinicius – Coulibaly, Balajti. Ezen a meccsen a labdatartás volt az elsődleges szempont, illetve a lapos, rövid passzos támadásvezetés került előtérbe. A meccs folyamán mindössze kétszer íveltük előre a labdát, s többször is egy visszapassz után újrakezdtük a szövögetést. Varga mélyen elkérte labdákat, majd gyorsítás és kezdődött a zsuga. Vagy pedig a belső védőpáros közül lépett fel valamelyik, s ilyenkor Varga visszalépett, s biztosította, hogy ne keletkezzen űr a helyén. Coulibaly indiszponáltan mozgott, de volt néhány szép megoldása. Balajti ékként megjátszhatatlannak bizonyult, de a második félidőben jobb szélsőként már jól teljesített, szép cseleket mutatott be és gólján kívül volt egy kapufája is. Az első játékrész eseménydúsnak jó indulattal sem mondható. Amit érdemes megemlíteni, hogy a végén Dombi viharzott el a jobb szélen, emelését pedig Coulibaly a hálóba kotorta, de les miatt érvénytelenítették a találatot. A második félidőben Coulibaly helyett Szilágyit dobta játékba Scasny mester, míg Dombit Simic váltotta. A második játékrész elejét alaposan megpörgettük, aminek eredménye az lett, hogy Szilágyi közelről kétszer is a kapuba pofozta a labdát. A végeredményt Balajti állította be, egy böszörményi játékos ugyanis hozzá továbbította a játékszert, amit köszönt szépen, s magabiztosan kilőtte a jobb alsó sarkot. Simic ügyesen vett részt az összjátékban,  továbbá a labdakezeléssel sincsenek problémái, s az első gólt megelőzően elévülhetetlen érdemeket szerzett. Rezes nagyon hajtott, és számos jó döntést hozott. Simac ismételten tanárian futballozott, de az egész hátsó alakzat stabil volt, a riválisnak helyzete sem akadt.  Fodor szintén aktív volt, de a beadásai nem sikerültek.

– Kialakult a jövő heti teremtorna fináléjának mezőnye, amely a következő: Debrecen, Haladás, Győr, Vasas, Gyirmót és Diósgyőr. Jövő héten jön a beharangozó.

(A kép forrása:  www.sportandmedia.com)