Citromdíj – 9. rész

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni a küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. Sorozatunk kilencedik epizódjának alanya pedig nem más, mint Demjén Gábor.

c9demjen

Demjént Újpesten, kiöregedve az ifiből nem tartották olyan tehetségesnek, hogy a felnőttekhez kerüljön, ezért távozott. A román másodosztályú Liberty Nagyszalonta csapatához igazolt. Meghívták az utánpótlás válogatottba is, s az olasz Atalantánál is járt próbajátékon. Szinte az egész nyári alapozást az olaszokkal csinálta végig, ennek ellenére nem kapott szerződést. Egy héttel a bajnoki rajt előtt igazolta le a friss kupagyőztes FC Sopron. Az első soproni év szenzációsan sikerült számára, hiába cserélgették sűrűn arrafelé az edzőket, három gól mellett kilenc előkészítés fűződött a nevéhez. Kétségtelenül kiemelkedett a botladozó együttesből, így 2006 nyarán próbajátékre hívta az Ajax, de maradt Sopronban. Ahogyan csapatának, neki sem sikerült fényesen a 2006/2007-es idény, s év végén 13 csapattársával egyetemben menekülőre fogta a hűség városából.

Jobb helyre nem is kerülhetett volna, mint a bombaerős, triplázó címvédő Debrecenhez. Dzsudzsákkal jól ismerték egymást a korosztályos válogatottakból, úgyhogy bízott benne a vezetőség, a pályán is megfelelő lesz köztük az összhang. Mellette szólt, hogy mindkét lábbal tudta kezelni a labdát, továbbá a remek rúgótechnikája, illetve a filléres passzok osztogatásához való érzéke. Összességében úgy tűnt, egy ígéretes és piacképes fiatal játékos kerül piros-fehér kötelékbe. Első két meccsén, amelyen kezdőként kapott szerepet, rögtön eredményes tudott lenni. Különösen a Zalaegerszeg ellen szerzett szépségdíjas találatot.

Formáját azonban nem tudta állandósítani, s az erőteljes konkurencia sem kedvezett neki. Beranek rendszeresen azt kérte tőle, hogy csereként beállva vigyen lendületet az összjátékunkba. A megbízást több-kevesebb sikerrel hajtotta végre, s az egész csapat kicsit behúzta a féket, kellemetlen pontvesztések csúsztak be. Demjén harcolt, kapart, de a Lokinál csak egy volt a sok közül, nálunk nem minden labdával őt keresték. A téli szünetben a cseh tréner távozott a gárda éléről, s a Herczeg András-Zoran Szpisljak-Bücs Zsolt trió vette át az irányítást. Demjén kegyvesztetté vált, a szakmai stáb úgy döntött, nincs itt az ideje annak, hogy ő határozza meg játékunk ritmusát, ráadásul sérülések is hátráltatták. A tavaszi szezonban csupán kívülállóként szemlélhette az eseményeket, egykedvűen konstatálva, hogy az MTK letaszított bennünket a trónról.

Aztán a felkészülési időszakban fogcsikorgatva küzdött a helyéért, biztatóan futballozott az edzőmeccseken. Látszott, hogy szerepel az edzői kar elképzeléseiben, Sándor Tamás harcképtelensége pedig utat nyitott előtte. Az őszi menetelés alkalmával kiegyensúlyozottan teljesített, végre azt nyújtotta, amiért leigazoltuk. Aztán a folytatásban ismét kizökkent. Nem tudott extrát nyújtani, nem emelkedett ki, csak egy utas lett a robogó gépezeten. Ennek tetejébe beszakadt a combizma, újfent partvonalon kívül rekedt, s ez megpecsételte a sorsát.

A 2009-2010-es idényt már a Videoton játékosaként kezdte, ám ott nem sok babér termett számára. Ősszel egy NB I-es és két NB II-es bajnoki találkozón lépett pályára. Ugyanis már az ausztriai edzőtáborban kiújult a sérülése, aminek következtében haza kellett utaznia, a felkészülés nagy részéből kimaradt. A téli pauzában Mezey György kölcsön adta Újpestre, hogy több játéklehetőséget kapjon, mint Fehérváron. Az utolsó pillanatban érkezett a fővárosi együtteshez, szinte még nem is edzett együtt a csapattal, amikor már elkezdődött a bajnokság. Még a rossz bajnoki szereplés sem hajtotta a malmára vizet, mindössze két találkozón vetették be. Magyarán a IV. kerületben sem evett meg több sót, mint korábbi állomáshelyén.

A 2010/2011-es szezon előtt a másodosztályú Nyíregyházához írt alá 2 évre, majd a financiális okokból történő kiárusítás miatt idén nyáron csomagban kötött ki Pécsen. Jelenleg sérüléssel bajlódik.

Holnap új szerzőtársunk bemutatkozó írását olvashatjátok!

(A kép forrása: sportandmedia.com)