LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Edzőmeccs? Nem hiszem

dvsc_honvedMivel a Győr kikapott a Pécstől, bizonyos, hogy a fordulót követően továbbra is vezetni fogjuk a tabellát. Csak az a kérdés, hogy kettő, három, vagy öt ponttal. Ez az, ami nem mindegy, és amiért remélhetőleg nem fogjuk félvállról venni e heti ellenfelünket, a Budapest Honvédot. (Bár ez eddig amúgy sem igazán jellemző ránk ebben az idényben.) Mi már régóta lovagoljuk ugyanazt a hullámot, a Kispest pedig most készül megragadni azon, amit múlt héten elkapott, meglátjuk mire megyünk egymással.

Az eseménynek természetesen külön apropója, hogy az ellenfél padján Supka Attila ül, aki annak idején feltette az i-re a pontot Debrecenben. A kis megszakításokkal máig tartó sikerszéria alapkőletétele és az ide vezető folyamatok beindítása ugyan nem az ő nevéhez fűződik, az első után további bajnoki címekkel, s – nyugodtan mondhatjuk – történelmi győzelmekkel tett tanúbizonyságot edzői hozzáértéséről. Ezzel bebizonyította, hogy nem csak kész anyagból képes dolgozni. Pontosabban, hogy abból a kész anyagból tartósan képes ugyanazt kihozni. Azzal pedig, amit lassan egy éve a XIX. kerületben művel, azt, hogy nem egy “karakterszínész”. Mert Hemibá pont ellentétes csatakiáltással adott neki felhatalmazást, mint amivel hozzánk került. A nem egészen egy év alatt kis híján az egész keretet lecserélte, a kiesőjelölt csapatot behozta a 10. helyre, idén pedig folyamatosan a dobogó körül szaglásznak.

Mindez arra vezethető vissza, hogy Supka katonás fegyelmet követel meg a csapatán belül – nomen est omen? -, nála nincs olyan, hogy valami ne lenne megbeszélve, vagy hogy bárki saját szándékának megfelelően cselekedjen a pályán – legfeljebb akkor, ha ez egyezik az edző óhajával. Persze ennek a látvány meg a parádé issza meg a levét, de hát valamit valamiért. Hozzátenném, azért még így is ők rúgták a második legtöbb gólt a ligában, meg van egy esélyes gólkirályaspiránsuk is.

Méghozzá Danilo személyében, aki – micsoda szerencse – épp letöltötte eltiltását, Akassou-val egyetemben. Ráadásul, ha lehet ilyet mondani, Zelenka, Diaby és Botis sérülése miatt pont a gyengébbek nem állnak Supka rendelkezésére. Valószínűleg Kemenes véd továbbra is, és az előtte álló védelem is marad a múlt héthez képest, a középpályán és a csatároknál viszont visszarendeződés várható, aminek eredményét mi így képzeljük el:

Budapest_Honved_FC

Az újabb kontrakényszeres vendégcsapat ellen valószínűleg ugyanazt a receptet és felállást alkalmazzuk majd. Nincs eltiltottunk, s az alapcsapatból sérültünk sincs. Ami viszont mindenképp hoz egy kis színt ebbe az amúgy sem szürke őszi hétvégébe, az az, hogy most két igen ambiciózus támadóval találja majd magát szembe a Mészáros – Simac páros. Sem Sanyi, sem a brazil nem az alibizős fajtából való, így minden rutinra és gyorsaságra szükség lesz a feltartóztatásukhoz. Persze az esélyesek így is mi vagyunk, a Honvéd éppen miattunk csak második a lőtt gólok tekintetében, ráadásul ha Coulibaly betalálna holnap, Danilo pedig nem, akkor ugyanannyival állnának a góllövőlistán. Nem kérdés, hogy mindenkitől az itthon jól megszokott produkciót várjuk ezen a találkozón is. Elvégre, ha nem is az eredmény miatt, de a látott lelkesedés és játék alapján mindenképp van mit feledtetni a pécsi kirándulás után (még akkor is, ha most idegenben a Győrnek intett be a Munkás).

loki kezdő11

Délutánra derült időjárás és 13 Celsiusos hőmérséklet várható, így semmi akadálya, hogy a temetői látogatások előtt még belehajszoljuk egy újabb győzelembe a gárdát. Legyünk minél többen, s tegyünk ki magunkért, ha elvárjuk ezt a csapat részéről is.

(kép: http://honvedfc.hu/images/news_pics2/dvsc_honved.jpg)

Hajrá, Loki!