Büszkeségeink – 3. rész

böőr1Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Harmadik kiszemeltünk az Oláh Gábor utca egykori közönségkedvence, Böőr Zoltán.

1978. augusztus 14-én jött világra, Debrecenben. Focizni is itt tanult meg, az Olasz Focisuli jóvoltából, s aztán nem is kellett a város határain kívül merészkednie profi karrier után. Nem véletlen, hiszen pályafutása elejétől nagyon technikás, ezzel együtt agilis, elveszett labdát nem ismerő játékosnak számított. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt annak, hogy első edzője Garamvölgyi Lajos volt. Fejlődött is szépen néhai sikeredzőnk keze alatt, így 1999-ben és 2001-ben is tagja volt a Magyar Kupát elhódító csapatnak.

böőr2Nyolc tréner alatt volt alkalma futballozni a Lokiban, akik jobbára számítottak is a szőke középpályásra. Az így összegyűlt, 240 piros-fehér mezben lejátszott NBI-es mérkőzésének akármelyikére, és az ezeken szerzett 24 találatára nincs debreceni, aki ne emlékezne szívesen. Lehetett volna ez azonban jóval több is, ha nem hátráltatják őt olyannyira a később mind gyakoribbá és komolyabbá váló sérülések. Rendszerint a bal térdével akadtak problémák, de hiába tért vissza újra és újra Kraszics dokiékhoz a Kenézybe, a történet végére pontot nem, csak (pontos) vesszőt sikerült tenni. Emiatt olyan mérkőzéseket kellett kihagynia, mint pl. a Loki brugges-i UEFA-kupa találkozója, amelyen bizonyára nagy hasznára lett volna a csapatnak, főleg így utólag visszagondolva (akinek nem rémlik annyira, segítség itt).

A hányattatások ellenére meghatározó szerepet játszott klubunk első bajnoki címének megszerzésében, s ezt követően, a BL selejtezők alkalmával is remekül teljesített. (A Splites videókat belinkeltük már párszor, így ettől most eltekintenénk.) Ezzel sikerült magára irányítania egy török kiscsapat, a Manisaspor figyelmét, amely le is igazolta őt. Zoli pedig igazolta a várakozásokat (ideális, win-win szituáció). Az igazolások pedig az új edzőt igazolták, mert az egyesület a korábban még csak a szurkolók álmaiban sem szereplő 4. helyen teleltek. Zoli ekkor 8 meccsnél és 1 gólnál tartott, ami aztán sajnos ennyi is maradt. Az volt a gebasz, hogy akkoriban oktrojálták rá a török klubokra ezt a “minden csapatban max. 5 légiós lehet egyszerre a pályán” szisztémát, ami Zoltánnak nem jött túl jól. Ez önmagában persze nem jelentette volna a légióskodás végét Mehmedéknél, de a kiújuló sérülésekkel és az évszázadnyi, hozzáadott értéket teremtő közös történelmi múlttal már behozhatatlanná vált a hendikepje.

Így a vártnál hamarabb, mindössze fél szezon elteltével, 2006 tavaszán ismét a Lokiban üdvözölhettük őt. Ám a második szakasz már korántsem sikeredett olyan élménygazdagra. Papíron ugyan begyűjtött még két bajnoki címet, ezekben legnagyobb sajnálatunkra már vajmi kevés szerep jutott neki a folyamatos sérülések okán – a változatosság kedvéért. Eligazolásáig csupán 12-szer jutott szóhoz, s gólt már nem is lőtt. (Így összesen 252 meccse van nálunk.)

Következő állomása a Győri ETO volt, amelyet 2007. 05 01. és 2009. 08. 27. között volt alkalma erősíteni, ráadásul itt már inkább a hétvégéken, mint csupán az edzéseken. 19 találkozó és 7 gól volt az osztályrésze, ami egyáltalán nem rossz egy középpályástól, de a szezon végén – ahogy helyi kollégánktól tudjuk – két társa mellett őt tették felelőssé az elbukott kupadöntő miatt. Ennek inkább személyes, mint szakmai okai lehettek, ugyanis Zoli saját állítása szerint is nyíltan feszegette a piszkos anyagiakkal kapcsolatos kérdéseket, ami nem biztos, hogy Tarsoly Csabának ínyére volt. Így aztán fentebb említett dátummal kontraktust bontottak. Előtte még azért ragasztott nekünk egy döntetlent érő dugót májusban.

böőr4

Ezt követően Nyíregyházára (az meg hol van?) szegődött, ahol ekkoriban – állítólag – NBI-es csapat működött. Ezzel viszont szegény újfent adott a szarnak egy pofont. A kereken egy évnyi itt tartózkodása alatt a kereken egy évnyi sérülés miatt kereken 0, azaz nulla alkalommal léphetett pályára. (Cserébe legalább makulátlan maradt a cívisvárosi renoméja.) A Szpari az idény végén búcsúzott az élvonaltól, viszont Zoli ehelyett inkább a Szparitól búcsúzott, és pár nappal az átigazolási időszak vége előtt a IV. kerületben kötött ki. Itt örömmel fogadták – végre valaki, aki a ’90-es években is látott már focilabdát -, így beilleszkednie sem volt nehéz. (Habár beletelhetett egy kis időbe, míg megtanulta követni Mészöly Géza akadémikusi szinteket döntögető gondolatmeneteit.) A lényeg, hogy hosszú idő után végre kijönni látszott neki a lépés, hamar stabil kezdővé tudott válni, s a tapasztalat és az asszisztok mellett három góllal is segíteni tudta az Újpestet. A Megyeri úton mindig az év meccsének számító UTE-FTC derbi 2010. szeptemberi, 6-0-s felvonásán kezdő volt, s 63 percet lehetett is a gyepen. Sőt mondhatni ő állíttatta ki Heinzet, plusz még egy gólpasszt is hintett.

Már-már úgy látszott, hogy kihúz egy helyen két szezont egymás után, ám a Bartha Csaba keverte szarból neki is jutott egy jó tányérnyival, így kénytelen volt távozni. Többek között erről próbál szólni az alábbi videó, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. (Az érdemi rész 2:05-től.)

A lila-fehérek önjelölt megváltója jóvoltából tehát most legalább egy idényig nem focizhat az első osztályban. Öröm az ürömben, hogy csak a szomszéd kerületig kell mennie jelenlegi csapata pályájához, új szerződése ugyanis a REAC-hoz köti, amely jelenleg 22 ponttal a hetedik pozíciót foglalja el az NBII keleti csoportjában.

A kis túlzással az egyesületek Odüsszeuszának is nevezhető Zoli tehát az OTP Bank Ligába ugyan még visszatérhet, a válogatottba már aligha. Pedig 2001 és 2005 között, összesen 21-szer a válogatott mezét is felölthette, 2003-ban San Marino ellen pedig be is talált.