A legjobbak legjobbjai

awards-royalty-free.1Az elsején meghirdetett szavazáson öt kategóriában kerestük a legjobbakat, most pedig elérkezett annak az ideje, hogy megtudjuk, kik lettek a győztesek. Ezen elismerések egyfajta tiszteletdíjak, hiszen kedves Olvasóink szavazatai döntöttek. Nincs itt semmiféle szakma, néha viszont többet érnek az egyszerű szurkolók elismerései, hiszen nem biztos, hogy a hozzáértők mindig jól és helyesen döntenek. Erre már többször is láthattunk példát az elmúlt években. A szurkolók az akaratot, a küzdést látják egy-egy játékos teljesítménye vagy a gólok mögött, ez pedig rengeteget jelent. Ha a futballista azt teszi, ami a dolga, akkor azt a közönség értékeli. Az eredményekből pedig ez visszaköszön.

Egy hét alatt szép számú szavazat érkezett, némely kategóriában az utolsó pillanatokig szoros küzdelem folyt, máshol viszont már ez elejétől fogva utcahosszal vezetett az egyik jelölt. Szerencsére olyan nem fordult elő, hogy valakire nem érkezett szavazat, nem is lett volna szép. Na, de nem is szaporítjuk tovább a szót, ideje, hogy kiderüljenek a győztesek.

A szezon legjobb játékosa

A szezon legjobb játékosa a szakma véleménye alapján Szakály Péter lett, amihez mégegyszer gratulálunk, de a szurkolók más véleményen vannak. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy nem felejtették el az őszi gyengébb produkciót, hiába volt a tavasza szenzációs. Ez volt az a kategória, ahol nem volt kecmec, Selim Bouadla az elején élre állt, végül pedig a szavazatok negyvenkét százalékát gyűjtötte össze, megelőzve a második Mészárost, aki tizennyolc és a harmadik Szakályt, aki pedig tizenhat százalékot kapott.

A szezon legjobb saját nevelésű játékosa

A debreceni játékosok közül – hál’ Istennek és persze Eli bá’-nak – sokan szerepet kaptak, ki többet, ki kevesebbet. Nem vallottak szégyent, többen húzóemberekké váltak. Alapvetően ez a szavazás két jelölt között dőlt el, de itt is az nyert, aki az elejétől vezetett, habár a végül másodikként befutó Varga József folyamatosan a nyakán volt. A győztes pedig nem más, mint az idei szezon legbiztosabb pontja, Korhut Mihály. A voksok negyvennyolc százalékát kapta meg, Józsika harmincöt, Bódi pedig nagyon lemaradva tizenöt százalékot szedett össze.

A szezon legjobb légiósa

Itt bizony kérdés nem volt, nem a húsz találot jegyző Adamo Coulibaly, nem is a szezonban nagyszerűen védő Nenad Novakovic, hanem a “soha nem adom fel” játékot mutató, a végén a gólpasszokba és gólokba belelendülő Selim Bouadla lett hatalmas fölénnyel az első, hiszen ötvennyolc százalék állt a neve mellett csütörtök éjfélkor. Coulibaly huszonhat, Novakovic tizennégy százalékot kapott.

A szezon legszebb gólja

Nem volt meglepetés. Mármint, hogy melyik kettő fog küzdeni az elsőségért. Az egy hetes szavazási időszak alatt, folyamatosan előzték egymást, állandóan változott a szavaztok aránya. Végül az utolsó napon dőlt el a küzdelem, a csapat gólja nyert harminckilenc százalékkal Selim bombája előtt, amely huszonhat százalékot kapott. Korhut kapáslövése lett a harmadik tizenegy százalékkal.

A szezon legszebb drapija

Az elején még az Újpest elleni drapi vezetett, talán nem is volt meglepetés, hiszen ez volt a legelső a szezonban, így többeknek kellemes emlék lehet, no meg az utána jövő meccs sem volt kutya. Ahogy kedves Olvasónk, tiberius5 megjegyezte: döbbenetes volt. Mit ne mondjunk, találó kifejezés. Viszont mégsem ez, hanem Az éhes kismalac győzött negyvenöt százalékkal, nem is véletlenül: a bajnoki győzelem hivatalos ünneplése, a leghosszabb műsora a B-nek, amely során a szép éveket elevenítették fel. Nagyszerű pillanat volt.

azéheskismalac

Kijelenthetjük, hogy a Loki blog első év végi szavazásán Selim Bouadla “tarolt”, hiszen ő két kategóriában is az első helyen végzett. Nem érdemtelen az elismerése, ő a csapat érdekét minden meccsen a sajátja elé helyezte, lelkiismeretes és megalkuvást nem tűrő játéka kivívta a szurkolók szimpátiáját. Korhut Mihály elsősége sem meglepő ilyen szezon után. A legszebb gól, illetve drapi pedig papírformának tekinthető.