Nyereséges transzferek

top10v3A TOP10 rovat következő részében olyan játékoseladásokat veszünk górcső alá, amiből a klub jócskán profitált, vagy egyszerűen jól jártunk az adott játékos eladásával, mert nem zavart sok vizet, mégis korrekt árat kaptunk érte. Egyszóval elsősorban anyagi szempontból közelítjük meg a dolgokat. Az adatokat a transfermarkt.de, valamint ezen cikk szolgáltatja, így előfordulhat, hogy nem a valós összeg van feltüntetve, hiszen Magyarországon szokás az átigazolási díjakat nem publikussá tenni. Szubjektív lista következik az elmúlt évtized transzfereiről.

10. Igor Bogdanovic (Nyíregyháza, játékoscsere)

bogdanvoci1Csapatunk egyik legkiválóbb légiósát jócskán fénykorán túl passzoltuk el nagy riválisunknak 2009-ben, cserébe mi megkaptuk az azóta az NB1 egyik legjobb szűrőjévé váló Luis Ramost. Még ha valamennyit fizettünk is mellé, ezzel az átigazolással így is mi jártunk jobban: Igornak mindössze 4 hónap jutott a szomszédvárban, míg Ramos 3 szezont töltött el csapatunknál, és bár Varga József mögött többnyire csere volt, játéka mindenképp hasznos volt. Idén nyáron azonban megunta az örökös második szerepét Varga mögött, így Kecskemétre távozott az átigazolási szezon utolsó napján, Varga Róbertért cserébe. Abban az évben csatárposzton már amúgy is viszonylag jól álltunk, míg egy szűrőre szükségünk volt a BL menetelés során, hiszen Varga és Kiss Zoli is eltiltását töltötte a selejtező sorozat során. Így került a képbe Ramos, és az addigra keretből teljesen kiszoruló Bogdanovic, akit örömmel vett át tőlünk a Nyíregyháza.

9. Kerekes Zsombor (Willem II, 200.000 €)

zsombi2Mindenki Zsombija fénykorát a 2004-2005-ös szezonban élte. Ebben az évben szerezte meg a DVSC történetének első bajnoki címét, és vívta ki először a részvételt a Bajnokok Ligájában. És ha már ott voltunk, le is tettük a névjegyünket. Ki ne emlékezne a Hajduk Split elleni párharcra, ahol a 8-0-s viadalból Kerekes 2 nem akármilyen fejes góllal vette ki a részét, majd a csapat megmérettethette magát az angol sztárgárda, a Manchester United ellen is. Fel is figyelt rá a holland kis csapat, a Willem II, és el is vitték korrekt összegért. Csak azért nem volt annyira fájó távozása, mert már jócskán benne volt akkor is a korban, és Sidibe kiválóan pótolta őt. Minden esetre 2 év múlva újra klubunkban tudhattuk őt, és harmadvirágzását élve még egy kiváló szezonnal örvendeztetett meg minket.

8. Balogh János (Hearts, 200.000 €)

baloghSaját nevelésű kapusunk 2006-ban tért vissza Sopronból, ahol kölcsönben szerepelt. Akkori cseh edzőnk, Miroslav Beránek pedig nem restellte berakni őt az egyébként stabilan védő Csernyánszki Norbert helyett, és a 2006-2007-es szezon második felét végig védte a csapatban. A következő szezon felét még szintén végig védte, majd érkezett Vukasin Poleksic a Tatabányától, így egy kapusunk fölöslegessé vált. Baloghot a skót Hearts először kölcsön vette, majd fél év múlva véglegesen is leigazolták tőlünk, jónak mondható összegért. Könnyeket nem hullajtottunk érte, nem volt egy kiemelkedő kapus, és azóta tudjuk, Poleksic nagyon jól (sőt, jobban) helyettesítette őt.

7. Igor Bogdanovic (Genclerbirligi, 350.000 €)

bogdanovic2Listánkra még egyszer felfér szerb légiósunk, akit Kerekes Zsomborhoz hasonlóan a 2005-2006-os kiváló BL szereplés után (is) értékesítettünk. Az ő elvesztése azért valamivel fájóbb volt Zsombiénál, hiszen nálunk töltött két éve alatt abszolút kulcsemberré vált, rá épült a támadójátékunk. És hiába menekült vissza fél év után a törököktől, utána nagyon sokáig nem találta régi önmagát. Igazából még 1 jó éve volt nálunk visszaigazolását követően. Mindenesetre abból kiindulva, hogy fél évre “kölcsönadtuk” őt 350.000 euró körüli összegért, már önmagában jó üzletnek tekinthető a részünkről, hiszen magyar viszonylatban nem kevés pénzről beszélünk. Mindenesetre hiányát egy idő után nem éreztük meg, mert a Sidibe-Brnovic páros is kiválóan termelt abban az évben, és a szezon végén sikeresen megvédtük a bajnoki címünket is.

6. Bojan Brnovic (Győri ETO, 400.000 €)

brnovicÉs ha már említettem a nevét, apró termetű csatárunk is a listára kívánkozik. Bogdanovic és Kerekes eladása után érkezett, és alkotott kiváló párost Sidibével. Első éve kimondottan jól sikerült, 12 gólig jutott, és szerzett egy mesterhármast is a REAC ellen. A következő évben viszont megtört nála valami, és nem igazán ment neki a játék, ezt jelzi 10 meccsen szerzett 3 gólja. Nem volt alapember, a sorban csak a negyedik számú csatárnak számított Sidibe, Stojkov és Zsolnai mögött. Ennek következtében a télen meg is váltunk tőle, a Győri ETO vitte el, méghozzá magyar szinten nem kevés pénzért, bár azért számomra kérdőjeleket vet fel, hogy valóban fizettek-e érte ennyi pénzt, hiszen ez nem volt publikus adat, így a különböző oldalak is maximum csak tippelhetnek. Mindenesetre ő sem tartozott a pótolhatatlan emberek közé.

5. Dorge Kouemaha (Duisburg, 500.000 €)

kouemahaCsapatunk első kameruni légiósa Tatabányáról érkezett, ahol Sisa Tibor kezei alatt kiváló szezont tudhatott maga mögött. A korábban Görögországban is légióskodó játékos, itthon rekordösszegnek számító összegért igazolt Debrecenbe 2007 nyarán. Első bajnokiján mindjárt duplázott Diósgyőrben, de legemlékezetesebb meccsét a Sopron ellen játszotta, amikor is “mesternégyest” jegyzett, a csapat története során negyedik játékosként. A bajnokságban végül 13 góllal zárt, amivel házi gólkirályunknak számított. A bajnoki címet ugyan nem sikerült begyűjteni, de a Honvéd elleni emlékezetes kupaviadalból (0-7 a Bozsikban, 2-1 itthon) három góllal vette ki a részét. Ezen eredménysor után nem csoda, hogy felfigyelt rá a Bundesliga 2-ben szereplő Duisburg, és vitte el vételi árához képest kétszeres áron. Azóta megjárta már jelenlegi EL-ellenfelünket, a Brugget, valamint szerepelt a Bundesligában is, a Kaiserslautern színeiben, jelenleg pedig az Eintracht Frankfurt csapatát erősíti. Összességében tehát szép európai karriert futott be.

4. Böőr Zoltán (Manisaspor, 500.000 €)

böőrEgykori csapatkapitányunkat, és egyben saját nevelésű játékosunkat Bogdanovichoz és Kerekeshez hasonlóan a 2005-ös BL menetelés után vitte el a török csapat fél millió euróért. Az ő esete hasonló Bogdanovicéhoz (és még sok más magyar labdarúgóéhoz, aki Törökországba igazolt), ugyanis nem nagyon játszott, fizetést sem kapott, csapata pénzügyi gondokkal küzdött. Neki is fél évig tartott a török kaland, és fél év után vissza is tért ingyen. Már csak ezért is megérte őt eladnunk, mondhatnánk, de sajnos visszaigazolása után már nem láthattuk az igazi, válogatott formában focizó Böőr Zolit, így sok sót nem is evett meg nálunk. Még egy évet töltött el itt, ez alatt keveset játszott, azon sem jól. Így 2007 telén Győrbe igazolt, ahol hosszútávú, 4,5 éves szerződést írt alá. Győri karrierje 2,5 évig tartott, ez alatt voltak jó periódusai, de sérülések tömkelegei hátráltatták. Megfordult Nyíregyházán és Újpesten is, maradandót azonban egyik csapatnál sem alkotott. Tavaly még húzóembere volt az NB2-ben szereplő REAC-nak, a csapat azonban így is kiesett a bajnokság végén. Idén nyáron igazolt az NB3-as Dunaújvárosba, minden bizonnyal levezetni.

3. Halmosi Péter (Plymouth, 600.000 €)

halmosiListánk dobogósát Szentes Lázár regnálása idején szerződtettük az osztrák Grazer AK együttesétől, akkori trénerünk ugyanis már dolgozott vele a Haladásnál. Halmosi főszereplője volt annak a Debrecennek, mely története során először szerzett bajnoki címet. A Hajduk elleni idegenbeli 0-5 alkalmával kétszer köszönt be a horvátoknak, illetve a Manchester United ellen az Old Traffordon, Neville-t és Van der Sar-t megetetve lőtt egy csodás gólt, amit azóta is érthetetlen módon nem adott meg a spori. Már ekkor megérett volna egy külföldi szerződésre, azonban számos kulcsemberünket adtuk el a sikertelen BL meccsek után (lásd fentebb), így ő akkor még itt maradt. A 2005 nyarán a felnőtt keretbe felkerült Dzsudzsák miatt a jobb oldalra szorult, de ott is megállta a helyét, és Dzsudzsákkal gyakran cserélgették a két szélt, amivel az ellenfelet is sokszor zavarba hozták. 2006 nyarán aztán kölcsönbe szerződtette őt az angol másodosztályban szereplő Plymouth gárdája, ahol fél év alatt meggyőző teljesítményt nyújtott, így az angol csapat 2007 telén végleg megvásárolta őt 600.000 euróért, amivel akkor a Loki történetének legdrágább eladását könyvelhettük el.

2. Laczkó Zsolt (Sampdoria, 830.000 €)

laczkó2Már ideigazolása előtt kalandos pályafutást tudhatott maga mögött Laczkó Zsolt, pedig még csak 22 éves volt. A Ferencváros ificsapataiban nevelkedett, majd első felnőttcsapatos éve után rögtön leigazolta őt a görög sztárklub, az Olympiacos, ahol egyetlen meccset sem játszott, két ízben is kölcsönadták őt, a Levadiakosnak, illetve az angol másodligás Leicester Citynek. Külföldön azonban nem jöttek be a számításai, így 2008 nyarán hazaigazolt a Vasasba. Fiatal kora ellenére kiemelkedett a csapatból, és miután 2009-ben a DVSC kiharcolta a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplést, az átigazolási időszak utolsó napjaiban leigazoltuk őt Angyalföldről. Eleinte nem sokat játszott, végtére is Leandrot kellett volna kiszorítania a csapatból, így amíg Leo még itt focizott, többnyire a középpályán kapott szerepet. Brazil-magyar játékosunk azonban a télen távozott, így Laczkó számára egyenes út vezetett a kezdőcsapatba, hiszen egyéb riválisa nem akadt a balhátvéd posztra (Fodor Marci kiszorítása nem volt nehéz feladat). Ez az éve jól végződött, megnyert minden sorozatot a csapattal, és a BL-ben is játszhatott. A következő szezonban már az EL-ben bizonyíthatott, és bizonyított is, legalábbis az olasz Sampdoria szakmai stábjának. Az utolsó csoportkörös meccs után (éppen a Samp elleni győzelem), ugyanis ajánlatot tettek rá az olaszok, amit mi készségesen el is fogadtunk. Már akkor sem éreztük pótolhatatlan játékosnak, később ez be is bizonyosodott, bár igaz, ami igaz, fél évig nem találtuk meg az utódját, de aztán a nyáron jött Korhut Mihály, aki berobbant a csapatba, és teljesen elfeledtette velünk Laczkót. Az érte kapott pénz a klub történetének második legnagyobb átigazolási bevétele, és ár-érték arányban meglehetősen jól jártunk ezzel az üzlettel.

1. Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven, 2.500.000 €)

dzsudzsakbalazsEzen a listán kétségtelenül numero uno minden tekintetben a saját nevelésű játékosunk, Dzsudzsák Balázs. Fiatalon, 19 évesen került a felnőtt keretbe 2005 telén. Első sikeresnek mondható szezonja a 2006-2007-es volt, ekkorra már stabil alapember volt, és az idő előrehaladtával szépen kulcsemberré, és egyben a csapat legjobb játékosává nőtte ki magát. Kivételes tehetsége már akkor látszott, és joggal örülhettünk, hogy hosszú év után klasszis-jelölt játékosa van nem csupán csapatunknak, hanem egyben a magyar válogatottnak is. Hiszen időközben ott is bemutatkozhatott Várhidi Péter szövetségi kapitánynak köszönhetően, mi több, az olaszok elleni barátságos meccsen Massimo Oddo valószínűleg egy életre megjegyezte a nevét (még ha külföldiek számára ez nem is olyan egyszerű). A 2007-2008-as szezonnak már úgy vágtunk neki, hogy tudtuk, közeleg az az idő, amikor meg kell válnunk tőle. Egész egyszerűen kinőtte az NB1-et. Parádés bombagólokat lőtt, kitűnő passzokat osztott, nagyon jól cselezett. Végül 2008 telén került sor a váltásra. Ekkor sokak meglepetésére a holland PSV Eindhoven csapata jelenthette be, hogy leigazolta a magyar foci legnagyobb tehetségét, magyar átigazolási rekordnak, és értelemszerűen klubrekordnak számító 2,5 millió euróért. A holland csapatban rögtön alapemberré vált, és már fél év alatt letette névjegyét. A következő három szezonban pedig hátán cipelte a PSV-t, akár csak minket anno. Elmondhatjuk, hogy 2011 nyarára már a holland bajnokságot is kinőtte. Joggal gondolhattuk, hogy egy topligába fog igazolni, azonban nagy meglepetésre az újgazdag orosz Anzsi vitte el 14 millió euróért, amivel a legdrágább magyar játékossá vált. Itt jegyeznénk meg, hogy ebből az összegből jelentős részben részesedtünk mi is nevelési költség címén, ami magyar szinten nem kis összeg (kb az átigazolási díj 5%-a, ami 700 ezer euró). A számításait azonban nem találta meg ott, így télen ismét csapatot váltott, igaz országon belül, és igazolt jelenlegi csapatába, a Dinamo Moszkvába 19 millióért, amivel tovább javította saját magyar átigazolási rekordját Mivel országon belül váltott, így ebből az átigazolásból mi nem részesedtünk.

(A képek forrásai: dvsc.hu, nso.hu, kisalfold.hu, blikk.hu)