Belehúztunk

elVagy viccesen úgy is mondhatnánk, hogy bELehúztunk… Komolyra fordítva a szót, tegnap megtartották az Európa Liga első és második selejtezőkörének sorsolását, mi utóbbiban voltunk érdekeltek, és kiemeltként vártuk a sorsolást. Nos, ehhez képest kellemetlen ellenfelet kaptunk, a norvég bajnokság tavalyi ezüstérmesét, a jelenleg futó bajnokság listavezetőjét, a Strømsgodsetet. Keveset tudunk erről a csapatról, így a következőkben megpróbáljuk bemutatni soros ellenfelünket.

Történelem

A Strömsgodset IF egy első osztályú norvég futballcsapat, amelyet 1907. február 10-én alapítottak. A 100 ezer lakosú Drammen nevű városban található a székhelyük, mely Norvégia hatodik legnagyobb városa, és közel van a fővároshoz, Oslohoz. A csapat nem tartozik a legsikeresebb norvég klubok közé, legjobb időszakuk az 1960-as évekre és az 1970-es évek korai szakaszára tehető, amikor a csapat néhány év alatt feljutott a 4. osztályból az első osztályba, sőt 1970-ben sikerült az első osztályban bajnoknak is lennie. Ez mindmáig az egyetlen bajnoki címük. Ezen kívül ötszörös norvég kupagyőztesnek vallhatják magukat, 1969, 1970, 1973, és 1991 után legutóbb 2010-ben nyerték meg a honi kupát. A klub hivatalos színe a kék-fehér, a mezük is ilyen színekben pompázik.

Strømsgodset-2013-Home-Kit-368x215

A bajnokságot tekintve hét éve tekinthetők stabil első osztályú csapatnak, 2006-ban öt évnyi másodosztályú szereplés után kerültek fel az első osztályba, és azóta is ott szerepelnek. Igaz akkoriban közel álltak a megszűnéshez, de egy tehetős befektető megmentette a klubot és gyakorlatilag egy teljes vérátömlesztést hajtott végre a kereten. Eleinte alsóházi csapatnak számítottak, 2007 és 2009 között sorrendben 10., 11., és 12. helyen zártak a 16 csapatos bajnokságban. Aztán egyre feljebb léptek, 2010-ben hetedik, 2011-ben nyolcadik helyen zártak, majd tavaly nagy meglepetésre az ezüstérmet szerezték meg a Molde mögött, négy ponttal lemaradva. A csapat és egyben a bajnokság gólkirálya a korábbi magyar válogatott Kovács Péter lett.

Mivel a norvég bajnokság tavaszi-őszi rendszerben zajlik, így ott jelenleg is fut a bajnokság, és 13 forduló után 9 győzelemmel, 2 döntetlennel, és 2 vereséggel az élen áll a Strømsgodset, 26 rúgott és mindössze 9 kapott góllal, 2 ponttal megelőzve a norvég rekordbajnok Rosenborgot. Jelenleg az elefátncsontparti származású Adama Diomandé a házi gólkirályuk, öt góllal.

 

Játékoskeret

kovacspA csapat zömében hazai játékosokra épít, mindössze öt légióssal rendelkeznek. Egyikük, a már említett Kovács Péter, aki az egyik legjobb játékosnak számít, a jelenleg futó bajnokságban 3 gólnál tart. Rajta kívül négy ghánai légiósa van a csapatnak, közülük többen norvég állampolgársággal is rendelkeznek. A csapat kapitánya a norvég-ghánai Adam Larsen Kwarasey, aki egyben a csapat első számú kapusa is. A keret összeértéke a transfermarkt.de oldal szerint 13.150.000 euró, viszonyításképp a mi keretünk jelenleg 8.475.000 eurót ér a német oldal szerint. A keret legértékesebb játékosa a norvég-német kettős állampolgárságú Lars Christopher Vilsvik, aki 1.800.000 eurót ér. A Loki keretének legértékesebb játékosa 750.000 eurót ér, Szakályt és Coulibalyt taksálják ennyire. A csapat vezetőedzője a mindössze 37 éves norvég Rony Deila, aki 2008 óta trenírozza a gárdát, tehát a folyamatosság figyelhető meg náluk. Szoros kapcsolatban áll a klub az angol sztárgárdával, a Manchester Cityvel, ennek keretén belül több tehetséges labdarúgót irányítanak a norvég klubhoz az angolok, fejlődés céljából.

Nemzetközi szereplés

A gárda mindhárom nagy múltú nemzetközi kupában megmérettette már magát, de nem tekinthető dicsőségesnek az eddigi szereplésük.

Első ízben az azóta már megszűnt KEK-ben szerepeltek, 1970-ben a francia Nantes 7-3-as összesítéssel búcsúztatta őket. Ebben a kupasorozatban még kétszer szerepeltek, 1974-ben a Liverpool 12-0-s összesítéssel ejtette ki őket, 1992-ben pedig az izraeli Hapoel Petah Tikva 4-0-val búcsúztatta a norvég gárdát.

A Bajnokok Ligája elődjének számító BEK-ben 1971-ben az Arsenallal találkoztak, 1-3, 0-4-es eredményekkel búcsúztak.

Az Európa Liga elődjének számító UEFA kupában először 1973-ban szerepeltek, ekkor a Leeds United 7-2-es összesítéssel verte ki őket, 1998-ban végre sikerült egy párharcot sikerrel abszolválniuk, az izraeli Hapoel Tel Avivot győzték le büntető párbaj után. A következő körben viszont újfent megálljt parancsoltak nekik, ezúttal is egy angol csapat, az Aston Villa, 6-2-es összesítéssel. Az Európa Ligában 2011-ben a harmadik selejtezőkörben rögtön kifogták a későbbi győztes spanyol Atletico Madridot, és kettős vereséggel, 4-1-es összesítéssel búcsúztak. Az idei tehát a negyedik szezonjuk ebben a kupasorozatban, remélhetőleg ezúttal sem nyúlik számukra hosszúra.

 

Stadion

A hazai mérkőzéseiket a 7500 néző befogadására alkalmas Marienlyst Stadionban játsszák. A stadion füves borítását 2007-ben megszüntették, azóta műfű borítja a játékteret, az ottani zordabb időjárásra való tekintettel. Ez nekünk nem feltétlen kedvez, emlékezhetünk, hogy annak idején a svéd Elfsborg pályáját is műfű borította a Boras Arenaban. A létesítményük egyébként 1924-ben nyitotta meg kapuit, de a Strømsgodset csak 1967 óta használja. A norvég U21-es válogatott gyakran játssza itt a hazai mérkőzéseit. A stadion rekord nézőszáma 17 300 néző volt, mely egy 1947-es norvég kupadöntőn volt. Amióta a Strømsgodset használja a stadiont, a legnagyobb nézőszám 1969. május 22-én egy Rosenborg elleni bajnokin volt, ekkor 16 687-en tekintették meg a helyszínen a mérkőzést. Egy 2012-es felmérés során a Norvég Játékosok Egyesülete által indított szavazáson a stadiont a liga harmadik legrosszabb stadionjának nyilvánították, ötös skálán 2.13 pontot kapva.

norvégstadion2

Névjegy

Strřmsgodset-IFNév: Strømsgodset Idrettsforening

Becenév: Godset

Alapítva: 1907. február 10.

Klubszín: kék-fehér

Székhely: Drammen

Stadion: Marienlyst Stadion (befogadóképesség: 7500)

Elnök: Erik Espeseth

Vezetőedző: Ronny Deila

Bajnok: 1970

Kupagyőztes: 1969, 1970, 1973, 1991, 2010