Büszkeségeink – 7. rész

kisszoli2Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Sorozatunk hetedik alanya ízig vérig debreceni kötődésű, két légiósként eltöltött időszakán kívül csak a Lokiban játszott, nem más, mint Kiss Zoltán.

Püspökladányban született 1980. augusztus 18-án. A Debreceni Sport Iskolában kezdett el futballozni, ahonnan 1997-ben, tizenhét évesen került a Lokiba. Kiss Zoli egy igazi univerzális játékosnak számított, hiszen pályafutása során kis túlzással kapust leszámítva minden poszton játszott. Arra emlékszem, hogy annak idején, mikor elkezdtem Loki meccsekre járni – történt mindez 2003-ban – akkor éppen többnyire csatárként, vagy támadó középpályásként számolt vele Szentes Lázár. Ezt követően többször megfordult jobboldali védőként, mígnem végül védekező középpályássá avanzsált, és ott is ragadt. Nem véletlen kapta tehát szurkolói körökben a Jolly Joker becenevet, hiszen igazi ütőkártyának számított, bárhova be lehetett tenni.

Mindössze két szezont töltött Debrecenben, és jóformán alig játszott, mikor tizenkilenc évesen, 1999-ben légiósnak állt, és Belgiumba, a Germinal Beerschot csapatához igazolt. Erről az időszakáról semmi érdemleges információt nem lehet találni az interneten, még csak azt sem, hogy hány mérkőzésen lépett pályára, így ugorjunk is tovább, két szezont töltött Belgiumban, mígnem 2001-ben visszaigazolt Debrecenbe. Ekkor indult el igazából a pályafutása.

Labdarúgás NB1 DVSC Debrecen Paks Kiss Zoltán

Vezér volt a pályán – küzdött, hajtott

Ki ne emlékezne a 2003-as UEFA kupa menetelésünkre? Én egészen biztosan, hiszen azok voltak az első Lokis élményeim. Mint ahogy említettem, akkoriban Szentes Lázár gyakorlatilag támadóként számolt vele, de az látszott, hogy nem az az igazi posztja. Aztán amikor átkerült a védekező középpályás posztra, akkor ragadt igazán a csapatban. A 2005-ben bajnokságot nyerő csapatnak még nem volt alapembere, mint ahogy a rákövetkező szezont sem játszotta végig kezdőként, a 2006-2007-es szezont viszont már úgy játszotta végig, hogy csak négy meccsről hiányzott. Nem egy szurkolót ismerek, aki nem szerette a játékát, bevallom, sokszor én sem szerettem volna a pályán látni. Ennek ellenére már 2004-ben meghívótt kapott a válogatott keretébe, és a Japán elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett. Ezután két és fél év szünet következett, és legközelebb 2006 őszén játszhatott újra a címeres mezben. Két barátságos és két EB selejtező meccs jutott neki, így tehát ötszörös válogatottnak mondhatja magát.

Tény, hogy nem volt egy labda virtuóz, de a szívét, lelkét kitette a pályán a csapatért. Ennek eredményeként válaszották őt meg 2009-ben a csapat kapitányának, amit Sándor Tamástól örökölt meg, tehát a csapaton belül is tisztelték és elismerték őt. És ha már 2009-nél tartunk, akkor emeljük ki, hogy számára is ez az év volt a csúcs: ősszel kivívta a csapattal a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplést. És nem is keveset tett hozzá ehhez a sikerhez: a selejtezősorozat első párharcában, a Kalmar elleni első, hazai meccsen a mérkőzés utolsó perceiben hatalmas gólt lőtt, egy olyan meccsen, ami végig kiélezett, kiegyenlített volt, és sokan már a vezető gól után azt várták, mikor lesz már vége a meccsnek. És hogy mekkora jelentősége volt ennek az utolsó pillanatos gólnak, arra a visszavágó után derült fény: 3-1-es vereséget szenvedtünk Svédországban, így idegenben lőtt több gólunk miatt továbbjutottunk. Egyébként ez a gól is hűengyönyörűen tükrözi, hogy milyen mentalitású focista volt: a játékosok többsége már köpni nyelni nem tudott a meccs ezen szakaszában, ő azonban a saját térfeléről előrevágott labdára sprintelt rá, és a bedobás után már ő vehette át a játékszert, hogy utána jobb külsővel a kapuba zúdítsa.

A BL csoportkör mindegyik mérkőzésén pályára lépett, négyszer kezdőként. Ekkor azonban már bőszen meginogni látszott a helye a kezdőben, hiszen volt egy feltörekvő Varga Józsink, illetve érkezett Nyíregyházáról a harcias védekező középpályás, Ramos. Ebben a szezonban nem is kapott annyi lehetőséget a bajnokságban, mint korábban. A következő évadban szintén sikeres szezont tudhattunk magunkénak, hiszen ezúttal az Európa Liga csoportkörébe sikerült bejutnunk. Kiss mindegyik selejtező, és csoportmeccsen pályára lépett, a bajnokságban viszont már csak epizódszereplővé vált. Így végül 2011 telén, harmincegy évesen úgy döntött, hogy még egyszer légióskodásra adja a fejét, hogy karrierje utolsó éveiben még egy kis pénzt kereshessen. Így került a görög bajnokságban szereplő Panserraikos csapatához. Nyolc meccsen játszott a görög élvonalban, csapata viszont kiesett a bajnokságból, ő pedig nem maradt a klubnál. Felvetődött, hogy visszatér a Lokihoz, de végül úgy döntött, hogy ideje korán, mindössze 31 évesen befejezi profi pályafutását, és saját vállalkozására akar koncentrálni, így minden kapcsolatát megszakította a futballal kapcsolatban. Kora alapján még ma is aktív játékos lehetne, mentalitása révén pedig nem egy NB1-es klubba simán beférne.

(A képek forrása: nso.hu)