Büszkeségeink – 8. rész

habiSorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Sorozatunk nyolcadik alanya nem más, mint a csupaszív horvát-magyar kettősállampolgár Habi Ronald.

Jugoszláviában, a mai Horvátország területén található Főherceglakon született 1977. augusztus 26-án. Egy horvát kiscsapatban, az NK Jadran Šećeranaban kezdte ifi pályafutását, és profiként is itt játszott először. 1996-ban Szerbiába vezetett az útja, az OFK Kikinda szerződtette. Két évet töltött a számunkra ismeretlen csapatnál, majd 1998-ban vitte el őt a már nagy névnek számító Vojvodina. Újvidéken négy esztendőt töltött, ezalatt nyolcvan bajnokin szerepelt.

Sokféle anekdota létezik azzal kapcsolatban, hogy hogyan is került ő hozzánk, ami számomra leghihetőbben hangzik, és hiteles forrástól származik, miszerint internetes hirdetést rakott fel magáról “Nagy munkabírású védekező középpályás csapatot keres” szöveggel, és rengeteg helyre elküldte. Így került hozzánk, a szakmai stábot pedig minden bizonnyal hamar meggyőzte, és 2002 nyarán szerződtettük őt. Hamar alapemberré vált, ő az igazi minőségi légiósok közé tartozott, akik tényleg pluszt tudnak hozzáadni a csapat játékához. A 2002-2003-as szezonban 28 bajnokin lépett pályára, és egy gólt szerzett, tehát abszolút alapembernek számított.

habi2

Kopasz a kopasz ellen – itt épp az örök mumusnak számító Kovács Zoltánt szereli

A bajnokság végén a bronzérmet sikerült megszereznünk, és mivel abban az évben a kupadöntőt a bajnoki ezüstérmes Fradi ellen vívtuk, vereségünk ellenére a következő szezonban indulhattunk az UEFA kupában, hiszen akkoriban még csak a bajnoki ezüstérmes és a kupagyőztes indulhatott ebben a sorozatban. Az UEFA kupában kétszer már megmérettettük magunkat, de mindkét alkalommal hamar kifogtunk egy-egy topligás csapatot, így rövid nemzetközi kitérőt tettünk. Ezúttal viszont kedvező volt számunkra a sorsolás, hiszen verhető csapatokkal találtuk szemben magunkat. Kezdésnek jöhetett a litván Ekranas, akiket az akkor érvényben lévő ezüstgól szabály segítségével ejtettünk ki. Következő körben egy horvát csapat, a Varteks Varazdin várt ránk, tehát Habi honfitársai. Tudni kell, hogy Habi mellett akkoriban volt még egy horvát légiósunk, méghozzá a kapus Sandro Tomic.

Sokan féltették a Lokit a horvát csapat ellen, de mint később kiderült, indokolatlanul. Idegenben 3-1-re diadalmaskodtunk, Dombi azon a meccsen lőtte híres bombagólját, ami után elnevezték őt bombázónak. Jelentős előnyt szereztünk tehát, a visszavágó viszont koránt sem volt formalitás. A horvátok hamar vezetést szereztek, sikerült gyorsan fordítanunk, de a második félidőben újra egyenlő volt az állás. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, mikor a 90. percben Habi lövésre szánta el magát. Nem volt az az igazi gólvágó, már csak posztjából adódóan sem, így nem sok gólt szerzett a Lokiban, de ez egy nagyon emlékezetes bombagól volt. A horvátokat kiejtettük, ezt követően még a görög sztárcsapat, a PAOK sem tudott minket megállítani, így hosszú idő után újra megélte magyar csapat a kupatavaszt. Sajnos ekkor már a BL-ből érkező belga Brugge megálljt parancsolt nekünk.

Ebben a szezonban sem sikerült a hőn áhított első bajnoki címet megszerezni, az utolsó fordulóban kikaptunk a bajnoki döntőn a Fradi ellen, ennek következtében egyenesen a harmadik helyre csúsztunk vissza, így a következő évben nem indulhattunk az UEFA kupában sem, maradt a lesajnált Intertotó Kupa, amit annak rendje és módja szerint nem vettünk komolyan, hamar búcsúztunk. Viszont a bajnoki szereplés ekkor, a 2004-2005-ös szezonban már igencsak pazarra sikeredett. Habi is részese volt a DVSC első bajnoki címének, tizenhét mérkőzésen lépett pályára a szezonban. Teljesítményére ekkor már az aktuális magyar szövetségi kapitány, Lothar Mattheus is felfigyelt, így megindult a honosítási eljárás, ami után válogatott meghívót kapott volna a német szakembertől.

A 2005-2006-os év azonban hatalmas fordulatot hozott pályafutásában, sajnos negatív irányban. A szezon a BL selejtezőkkel indult, ahol első ízben mérettethettük meg magunkat. Nem volt rossz ómen, hogy újfent horvát ellenfelet kaptunk, bár a Varteksnél jóval nevesebbnek, és erősebbnek számított az aktuális bajnokcsapat, a Hajduk Split. A horvátok nagyképűek voltak, a történetet már mindenki ismeri, arra viszont kevesen emlékeznek, hogy annak idején a splitiek úgy készültek ellenünk, hogy a legveszélyesebb játékosunk, a középpálya motorja, Habi, akit ki kell kapcsolniuk a játékból, ha nyerni akarnak. Nem célom a gyanúsítgatás, de ezen nyilatkozat, valamint a horvátok hozzáállása után alattomos dolognak tűnhet, hogy agyonrúgták Habit a debreceni meccsen, akinek mindene elszakadt a lábában, ami csak létezett. Nagyon hosszú, jó másfél éves kihagyás várt rá úgy, hogy már megkapta a magyar állampolgárságot, a válogatott meghívóval már úton volt a postás, és a bajnokcsapat alapembere volt. Egy később interjúban elmondta, hogy ott ment el a hajó, amikor a keresztszalag szakadása után visszajött Debrecenbe rehabilitációra, és ha tehetné, utólag nem Jámbor Lászlóra, hanem Dankó Mihályra bízta volna magát felépülése érdekében.

habi3

Sajnos nem is lett már belőle focista ezt követően, 2007 telén Újpestre igazolt, hátha sikerül magát újra felépítenie. A szezon végén sikerült visszatérnie sérüléséből és hat bajnoki pályára lépett, majd a következő szezonban már teljes értékű játékosnak számított, legemlékezetesebb, és egyben utolsó újpesti mérkőzése az utolsó fordulóban esedékes debreceni bajnokija volt, ahol az 56. percben kiállították. A következő szezonban Siófokra került, de közben újra sérülések hátráltatták, lábtörést szenvedett, ami végleg kettétörte karrierjét. Mindössze négy bajnokin jutott szóhoz a Balaton parton, végül 2009 nyarán felhagyott profi pályafutásával, és harminckét évesen elment levezetni a megye 1-es Báránd csapatához, ahol akkoriban többek közt Sándor Tamás és Madar Csaba is focizott. Egy évet töltött ott, majd Hajdúszoboszolóra költözött, és a helyi csapatban játszott. Családjával ott telepedett le, ha minden igaz egészen tavaly nyárig a szoboszlói fürdőben dolgozott. Sok Loki szurkoló örömére azonban nyártól a DVSC-DLA korosztályos csapatinál edzősködik, és remélhetőleg átadja a fiataloknak azt a mentalitást, ami miatt sokak kedvence lett rövid Lokis pályafutása ellenére.