Pontszerzés a tavaszi nyitányon

volas_kuliFelemás meccset láthatott a publikum tegnap a Loki diósgyőri vendégjátéka alkalmából. Egy helyzetekben bővelkedő, élvezetes első játékrész után jött egy izzadtságszagú második, melynek végén egy-egy gól és pont szerepelt mindkét csapat neve mellett. A végeredménnyel egyértelműen mi lehetünk elégedetlenebbek, kezdésnek ugyanakkor nem rossz a pontszerzés a DVTK otthonában, az első félidőben mutatott játék pedig abszolút bizakodásra adhat okot.

 

A kezdőcsapatunk ezúttal sok meglepetést nem rejtett magában, ahogy az várható volt, a nemrég felépült Bódi még nem volt abban az állapotban, hogy már az első perctől pályán lehessen, így Mihelic bemutatkozó debreceni fellépésén rögtön végigjátszotta a találkozót, de kényszerből kimaradt Selim, és taktikai megfontolásból Sidibe is az őszi alapcsapatból, helyükön Ludánszki, illetve Volas kezdett.

A Diósgyőrnél már több volt a változás, így például kimaradt Barczi, Bacsából balszélső lett, a csatársorban pedig Grumics kezdett Futács mellett. A középpálya közepén hozzánk hasonlóan ők is két védekezőbb felfogású játékossal álltak fel (Elek, Abdouraman), ami végül nem sült el valami jól…

dvtk-dvscöf

Amint arra számítani lehetett, az első félidőben a csapatok rögtön egymásnak estek, ahogy ilyenkor mondani szokás, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Ennek eredményeként született meg a két gól gyors egymásutánban, előbb Kulcsár szép lefordulása és centerezése után Volas volt eredményes, majd a középkezdés után nem sokkal Futács használt ki egy nagy védelmi hibát egy bedobásnál. A Loki által mutatott játékra ebben az időszakban nem lehetett sok panaszunk, bár valamelyest visszaálltunk, és igyekeztünk Kulcsár sebességére alapozni, úgy tűnt, az történik a pályán, amit elterveztünk. A védelmünk jól tartotta magát, a támadó alakzatban pedig Mihelic, Volas és Kulcsár is szép dolgokat művelt. Egyedül talán Szakály volt aki ezúttal kicsit halványabbnak tűnt, mentségére szóljon, hogy alaposan felkészültek belőle a DVTK védői, a legtöbb csele ezúttal sajnos nem jött be. Nem úgy a diósgyőri Abdouraman terve, a játékos ugyanis már az első húsz percben a fejébe vette, hogy még a szünet előtt kiállíttatja magát, és bár Vad II. játékvezető a félidő derekán még megkegyelmezett neki, a játékrész utolsó percében a kameruni középpályás csak összehozta magának a megérdemelt második sárga lapot, alaposat fordítva ezzel a mérkőzés képén – és színvonalán.

A második félidőre a DVTK egyetlen céllal érkezett ki: megúszni kapott gól nélkül az előttük álló negyvenöt percet. Ennek érdekében gyakran hét emberrel megszállták a saját tizenhatosukat, felkínálva ezzel a két szélt beadásokra, illetve a pálya közepét átlövési kísérletekre. Hogy az ilyen bunkerfoci mennyire nem fekszik nekünk, azt pontosan tudjuk, az ellenfél ráadásul most nem egy Pápa vagy Kaposvár volt, így aztán annyira nem is meglepő, hogy a mérkőzés végéig már nem tudtuk feltörni a hazaiak reteszét. Az oldalról jövő beadások -beleértve a pontrúgásokat is- többsége nem talált embert, az egy-két kósza átlövési kísérlet pedig vagy egy blokkoló védőben halt el, vagy kilométerekkel a kapu fölött hagyta el a játékteret. Sajnos igazi gólhelyzetet nem nagyon sikerült már kialakítani a tíz emberrel hősiesen védekező hazaiakkal szemben, hiába érkezett csereként Sidibe és Bódi is a pályára. A vége tehát pontosztozkodás lett, amit előzőleg talán aláírtunk volna, a félidőnyi emberelőny ugyanakkor keserédessé teszi az eredményt. Szerencsére nagy gond nincs, a forduló többi mérkőzésének alakulása miatt az üldözők semmivel sem jöttek közelebb, mi pedig jövő héten a Haladás ellen javíthatunk, immáron az Oláh Gábor utcán.

Pontozás:

Novakovics: a gólban kicsit benne volt, és egy-két beadásnál is bizonytalannak éreztem. Nem ez volt élete meccse. 5

Lázár: Bacsával sokszor meggyűlt a baja, és a támadásokhoz sem tudott hozzátenni sokat. 5

Máté: ő is alaposan benne van Futács góljában, bármennyire erőszakos egy csatár, nem lehet így engedni befordulni egy védőnek. A második félidőben volt egy veszélyes elcsúszása, ott szerencséjére Zsidai megmentette. 5

Mészáros: Máténál jobb volt, komolyabb hibájára nem is emlékszek. 6

Korhut: túl sokat nem kellett hozzátennie, a védekezést megoldotta, és a támadásokkal is megpróbált fellépni, több-kevesebb sikerrel. 6

Ludánszki: nem hozta az ősz végi formáját, eléggé eltűnt a mezőnyben. Én az ő helyére hoztam volna Bódit, és már jóval korábban. Pár távoli kísérlete azért most is volt, de egyik sem volt veszélyes. 6

Zsidai: a gólban sajnos ő is benne volt, de a mezőnymunkájával nálam jóvá tette a hibát. Ő volt a másik Ludi mellett, aki próbálkozott távolról, hasonló eredménnyel. 6

Mihelic: kifejezetten tetszett a játéka, Selim óta az első igazolásunk, akiben láttam azt a pluszt, ami kell egy meghatározó embernek. Az első félidőben elvégzett szabadrúgása élményszámba ment, remélem így folytatja tovább. 7

Szakály: ahogy arra már kitértem, nekem kicsit haloványnak tűnt. Nagyon jól fogták őt, bár a második félidőben így is a nevéhez fűződik talán a legveszélyesebb helyzetünk, sajnos kapu mellé ment a kísérlet. Majd legközelebb. 6

Kulcsár: nálam a meccs embere, rengeteget dolgozott, és a gól is nagyrészt az ő érdeme volt. A második félidőben nem volt esélye helyzetbe kerülni, a mezőnyben azért ekkor is igyekezett tenni a dolgát. 7

Volas: gólt lőtt, és az első félidőben volt még pár szép megmozdulása. A betömörülő védelem ellen már neki sem volt sansza, a cseréje szerintem indokolt volt, de így is az egyik legjobbunk volt tegnap. 7

Sidibe: sokat nem tudott tenni, eltűnt a védők között. 6

Bódi: már az is örömteli, hogy pályára tudott lépni. Ha vissza nyeri a formáját, megküzdhet Miheliccel a helyéért. 6

(Az MLSZ TV összefoglalója)

HAJRÁ LOKI!

(A kép forrása: haon.hu)