Oly közel, és mégis távol…

bateutan

Nekem jutott az a szerencsés feladat, hogy egy ilyen meccs után, melynek lefújását követően az ember órákig szóhoz sem tud jutni, csak bámul maga elé, legszívesebben visszapörgetné az időt, vagy elbújna a világ elől, összefoglaljam a találkozót. Ne várjon senki szakmai elemzést, vagy bármilyen nemű értékelést, mert egy ilyen kiesés után nem lehet. Kicsit most inkább annak megyünk elébe, hogy mik vezettek ehhez a fájdalmas végkimenetelű meccshez, illetve mi lehet a kiút ebből a lelki válságból.

Kezdjük egy kicsit a mérkőzést megelőző felfokozott várakozással, illetve azzal, hogy az edzők miben bíztak. A Loki évek óta nem volt ekkora lehetőség kapujában, még akkor sem, mikor két éve Boriszovban 1-1-et játszottunk. Most ennél sokkal jobb előjelekkel vártuk a visszavágót, hiszen nyertünk itthon, kapott gól nélkül. Tudtuk, hogy gólt kell lőnünk idegenben, és akkor nem lehet gond, ez a BATE nincs olyan erős, hogy hármat rúgjon. Nagy meglepetés nem ért minket, mikor megláttuk a kezdőket, hiszen számítani lehetett arra, hogy ez a tizenegy fut majd ki a gyepre. Egyedül talán Bouadla kezdetése volt meglepő, helyette Bódit várta volna a többség, én ezt látva egyébként egy “Az mondjuk nem baj”-al nyugtáztam a dolgot a többi szerkesztővel való beszélgetés során, de akkor még nem tudtam, hogy jaj, mennyire is nagy baj ez…

bateedzoA BATE ehhez képest már meglepőt húzott, mert a mérkőzés után pofátlanul és unszimpatikusan nyilatkozó edzőjük három belső védőt nevezett a kezdőbe, és egy 3-5-2-es felállással próbálta megölni a Loki kontráit. Jermakovics a meccs után zseniális húzásnak nevezte a maga részéről, hogy három belső védővel álltak fel, így nem tudtuk őket lekontrázni, és szerinte 11 ember ellen is tovább jutottak volna. Nos, kedves Lolka, vagy Jermakovics, 128 percig közötök nem volt ehhez a párharchoz, és csak akkor nem lettetek lekontrázva a visszavágón, amikor mi nem akartuk…

Hiszen húsz perc alatt Seydi kétszer vihette egyedül kapura a labdát, az elsőnél még csúnyán elönzőzte a szitut, pedig ha passzol, akkor már ott 1-0 lehetett volna a javunkra. Hanem a másodiknál még nagyobb helyzetben megcsinálta ugyanazt, mint Sidibe az odavágón, szépen elhúzta a kapus mellett a labdát, aki elütötte a csatár lábát, tizenegyes, sárga lap. De miért sárga? Miért nem piros? Elvégre gólhelyzetben történt a dolog, és hasonló helyzetben Verpecz például pirosat kapott Diósgyőrben, pedig az a tizenhatoson kívül történt. Mindegy, senkit nem érdekelt ez most, hiszen Sidibe gólra váltotta a büntetőt (úgy látszik, tényleg csak ő tud a BATE-nak gólt lőni…), így nálunk az előny 20 perc után, összesítésben már 2-0, és mindemellett piszok jól játszottunk, a hazaiak helyzetbe sem tudtak kerülni, mi pedig szinte három-négy percenként vezethettük a veszélyes ellentámadásokat.

whybouadlaMinden meccsnek szokott lenni fordulópontja, ennek is volt. A 38. percben, sárga lappal a zsebében Selim Bouadla hátulról alárúgott az ellenfél játékosának egy elvesztett labda után, teljesen ártalmatlan szituációban, úgy, hogy már előtte is volt olyan szabálytalan megmozdulása, amiből várható volt, hogy nem fogja befejezni a meccset. Meg is kapta a pirosat, ránk pedig várt 52 kőkemény perc, hogy megtartsuk háromgólos előnyünket egy nemzetközileg rohadt rutinos csapat ellen. Már ekkor rossz érzések kavarodtak bennem, s a két perccel azelőtti rohadt nagy mámorom, a fejben elkönyvelt továbbjutás, az előre betervezett őszi európai kupameccsek, az idegenbeli túrák lehetőségei pillanatok alatt szertefoszlottak. Nem volt még ekkor semmi veszve, de már gyülekeztek a sötét felhők.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a BATE egy percen belül gólt lőtt, így az amúgy is pocsék lelki állapotból még mélyebbre süllyedtünk, miközben a BATE vérszemet kapott, ez látszott Volodjko gólörömén is, ahogy hergeli, tüzeli az övéit. Talán ha a félidőig kihúztuk volna kapott gól nélkül, más lett volna a leányzó fekvése, de ezt már sosem tudjuk meg, mint ahogy azt sem, hogy mi van ha nincs a kiállítás. Hiszen volt még 50 perc plusz a ráadások, és ez alatt csak egy gólt volt szabad kapnunk a továbbiakban. Innentől kezdve rövid, aprócska célokat kellett megfogalmaznunk. Én például azt tűztem ki, hogy a 60. percig ússzuk meg kapott gól nélkül, mert ha korán betalál a BATE, akkor végünk.

Némiképp furcsa volt egyébként, hogy Kondás Elemér nem nyúlt bele azonnal a csapatba, hanem Sidibét húzta ki a bal szélre, és szinte ötödik védőt játszott. Nincs ezzel baj, mert jól fejel, jól is védekezik, meg játszott is már ott, de azért mégsem egy vérbeli védő. Közben szemmel látható volt, ahogy az elöl sínylődő Seydi is egyre jobban elkészül az erejével. Jermakovics egyébként nem teketóriázott, már az első félidőben csatárt hozott védő helyett, majd a második felesben is hozta a támadó szellemű emberkéket a védekezők helyett. Kibírtuk a 60. percig, onnantól már az új cél a 75. perc volt.

Csakhogy megint jöttek fordulópontok. Jöttek a sérülések, jött Zsidai vélhető sérülése. Azért mondom, hogy vélhető, mert roppant meglepett és ideges volt a cserjénél, és a szájáról is valami olyasmit lehetett leolvasni, hogy “ne már, miért?”. Ez a kisebbik gond, hogy le lett cserélve, és ezzel meg lett bontva a jól működő szűrőpárosunk, a nagyobbik már az, hogy az a Ludánszki Bence állt be helyette, aki szerintem élete első nemzetközi mérkőzésén lépett pályára, miközben ott volt a kispadon egy Vadnai Dániel… Nem mondom, hogy ennek köszönhetően, de már megint alig két percre rá jött a BATE újabb gólja, egy beívelés után nem figyeltünk, túlságosan bent ragadtunk mélyen a kapunk előtt, és Rogyionov bekotorta a labdát.

Na itt dőlt össze minden bennem, lelkiekben. Hiszen hátra volt még hosszabbítással együtt bő fél óra, és a BATE-nak már csak egy gól kellett. No de teltek múltak a percek, és hősiesen védekeztünk. A 84. percben jártunk már, amikor újabb érthetetlen csere jött. Bár az elképzelhető, hogy Mészi tényleg megsérült, de én itt újabb rossz döntésnek éreztem behozni az alacsonyabb Brkovicot, mint az égimeszelő Morozovot, mikor látható volt, hogy fél percenként jönnek a beívelések a kapunk elé. No mindegy, alig volt már hátra öt perc a rendes játékidőből, de fejemben ott motoszkált a két évvel ezelőtti meccs, mikor a hosszabbításban egyenlített ki a BATE, ami később sorsdöntőnek bizonyult… Iszonyatosan izgultunk, majd elérkeztünk a 90. perchez, és általános megrökönyödésre 6 (HAT!!!) percet hosszabbított a spori. Kérdem én, mire fel? Oké hogy ápolták Novakovicsot, meg Szakályt, meg volt öt csere, de hat percet még az egyébként mesterien cigánykodó játékosok hazájának számító Olaszországban sem szoktak hosszabbítani, csak nagy ritkán, pedig ott aztán van miért. És aztán jött a 94. perc. Jött a sokadik beívelés, a védelmünk elaludt, Nova totál rosszul indult meg a kapujából – itt jegyzem meg, egész meccsen rohadt bizonytalan volt, nem egy beívelésnél kiejtette a labdát, várható volt, hogy lesz egy sorsdöntő hibája – Krivets pedig befejelte. Ebben a szent pillanatban négy üres sörös doboz indult meg a TV-m felé, de mind hiába, az idegesség nem segít, ez ennyi volt, megint elszálltunk, megint a végén. Csibu és én együtt néztük a meccset, és a lefújás pillanatában nagyjából a lenti kép tükrözte a lelkiállapotunkat.

Lie-down-try-not-to-cry-cry-a-lot

A mérkőzés végén egyébként jól megfogalmazta a kommentátor, Meczer Tamás azt, amit én is gondoltam: “A magyar futball minden keserve, baja, átka itt van a nyakunkban.” És nem csak a magyar futballé, hanem úgy általánosságban a magyar nemzeté. Mi rendszeresen így vérzünk el fontos pillanatokban, és nem csak a fociban, hanem kézilabdában, kosárlabdában, minden csapatsportágban, ahol csak lehet, a legdrámaibb módon, és sokszor érdemtelenül. Mert most nem érdemeltünk kiesést. A Nemzeti Sport is kiválóan megfogalmazta a mérkőzés tanulságát: “10 debreceni hős és egy Bouadla”. Nem lehet egy ember nyakába varrni egy kiesést, de most mégis megteszem. Ha nincs a kiállítás, akkor jövő hét csütörtökig sem rúgott volna nekünk gólt ez a töketlen fehérorosz banda, amely akkor azt sem tudta, hogy hol van épp. A labdát nem tudták megtartani, támadást alig tudtak vezetni, egy szóval mentálisan a padlón voltak. De Selim Bouadla megmozdulásával minden hitet visszaadott nekik. Ahogy sokan megjegyezték, ez egy egymilliárdos belépő volt, hiszen nagyjából ennyi forintot bukott a Loki a kieséssel.

selimwhy2

Ez nyilván erős túlzás, és félreértés ne essék, eszünkbe sem jutott azzal vádolni Bouadlát, hogy szándékosan állíttatta volna ki magát, a képet csak poénnak szánjuk, meg mert most haragszunk rá, ami majd elmúlik. A forrás egyébként Trollfoci.

És akkor hogy lehet ilyen lelki állapotban a padlóról felállni? Jó kérdés, én magam nem tudom, mert még most sem ocsúdtam fel a tegnap történtekből. Talán amióta a Lokinak szurkolok, nem ért még ekkora pofon, ilyen fájó vereség és kiesés. Nehéz lesz feldolgozni. De az élet megy tovább, vár még ránk egy Európa Liga párharc, ahol egyébként vajmi kevés esélyünk lesz, de meg kell próbálni. És vár még ránk 28 bajnoki meccs, hogy ismét bajnokok legyünk, hogy ismét indulhassunk a BL-ben, hogy ismét megpróbáljuk a csodát. Ez sem lesz könnyű, hiszen már most elherdáltunk öt pontot, mint utóbb kiderült, feleslegesen. Csibu meccs után Facebookra kiírt üzenetével csak egyet lehet érteni: “Ettől függetlenül arra buzdítunk mindenkit: tartsunk ki a csapat mellett, mert a legnagyobb bajban van ránk a legnagyobb szükség!” Szebb jövőt.

Cimkék:, , , ,