LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Fordulatos döntetlen a DEAC első hazai mérkőzésén

stadion-olahMa délután a Tiszaújváros ellen mutatkozott be a Kis-Loki hazai pályán. Mint ismeretes, tartalékcsapatunk ezentúl minden hazai mérkőzését a tavaly még a felnőttcsapatnak is otthont adó Oláh Gábor utcai stadionban fogja megvívni. Ehhez a pályához annyi emlék kötődik, hogy minden igazi piros-fehér fanatikus szívesen jár ide, ahányszor csak alkalma nyílik rá. Nekem is nagyon hiányzott már ez a légkör, úgyhogy elhatároztam, szombat délután bemegyek a Nagyerdőre, veszek jegyet a Young Boysra majd megtekintem a fiataljaink meccsét. Izgalmas és fordulatos meccs volt sajátos Nb3-as atmoszférával, meglepően színvonalas focival, eme játék minden szépségével és visszásságával. Rövid de részletes összefoglalót, valamint egy exkluzív interjút olvashattok a meccs egyik legjobbjával, Balogh Norberttel.

Utoljára a Kecskemét ellen jártam az Oláh Gábor utcán. Az akkori 5:0-ás végeredmény, a szépségdíjas gólok, a fantasztikus hangulat és a meccset követő ünneplés kedves emléke miatt sokáig nem akartam semmivel sem felülírni az emlékezetemben ezt az összecsapást. De mára erősebb lett a vágy, hogy újra mehessek az Oláh Gabira, mint ez a szép emlék. Kicsit aggódtam, hogy kevesen leszünk, vagy hogy rossz lesz a hangulat, de szerencsére kellemesen csalódtam. Legalább kétszáz néző volt, az Oláh Gábor törzsszurkolói mellett sok fiatal is kilátogatott, sokan a törzslokisták közül régi helyükre ültek le.

A mi fiaink a következő kezdővel álltak fel: Verpecz István-Nagy Zoltán, Kinyik Ákos, Kovács Gergő, Barna Szabolcs-Dombi Tibor, Joel Damahou, Berdó Péter, Sós Bence-Bereczki Dániel, Balogh Norbert.
Hadd analizáljak egy kicsit. Ez ugyanaz a 4-4-2, amit a nagy Loki is játszik, azzal a különbséggel, hogy ez még a klasszikus, jól bevált debreceni séma. Napjainkban viszont nem ezt játssza a felnőttcsapat. Persze az is 4-4-2, de az avatott szem észreveszi a legszembetűnőbb differenciákat. A legnagyobb különbség a középpályán van. Amikor ezt Kondás Elemér először játszatta a Lokival, egy védekező felfogású középpályás és egy támadó, szervező jellegű játékosból állt a középpályánk belseje. A mostani Deacban előbbit Joel Damahou, utóbbit Berdó Péter játssza, a már említett Lokiban pedig Varga József és Selim Bouadla játszott itt. Ehhez a belső középpályához villámgyors szélsők kellenek, Dombi gyorsasága pedig legendás, Sós is rendkívül fürge, van is támadófoci az Nb3-ban! Ezzel szemben napjainkban Szakály és Bódi játszik a szélen, és bár mindkettejük nagyszerű játékos, sokkal statikusabbak, szívesebben cseleznek és indításokkal próbálkoznak, Sokkal könnyebb ez ellen gyógyírt találnia ellenfeleinknek. Ez csak egy észrevétel, ami ma ötlött a szemembe.

A mérkőzés elejéről sajnos a jegyvásárlás miatt lemaradtam, de hallomásból tudom, hogy Damahounak volt egy szép szabadrúgása, a 9. percben Dombi Tibi pedig akkora kapufát rúgott, hogy a csattanásba beleremegett az Aquaticum üvegfala. Szinte csak mi veszélyeztettünk, egyszer Damahou, egyszer Berdó durrantott fölé a kapunak. A 36. percben szabadrúgást kaptunk, Sóssal szabálytalankodtak a tizenhatos bal sarkánál. Bereczki végezte el, kapura tette, majdnem gól. Szerencsére megvolt a kipattanó Kinyiknek, közelről bezúdította a labdát a hálóba. 1:0
A. 40. percben egy ártatlannak indult szöglet Damahou kiállításával ért véget. Védekező középpályásunk ellen szabálytalankodtak, aki a földre kerülve utánarúgott a tiszaújvárosinak. Lábat ugyan nem talált, de a bíró (aki amúgy nem vette észre, konzultálnia kellett a partjelzővel, csak utána fújta be) a szándékot pirossal büntette. Megfogyatkoztunk, de gól már nem született a félidőben.

A 49. percben Sós bal külsővel majdnem bevarrta a megítélt szabadrúgást a rövid felsőbe. 10 perc sem telt bele, máris újabb érdekes jelenetsor játszódott le. A Tiszaújváros támadott, Molnárnak ívelték be a labdát a Kis-Loki kapuja elé, akit Nagy Zoltán vagy lerántott, vagy nem. Ami miatt kétségbe vonjuk az ítéletet, az az, hogy Molnár kicsit rájátszott az esetre és Nagy sem értett maradéktalanul egyet a döntéssel. Büntető és piros lap. Verpecz híres arról, hogy néha megfog egy-két tizit. Ezúttal nem járt messze tőle, belekapott a labdába, de végül így is a hálóban kötött ki Kovács Péter büntetője. 1:1

Kettős emberhátrányban minden veszni látszott, a vendégek fölénk nőttek. Minden csatár, Bereczki és Balogh is visszább húzódott, Dombi vette fel Nagy pozícióját. Még így is pariban voltunk ellenfelünkkel, de érett a góljuk. A 77. percben meg is született, mégpedig igen nevetséges módon. Kovács Bence került a védelmünk mögé, az alapvonalig kisodródott. Jobb oldalról, éles szögből próbált lőni és… Luftot rúgott. Épp készültem egy jóízűt kacagni, amikor másodjára már eltalálta, az ötös jobb sarkáról bepasszolta a kapunkba. 2:1

DVSCII-TCFC

Hogy ezek után kikapnak fiaink? Majd ha motiválatlan felnőttek lesznek! De addig az ifjak(és örökifjak) hitével kilenc emberrel is gólt akarunk rúgni. Ez az a hozzáállás, amit egy szurkoló mindig látni akar a futballpályán. A szerencse azokat segíti, akik tesznek is érte. (Mostanában a felnőttcsapat úgy várja Fortuna istenasszony kegyeit, hogy nem mennek a siker elébe) A Deac játékosai tettek a szerencséért, és sikerült is. Egy villámgyors kontra után a belső védő adta a gólpasszt Sós Bencének, aki átemelte a játékszert a kicsit kint álló (tavaly a Létában védő) Tóth kapus felett. 2:2
Már csak egy helyzetre jutott idő, Balogh Norbert hiába hagyott faképnél három védőt, sajnos maradt egy utolsó, így a végeredmény is maradt ez. Számba veendő bírói ellenszélben, kettős emberhátrányban is sikerült egy pontot megmentenünk. Mindenkit bátorítok arra, hogy nézze meg a Deac többi hazai meccsét. A színvonal alig marad el az Nb1-estől, garantáltan saját nevelésű, debreceni kötődésű fiatalokat látunk hétről-hétre. Ha így hajtanak, megérik azt a 0 forintot, amit a belépéskor kérnek, de még a szombat délutánunkat is szívesen töltjük majd velük, ezt garantálom. Nincs szurkolói kártya, nincs regisztráció. Csak foci van, meg ami vele jár. A zöld fű, a labda, a küzdés és a cél. Hajrá Deac, hajrá Loki!

Most pedig következzen exkluzív interjúnk a Loki nagy reménységével, Balogh Norbert Sándorral! 😉balogh_Norbi

 

Loki Blog: Egy igen fordulatos meccset játszottunk a Tiszaújváros ellen. Mi szereztük meg a vezetést, nagy fölényben futballoztunk, majd jött Damahou kiállítása, később Nagy Zoli jutott ugyanerre a sorsra, ráadásul ez a piros tizenegyessel járt. Ebből egyenlítettek a vendégek, a meccs vége felé a vezetést is átvették, mégis sikerült egyenlíteni kilenc emberrel is a mérkőzés hajrájában. Hogyan látod a mérkőzést, igazságos eredmény a döntetlen?

Balogh Norbert: Szerintem nem igazságos ez a döntetlen, úgy gondolom, hogy ha elkerüljük a kiállításokat és a helyzetkihasználásunk egy kicsit jobb, 4:0 vagy 5:0 is lehetett volna a végeredmény a mi javunkra. Fölényben játszottunk, jobbak voltunk a Tiszaújvárosnál.

Loki Blog: Ha már a kiállítások kerültek szóba, hogy érzed, jogosak voltak a piros lapok?

Balogh: Sajnos egyiknél sem voltam olyan közel, hogy ezt megítélhessem.

Loki Blog: Érdekes, hogy az emberelőny egészen addig nem mutatkozott meg a vendégek játékán, amíg nem lett kettős a fór. Utána kicsit beszorult a csapat.

Balogh: Így van, jó letámadással és emberfogással sikerült egyenrangú ellenfélnek lennünk. Mikor pedig kettővel kevesebben lettünk, tényleg visszahúzódtunk és a kontrákra játszottunk.

Loki Blog: Majd jött a Tiszaújváros vezető gólja. Mindenki azt hitte, úgy jártunk, mint a DVSC szokott mostanában: jól játszunk, hirtelen emberhátrányba kerülünk, az ellenfél begyötri a vezető gólt, és ez ellen nincs mit tenni, így jártunk. De ti mégsem adtátok fel, és sikerült is az egyenlítés!

Balogh: A 77. percben, 2:1-es hátrányban, kilenc játékossal minden mindegy volt már. Mindent egy lapra feltéve támadtunk. Szép is volt az a kontra, amiből kiegyenlítettünk. Geri [Kovács Gergő] csinált egy lövőcselt, majd odalögybölte Sós Bencének, aki átemelte az ellenfél kapusát. Jó a csapat, küzdünk egymásért a pályán, ezért sikerült az egyenlítés. Ha létszámban megvagyunk a középpályán, még több támadást is vezethettünk volna, amiből talán még egy gól születik Bence találatán kívül és akkor győzünk.

Loki Blog: Annak is örültünk, hogy ez az egy bent van. Mostanában Debrecenben ez is bravúrnak számít. Hogy gondoljátok, inkább örültök ennek a megmentett egy pontnak? Vagy inkább úgy érzitek, két pont most elveszett?

Balogh: Az utóbbi. Ha nincs a két kiállítás, gólokkal nyertünk volna, de még így is volt esélyünk a 3 pontra. Legközelebb majd nyerünk.

Loki Blog: Köszönjük az interjút, szép sikereket kívánunk!

[Igazi profi hozzáállás ettől a 18 éves sráctól. Bár a mezőny egyik legjobbja volt, nincs magával megelégedve, szerinte ennél többre képes.]

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas