Szurkolói kártya: Hogyan, minek, kitől, mikortól?

stadionkartya1Nagy port kavart szurkolói körökben az MLSZ azon intézkedése, hogy szeptembertől kötelezővé teszik az egységes szurkolói kártya használatát, és ezentúl csak ilyennel lehet majd jegyet váltani mindennemű MLSZ által szervezett sporteseményre, azaz a bajnokikon túl az MK döntőre, és a válogatott meccsekre is vonatkozik a szigorítás. Alapvetően háromféle kártya létezik, ebből a szurkolókat kettő érinti, de sokan (köztük mi is) nincsenek pontosan tisztában azzal, hogy mire kell ez, hol lehet ezt kiváltani, és hasonló kérdések. Ezen cikk keretein belül próbálunk minél több információt összeszedni a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban.

Először is kezdjük a legfontosabbal. Az MLSZ döntése értelmében szeptember 15-től kötelezővé teszi a szurkolói kártyák használatát, és ezentúl csak ennek birtokában lehet majd jegyet vásárolni.

A kártyáknak három típusa lesz: az egyik a klubkártya, amelyen a tulajdonos – a jogszabály szerint előírt – adatait, nevét, születési helyét és idejét, valamint fényképét kell feltüntetni. A másik az úgynevezett futballkártya, amelyet az MLSZ bocsát ki azoknak, akik nem kötődnek egyetlen klubhoz. A harmadik a szövetség tisztségviselőinek, alkalmazottainak, illetve a játékvezetőknek és egyéb hivatalos személyeknek kiállított MLSZ-kártya.
Egy szurkoló egy klubkártyát és egy futballkártyát válthat ki, s ezek bármelyikével bármely NB I-es, kupa-, vagy válogatott mérkőzésre vehet jegyet. Ha valaki a klubkártyájával egy másik csapat meccsére vált belépőt, akkor a találkozót rendező egyesület dönti el, hogy a vendég- vagy a semleges szektorba szóló jegyet ad-e. A kártyák kiváltása nagyjából három-négy percet vesz igénybe, az érvényességi idejük pedig egységesen három év.

A kártyáknak három típusa lesz: az egyik a klubkártya, amelyen a tulajdonos – a jogszabály szerint előírt – adatait, nevét, születési helyét és idejét, valamint fényképét kell feltüntetni. A másik az úgynevezett futballkártya, amelyet az MLSZ bocsát ki azoknak, akik nem kötődnek egyetlen klubhoz. A harmadik a szövetség tisztségviselőinek, alkalmazottainak, illetve a játékvezetőknek és egyéb hivatalos személyeknek kiállított MLSZ-kártya – ez utóbbi minket, szurkolókat nem érint.

Egy szurkoló egy klubkártyát és egy futballkártyát válthat ki, s ezek bármelyikével bármely NB I-es, kupa-, vagy válogatott mérkőzésre vehet jegyet. Ha valaki a klubkártyájával egy másik csapat meccsére vált belépőt, akkor a találkozót rendező egyesület dönti el, hogy a vendég- vagy a semleges szektorba szóló jegyet ad-e. A kártyák kiváltása nagyjából három-négy percet vesz igénybe, az érvényességi idejük pedig egységesen három év. A klubkártyákat az adott kluboknál lehet kiváltani, míg a futballkártyát az MLSZ bocsájtja ki. Azt, hogy ennek kiváltására hol, és hogyan van mód, arról semmi információt nem találni.

A DVSC ezidáig nem tájékoztatta szurkolóit a szurkolói kártya kiváltásának lehetőségéről, ennek pedig vélhetően az az oka, hogy még nem dőlt el, hogy hogy is legyen itt pontosan. Tudni illik, nyártól már az új Nagyerdei Stadionban játszik a csapat, és akik bérletet váltottak a nyár folyamán, azok már rendelkeznek az úgynevezett stadionkártyával. Ez egy olyan multifunkciós mágneskártya, mely funkcionálhat jegyként, bérletként, sőt, még fizethetünk is vele a stadion büféiben. Ennek elkészítéséhez már mindenki megadta a nevét, születési idejét és helyét. Ezek ugyanazok az adatok, melyek kellenek az MLSZ által törvénybe iktatott szurkolói kártyához, egyetlen hiányossággal, ez pedig a fotó. Ennek ellenére folynak a tárgyalások arról, hogy a debrecenieknek ne kelljen még egy kártyát kiváltania, hanem a stadionkártya funkcionálhasson szurkolói kártyaként. Ezzel kapcsolatban Krecz Tibor adott interjút a dehir.hu-nak:

“Mi azt mondjuk, bocsássunk ki stadionkártyát. Így csak egyszer kell elvégezni az adatrögzítést. A mi ügyfeleink adatait a stadionüzemeltető cég egységesen kezeli, senki másnak az adatokat nem adja ki. A stadionkártya birtokában már könnyű lesz a belépés a stadionba. Igyekszünk még többet tenni annak érdekében, hogy elmagyarázzuk a kártya előnyeit. Például a szurkolók gazdálkodhatnak a pénzükkel, a stadionon belül azzal fogyaszthatnak, ráadásul a stadionkártya ellátja a bérlet funkcióit. A napokban az MLSZ illetékeseivel rögzítjük azokat a feltételeket, amelyek után elmondhatjuk: azoknak a debrecenieknek, akik a nagyerdei arénába szóló stadionkártyával rendelkeznek, nem kell még egy kártyát készíttetniük.”

No, de mi lesz azokkal, akik nem bérletesek? Nos, azoknak két lehetőségük van jelen állás szerint: kiváltják a Nagyerdei Stadionba szóló stadionkártyát (személyes véleményem, hogy ezt egyébként is célszerű, egyrészt a már említett büfés vásárlás miatt), vagy kiváltja az MLSZ futballkártyáját, ami viszont gyakorlatban semleges szurkolói identitást feltételez, és a klub megszabhatja, hogy az ezzel a kártyával rendelkező személynek hova ad el jegyet – egy úgynevezett semleges szektorba, vagy adott esetben a vendégszektorba. Minden esetre furcsa, hogy a klubunk továbbra sem ad ezekről tájékoztatást, márpedig az idő szorongat.

A taccs.hu egyébként összeszedett egy rakás kérdést, valamint az azokra kapott válaszokat az MLSZ-től, ebben a cikkben.

szurkolokazonossagnelkulZárásként pedig feltesszük a kérdést: Egyáltalán mi szükség erre? Tényleg ez a magyar foci jelenlegi legégetőbb problémája? A szervezett szurkolói csoportok már megkezdték tiltakozásukat a kártyák ellen, a debreceni kemény mag a Haladás ellen húsz perc után kivonult a szektoraiból. Jelen állás szerint szeptember 15-től nem fognak mérkőzésre járni, legalábbis idegenbe biztosan nem. Ez lenne Csányiék célja? Kirekeszteni, és végleg a stadionon kívül látni a kritikus hangokat, és színházat teremteni a lelátókon? Nagyon nagy baj, ha tényleg ezt akarják. Családbarát hangulatot és meccseket akarnak, ehhez képest ezekkel az intézkedéseikkel éppen ezt a réteget fogják elüldözni. Gondoljunk bele: hány olyan család lehet, aki alkalomszerűen, havonta egy-egy meccsre kijár? És ezek közül hányan fognak egy idióta kártya kiváltásával vesződni? Aligha fognak tolongani… Idekapcsolódóan egyébként a hatharom.hu cikkét tudom ajánlani mindenkinek – egy debreceni szurkoló tollából.

(A borítókép forrása: Kreatív Vonalak)