Így kell ezt csinálni!

vidiloki1415bor

Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy évtizede nem utaztunk ilyen esélytelenül bajnoki mérkőzésre, mint most vasárnap. Tudni illik ugyanis, hogy bár mi vagyunk a bajnoki címvédő, jelenleg a középmezőnyben tanyázik a csapat, és az elmúlt hetekben igencsak bukdácsolt a Loki, és akkor finoman fogalmaztunk, bár az elmúlt hetekben már láthattunk formajavulást. Ami viszont még inkább ellenünk szólt, hogy az ellenfél, a Videoton eddig idén tíz bajnokijából tízet nyert, ráadásul csak három gólt kapott, azokat is csak két mérkőzésen. Előzetesen tehát sima hazai sikert diktált volna a papírforma, nos, ezt jócskán felborítottuk szerencsére.

Az összeállításokat illetően előzetesen a mi csapatunk volt nehezebb helyzetben, hiszen a hét során kidőlt a sorból Mészáros Norbert, ráadásul a Ligakupameccsen még Sidibe is megsérült, így ők ketten biztos volt, hogy kihagyják a rangadót. Nem épült még fel Bouadla és Seydi sem, illetve Mihelic is csak egy félidőt kapott hosszú sérülése után a Kecskemét ellen hét közben. És ha mindez nem lenne elég, Zsidai Lászlónak még volt egy meccs hátra az eltiltásából, így ő is hiányzott. Ezzel szemben ugye a Videoton a negyedik forduló óta folyamatosan ugyanazzal a kezdőcsapattal állt fel, és most sem indokolta előzetesen semmi, hogy változtasson ezen Carillo. Csakhogy a védelem egyik legbiztosabb pontja, Stopira későn érkezett vissza a válogatott mérkőzések után, így erre a meccsre nem tudták bevethető állapotba hozni, de ami ennél is fájóbb volt a hazaiaknak, hogy a házi gólkirályuk, az eddig minden mérkőzésen betaláló, tizenkét gólos Nikolics Nemanja belázasodott, így ő sem tudta vállalni a mérkőzést. Ez két fontos alapember kidőlése, de még így is bőven jobb helyzetben volt a Vidi hozzánk képest, hiszen Stopirát Fejes Andrással, Nikolicsot pedig Fezcesin Róberttel tudták pótolni. Ezt leszámítva tehát adott volt a Vidi kezdője, míg a mi kezdő tizenegyünk is a várakozásoknak megfelelően alakult, azaz Mészárost Brkovic pótolta, Zsidai helyén ezúttal is Szakály játszott, a bal szél így Bódié, a jobb pedig Jovanovicé volt, elöl pedig Kulcsár párja ezúttal Tisza volt. Ezek alapján nézzük vizuálisan is, hogy hogyan állt fel a két csapat.

vidilokitac14151

 

A fenti képen tehát az alapfelállások láthatók, nézzünk viszont kicsit jobban a színfalak mögé, és lássuk, hogy alapjában véve melyik csapat hogyan is akart a másik fölé kerekedni. Ahogy az a lenti ábrán is látszik, a Videoton a klasszikus 4-2-3-1-es felállást játssza. A védelem előtt elhelyezkedő két játékos közül az egyik szervező (Sándor), a másik pedig labdaszerző (Simon). A támadó harmadban elhelyezkedő négy játékos között találunk két gyors, technikás szélsőt (Oliveira és Gyurcsó), egy irányító középpályást (Kovács) és egy befejezőcsatárt (Feczesin). Ennek a felállásnak ez a csapatrész a kulcsa. Kovács István a Videotonban egy szabadabb szerepkörben játszik, ami nagyon fekszik neki, gyakorlatilag a középpálya bármely pontján feltűnhet, akár szélen, de akár a kapu elé is érkezhet. A két szélső feladata, hogy helyen teremtsen a támadások során a felfutó szélső védőknek, valamint adott esetben ők is érkezzenek a kapu elé befelé mozgással. Erre tökéletesen alkalmas Gyurcsó és Oliveira, mindkettejüknek jól megy idén a Vidiben. Az, hogy Nikolics helyett ezúttal Feczesin játszott, alapjában véve nem kellett volna felbolygatnia a Vidi taktikáját, hiszen stílusukat tekintve hasonlítanak egymásra. Azonban a két játékos között óriási különbség van fizikálisan, hiszen Feczesin magasabb, testesebb játékos Nikolicsnál. Azt se felejtsük el, hogy a korábban nálunk is megforduló támadó alig kapott idén lehetőséget bajnokin, és jócskán formán kívül van.

vidilokitaktikaifelallas

 

Ami minket illet, ezúttal is a jól megszokott 4-4-2-t húztuk elő a kalapból. Bár előzetesen én arra számítottam, hogy ezen a mérkőzésen egy óvatosabb, 4-5-1-es felállást választunk, de be kellett látni, a sérülések és eltiltások miatt aligha lett volna alkalmazható ez a hadrend. Ráadásként nem volt igazi befejezőcsatárunk, hiszen Seydi és Sidibe sérült volt, Volasra pedig nem számít a stáb, így két, alapvetően előkészítő támadó került be a csapatba, ami tovább szűkítette a repertoárt. A középpályás védekezéstől is féltettem a csapatot, hiszen Szakály nem híres sem a gyorsaságáról, sem a keménységéről, így az ő gyengélkedése esetén komoly létszámfölényt alakíthatott volna ki a középpályán a Videoton. Ennek kiküszöbölésére került be a középpályára Jovanovic, akiről tudjuk, hogy védőt is tud játszani. Emellett a túl oldalt, Bódi Ádám sem védekezik rosszul, így a két szélső középpályásunk besegíthetett a védekezésben Szakálynak és Vargának. Ráadásként még a két csatárunk közül, az egyik (rendre inkább Tisza) szintén visszalépett a középpályára, ha az ellenfélnél volt a labda. Ennek köszönhetően elég hatékonyan le tudtuk zárni a területeket a Videoton előtt, és még a kontrák lehetősége is benne volt a játékunkban.

Első félidő

Meglehetősen óvatosan kezdett mindkét csapat, így a játékrész első felében alig alakult ki helyzet. Az egyetlen említésre méltó esemény az elején egy hazai pontrúgás, ami után Varga majdnem öngólt fejelt. Ezt követően huszonöt percig alig akadt említésre méltó esemény, bár amit ennyi idő alatt leszűrhettünk, az az volt, hogy a Vidi nagyon agresszívan kezdett, olykor-olykor igen keményen odaléptek a játékosainknak, a játékvezető pedig partner is volt ebben, engedte az effajta kemény játékot, aminek később meg is lett az eredménye. Mi nagyon visszahúzódtunk, szinte a tizenhatosunk előterében húztuk fel a védelmi vonalat. Az első nagyobb lehetőség ennek ellenére előttünk adódott a 25. percben, ekkor egy szép akció után a középre tett labdát Tisza lőhette volna kapura, de ígéretes helyzetben luftot rúgott… Nem kellett azonban sokat várni a gólra, hiszen három perccel később, a 28. percben egy szintén szép támadást követően Jovanovic tette ki a labdát Szakálynak, ő pedig középre centerezett, ahol a visszamozgó Kulcsár Tamás mesterien csúsztatta a labdát a kapu hosszú oldalába! Ezt a gólt szeretném most képek segítségével is kielemezni.

1.1

Itt már az a pillanat látható, amikor Szakály megkapja a labdát Jovanovictól. A pirossal bekarikázott résznél jól látható, hogy Vinicius ekkor még szorosan őrizte Kulcsárt. Szakálynak a beadás mellett lett volna még egy lehetősége, nevezetesen visszatenni a labdát Jovának, aki előtt hatalmas terület tátongott volna üresen.
1.2

Egy picit ugrottunk az időben, itt már csak a beadás jöhetett szóba Szakály részéről. Vinicius még mindig megfelelő távolságban helyezkedik Kulcsártól, viszont támadónknak ekkor már lehetősége nyílik arra, hogy egy visszamozgással tisztára játssza magát, szerencsére ezt Szakály is felismerte, és jó helyre ívelte a labdát.
1.3

Itt már jól látszik, hogy Kulcsár szépen levált Viniciusról, a brazil védőnek kellett volna támadónkra figyelnie ennél a szituációnál. Ettől függetlenül még nem kellett volna ebből az akcióból automatikusan gólnak lennie, hiszen egy nagyon nehéz helyzetben kellett Kulcsárnak ráfejelnie a labdát, de bravúrosan oldotta meg, és szép gól lett belőle.

Ezt a gólt egyébként majd részletesebben is kielemezzük a hét második felében várható videós-elemzésünkben. A gól meglepetésként érkezett, igaz volt előjele a pár perccel korábbi támadás miatt. Ezt követően rákapcsolt a hazai csapat, és gyorsan szerettek volna kiegyenlíteni. Ennek következtében még több lehetőségünk nyílt a kontratámadásokra, és a 32. percben jött is egy újabb nagyon ígéretes helyzet a számunkra. Ezt egy újabb kép segítségével illusztrálnám.

2

Jovanovic vezeti fel a labdát a jobb oldalon, és mivel nem támadja senki, így lövésre szánta el magát jó 30-32 méterről. Nem volt rossz lövés, a kapus üggyel-bajjal hárította, és szöglet következett, azonban ahogy a képen is látszik, talán lett volna jobb megoldás is a lövésnél. A bal oldalon a Szakály-Kulcsár-Tisza trió teljesen szabadon érkezik, a Vidi védelme el van tolódva. Ha itt passzt választott volna Jova, akkor egy létszámfölényes helyzet alakulhatott volna ki a bal oldalon, és egy beindulással könnyen gólhelyzetet alakíthattunk volna ki.

A szöglet után újabb nagy lehetőségünk volt, hiszen Brkovic szabadon fejelhetett a hosszún, azonban nem volt sem kellőképpen helyezve, sem pedig akkora erő nem volt benne, hogy veszélyes legyen, így Calatayud könnyedén hárított. A kihagyott helyzet pedig hamar megbosszulta magát, hiszen alig két perc múlva egyenlített a hazai csapat, mondhatjuk, hogy a semmiből: egy hosszú bedobást követően – mondjuk megérne egy misét, hogy Szolnoki szabályosan dobálta-e be ezeket a labdákat az oldalvonalról, hiszen a szabály úgy szól, hogy a dobás pillanatában mindkét lábnak érintenie kell a földet, míg a fiatal Vidi játékos nem egyszer hajította be úgy a játékszert, hogy az egyik lába a levegőben volt – Juhász csúsztatta meg a labdát, melyet Kovács István kapásból a kapunkba továbbított. Ennél a gólnál a védelmünkön kívül, akik hagyták Juhászt fejelni (elég nyilvánvalóan az ő fejjátékára játszik a Vidi az összes pontrúgásnál), még Novakovic is hibázott, aki eszeveszetten rohangált a kapuja előtt a bedobás és a kapura lövés között eltelt időben. Újabb elemzés következik.

3.1

Ez a kép még a bedobás pillanatában készült. Novakovic a pirossal bekarikázott helyen áll, azonban nem kellett volna ennyire kimozdulnia, hiszen semmi nem indokolta ezt, ahogy a képen is látszik, a gólvonal környékén kellett volna helyezkednie, középtájt.
3.2

Ez pedig már a lövés pillanata. Itt is a bekarikázott helyen áll Nova, és itt is jól látható, hogy rossz helyen. Ahogy az a képen is látszik, a kapu pirossal besatírozott részébe eleve nem mehetne a labda, hiszen a lövő játékos előtt két védőnk is zárja azt az oldalt. Ehelyett inkább a rövid oldalt kellett volna Novának védenie, csakhogy a szituációt megelőző rohangálásban nem találta meg a helyét, így a rossz helyezkedésnek gól lett az eredménye.

 

A félidőig már nem igazán történt említésre méltó esemény, hacsak az nem, hogy az egész meccsen durván játszó Juhász Roland úgy lekönyökölte Brkovicot, hogy védőnknek felszakadt a szemöldöke. Aztán persze még neki állt feljebb, hogy sárgát kapott mindezért… A játékrész pozitívuma az 1-1-es állás, illetve a Videoton impotens játéka volt. Értem ez alatt azt, hogy nagyon jól lezártuk a területeket, és akcióból nem is igazán tudott helyzetbe kerülni a Vidi, a gólt leszámítva az a Varga fejes volt az elején, ami szintén egy szabadrúgás után érkezett, valamint Feczesinnek volt egy veszélyes távoli lövése, ami elkerülte a kaput. Negatívumként ki lehetett emelni Tisza Tibor játékát, akinek az első játékrészben alig lehetett hallani a nevét, az egyetlen hozzá fűződő momentum a gól előtti luftja volt.

Második félidő

A szünetben cserélt a hazai csapat, Simon Ádámot Dinko Trebotic váltotta, ezzel valamivel támadóbb szelleművé vált a Videoton. A második játékrész elején két téves játékvezetői ítélet borzolta kedélyeinket. Először a 47. percben Kulcsárt állították meg lesen, holott látható lesz a képen, hogy legalább fél méterrel beljebb helyezkedik a védőjátékos. Ennek beintése azért is volt fájó, mert Calatayud messze elhagyta a kapuját, és Kulcsár emelése hogy, hogy a sípszó után történt egy picivel, de a gólvonalon álló védőjátékos csak kézzel tudta hárítani a labdát. A másik eset az 57. percben történt, ekkor egy baloldali beadás után Tisza lőtt kapásból, Caltayud fogta, de ezt is visszafújták les miatt, holott itt is látható lesz, hogy szó sem lehetett leshelyzetről. Mivel ebből amúgy sem lett gól, ezért nem oszt, nem szoroz, de mi van akkor, ha Tisza a kapuba talál…

leshelyzetek

Balra Kulcsár, jobbra Tisza “leshelyzete”

Közben azért sikerült Mátét is úgy lekönyökölni, hogy neki is felszakadjon a szemöldöke, így már mindkét belső védőnk hasonló sérülést szenvedett, de azért mi játszottunk undorítóan, és durván… Erre majd a végén ki is térek. Hogy azért futball is történjen, az 59. percben jött az újabb gól. A középpályán Varga, Szakály és Bódi háromszögezett, ráadásul fejjel, végül Szakály sarokkal megszelídítette a labdát, Bódi pedig indította a leshatárról kitörő Kulcsárt, aki előbb egy pimasz csellel elküldte gyufáért Viniciust, majd a becsúszó Juhász mellett a kapuba tekert éles szögből, újabb gyönyörű gól! Lássuk mindezt képeken is.

4.1

Itt már az látszik, ahogy Kulcsár egyedül vezeti a labdát a bal szélen. A három hazai védő jócskán lemaradva üldözi, ráadásul egy kupacban. Vinicius zárja a területet Kulcsár előtt, a másik védő pedig a felfutó Jovanovicot őrzi.

4.2

Ennél a helyzetnél Kulcsár már megcsinálta a cselt Vinicius mellett. Két hazai védő még mindig indokolatlanul egymás mellett helyezkedik, és fogják Bódit, illetve már Jovanovicra is jut ember, így nincs más lehetősége Kulcsárnak, mint a lövés. Juhász is késve érkezik, a labda pedig a hálóban köt ki.

A 63. percben történt a következő említésre méltó esemény: Jovanovic kemény belépője után nem nyúlt a zsebéhez a játékvezető, pedig ezért járhatott volna a sárga, ami már a második lett volna. Talán ekkor először tévedett a mi javunkra a spori, lehet ő is sejtette, hogy eddigi ténykedése nem feltétlen nekünk kedvezett. Ráadásul Jovanovic az első sárgáját nem is értem mire kapta, mert nem ő szabálytalankodott, maximum szövegelésért kaphatta. Az esetet követően azonnal cseréért kiáltottam, hiszen idén hányszor kerültünk már olyan helyzetben, hogy levegőben lógott a kiállítás, vagy meg is történt, de túl későn cseréltünk… Szerencsére most Kondás nem teketóriázott, és azonnal lecserélte Jovanovicot Vadnaira. Piros pont jár érte.

Ettől kezdve egyébként a Videoton abszolút nem tudott helyzetbe kerülni, szépen pörögtek a percek, és már a 85. percet írtuk, de még mindig nem tudott lehetőséget kidolgozni a hazai csapat, mindössze meddő mezőnyfölényt tudtak kialakítani maguknak. Közben mindkét edző frissített csapatán. Carillo beküldte Oliveira helyett Alvarezt, Szolnoki helyett pedig Hefflert, míg Kondás Elemér az erejével elkészülő, és megsérülő (Lipták-effekt) Tisza helyett behozta a fiatal Baloghot. Az utolsó cserénket a 84. percben használtuk ki, ekkor Kulcsárt Morozov váltotta, azaz innentől nyilvánvaló volt a taktikánk: kibekkelni a hátralévő időt. Kellett is egyébként a magas ember hátra, mert Juhász már gyakorlatilag csatárt játszott a meccs ezen részében.

vidilokivége

Az utolsó tíz percben nagyjából így néztek ki a taktikai hadrendek. Mi egy zárt, 5-4-1-es védekezést alkalmaztunk, míg a Videoton a veszett fejsze nyele elvéhez nyúlt. Juhász gyakorlatilag fel-alá rohangált a védelem és a támadósor között, ebbe hamar el is fáradt.

Az utolsó tíz percet ennek ellenére nagyon szépen kivédekeztük. A hazai játékosok egyre jobban elvesztették a fejüket, Vinicius például páros lábbal, hátulról hentelte agyon Szakályt, ezt követően pedig még  a hazai közönség volt felháborodva, és kiabálta, hogy csürhe… A hazaiak védőjének itt elmaradt egy piros lap. Juhász is végigreklamálta az egész meccset, elképesztő volt, hogy mit meg nem engedett magának sárga lappal a zsebében, de ezt sem torolta meg a bíró. Jöhetett a hosszabbítás, én három, maximum négy perces ráadást vártam, semmi nem indokolta, hogy ennél többet hosszabbítson. Erdős József nem így gondolkodott, és öt percet hosszabbított…

Már megint BATE meccs feeling. Mindegy, ezt már kihúzzuk, nincs az az isten, hogy megint a végén vérezzünk el, ráadásul érdemtelenül. Juhász még gondoskodott egy újabb parasztkodással a paprikás hangulatért, Novakovic kezére lépett rá, akinek nem tört el az ujja, de a felvételen is látszott, hogy elég görbén állt… megúszta egy kisebb ficammal. Ezt követően persze még rádobott a spori a hosszabbításra, és hét és fél perc után fújta le a meccset… Az érzést, ami ekkor fogott el, az alábbi kép tudja jól szemléltetni.

untilwescore

De mind hiába, győztünk! Elvertük az eddig száz százalékos, listavezetőt a saját otthonába, ahogy tettük azt tavasszal is. Ezzel talán végleg kilábaltunk a gödörből, bár végleges választ erre majd csak a Fradi elleni meccsen kaphatunk.

Végezetül azoknak a Vidi-szurkolóknak szeretnék üzenni, akik a különböző fórumokat végigpicsogták a játékvezető ténykedése, és csapatunk mutatott játéka miatt: mindenki előbb a saját maga portája előtt sepregessen. Ezen a meccsen úgy játszott a Loki, ahogy egy tízből tízet nyerő bombaformában lévő csapat otthonában kell: zártan, okosan védekezve, és kontrákra játszva. Sokat mondó tény, hogy a hazai csapat mindössze kétszer találta el a kaput, ebből az egyik a gól volt, és nem is igazán tudott helyzetet kialakítani, kizárólag pontrúgásokból veszélyeztetett. A bírói ténykedésről pedig csak annyit, hogy Erdős sporttárs mindent megtett annak érdekében, hogy csapatotok ne kapjon ki: szemrebbenés nélkül eltűrte, ahogy a két belső védőnknek felszakítják a szemöldökét, ahogy Juhász minden fejesnél lekönyökölte az emberét, ahogy a vitatott ítéletek után habzó szájjal reklamált, és ennek ellenére nem kapta meg a második sárgát. Ahogy a cinege hangú Kiskokó végig dobálta magát az egész meccsen. Még azt is elbírtuk, hogy két tiszta ziccerünknél tévesen lest intett a partjelző, az egyikből könnyedén gól születhetett volna. És ezúttal azt is elbírtuk, hogy a játékvezető öt percet hosszabbított a semmire, mikor maximum három lett volna indokolt. És azt is elbírtuk, hogy ennek ellenére hét perc után fújta le a mérkőzést. Amikor azzal példálóznak a kedves Vidi-drukkerek, hogy milyen durván játszott a Loki, akkor gondoljanak arra, hogy Vinicius mit művelt a hosszabbításban. És hogy elmaradt Jovanovic kiállítása? Ebben talán igazatok van. De ezt leszámítva kevés ítélet kedvezett a javunkra. Ami tény marad: az utolsó három bajnokit megnyerte a Loki a Vidi ellen, kétszer ráadásul a Sóstói Stadionban. És ezúttal ráadásul egy gödörből kifelé jövő, sérülésekkel, eltiltásokkal tűzdelt csapat győzött le egy száz százalékos csapatot. Ettől függetlenül is a ti csapatotok lesz a bajnok, és most tényleg nem is mentem bele abba, hogy a politika, és a magyar futball vezetői mekkora hátszelet biztosítanak csapatotoknak. Ennyit szerettem volna zárásként. A hangnemért pedig elnézést kérek minden olvasótól, de fel tudja bosszantani az embert, mikor egy ilyen győzelem után egyesek hülyeségeket kürtölnek szét, és nem tudják elviselni a vereséget. Akinek nem inge…

vidilokistat

Azok a bizonyos sokatmondó statisztikai adatok

Játékos osztályzatok

Nenad Novakovic – 6.0

novakovics_nenad_2Alig akadt védeni valója a meccsen, amikor viszont kellett, a helyén volt, kivéve a gólnál sajnos. Már a bedobásnál látszódott, hogy nem igazán tudja, mit is kéne csinálnia, össze-vissza szaladgált a kapuja előtt, végül a rossz helyezkedésének is köszönhetően talált be Kovács István.

Lázár Pál – 7.0

lazar_pal_1Zsinórban harmadszor kezdett bajnoki mérkőzésen, és ezúttal sem játszott rosszul, nagyon remélem, hogy hosszabb távon is bent tud ragadni a kezdőben, mert ilyen teljesítménnyel bizony helyen van a csapatban. Védőként mindenképp jobb Jovanovicsnál.

Máté Péter – 7.5

mate_peter_1Mostani teljesítménye kimagasló volt, ha mindig így játszana egy rossz szót nem lehetne rá szólni. Ő őrizte Juhász Rolandot a pontrúgásoknál, és nagyon szépen kikapcsolta őt a játékból az esetek többségében. Amikor pedig kellett, akkor középső védőkhöz illő pimaszságokat vetett be, így kell ezt csinálni.

Dusan Brkovic – 7.5

brkovics_dusan_1Mátéhoz hasonlóan kimagaslót nyújtott, és azt se feledjük el, hogy az első félidőben szétkönyökölte a szemöldökét Juhász, és így játszotta végig a meccset – Máté is hasonló sérülést szenvedett a második félidőben. Brkovicsnak már rég a kezdőben lenne a helyen, ezt többször is elmondtuk, jelenleg az egyik legjobb védő az egész keretben. Reméljük, ha Mészáros felépül, akkor nem kapja vissza automatikusan a helyét, hanem az kerül be, amelyik jobb formában lesz.

Korhut Mihály – 7.0

korhut_mihaly_3Hozta a szokásos stabil teljesítményét, dacára annak, hogy kedden még válogatott meccsen lépett pályára – egyébként ott is jól teljesített. Az utóbbi hetekben ő hozza hétről hétre a legbiztosabb, legjobb játékot a bajnoki meccseken, így tovább!

Aleksandar Jovanovic – 7.0

Jovanovic_kLázár jobbhátvédként való szereplésével ő már meccsek óta jobb oldali középpályást játszik, és bár az elmúlt meccseken nem ment neki annyira jól ezen a poszton, most egészen elfogadható teljesítményt nyújtott. Jelentős érdemei voltak az első gólban, a második félidőben viszont le kellett cserélni, mert benne volt a játékában a piros lap.

Varga József – 7.0

Varga_Jozsef3_kŐ is válogatotthoz mérten jól futballozott, bár a mai napon kicsit keményebb volt a megszokottnál, de ez kell is egy ilyen meccsen. Sok labdát szerzett, és jól zárt a középpályán, a Vidi gyors támadói nem tudtak megélni mellette. Nem látszott rajta a fáradtság, pedig mindkét válogatott meccset végigjátszotta.

Szakály Péter – 7.0

szakaly_peter_2A két hetes szünet alatt szerencsére összeszedte magát, legalábbis ebből a meccsből kiindulva. Ezúttal sem a bal szélen játszott, hanem egy régebbi posztján, a középpálya közepén, ahol a veretlen szezonban jól játszott. Most sem lógott ki a csapatból, ráadásul az első gólnál övé volt a gólpassz.

Bódi Ádám – 7.0

bodi_adam_2Ezúttal is a bal oldalon kapott szerepet, és csak Vadnai Dániel beállása után került vissza eredeti posztjára, a jobb szélre. Elfogadható teljesítményt nyújtott a meccs egésze során, a második gól előtt pedig ő indította Kulcsárt.

Kulcsár Tamás – 8.0 – A mérkőzés legjobbja 

kulcsar_tamas_3Két gól, és más semmi. Most ez is elég volt. Nem sokszor hallhattuk a nevét a meccs során, de pont elég volt ez a két villanás tőle, ráadásul két nagyon szép gólt szerzett, az elsőnél fejjel, a második pedig ennél is szebb volt, hiszen megbolondította a hazaiak védelmét. Ha minden meccsen ennyit csinálna, bőven elég lenne.

Tisza Tibor – 5.5 – A mérkőzés citromdíjasa 

Tisza_Tibor_kŐ volt az egyedüli, aki lefelé lógott ki a csapatból ezen a mérkőzésen. Az első félidőben szerintem a nevét sem lehetett hallani, és egy leshelyzetben elhibázott ziccert kivéve (ami egyébként nem volt les), nem is igazán került helyzetbe. Ez így nagyon kevés.

~o~

Vadnai Dániel – 6.5

vadnai_daniel_3A második félidő közepén váltotta Jovanovicsot, és a kevés idő alatt, amit a pályán töltött, többnyire védekező feladatokat látott el.

Balogh Norbert

Balogh_Norbert_kTiszát váltotta, és örömömre szolgált, hogy lehetőséget kapott egy ilyen nagy rangadón is. A játékát ennyi alatt nem lehet megítélni, egyedül őrlődött elöl, a labdát kellett volna megtartania, ez hellyel-közzel sikerült is neki. Még több játéklehetőség kell neki.

Igor Morozov

igzor_morozov_2Az utolsó tíz percre állt be, vele már öt védő volt a pályán, egyértelműen azért érkezett, hogy tartsuk az eredményt, és a magassága kellett is a végén a beívelések hárításához.

~o~

Kondás Elemér – 7.5

kondas_elemer_3Nagyon jó taktikát dolgozott ki erre a meccsre, pedig a csapat összeállítás tekintetében már-már szokásosan meg volt kötve a keze a sérülések és eltiltások miatt. Örömteli, hogy Baloghnak újfent bizalmat szavazott, valamint bravúrosnak minősítem, hogy időben lekapta Jovanovicot, hiszen az utóbbi időben többször is felróhattuk már neki hibának, hogy ilyen esetben későn cserélt (Bouadla esete, diósgyőri bajnoki…).

kondastroll

Még egy utolsó fricska így a végére. Ígérem, ez már tényleg az utolsó!

A mérkőzés összefoglalója

 

(A borítókép forrása: haon.hu)