12. forduló – ÉLŐ közvetítés: DVSC-FTC

Dvsc-FtcAz OTP Bank Liga tizenkettedik fordulójának mérkőzésén, és egyben rangadóján a Nagyerdei stadionba látogat a Fradi. A mérkőzéssel párhuzamosan ultráink is vívják a maguk harcát az MLSZ-szel, mi pedig megpróbáljuk egy győzelemmel bebizonyítani: kinn vagyunk a gödörből! Ennek a párosításnak mindig külön pikantériája van, így a LokiBlog ezúttal is a helyszínről közvetít élőben, előtte pedig egy rövid, folyamatosan frissülő mérkőzésfelvezetőt olvashattok.

 

A cikk folyamatosan frissül a mérkőzést megelőző fontos információkkal, interjúkkal, várható kezdőkkel, képekkel!

VÉGEREDMÉNY:
DVSC – FTC: 2-2

’90+3 Újabb helyzetre már nem került sor, kicsit kapkodóan játszottunk az utolsó 10 percben, így talán igazságosnak mondható döntetlen született. Köszönöm a figyelmet, hamarosan jelentkezünk szokásos összefoglalónkkal, illetve forduló összefoglaló Podcast beszélgetésünkkel!

’90 Támadunk, beszorítottuk a Fradit az elmúlt percekben, gólhelyzetbe viszont nem kerültünk. 3 perc a ráadás.

’85 Lázár két beadása is sikertelen, majd visszaszerzi a labdát, amit Jovanovic visz tovább. Hátulról elkaszálják páros lábbal és mivel először a labdát találták el, nem ítél Szabó szabadrúgást… KÖSZI SPORI, mostmár tudjuk, hogy ez nem szabálytalanság. 🙂

’83 Hazaadás, Novakovic belebikázza ellenfelébe, ebből alakul ki helyzet, már Novakovic is elszáll, de a gólvonalról tisztáz Brkovic…

’82 Zsidai akadályoz meg egy kontrát, lap. A 45. percben ugyanezért nem kapott lapot az ellenfél. Hogyisvanez?

’81 Veszélyes beívelés, Novakovic lehúzza.

’79 Szép lapos játék a 16-osunk előterében, nem tudjuk megakadályozni a gólt, melyben a szerencse is a Fradit segített… 2-2. Lauth

’77 Beívelés és fejes, amit Novakovic megfog, de már les volt.

’76 Korhut kap sárgát, mert megunja a játékvezető ténykedését (odalép nem keményen az ellenfélnek), aki fél perccel azelőtt ugyanilyen helyzetben nem ítélt lapot az ellenfélnél…

’75 Erős nyomás nehezedik ránk a Fraditól, mintha kicsit mi is magunkra húznánk őket, egy lövést kellett Vargának blokkolnia.

’72 Mezőnyjáték, mindkét oldalon veszélyes kontrákkal, de a DVSC kézben tartja a találkozót (annak ellenére, hogy Szabó játékvezető mindent lefúj a vendégeknek, nekik pedig ugyanazt elengedi…).

’68 Bódi elfáradt, Zsidai áll be helyette.

’65 3 sikertelen Fradi szöglet, majd kettős csere: Busai és Lauth be, Nagy Dominik és Lamah le.

’62 Lejön Tibi, bemegy Balogh Norbert – az első csere.

’60 Támadunk tovább, Tisza lő 20-ról, fölé, de legalább megpróbálta!

’59 2-1!!! Szélen szabálytalankodnak ellenünk, Szabó nem ítél semmit (már újra), de érkezik Szakály aki ÓRIÁSI BOMBAGÓLT LŐ A FRADI KAPUJÁBA!

’56 … amikor Lázár beadását Varga fejeli be a kapuba!!! 1-1!

’55 A harmadik ilyen összjáték is veszélyes, de sikertelen, majd jön a negyedik…

’54 Jova-Lázár-Kulcsár játszik össze megint szépen, de helyzet nem lett belőle. Annyira levédekezik a baloldalt (Szakály+Bódi), hogy muszáj jobb szélen vezetni a támadásainkat.

’52-53 Tisza első jó támadó megmozdulásaként könnyen esik és kiharcol egy szabadrúgást a 16-os sarkáról… a beívelést szögletre mentik, a szögletet Lázár fejeli el bűnrosszul.

’51 A szöglet veszélyes, de a fejes fölé-mellé száll. A kirúgást követően Ugrai megy el már megint Máté mellett, lapos bepassza éppen hosszú az érkező előtt… Megint kérdéses: hol volt Lázár?

’50 Lázár-Jovanovic-Kulcsár a labda útja, szöglet a vége, szép passzjáték volt.

’47 Szakály bravúrosan megy át a középpályán, Tiszában elakad a labda… előtte Korhut, utána Máté szerel tanítani valóan.

FÉLIDŐ: 0-1

’45 Nagyon kavargatott a Fradi, ha lövésig jutott, Varga blokkolt bele keményen. Majd a kontránkat Ugrai állította meg, megkapta sárgalapját Szabótól, aki már korábban kioszthatta volna neki labdaelrúgásért, + 1-2 másik FTC játékos is megérdemelte volna a sokadik szabálytalanság után…

’42 Somalia is hasonlón töri a fejét de ő nem beadja, hanem ellövi a kapu előtt keresztbe. Veszélyes volt.

’41 Megindulunk a szélen, Korhut beível, Tisza 7 méterről meg Dibusznak hazafejeli a labdát…

’38 A Fradi esik-kel, a DVSC keresi a rést, de nem találja. Mezőnyjáték DVSC, kontrajáték FTC oldalon.

’31 Novakovic húz le egy veszélyes oldalról elvégzett szabadrúgást, majd rossz kidobással rázza fel az ücsörgőket, de közben szabadrúgás a Lokinak.

’28 Jó helyről szabadrúgás. Veszélyes, Dibusznak védenie kell. Csak öklözni tudja, középen pedig meghal egy játékosunk a kipattanóra. Hogy magától halt-e meg, vagy szabálytalanság miatt? Jó kérdés… Talán segít hamarosan itt megjelenő videónk:

’26 Lázár nagy bedobásából Kulcsár fejelhet, Dibusz véd.

’21 Hivatalos nézőszám: 8157

’20 Eddig a mérkőzés egyetlen helyzetéből gól született, sajnos azonban azt nem a DVSC szerezte… Mezőnyben jobbak vagyunk, de a végét többször elkörülményeskedjük, Dibuszt eddig nem tettük próbára. Máté és Brkovic bizonytalan középen, Varga, Bódi, Szakály, Korhut és Kulcsár dicsérhető.

’17 …amit újabb követ, mindkettő a rövid sarokra tartott, de nem okozott különösebb gondot. Jóval inkább Kulcsár lövése 16-ról, mely azonban fölé szállt.

’16 Misi óriási szóló, legurított labda, de a lövésbe belevetődnek, első hazai szöglet jöhet…

’15 0-1! Ugrait ugratják ki Máté mellett, aki a 16-osson belülre érve két védő szorításában is képes elrúgni a kifutó Novakovic mellett a labdát, vezet a vendég…

’13 Máté esik el, így támadhat a Fradi, de nincs belőle még lehetőség sem.

’12 Bódi ad is, kap is eleget, nagyon aktív ma!

’11 Az első szöglet a mérkőzésen, a zöld-fehérek ívelését Varga füleli le a rövidnél.

‘9 Mezőnyjáték folyik, a Fradi képtelen átjutni a középpályánkon. Egyelőre nem volt helyzet.

‘3 Eddig csak a Loki próbált veszélyeztetni, kapura lövésig nem jutottunk.

16:00 Kezdőcsapatok:
DVSC: Novakovic – Lázár, Máté, Brkovic, Korhut – Jovanovic, Bódi, Varga, Szakály – Tisza, Kulcsár: ugyanaz a kezdő, mint a Videoton ellen, Zsidai, Mihelic és Balogh Norbi is a cserepadon.
FTC: Dibusz, Bönig, Nagy D., Gyömbér, Gera, Lamah, Nalepa, Pavlovic, Dilaver, Ugrai, Somalia. Cserepadra fért csak Böde, Lauth, Busai

15:00 Kedves olvasóink! Mérkőzésfelvezetőnk ezennel véget ért, legközelebb már csibu jelentkezik élőben a stadionból, 16 órakor az élő közvetítéssel. Hajrá Loki!

lokifradipromo

14:45 Végezetül lássuk, hogy szerintem hogyan fog felállni a két csapat.

lfvarhatofelallas

Abban egyetértek Lucassal, hogy Kondás szereti betenni a játékosait volt csapatuk ellen, így Jovanovic szinte biztosan kezdő lesz. Viszont véleményem szerint nem a középpályán, mivel a biztonságot szem előtt tartva Elemér be fogja tenni Zsidait és Vargát a középpályára, hogy semlegesíteni tudják Gerát és Bödét, emiatt Bódi és Szakály foglalja el a két szélt. Jovanovic így a védelem jobb oldalára kerülhet, így ennek a változtatásnak Lázár lehet a vesztese.

14:30 A mai mérkőzésen új szponzor mutatkozik be, aki elkötelezte magát a Lokihoz. Bár hivatalos megerősítést erről nem lehetett olvasni, de nyílt titok, hogy a Volkswagen autómárkáról van szó. Vélhetően hamarosan kiderül, hogy pontosan milyen előnyökkel jár majd számunkra ez a támogatás.

14:15 Csütörtökön Máté Péter és Tisza Tibor volt a vendége Vida Gyulának a DTV Csak a Loki! című műsorában. Szó esett a közelmúlt mérkőzéseiről, illetve természetesen a közelgő DVSC-Ferencváros rangadóról is.

14:00 Aktuális forma. A Fradinak idén nem igazán megy idegenben. Győrben és Kecskeméten ugyan győzni tudtak még a bajnokság elején, azóta viszont négy meccsen négy vereség: kikaptak a Pápa, az MTK, az Újpest, a Diósgyőr otthonában. Hazai pályán viszont egyetlen döntetlent leszámítva csak győztek. Nekünk az utóbbi időben nem ment túl jól sem hazai pályán, sem idegenben. A Nagyerdei Stadionban legyőztük a Felcsútot, a Haladást és legutóbb a Honvédot, viszont ikszeltünk a Kecskeméttel, és kikaptunk a Pécstől.

13:45 Mint ismert, Magyarország szurkolói csoportjai bojkottálják a 12. forduló mérkőzéseit, és ma délután közös tüntetést szerveztek a Parlament elé. A tegnapi játéknapon szerte az országban alacsony nézőszám volt tapasztalható, egyedül Miskolcon voltak 3000-nél többen, igaz, a mérkőzés ingyenes volt. A debreceni keménymag is Budapesten lesz ma a tüntetésen.

A Fradinak idén nem igazán megy idegenben. Győrben és Kecskeméten ugyan győzni tudtak még a bajnokság elején, azóta viszont négy meccsen négy vereség: kikaptak a Pápa, az MTK, az Újpest, a Diósgyőr otthonában. Hazai pályán viszont egyetlen döntetlent leszámítva csak győztek. Nekünk az utóbbi időben nem ment túl jól sem hazai pályán, sem idegenben. A Nagyerdei Stadionban legyőztük a Felcsútot, a Haladást és legutóbb a Honvédot, viszont ikszeltünk a Kecskeméttel, és kikaptunk a Pécstől.A Fradinak idén nem igazán megy idegenben. Győrben és Kecskeméten ugyan győzni tudtak még a bajnokság elején, azóta viszont négy meccsen négy vereség: kikaptak a Pápa, az MTK, az Újpest, a Diósgyőr otthonában. Hazai pályán viszont egyetlen döntetlent leszámítva csak győztek. Nekünk az utóbbi időben nem ment túl jól sem hazai pályán, sem idegenben. A Nagyerdei Stadionban legyőztük a Felcsútot, a Haladást és legutóbb a Honvédot, viszont ikszeltünk a Kecskeméttel, és kikaptunk a Pécstől.

13:30 Várható nézőszám. A Nagyerdei Stadion online jegyértékesítő felületét böngészve láthatjuk, hogy valamivel több, mint 7500 jegy fogyott eddig a mérkőzésre. Azonban ebben benne van a közel 3500 bérletes is, amelyek közül azért nem lepődnénk meg, ha 1000-1500-an nem látogatnának ki a mai meccsre. Viszont így is 6-7 ezer néző várható, ami az idei szezonban nézőcsúcsot jelentene a bajnokságban hazai pályán.

lfns

 

13:15 Krecz Tibor, a Nagyerdei Stadiont üzemeltető MSE Klaszter Kft. marketing igazgatója is írt egy jegyzetet a meccsel kapcsolatban.

13:00 Reméljük, ezúttal is lesz okunk ezt énekelni a meccs után.

12:55 Ilyen is volt. Azt hiszem, nem nagyon szeret a Fradi Debrecenbe jönni.

12:50 Ha nem is a közelmúltban, de azért voltak ilyen sima meccsek is. Ma is elfogadnánk egy hasonló eredményt, nemde?

12:45 Jól nézzétek meg ezt a videót, mert olyan ritka a Fradi-siker Debrecenben, mint a fehér holló.

12:40 Itt van például a tavalyi sima győzelem összefoglalója.

12:35 Az örökmérleg a Fradinak kedvez, azonban a közelmúltban rendre borsot törtünk a fradisták orra alá, különösképp Debrecenben. 2001 és 2013 között kilenc meccsen tudott veretlen maradni a Loki a Fradival szemben a Nagyerdőn, döntetlen is csak egyszer született. 2013-ban megtört a jó sorozat, a tartalékosan felálló Loki emberhátrányban 3-2-es vereséget szenvedett. Azóta sikerült visszavágni, tavaly 4-1-re győztünk. Egyébként ehhez a Fradi szempontjából rossz sorozathoz kapcsolódóan született meg a híres “Azt beszéli az egész város…” kezdetű szurkolói rigmus is.

12:30 A két együttesnek ez lesz a 80. összecsapása az NB I-ben, a mérleg 25 Loki-győzelem, 18 döntetlen és 36 vereség, a gólkülönbség 124-90 a zöld-fehérek javára.

12:25 A Fradi szélsője, Somalia, csapata játékáról beszélt a Nemzeti Sportnak.

“A tavasszal remekül szerepeltünk, ha kellett, szép játékkal nyertünk, ha kellett, szenvedve gyűjtöttük be a három pontot. A nyáron aztán három meghatározó játékosunk is távozott, és nem volt elég időnk pótolni őket, hiszen a bajnokság vége után egy hónappal már az Európa-ligában szerepeltünk. Kell még némi idő, mire ismét összeáll a játékunk, ám úgy érzem, hétről hétre jobban teljesítünk.”

12:15 Bódi Ádám A Nemzeti Sportnak adott hosszabb interjút.

“Felfokozott hangulatban várjuk a mérkőzést, bízom benne, hogy az előző fordulók sikereinek köszönhetően a nézők is mellettünk állnak majd. Korábban nem szerepeltünk jól, de a Honvéd és a Videoton elleni siker, valamint két győzelmünk a Ligakupában rendkívül sokat segített. A Ligakupára sokan legyintenek, ám a mi megtépázott önbizalmunknak minden jó eredmény számított. A fehérváriak elleni elleni győzelem persze különleges, nem sokan hittek benne, hogy saját pályáján győzzük le a Videotont, ám mi végig bíztunk magunkban. Egyébként is, a rangadókon hagyományosan jól teljesítünk, sosem remegnek meg a lábak, engem kifejezetten feldob, ha sok néző előtt, kiélezett meccsen futballozhatok. Vasárnap is hasonlóra számítok. Mindkét csapat játéka a labdatartásra épül, ám hazai pályán nekünk kell dominálnunk. Úgy kell futballoznunk, hogy ellenfelünk már az első perctől kezdve érezze, nincs sok keresnivalója Debrecenben. Persze fontos, hogy figyeljünk a zöld-fehérek meghatározó játékosaira, Somália a gyorsasága miatt okozthat gondot, Gera Zoltán képességeit pedig mindenki ismeri. Rangadóról lévén szó nehéz megtippelni, milyen meccset várhatunk, az elmúlt években gólzáporos sikerek és szoros meccsek egyaránt akadtak.”

12:10 Kondás Elemér szerint ez a mérkőzés is rangadó lesz. Vezetőedzőnk nyilatkozata a dvsc.hu-ról.

“Nem is lehet más a célunk, minthogy legyőzzük a Ferencvárost, mert csak ekkor van értelme a fehérvári sikernek – fogalmazott Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője. – A Videoton elleni győzelem nagyon sokat segített a csapatnak, ezáltal jó hangulatban várhatjuk a zöld-fehérek elleni mérkőzést. Ez is egy rangadónak számít, és a Fradival szintén mindig jó meccseket játszunk. Bízom abban, hogy sokan kilátogatnak a Nagyerdei Stadionba, és jó hangulat kerekedik ki. A Fradinál is megvannak azok az emberek, akikre figyelni kell, próbálunk felkészülni. Megvan az elképzelésünk, és arra kell törekednünk, hogy ebből minél többet megvalósítsunk.”

12:05 A vendégek edzője, Thomas Doll a fradi.hu-nak nyilatkozott az esélyekről.

“A Pécs elleni mérkőzésen végre valódi harciasságot és férfiakat láttam a pályán, amivel rendkívül elégedett voltam. Ugyanígy kell futballoznunk a Nagyerdei Stadionban is – fogalmazott német szakvezetőnk. – Egy hete sok egy-egy elleni párharcot sikerült megnyernünk, mindezek pedig magabiztosságot adtak a heti edzésmunkában. A DVSC egy erős csapat, kemény ellenfél, amely hozzánk hasonlóan az Európa Liga-szereplés miatt igencsak rövid nyári felkészülés után vágott neki a szezonnak. Úgy látom, a debreceniek is mostanra kezdenek igazán összeállni. Ami minket illet, a bajnokság elején még nem állt rendelkezésemre Roland Lamah, de említhetném Somalia elhúzódó sérülését is. Nagyon fontos, hogy mostanra sokkal nagyobb a választási lehetőségem, amikor egy-egy mérkőzésre vonalkozóan kidolgozzuk a taktikát.”

12:00 Lázár Pál az nb1.hu-nak nyilatkozott.

“A hangulatunknak nagyon jót tett a múltheti győzelem. A Videoton nagy sorozatot hajtott végre, tíz meccsen még csak pontot sem veszített ebben a bajnokságban, számunkra nagyon fontos, hogy éppen mi állítottuk meg, ráadásul a saját pályáján. Ez sikerült, de tudjuk, ez csak egy siker volt, és azóta a következő feladatra összpontosítunk. A Fradi jó csapat, Magyarország egyik legjobb csapata. Talán várakozás alatt szerepel, és természetes, hogy most, a bajnok legyőzésével szeretne szépíteni a képen. Mi viszont ezt nem engedjük meg, szerintem jó meccset játszunk egymással, és remélem, mi gazdagodunk a három ponttal. Arra fókuszálok, hogy játszom. Megtanultam, nem érdemes rágódni a múlton, csak előre szabad nézni és a jóra összpontosítani. Reálisan nézve a helyzetünket látnunk kell, hogy nagy a hátrányunk, de nem ezzel kell foglalkoznunk. Azért dolgozunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, megnyerjük a meccseinket, és majd kiderül, összességében ez mire lesz elég. Ugyanakkor azt kimondhatjuk, hogy a nemzetközi szereplés elérése határozott célunk.”

11:55 A Nemzeti Sport által jósolt kezdőcsapatok láthatóak a képen.

lokifradns

11:50 Eltiltás miatt a Fradiból Vladan Cukic is hiányozni fog. Ez azért érzékeny veszteség, mert a helyén bevethető Gyömbér Gábor sérült, így nem igazán van minőségi pótlása.

11:45 Várjuk szavazataitokat!

11:30 A hazai fogadóiroda is szoros mérkőzést vár, bár a mieinket tartja esélyesebbnek. A legnagyobbat a döntetlennel lehet kaszálni.

lokifradioddsok

11:15 A mérkőzés játékvezetője Szabó Zsolt lesz. A 42 éves sípmester idén még nem vezetett mérkőzést a Lokinak, tavaly a 25. fordulóban rendezett Paks-DVSC (0-0), valamint a 12. fordulóban esedékes DVSC-Lombard Pápa (2-2) mérkőzést vezette. Reméljük a mai meccs nem róla fog szólni, nem úgy, mint a múltheti Videoton-DVSC rangadó után Erdős Józsefről.

11:00 Kellemes őszi délután fogadja majd a mérkőzésre kilátogató nézőket. Eső szerencsére nem várható. (forrás: Időkép.hu)

lokifradiido

10:45 Egyik csapatból a másikba. A két csapat múltjában nem egy olyan játékost találunk, aki valamelyik együttesből igazolt a másikba. Itt van például jelenlegi játékosunk, Aleksandar Jovanovic, aki a nyáron érkezett az Üllői útról. Korábban Pölöskei Péter, Dragan Vukmir, valamint Leandro is a Ferencvárosból igazolt a Lokiba. Az ellenkező utat már kevesebben járták be. Ott van viszont például Tőzsér Dániel, aki bár nem közvetlenül Debrecenből igazolt a Fradiba, törzsgyökeres debreceniként játszott a zöld-fehéreknél két szezont. Máté János, Oláh Lóránt, valamint Ferenczi István is debreceni kötődéssel igazoltak annak idején a Fradiba, de ők sem közvetlenül a DVSC-től. Laczkó Zsolt mindkét irányba megjárta az utat, hiszen Fradi nevelésként került hozzánk 2009-ben, tavasszal pedig három évnyi légióskodást követően tért vissza a Fradiba, igaz amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is.

10:30 Nézzük, hogy melyik csapat kiket lesz kénytelen nélkülözni a rangadóról. A Lokinál Ibrahima Sidibe és Mészáros Norbert küzdenek súlyosabb sérüléssel, ők biztosan kihagyják a találkozót. l’Imam Seydi és Selim Bouadla is sérüléssel bajlódtak, nem valószínű, hogy még bevethetők. A Fradinál a legkomolyabb hiányzó, a csapatkapitány, Gyömbér Gábor. Rajta kívül Buzsáky Ákos és Holman Dávid hosszabb ideje nem bevethetők.

10:00 Köszöntünk minden kedves olvasót! Még kora délelőtt van, de már lehet hallani bizonyos dolgokat Debrecenből. Azt beszéli az egész város… Szóval ma Debrecenbe érkezik a Ferencváros, akiknek nem sok babér szokott teremni a cívisvárosban. Reméljük ez ma sem lesz másképp! A mérkőzés 16:30-kor kezdődik, élő közvetítésünk pedig 16 órakor kezdődik csibu jóvoltából. Addig is a délelőtt folyamán JuveFan hozza majd az érdekességeket a mérkőzés felvezetőben, egészen 15 óráig. Tartsatok velünk!