LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Nagyító alatt: Spartak Trnava

Belek_edzes8_nagyLassan vége van a Loki törökországi edzőtáborának, hiszen szombaton 14 órától játsszák a téli szünet utolsó előtti felkészülési meccsét, amit történetesen egy szlovák együttes, a Spartak Trnava ellen fognak letudni a fiúk. Az alábbi sorok elolvasása után megismerhetitek bővebben az FC Spartak Trnavát, amely az egyik legismertebb és legeredményesebb labdarúgócsapat Szlovákiában.

Spartak_Trnava_current_logoSzékhelye Nagyszombatban található, amely Szlovákia hetedik legnagyobb városa és 45 km-re fekszik a fővárostól, Pozsonytól. Hazai mérkőzéseiket az 1921-ben épített és akár 18448 főt is befogadó Anton Malatinksy Stadionban játsszák, amelyet a csapat korábbi sikeredzőjéről és játékosáról neveztek el. Ezen elnevezés előtt a rendkívül ”fantáziadús” Spartak volt a létesítmény neve. A klubot egyébként 1923. május 30-án alapították SK Rapid Trnavaként, majd két amatőr klubot az Šk Čechie-ét és a ČšŠk-t beolvasztva 1939-ben TŠS Trnava lett a hivatalos nevük. Ekkortájt a szocialista uralom alatt lévő Csehszlovákiában a fémkohászati művek csapata lett és (csak egy évet leszámítva, amikor Sokol NV Trnava ragadványnevet tulajdonították neki-szerk.) kereken 4 évig ZTJ Kovosmalt-ra változtatták a nevét, ami gyakorlatilag magyarul: fém-zománcot jelent. Következő keresztelkedésre nem kellett sokat várni a fehér angyaloknak, hiszen 1953-ben a majdnem végleges Spartak Trnava név került bele az almanachokba, amely csak 1967-ben vált semmisé, hiszen ekkor egészen 1988-ig a Spartak TAZ Trnava majd 1993-ig Spartak ZTS Trnava volt a csapatuk neve. Ezután aztán nem „variáltak tovább” és a máig használatos nevet az FC Spartak Trnavát 1993-től viselik büszkén a piros-fekete mezesek. Ez az említett évszám egyébként Szlovákia függetlenségének az időpontja.

stadion-w480bstTérjünk vissza a kezdetekhez: eleinte az amatőr szintű szlovák bajnokságban szerepeltek a nagyszombatiak majd miután a németek megszállták Csehországot az önálló Szlovákiában a csapatok saját bajnokságot alapítottak. Ebben az időszakban szerepeltek először a legmagasabb ligában. Legjobb eredményük egyébként akkoriban egy bronzérmes helyezés volt. A második világháborút követően aztán ismét visszatértek az eredeti felálláshoz és az újraalakult 1945–46-os szezonban, a csehszlovák élvonalban részt vettek, de csak átutazóban voltak, így nem sikerült bent maradniuk. Gyorsan sikerült azonban javítaniuk, mivel 1993-ig a klub a csehszlovák labdarúgó-bajnokságban szerepelt és mindössze csak hat idényt töltött partvonalon kívül a másodosztályban. Vitathatatlanul a legsikeresebb időszaka az 1966 és 1973 közötti hét idény volt a Bílí Andeli (Fehér angyalok:Spartak beceneve -szerk.) számára lévén, hogy ötöt meg is nyert (1967–68, 1968–69, 1970–71, 1971–72, 1972–73) és 1-1 alkalommal ezüstérmes illetve bronzérmes lett valamint 5 ször emelhették magasba a Csehszlovák Kupát. Mindezeket köszönhették Anton Malatinsky, Valér Svec és Jan Hucko edzői munkájának. 1967-ben ráadásként a Közép Európai Kupát is elhódították. Ehhez pedig a Honvédot, a Laziot, Fiorentinát és döntőben az Újpesti Dózsát is legyőzték.

Függetlenedés ide vagy oda, önállóan már nem ment nekik ilyen jól, mivel szlovák labdarúgó ligában csak két ezüstérem jött össze.  Holott az 1990-es évek második felében pontosabban 1996-ban „futbal lázban égett” Nagyszombat városa. Ugyanis 1996–97-es szezonban Pecze Károly vezetőedző kis híján megszerezte az első szlovák bajnoki címét a Spartaknak, de az utolsó fordulóban az kassai MFK Košice nyerte meg mégis a bajnokságot, így egy drámai hosszabbításban kapott gól miatt csak a gratuláció maradt nekik osztályrészül.  Habár a következő idényben egy új edzővel, Dušan Galis-szal a második hely ismét összejött, majd egy szezon elteltével harmadikok lettek. A 2000–01-es szezonban megszerzett 10. helyükkel kipottyantak, de utána azonnal vissza is jutottak. 2005–06-os és 2008–09-es idényben ismét dobogós helyen végzett a nagyszombati csapat, mindkétszer a dobogó legalsó fokát csípték el, azaz harmadikok lettek. Érdemes tudni egyébként még 2004 nyarán a Loki találkozott szombati ellenlábasával a már megszűnt UEFA Intertotó Kupában és ott két mérkőzés (1-4), (3-0) alapján idegenben lőtt góllal jutott tovább Josef Vukusic csapata. Már csak ezért is érdemes lenne visszavágni a fiúknak.

Minúta ticha za Pa¾a Demitru pred zápasom 8. kola futbalovej corgoò ligy medzi FC Spartak Trnava a FK Dukla Banská Bystrica. Trnava, 10. september 2011. Foto: SITA/Ivan Kopèáni

Minúta ticha za Pa¾a Demitru pred zápasom 8. kola futbalovej corgoò ligy medzi FC Spartak Trnava a FK Dukla Banská Bystrica. Trnava, 10. september 2011. Foto: SITA/Ivan Kopèáni

Napjainkban azonban a Fortuna ligában, ha nem is fogatlan oroszlán módjára teljesítenek, de messze vannak az 1996-os formájuktól, hiszen a 4. helyezett Slovant kergetik Vladimir Ekhardt tanítványai és 2 pont választja el őket a fővárosi égszínkékektől. Keretükben az idegenlégiósok száma nem csekély, foglalkoztatnak spanyol, máltai, szerb, horvát, brazil és cseh futballistát is. Így bizonyára nem lepődünk meg azon, hogy télen az Udinesetől kölcsönvett horvát kapus Ivan Keleva a legértékesebb a maga majdnem 1 millió eurós összértékével, de a 2 „ifjú titán”, Erik Sabo és Jan Vlasko is a képzeletbeli listánk elején végezne. Főleg úgy, hogy utóbbi fél távnál vezeti is a házi mesterlövészek versenyét 6 góllal. Annyit még érdemes tudni, hogy a tavaly nyáron a Lokival hírbe hozott szlovák válogatott csatár, Erik Jendrisek is itt játszott, de télen távozott a lengyel Cracoviába.

redboy

(Borítókép forrása: dvsc.hu)