Húsvétkor mi voltunk a nyuszik

lokiblogavardsAz OTP Bank Liga 22. fordulóját követően sem maradhat el a már-már megszokott díjkiosztó gálánk. Ezúttal is megválasztjuk a hét legjeit: gólok, nyilatkozatok, beszólások, képek, egy szóval minden, ami futball és humor. Lássuk tehát, hogy ezen a héten mivel kápráztattak el minket a mennyei bajnokság szereplői.
A hét játékosa (Sándor Tamás-díj):

Nenad Novakovic nyújtott egyedül jó teljesítményt a hétvégi bajnokin, hatalmas védéseinek köszönhetően megmenekültünk a szégyenteljes vereségtől, és legalább egy pontot zsebre tehettünk.

A hét csalódása (Pintér Attila-díj):
Már megint a DVSC kapja ezt a díjat… Nem vártunk sziporkázó játékot a Pécs ellen, de a Bukarest elleni 6-0 után azért elvártuk volna, hogy a kiesőjelölt ellen legalább kapura tartó lövésünk legyen, nos nem volt.

A hét gólja (Adamo Coulibaly-díj):
Böde Dániel
duplázott a Felcsút ellen, az első gólja sem volt semmi, hiszen zokniban rúgta be, de a második szebb volt.

A hét legviccesebb jelenete (Pavol Durica-díj):

Azt, hogy Diósgyőrben valami nincs rendben mi sem mutatja jobban, mint hogy a Paks ellen két csapattárs, Grumic és Koman vitatkoztak egymással a pályán.


A hét nyilatkozata (Mészöly Kálmán-díj):

Ezúttal megosztott díjat osztunk ki. Elsőként egy osztállyal lejjebb ugrunk, és a ZTE edzőjének, Lendvai Miklósnak a nyilatkozatát emésztgetjük egy picit. A tréner a hétvégi ZTE-Siófok (0-3) bajnoki után fakadt ki.

“Tele vagyunk fiatalokkal, ennek a generációnak egy része alkalmatlan arra, hogy magasabb szintre jusson…. Sehol nem kapják meg a megfelelő képzést a játékosok. Nem tudják, mit jelent az, harcolni egy csapatért, a színekért. Én 16 évesen már NB I-es játékos voltam, többet kerestem, mint a rohadt k… tanári kar. Ennek ellenére apámnál betonoztam 20 forintért, úgy mehettem strandra, most meg mindent megkapnak, nem tudnak harcolni, nincs céljuk. Mi a f… tudnak ezek a fiúk? Úgy jöttünk le a rohadt pályáról, hogy nem tettünk semmit. Majd kiborul a bili biztos, remélem.”

A díj másik győztese Kondás Elemér, akinek mondandóját Lucas foglalta képbe.

11117794_957004764333572_861419711_n

A hét beszólása (Zombori “Taktikus” Sándor-díj):

“Meza mexikói játékos, bármelyik Tarantino-filmben elmehetne mexikói bérgyilkosnak, olyan a kinézete. Nehogy véletlenül valaki félreértse, nem pejoratív értelemben mondom. Igazi filmsztár-karakter, ahogy kinéz. Le sem tagadhatná, hogy Közép-Amerikából érkezett”

Ezek a mondatok régi nagy “kedvencünktől” ifj. Knézy Jenőtől hangzottak el a Hali-Honvéd meccsen. A legendás sportriporter fia hosszú kényszerszünet után tért vissza a képernyőre, rögtön egy ilyen beszólással. Ja, egyébként Meza venezuelai, ami ugye Dél-Amerikában van.

A hét lúzere (Spitzmüller-díj):
Nem kérdés, hogy ez a díj ezen a héten a Ferencvárost illeti az új Fradi-sas kapcsán. Személyes véleményem, de szerintem a régivel sem volt semmi baj, viszont ez az új ahogy kinéz, az nevetséges. Sok jelzőt lehetne rá találni, legjobban talán az ázott csirke, vagy a degenerált bagoly illik rá. A Trollfocin azóta is szolgáltatja a témát, a számos kép közül álljon itt kettő a véleményem szerint a legjobbak közé tartozik.

fradisas

A hét képe (Egervári Sándor-díj):

Az alábbi pillanatfotót csibu “lőtte” a PMFC-DVSC bajnoki utáni edzői nyilatkozatok során. Zseniális! Mint két tojás… 🙂

notbad

A hét képregénye

Pécs-Loki, 90. perc, Szakály üresen kapja a labdát, de nem lő, inkább cselez… A helyzet oda, és még Sidibe is pirosat kap… (A kép létrejöttében Lucas ezúttal is segédkezett)

lokiblogcartoon4

A forduló válogatottja

Novakovic nem csak a Loki legjobbja, hanem talán az egész forduló legjobb kapusa volt. Pauljevic többször hozta zavarba a védelmünket, Juhász vezére volt a Vidi védelmének az Újpest ellen, Ignjatovic fontos gólt szerzett a Haladás ellen. Prosser szintén betalált a Kispest színeiben, Kanta az MTK egyik nyerőembere volt ezúttal is, Nikházi duplájával fontos három ponthoz segítette az Újvárost, Könyves csereként beállva fordította meg csapatának a meccset Miskolcon. Csiki az MTK mindhárom góljában benne volt a Pápa ellen, Böde duplájával egymaga szállította a három pontot a Fradinak, Eppel pedig góljával segítette győzelemhez csapatát.

22forduloval