Érdektelen szezonzáró

m7s8oEmlékeztek még, milyen volt tavaly nyáron izgatottan felrohanni a klub honlapjára aznap, mikor megjött a hír, hogy elkészült az Nb1 sorsolása? Milyen volt megtudni, hogy majd jövő május végén az örök rivális Győr, az akkori Bajnokcsapatunk legnagyobb kihívója ellen fog véget érni a 2014/15-ös szezon? Mindannyiunkat felvillanyozott egy jó hangulatú, kiélezett, színvonalas zárótalálkozó ígérete, amiért akár a kiemelt jegyárat is boldogan kipengetnénk. Ehhez képest ami holnap ránk vár, az a focimeccsek és a rangadók megcsúfolása. A Questor-botrányban összeroppant, támogatói által magára hagyott Győri ETO a harmadosztályban szereplő ificsapatát küldi hozzánk, a Loki számára pedig már nincs tétje a meccsnek, hiszen a harmadik hely már elérhetetlen, és a visszacsúszásunkra is mikroszkopikusan kicsi az esély. Úgyhogy bocsássatok meg, de nem fogok úgy tenni, mintha érdekelne, hogy mi lesz ezen a találkozón, inkább arra használom ezt a beharangozót, hogy szót emeljek a magyar futball szisztematikus lerombolása ellen. Vigyázat! A cikk az állóvíz felkavarására és a nyugalom megzavarására alkalmas sorrendben tartalmazza a magyar nyelv szókészletét. Olvasását csak saját felelősségre ajánljuk!

Még mindig nem tértem magamhoz a péntek esti PMFC-Nyíregyháza meccs óta. A szívem szakadt meg a pécsi és nyíregyházi játékosokért, e klubok korosztályos csapataiban focizó gyerekekért, és persze a szurkolókért, akiknek végig kellett nézniük, ahogy jelképesen eltemetik Pécs város fociját (Nyíregyházán is ugyanez van, az MLSZ igazságtalan döntése a nyíregyházi foci végét jelentheti). Még mindig nem sikerült feldolgoznom, hogy egyetlen szezon alatt ÖT vidéki megyeszékhelyen ment tönkre az elsőosztályú labdarúgás (még ha a Lombard Pápa nem is fog senkinek hiányozni, akkor is négy). De jó tudni, hogy a jövőre tervezett fantasztikus 12 csapatos NB1-ben a klubok majdnem fele (öt) pesti csapat lesz. Ezzel gyakorlatilag a sötét középkorba repülünk vissza. Persze volt már ilyen, hogy a csapatok fele, vagy akár több is Pest megyéből került ki, de akkoriban még volt ott foci is, és minden klubban volt legalább 2-3 klasszis játékos. Hol van ehhez képest most a Honvéd, hogy néz ki a Vasas, mennyit tud egy Újpest, és mit alkot majd az MTK? A Fradi meg mind tudjuk, hogy azért néz ki valahogy, mert százmilliójával ömlik bele az állami pénz. Na mindegy, erről még lesz szó a nyáron, meg jövőre is.

Foglalkozzunk kicsit holnapi ellenfelünkkel. Győrben fél év alatt a feje tetejére állt a világ, a tulajdonos rács mögött ül, a klub jövőre csak az NB3-ban indulhat el, és arra sincs pénz náluk, hogy a játékosok a meccset megelőző nap utazhassanak idegenbe és egy napot szállodában tölthessenek. Ennek ellenére a játékosok hétről-hétre sportemberhez méltóan helytállnak, és amit lehet, azt megteszik a pályán. A múlt héten szépen búcsúztak el az ETO Park közönségétől, és egy jó időre az NB1-től, amikor 3:0-ra legyőzték a Pécset (akik nyilván nem fejtettek ki komolyabb ellenállást). Miriuta Laci és a győri klubvezetés pedig úgy döntött, hogy az ETO egy jó darabig utolsó elsőosztályú meccsére, Debrecenbe, az NB3-ban szereplő, fiatalokból álló gárdájukat küldik minden mindegy alapon. Így én hiába készültem spekulációkkal a győriek kezdőcsapatát illetően, dobhatom a kukába, mert egy csomó ismeretlen srác van a győriek utazó keretében, így kénytelen vagyok a nemzetisport.hu jósolt kezdőcsapatával dolgozni.

Ezek után tökmindegy, hogy milyen csapattal áll ki a Loki. Az osztálykülönbség ki fog jönni, különösen akkor, ha imádni valóan magas átlagéletkorú alapcsapatunkkal állunk fel. Aki szeretné azt tudni, hogy hogyan fog felállni a Debrecen kezdőcsapata, annak ezt a kiváló cikket tudom ajánlani a hivatalos honlapon, mert valószínűleg így lesz. Én inkább egy szubjektívebb grafikát csinálok, azzal a felállással, ahogy szerintem ki kellene néznie a kezdőnknek.

709

Egy darabig biztos nem lesz ennél jobb alkalom, hogy Slakta Balázs bemutatkozhasson a Loki kapujában NB1-es meccsen, hiszen ettől Verpecz még nyugodtan állhatna a kapuban a Ligakupa-döntőn, mely trófea az idei szezon csalódásaiért hivatott kárpótolni a cívisvárosi szurkolókat, de ez megint más lapra tartozik. A védelemre szintén ráférne egy kis változatosság. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de Nagy Zoltán játéka engem már tavaly óta nem hoz lázba, és néhány győri akadémistát szerintem Kuti Krisztián is remekül semlegesítene. Belül a rutinos Máté mellé nyugodt szívvel beraknám Szatmári Csabát, bal oldalt felőlem maradhat Korhut. A középpálya jobb oldalán nyilván Mihelics játszana, Varga, Szakály és Bódi pedig elég játékerőt képvisel ahhoz, hogy elfojtsanak egy ilyen erősségű Győrt. Megmondom őszintén, Kulcsárt és Tiszát sokkal többet néztem idén, mint szerettem volna, én Balogh Norbit és Bereczkit játszatnám ezen a meccsen. Mikor már kettővel vezetünk, csereként mindenképpen beállítanám Sós Bencét, Berdó Pétert és Ferenczi Jánost. Hátha…

A legrosszabb pedig, hogy a gólok öröméért és a győzelem öröméért járok meccsre, meg hogy lássam, ahogy legyőzünk egy másik várost. De mindenki tudja, hogy ennek a holnapi Győrnek nem dicsőség gólt lőni, nem dicsőség legyőzni őket, így valószínűleg semelyik gólszerzőnk nem fog egy-két pacsinál, egy szolid ölelésnél és egy kényszeredett mosolynál többet mutatni. Úgyhogy köszönöm szépen, de ez a meccs nem érdekel. Nem izgat, ha kikapunk, közömbös számomra, ha döntetlent játszunk, hidegen hagy a győzelmünk és nem foglalkoztat az sem, hogy hány góllal nyerünk, ha nyerünk. Csak az érdekel, hogy végre vége van ennek a szezonnak, a meccs helyett pedig valami hasznosabbal fogom tölteni az időmet. Például palacsintákat dobálok a Tócó-patakba (Dancsó Péter után szabadon).

De hogyha nincs jobb dolgod vasárnap este 18:30-kor, nem bírod a tömeget és szívesen töltöd az idődet összefont karral ücsörgő, vagy békésen szotyizó emberek társaságában, valamint minden vágyad azt nézni, ahogy leverünk egy tartalékaival felálló csapatot, továbbá szeretnél együtt lelkendezni a speakerrel minden gólnál, annak ellenére, hogy ünneplés helyett szinte elnézést kér a gólért aki rúgta; illetve szereted Iványi Zoltán sporttársat, és még az sem tart vissza, hogy a legolcsóbb jegy 1300 forint, akkor egyértelműen a DVSC-Győr rangadón a helyed!

Azok kedvéért, akik mégis kimennek:

Tippek, hogy hogy ne und szét az agyad a meccsen:

  • Számold, hányszor mondja ki a speaker, hogy “Grandkaszinó”
  • Oszd el 1,5-tel a “hivatalos” nézőszámot
  • Motyogj vicces dolgokat magad elé, várd a választ a Stadion túlsó feléről
  • Bözsinééééééniii!!!
  • Öltözz fehér széknek és ülj be a piros székek közé
  • Beszélgess az üres székekre vigyázó biztonsági őrökkel, némelyikük tök jó fej
  • Ha már meguntad ezeket, és szeretnél szurkolni, vezényeld az ingyenjegyes kisiskolások kórusát
m7k8e

Nekem meg kétmillió, tudom…

Méltó lezárása lesz ez életem legrosszabb szezonjának. Köszönöm szépen a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, különösképpen Csányi Sándornak, hogy szurkolóellenes intézkedéseivel tönkretette sok ezer ember szórakozását, szenvedélyét, és napról napra tovább rontja a Nemzeti Bajnokság színvonalát, újabb súlyos évekre visszavetve a magyar focit. A legnépszerűbb magyar sportot, amit számos csalódás, összetört álom és számtalan “Mohács” után még mindig szeretnek, imádnak a magyar emberek. Szeretném, ha tudnák, hogy egy szép napon mindannyiuknak felelniük kell minden bűnükért.

hahaha

Közös lesz a zuhanyzó!

Mindörökké hajrá Debrecen, hajrá Vidék és hajrá magyar foci! Kitartást minden szurkolónak, akinek elvették a csapatát!

Lucas