DVSC – Rosenborg mérkőzés felvezető

lokirbkeloAz Európa Liga selejtezőinek harmadik körében járunk, tehát mondhatni féltávnál. Azonban a neheze csak most jön, eddig hoztuk a kötelezőt, innentől minden egyes továbbjutást bravúrnak számít. A play-off kapujában a norvég rekordbajnok, és a nevét a nemzetközi kupákban is letevő Rosenborg lesz az ellenfelünk, az első mérkőzést ma este 20 órától rendezik Debrecenben. Ennek apropóján a már megszokott élő mérkőzés felvezető cikkünkkel jelentkezünk, és nagyjából 18:30-ig minden fontos információt, nyilatkozatot összegyűjtünk a mérkőzéssel kapcsolatban. Emellett pedig a komment szekciónkban várjuk a kérdéseket, lehet esélyt latolgatni, és tőlünk kérdezni.

 

A cikk folyamatosan frissül a mérkőzést megelőző információkkal, képekkel. Frissíts!

18:30 Kedves olvasóink, élő mérkőzés felvezetőnk ezennel véget ért! Irány a Nagyerdei Stadion, és szurkoljuk ki a nagyon fontos győzelmet! Hajrá Loki!


18:25
Hivatalos kezdőcsapatok még nincsenek, vélhetően a mérkőzés előtt egy órával publikálják majd őket.

18:20 A párharc visszavágóját egy hét múlva, augusztus 6-án, csütörtökön rendezik Trondheimben, a Lerkendal Stadionban, 19 órás kezdettel.

18:15 Amennyiben ezen a körön túljutna a csapat, még mindig nem lélegezhetne fel, hiszen nem érünk még célba: még várna ránk egy Play-off forduló, ahol hasonlóan nehéz, sőt, leginkább nehezebb ellenféllel kellene megmérkőznünk a csoportkörbe jutásért. A következő kör előtt egyébként egy hét szünet lesz, azaz a play-off mérkőzéseit augusztus 20-án és 27-én rendezik majd.

18:10 Az online jegyértékesítő felület szerint 10 422 eladott jegynél tartunk! Az tehát már biztos, hogy nézőcsúcsot döntünk idén a Nagyerdei Stadionban.

18:05 Ennek fényében pedig lássuk az általunk várt kezdőcsapatokat. A Rosenborgnál aligha lesz meglepetés, az előző két selejtező mérkőzésen játszók alkotják az alapcsapatot, közülük néhányan a hétvégén pihentek is. A vendégek 4-3-3-as formációt alkalmaznak, legnagyobb fegyverük pedig a gyors kontrajáték: a megszerzett labdát villámgyorsan kiteszik a két szélsőnek, akik lendületből lefutják az ellenfél védőit, és a középen érkező Söderlundot kihagyhatatlan helyzetbe hozzák. Nálunk igazából egy kérdés van, hogy Kondás Elemér bevállalja-e a pocsék formában lévő Mészárost, vagy nagyon okosan Mátét kezdeti egy ilyen meccsen, ahol a fejjátékra is komoly szerep hárul. Bár Lucas Mészárost várja a kezdőbe, én magam Mátét favorizálnám, és remélhetőleg ő is fog kezdeni.


18:00
A Rosenborg kezdőjéből négy nagyon veszélyes játékost emelnénk ki: Alexander Söderlund a csapat házi gólkirálya, és egyetlen befejező csatára. A bajnokságban 17 mérkőzésen 15 gólnál és 2 gólpassznál jár, a nemzetközi kupában idén 4 meccsen 2 gól, 2 assziszt az eddigi mérlege. Őt támogatja a két szélről Pal André Helland, valamint Tobias Mikkelsen. Előbbinek 11 bajnokin 10/3 a statisztikája, utóbbinak 16 meccsen 7/3. Ők tehát a góllövés mellett a kiszolgálással is foglalkoznak, de az igazi gólpasszkirály mégis a csapatkapitány, Mike Jensen, aki a 17 bajnokiján 2 gól mellett 12 gólpasszt osztott ki eddig.

Az tehát világosan látszik, hogy kiket kell majd kikapcsolnunk. És hogy kikre hárulhat ez a feladat? Nem kérdés, hogy Söderlundra Mátét bíznám, míg a két szélsőre Korhutnak és Jovanovicsnak kell nagyon odafigyelni, de a középpályáról Bódinak és Baloghnak is vissza kell majd lépnie segíteni. Az irányítót, Jensent Vargának kell kikapcsolnia a játékból, de itt hárulhat fontos szerep Szakály Péterre, ugyanis többnyire kontrákból veszélyes a Rosenborg, ez esetben pedig a mélységi indításokat kell korán lekapcsolni.

17:45 Minden meccs előtt feltesszük a kérdést: kitől várjuk a gólt? Tisza Tibor remek formának örvend, utóbbi három találkozóján négy gólt szerzett, ez az új, középpályáról induló szerepkör nagyon fekszik neki eddig. Ibrahima Sidibe is betalált kétszer a Skonto ellen, és neki a Sutjeska ellen is volt már nemzetközi gólja is idén. Ma ő lehet ismét az elöl lévő center. Balogh Norbert hétről hétre jól játszik, a Skonto ellen megszerezte első nemzetközi gólját, igazi klasszis teljesítmény volt ahogy bevágta a játékszert. Geoffrey Castillion ma vélhetően csak csere lesz, de a 60-70. perc környékén, Sidibe helyett beállva hatalmas erősségünk lehet. Bódi Ádámtól és Szakály Pétertől is sokat várok a mai meccsen, tőlük első sorban szervezés tekintetében.

17:30 Még két és fél óra a kezdésig! A kommentek közt várjuk a véleményeiteket, hogy ti milyen kezdővel állnátok fel ma este!

17:15 Korábbi szavazásunkban azt kérdeztük tőletek, hogy mit vártok a mai találkozótól. Félszáz válaszadó véleménye alapján a többség (33%) kétgólos Loki sikerre számít, míg 24% szerint nyerünk egy góllal, de a bekapott gól miatt még marad izgulni valónk. 10-10% szavazott arra, hogy többgólos sikert aratunk, és eldől a párharc, valamint hogy szoros meccsen 1-0-ra nyerünk, tehát a többség bizakodó!

17:00 Nézzük hogy áll a jegyértékesítés! Nem sokkal 17 óra előtt a Nagyerdei Stadion online jegyértékesítő felülete szerint közel kilencezer, egész pontosan 8 977 jegy talált gazdára! A lenti képen a szektorok szerinti eladott jegyek száma látható.

16:45 Egy biztos: megfőni nem fognak a norvégok. Talán nem tévedünk, ha kijelentjük, hogy a múlt heti hétgólos sikerünkben az óriási kánikula is közrejátszott, hiszen a Skonto játékosai aligha voltak ilyen időjáráshoz hozzászokva. Azt az előnyünket azonban most elveszítjük a Rosenborg ellen, hiszen kellemes futballidő lesz, mely a vendégcsapat játékosait sem terheli meg, ahogyan azt a csapatkapitány, Mike Jensen is nyilatkozta az NSO-nak. (kép forrása: idokep.hu)

16:30 Nem bővül újabb országgal a térképünk, melyen a Loki nemzetközi kupás utazásait gyűjtjük össze, viszont egy újabb csapatot rakhatunk fel a térképre Norvégiába.

Nagyobb méret ide kattintva

16:25 Ez már kevésbé múlt: idézzük fel a hétvégi Felcsút elleni bajnoki mérkőzés fontosabb momentumait, melyről élő rádiós közvetítéssel jelentkeztünk, az összefoglaló alatt csibu kommentálását hallhatjátok.


16:20 Múltidéző:
Két éve már találkozott a Loki az aktuális norvég listavezetővel (és későbbi bajnokcsapattal), méghozzá a Strömsgodsettel. Akkor idegenben kezdtünk, és jó eredményt, 2-2-t értünk el Drammenben. Sajnos a nyíregyházi visszavágó nem jól sült el a számunkra…

 

16:15 Újabb kérdésünk: mikor találunk be?

16:10 Nem túl biztatóak ránk nézve a fogadóirodák oddsai, a hazai portálnál esélyesebbek vagyunk valamivel, mint a külföldieknél, de még így is a Loki győzelme fizetne nagyobb pénzt. Mi a magunk részéről javasoljunk az 1X kombináció megjátszását, abban biztosak vagyunk, hogy nem kapunk ki!

DVSC – Rosenborg, háromesélyes fogadás, oddsok

2.95 / 3.20 / 2.20

3.20 / 3.25 / 2.25

3.00 / 3.10 / 2.25

16:00 Norvégiában már javában tart a bajnokság, a 17. fordulót követően első helyen áll a Rosenborg, hat ponttal megelőzve üldözőjét, a Valerengát. Eddigi mérlegük 12 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, 45 rúgott, 16 kapott gól. A legtöbb győzelem és rúgott gól, valamint a legkevesebb vereség és kapott gól az ő nevük mellett áll, tehát nagyon jó formának örvendenek. A hétvégén a sereghajtó Sandefjord otthonában győztek 2-1-re.

15:45 Mindkét csapat két fronton kell, hogy helytálljon, bár a Rosenborg már régebb óta játékban van. A Loki számára két hete kezdődött az NB I 2015-2016-os kiírása, Békéscsabán nyertünk az utolsó percekben 3-2-re, a múlt héten azonban csak 1-1-es döntetlent játszottunk itthon a Puskás Akadémiával. A hétvégén újabb kemény meccs vár a fiúkra, az eddig 100%-os Honvéd otthonába látogatunk, a Kispestiek az első két fordulóban a tavalyi bajnokot és bronzérmest, azaz a Videoton és az MTK-t győzték le hazai környezetben.

15:40 Ha valaki esetleg TV-n keresztül szeretné követni az esti összecsapást (reméljük, hogy csak a Debrecentől távol élők választják ezt a lehetőséget), akkor az 20 órától kapcsoljon az M4 Sport csatornára, ugyanis ott lesz követhető a mérkőzés. Emellett interneten a telesport.hu weboldalon szintén nézhető az adás.

15:30 Ismerjük meg a mai találkozó játékvezetőjét, az ír származású Neil Doylet!

A 37 éves, dublini sípmester 2011 óta vezet nemzetközi meccseket. Az idei szezonban az 1-1-es döntetlennel végződött Dinamo Zagreb – CS Fola Bajnokok Ligája-selejtezőn fújta a sípot. Tavaly több barátságos válogatott találkozón dirigált, például a Görögország-Szerbia (0-2) és a Svájc-Jamaica (1-0) összecsapásokon. A két asszisztens Mark Gavin és Robert Clarke lesz.

15:25 Lássuk, ki mennyire pozitív a mai mérkőzéssel kapcsolatban!

15:20 A Loki ultrák ezúttal is a stadionban lesznek, és szurkolni fognak. Jó hír, hogy az EL meccs mellett a bajnoki mérkőzésekre is visszatérnek szurkolóink, és már a hétvégi, Honvéd elleni meccsre is közös utazást szerveznek. A mai meccsel kapcsolatban kiadott közlemény olvasható alább.

Tisztelt Szurkolótársak!
Csütörtök este ismételten esélyt kap klubunk és mozgalmunk, hogy kilépjen a magyar futballposvány szürke mindennapjaiból az európai kupaszereplés jelentette fényre. A hétvégén szerény 3000 néző előtt lejátszott Puskás Akadémia elleni meccs mérsékelt sikereit összevetve a múltheti EL-selejtezőn közel 10 ezer szurkoló buzdításával elért Európára szóló győzelemmel a különbség ordítóan és fájdalmasan nagy. Fájdalmasan, mert a kanyar számára édesmindegy, hogy a DVSC ellenében Puskás Akadémiák, Skonto Rigák vagy éppen Rosenborgok lépnek pályára a Nagyerdőn, mi mindig ugyanúgy odaállunk tizenkettedikként a pályán küzdő tizenegy mellé! Ennek oka, hogy nekünk az előbbiekkel ellentétben a Vasutas örök. Jöhet regisztráció, megnehezített jegyvásárlás, a szurkolók rendszeres vegzálása, ezek az ultrát nem megtörik, hanem éppen megerősítik. Megannyi ellehetetlenítési kísérlet után nem volt ember csütörtök este a Nagyerdei Stadion lelátóin, akit ne rázott volna ki a hideg hallva visszhangozni többszáz torokból az előénekest, amint rákezdett a „Ha majd egyszer meghalok…” c. klasszikus nótára. Évek óta tudjuk, hogy ha a Nagyerdőn a tábor és a csapat egymásra talál és elkapja a fonalat, az ellennek nem sok babér terem. Nem lehet ez másképp csütörtök este 20 órától sem. Bizonyítsuk be együtt, hogy a labdarúgáshoz nem regisztráció kell, hanem szurkolók és fanatizmus! Ám ehhez szükség van Rád is, hogy ott leg yél fehér pólóban csillogó szemmel, és mikor megszólal a megafon az egész szektorral közösen dörrentsük meg a stadiont és varázsoljuk újra oroszlánbarlanggá otthonunkat! Gyülekező a Hódosnál 19 órakor, majd onnan együtt vonulunk át a stadionhoz a meccs előtt. A hétvégén 11 játékos ikszelt a bajnokin. Gyere el te is, és segíts abban, hogy csütörtökön 12 gladiátor vigye sikerre a várost!
Ultras Debrecen

“Tisztelt Szurkolótársak!

Csütörtök este ismételten esélyt kap klubunk és mozgalmunk, hogy kilépjen a magyar futballposvány szürke mindennapjaiból az európai kupaszereplés jelentette fényre. A hétvégén szerény 3000 néző előtt lejátszott Puskás Akadémia elleni meccs mérsékelt sikereit összevetve a múltheti EL-selejtezőn közel 10 ezer szurkoló buzdításával elért Európára szóló győzelemmel a különbség ordítóan és fájdalmasan nagy. Fájdalmasan, mert a kanyar számára édesmindegy, hogy a DVSC ellenében Puskás Akadémiák, Skonto Rigák vagy éppen Rosenborgok lépnek pályára a Nagyerdőn, mi mindig ugyanúgy odaállunk tizenkettedikként a pályán küzdő tizenegy mellé! Ennek oka, hogy nekünk az előbbiekkel ellentétben a Vasutas örök. Jöhet regisztráció, megnehezített jegyvásárlás, a szurkolók rendszeres vegzálása, ezek az ultrát nem megtörik, hanem éppen megerősítik. Megannyi ellehetetlenítési kísérlet után nem volt ember csütörtök este a Nagyerdei Stadion lelátóin, akit ne rázott volna ki a hideg hallva visszhangozni többszáz torokból az előénekest, amint rákezdett a „Ha majd egyszer meghalok…” c. klasszikus nótára. Évek óta tudjuk, hogy ha a Nagyerdőn a tábor és a csapat egymásra talál és elkapja a fonalat, az ellennek nem sok babér terem. Nem lehet ez másképp csütörtök este 20 órától sem. Bizonyítsuk be együtt, hogy a labdarúgáshoz nem regisztráció kell, hanem szurkolók és fanatizmus! Ám ehhez szükség van Rád is, hogy ott leg yél fehér pólóban csillogó szemmel, és mikor megszólal a megafon az egész szektorral közösen dörrentsük meg a stadiont és varázsoljuk újra oroszlánbarlanggá otthonunkat! Gyülekező a Hódosnál 19 órakor, majd onnan együtt vonulunk át a stadionhoz a meccs előtt. A hétvégén 11 játékos ikszelt a bajnokin. Gyere el te is, és segíts abban, hogy csütörtökön 12 gladiátor vigye sikerre a várost!

Ultras Debrecen

15:15 A nyilatkozatok után lássuk a Nemzeti Sport által várt kezdőcsapat, ami egyébként megegyezik a dvsc.hu-n feltüntetett kezdővel.


15:10 Aleksandar Jovanovic
óvatosan nyilatkozott a sportnapilapnak az esélyekről.

“Fegyelmezett és szervezett játékkal lehet esélyünk. A mostani párharcnak a Szutjeszka Niksics, valamint a Skonto Riga elleni találkozókkal ellentétben már valóban nem mi vagyunk az esélyesei, ettől azonban még nem tettünk le a továbbjutásról. Nem lennék elégedetlen a nulla nullás döntetlennel, mivel idegenben már az egy egy is a továbbjutásunkat jelentené. A helyes hozzáállás azonban azt diktálja, hogy megtegyünk mindent a győzelemért. Ám ne feledjük, a továbbjutás két mérkőzésen dől el, okosan, taktikusan kell tehát játszanunk.” (nso.hu)

15:05 A további nyilatkozatok ismertetése előtt egy egészen friss infó: eddig bérletesekkel együtt 8 000 jegy fogyott, de folyamatosan állnak sorba még jegyekért. Érdemes tehát hamarabb kimenni a stadionhoz annak, aki közvetlenül a meccs előtt szeretné megváltani a belépőjét! A reggeli nyitásnál egyébként 6 475-ről indult az eladott jegyek száma, tehát alig hat óra alatt 1 500 jegy talált gazdára.

15:00 Mészáros Norbert mind a négy, eddigi EL mérkőzésünk előtt nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, ezúttal is így tett.

“Most már tudjuk, milyen egy norvég csapat ellen játszani, s a tapasztalat sokat segíthet. A szurkolókra ezúttal is szükség lesz, de kérem, nézzék el nekünk, ha ezúttal elmarad a gála! Természetesen nyerni szeretnénk, és kiharcolni a továbbjutást. Megkönnyítené a helyzetünket, ha hazai pályán nem kapnánk gólt – és az csak hab lenne a tortán, ha legalább kettőt szereznénk. Ám még egyszer mondom, borzasztóan nehéz dolgunk lesz. Erős, magas, jól fejelő csatárok alkotják a Rosenborg keretét. Olyanok, akik rendre oldalra fejelik a labdát a gyorsvonati sebességgel száguldozó szélső középpályások, valamint a fáradhatatlanul felfutó védők elé.” (nso.hu)

14:55 A norvégok részéről a csapatkapitány, Mike Jensen szólalt fel, aki a csapat “gólpasszkirálya”.

“Én is láttam a Debrecen több meccsét. Tudom, hogy kiváló játékosaik vannak, erős támadó szekcióval rendelkeznek, ezt megpróbáljuk a védekezésünkkel ellensúlyozni. Az időjárás tökéletes a futballra, nincs hőség, nem fúj a szél, szóval az elemek nem befolyásolják majd a játékot.” (dvsc.hu)

“Hallottuk, hogy nagyon nagy meleg van önöknél, de számomra éppen ideális az idő a játékra. A számítógépemen természetesen több összefoglalót is megnéztem a Debrecenről. Az kitűnt, hogy vannak jó játékosaik, de a nevüket nem sikerült megjegyeznem…” (nso.hu)

14:50 A két vezetőedző mellett egy-egy játékos is részt vett a médiaeseményen. A Loki részéről az egyik legjobb formában lévő játékos, Tisza Tibor nyilatkozott, akire ma is kulcsszerep hárulhat majd.

“Nem kell arra kihegyezni, hogy rúgom a gólokat, hiszen a csapat is meccsről meccsre jól teljesít, jó formát mutat. Tény, ez eredményben nem mindig mutatkozott meg – hiszen Rigában és itthon a Puskás Akadémia ellen döntetlen játszottunk -, de ez azért volt, mert nem rúgtuk be a helyzeteket. Azt gondolom, lehetőségeink lesznek a Rosenborg ellen is, sok függ attól, milyen hatékonysággal használjuk ki, illetve védekezésben, taktikailag mennyire leszünk fegyelmezettek. Koncentráltságban is föléjük kell nőni, és akkor biztos lesz keresnivalónk. Hallottuk, hogy megint kint lesznek az ultrák, örülünk neki. Aki valaha futballozott, tudja, hogy milyen sokat számít. Bízom benne, még több szurkoló látogat ki, mint a Riga ellen. Azt gondolom, egy ilyen meccs után, mint a 9-2-es győzelem, megérdemeljük, hogy mögénk álljanak a debreceni drukkerek.” (dvsc.hu)

14:45 A Rosenborg vezetőedzője, Kare Ingebrigsten szoros összecsapásra számít, és szerinte nem ma dől el a párharc.

“Nem szeretném elárulni, hogy pontosan hány meccsét láttam a Debrecennek, de az nem titok, az utolsó, Skonto elleni párharcot megtekintettük. Az a benyomásom, hogy jó csapat az ellenfelünk, megfelelő képességekkel rendelkező játékosok alkotják a keretet. Nehéz meccs elé nézünk, 50-50 százalékra becsülöm az esélyeket a holnapi találkozón, de a két forduló alapján bizakodó vagyok a továbbjutást illetően. Az egyik erősségünk, hogy csapatként funkcionálunk, remélem, ezt holnap meg tudjuk mutatni. Nem gondolom, hogy az idegenbeli góloknak szerepe lesz. Persze azon leszünk, hogy gólt, gólokat lőjünk Debrecenben is, de nem ezen múlik, hanem azon, meg tudjuk-e nyerni a meccset. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a két meccs alapján továbbjussunk. Amennyire tudom, a Debrecen az egyik legerősebb csapat Magyarországon, a Rosenborggal összehasonlítva egyenlő erőt képvisel a két gárda. A stadion nagyon szép, nagyszerű futballt lehet játszani itt.” (dvsc.hu)

14:40 Tegnap délután a Nagyerdei Stadionban megtartották a szokásos mérkőzés előtti sajtójátékoztatót. Nézzük először Kondás Elemér várakozásait a meccsel kapcsolatban.

“A két utolsó, Reykjavík elleni El-meccsüket láttuk. Jó csapat az ellenfelünk, több gólerős játékosuk van, emellett nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, sokszor voltak csoportkörben is, úgyhogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk holnap. Masszívak, szervezett védekezésből kontrákat vezetnek. Nemzetközi meccset játszunk, ennek megfelelően motiváltnak kell lennünk. Azon vagyunk, hogy gólt, gólokat szerezzünk. A fellegekben nem szabad járni, hiszen a Rosenborg erős ellenfél, de ettől még meg akarjuk szerezni a győzelmet. Meglátjuk, hogy alakul. Remélem, sokan kilátogatnak majd, és a szurkolók egy jó hangulatú, élvezetes meccset látnak majd.” (dvsc.hu)

14:35 Lucas nagyon jól összefoglalta az esélyeinket a beharangozó cikkében: egyetlen esélyünk van, ha ma nem nyerünk, akkor lemondhatunk a továbbjutásról.

14:30 A késői kezdésre való tekintettel most a megszokottnál mi is később indítjuk a felvezető cikkünket, de nagyjából 18:30-ig várunk titeket a mérkőzéssel kapcsolatos infókkal!