Kell egy bravúr

013Egy gólos hátrányban kezdünk csütörtök este Norvégiában, így a továbbjutáshoz minimum két gólt kell lőnünk idegenben. A feladat enyhén szólva nem ígérkezik könnyűnek, pláne ha bele vesszük a csapat gyengécske szereplését idegenben a nemzetközi porondon…

 

Azért szerencsére van mire építkeznünk, hiszen a múlt heti mérkőzés első félideje adhatna okot némi bizakodásra. Az ott mutatott játékkal simán lehetne sanszunk akár a továbbjutásra is, de a szép búcsúra mindenképpen. A két EL meccs között lejátszott bajnoki egyébként szintén a norvégoknak sikerült jobban, mi ugye egy pontot a Bozsik-stadionban hagytunk, a Rosenborg viszont 3-2-re legyőzte a Sarpsborg csapatát, többek között az ellenünk is eredményes Helland góljával.

rosenborg_loki

Kondás Elemérnek alaposan főhet a feje a védelem összeállítása kapcsán, egyrészt a keret legjobb védője, Brkovics kisárgázta magát az odavágón, így újra összeállhat a Máté-Mészáros védő páros, esetleg Máté helyett Morozovval. A másik kérdéses poszt a kapusé, Verpiről mindent el lehetett mondani a hazai meccsen, csak azt nem, hogy jól védett volna, emellett a hétvégén sem volt túlzottan meggyőző a teljesítménye, így személy szerint nem lepne meg, ha Norvégiában csak a pad jutna neki, és Radosevic-csel kezdenénk. A középpályánkról kiesik Szakály, az ő pótlására kézenfekvő megoldás lenne Mihelic szerepeltetése, de az ő utóbbi időben történő mellőzése miatt előfordulhat egy két szűrős, Zsidai-Varga felállás is. A csatáraink viszonylag jó formában vannak (ilyet is rég írtam le), egyedül Sidibe helye inoghat meg, ha Castillion kész a bevetésre, hogy kezdőként kapjon szerepet.

A norvégoknál sok változásra nem számíthatunk, az előny birtokában igazából játszhatják a saját játékukat, amikhez megvannak a megfelelő embereik, semmilyen szinten nem kell hozzánk idomulniuk. A játékerejüket múlt héten láthatta mindenki, így erre nem is vesztegetnék sok szót, mindenesetre bitang nehéz mérkőzés vár a srácokra…

A mérkőzés csütörtökön este hét órától kezdődik, kivételesen az M4 Sport is megtisztel minket azzal, hogy leadja a meccsünket. Továbbjutás esetén az Európa Liga playoff körében folytatjuk, kiesés esetén viszont idén vége a nemzetközi kupának részünkre….

Hajrá Loki!

(kép: dvsc.hu)