Mi lett velük? #1

huszakLegújabb rovatunkban olyan, egykoron a DVSC kötelékébe tartozó játékosokról lesz szó, akik a maguk idejében óriási ígéretnek voltak kikiáltva, de valami miatt sohasem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, és kevés kivétellel nemhogy a Lokiban, de még az NB I-ben sem tudtak később megragadni. Megnézzük tehát, hogy az új Dzsudzsáknak, vagy új Sándor Tamásnak kikiáltott fiataljaink mire vitték profi karrierjüket, és miért nem tudtak olyan pályát befutni, mint amit jósoltak nekik. Az első rész alanya Huszák Tamás.

Bizonyára sokan emlékeznek még Huszák Tamásra, bár lehet, hogy a fiatalabb korosztálynak nincs meg, hogy kiről is van szó. Hősünk 1988-ban született Miskolcon, ifista korában pedig végig ingázott Diósgyőr és Debrecen között az utánpótlás csapatokban. Profi karrierjét viszont a Diósgyőrnél kezdte. Fiatalon, mindössze 18 évesen, 2006-ban mutatkozott be az NB I-ben. Diósgyőrben két szezont húzott le a felnőttek közt, és 13 mérkőzésen léphetett pályára az élvonalban. 2008-ban húsz évesen igazolta le őt a DVSC, éppen akkor, amikor Dzsudzsák Balázs Eindhovenbe igazolt. Nem véletlen említem ezt az eseményt Huszákkal kapcsolatban, ugyanis a fiatal középpályás hamar a kezdőcsapat tagjává avanzsált, és elsősorban hatalmas bombáival tűnt ki a mezőnyből. Egy-egy hatalmas gólja urán rögtön ráaggatták a Dzsudzsák utódja titulust, jómagam is láttam a srácban fantáziát, igaz kettejük posztja nem feltétlen egyezett meg, hiszen Huszák első sorban a pálya közepén szerepelt, és nem a széleken. Minden esetre első fél szezonja jól indult Debrecenben, a tavasszal hét bajnokin lépett pályára, ezeken a találkozókon két gólt szerzett, végül ezüstérmet ünnepelhetett a csapattal.

news-20090831-07184052-imageA következő szezonban viszont törés következett a teljesítményében. Az első néhány tétmeccsen, többek között két UEFA kupa találkozón még kezdőként kapott lehetőséget, illetve az első fordulóban pályára lépett a ZTE elleni győztes bajnokin. Akkor még aligha gondolta volna ő is, és mi is, hogy az lesz pályafutása utolsó NB I-es bajnokija a DVSC-ben. A továbbiakban ugyanis kizárólag Magyar Kupa, és NB II-es bajnokikon kapott lehetőséget, és nem tűnt úgy, hogy van még számára visszaút a felnőtt csapatba. A DVSC-DEAC-ban 14 NB II-es mérkőzésen lépett pályára és öt gólt szerzett. A felnőtt csapatnál mindössze négyszer nevezték a bajoki keretbe az egyetlen, első fordulós pályára lépésén kívül. Az MK-ban még jutott neki háromszor kilencven perc, de mivel korán kiestünk a Siófok ellen, így ott sem bizonyíthatott a stábnak. Mivel a csapatnak jól ment, és egy év szünet után ismét bajnoki címet nyert, így nem is indokolta semmi, hogy Herczeg András adott esetben kísérletezgessen. Mivel a nyáron elég jól igazoltunk a közelgő BL selejtezők előtt, mi több, be is jutott a csapat a főtáblára, így Huszák számára nem is maradt más lehetőség, mint a kölcsönjáték, ha szeretett volna az élvonalban futballozni. Így 2009. augusztus 31-én, az átigazolási időszak utolsó napján visszatért Diósgyőrbe. A szezon során 15 mérkőzésen lépett pályára az élvonalból kieső miskolci gárdában, és két gólt szerzett.

Itt csudajó dolgokat láthatunk tőle, többek közt DVSC mezben is. 4:37-től az a Vidinek lőtt bombája, amire a mai napig emlékszem.

 

2010-ben visszatért Debrecenbe, de a felnőtt csapatnál már nem vették őt számításba. A még ekkor is mindössze 21 éves fiatalember a DVSC-DEAC-ban húzta le ezt az évet, 15 NB II-es bajnokin lépett pályára, két gólig jutott (úgy tűnik, ezt a stabil két gólt mindig sikerült hoznia). Mivel nem tudta bizonyítani, hogy helye lenne a felnőtt csapatnál, így nem volt meglepetés, hogy 2011 nyarán ismét kölcsönadta őt a Loki, ezúttal Siófokra. A Balaton parti együttesnél 18 bajnokin lépett pályára, egy góljával pedig nem bizonyult a csapat kulcsemberének. Nyáron ismét visszatért a Debrecenbe, de ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy sosem lesz belőle alapember a Lokinál, ennek ellenére még mindig nem mondtunk le róla, ezúttal Tatabányára került kölcsönbe. Talán pályafutása legjobb szezonját produkálta, csapata mind a harminc bajnokiján pályára lépett, és kilenc góljával elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Bányász a hatodik helyen zárja a szezont. A 2013 nyarán történő sokadik visszatérése után már nem ragaszkodott hozzá a klubvezetés, így Nyíregyházára igazolt.

jnkepAlapembere volt annak a Nyíregyházának, amely 2014-ben hosszú idő után kivívta az NB I-be jutást. Azonban ahogy az várható volt, az élvonalban már nem volt a csapat erőssége, így fél év után, mindössze nyolc bajnokival a lábában ismét az NB II-be igazolt, méghozzá Soroksárra, kölcsönbe. Bármilyen hihetetlennek is hangzik, de Huszák Tamás jelenleg a Ferencváros igazolt labdarúgója (!), de csak papíron, mivel a Fradi fiókcsapatának számító NB II-es Soroksár játékosa (ez nagyjából megegyezik a DVSC-Létavértes kapcsolattal, csak mi elkúrtuk ezt a lehetőséget). Az előző fél szezonban 14, idén 7 NB II-es bajnokin lépett pályára a sárga-fekete együttesnél, gólt nem szerzett. Mára, 27 évesen bebizonyosodott, hogy egy örök tehetség marad, akiből egy NB II-es játékos lett. Az, hogy miért nem sikerült neki nagyobb karriert befutni, első sorban azért lehet, mert mindössze ennyi volt benne: néhány jó meccs, ami kivételesen jól sikerült neki, és tévesen ítéltük meg az ő képességét, tehetségét. Az elég nyilvánvaló, hogy nem arról van szó, hogy leépült volna Debrecenben, hiszen eleinte megkapta a lehetőséget, később viszont nem tudott olyan teljesítményt nyújtani, amivel megragadhatott volna az első keretben.

huszak

Huszák Tamás nem éppen felfelé ívelő pályafutása