Van ami változik, van ami nem…

Mindig van bennünk egy kis öröm, de egy kis bosszúság is, ha sikerül valami olyat kérdeznünk, ami kicsit megosztó. Ha a szavazás végeredménye nem egyöntetű igen, vagy nem. Ezek viszik előre a blogot, ezek válnak értékké számunkra. Értékes eszmecserék, beszélgetések alakulnak, alakultak ki fórumozók és adminok között is. Vannak ötleteink, melyek kudarcra és vannak, melyek sikerre számíthatnak. Igyekszünk mindig a legjobb döntéseket meghozni. Az elmúlt hetekben három jelentős esemény is történt a blog életében, melynek kapcsán döntések születtek: reméljük a változásoknak örültök, örülni fogtok, és azt is reméljük, hogy az elmaradó változtatásokért nem nehezteltek. Pontosan miről is van szó? A tovább gomb mindent megmagyaráz…

endersonk

Kezdjük azzal, ami nem fog változni. A blog szerkesztői közül többen is azon a véleményen voltak, nyithatnánk a debreceni sportélet más szakágai felé is. Ez pedig kezdésnek a női kézilabdát érinthette volna. Bár többségetek azt mondta, szívesen olvasna itt erről is, mégis jelentős volt a kisebbség véleménye is, akik kevésbé derűlátóak voltak felvetésünkkel kapcsolatban. Ez már önmagában elgondolkoztatott minket; miközben a heti egy cikkhez is mindenképpen kellett volna egy megfelelő új admintaggal, szerkesztővel bővülnünk, hiszen ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen. Így megszületett a döntés: a LokiBlog továbbra is csak a DVSC-TEVA csapatával, klubjával foglalkozik. A jövőre nézve ez nem végleges, elképzelhető, hogy hamarosan mégis találkoztok majd itt valamilyen formában más szakágakkal kapcsolatos cikkekkel, de erre egyelőre várni kell.

cikk

Amint az a szavazás végeredményén is látható, 53-47 arányban arra voksolt a többség, hogy legyenek ilyen cikkek, azonban az a 47% bizony igen magas szám. Egyébiránt új szavazást írtunk ki oldalt, most arra vagyunk kíváncsiak: Te örülsz Coulibaly visszatérésének?

Aztán folytassuk azzal, amit már tudtok. Az élő közvetítéseink Lucas szolgálataival bővültek ki. Csibu hiányzása esetén ő közvetített már két találkozóról is (Újpest és Békéscsaba); nem kizárt, hogy még hallani fogjátok szókimondó, szurkolástól sem mentes közvetítéseit. A következő (és egyben a naptári év utolsó) tervezett élő adása a Szeged elleni hazai MK mérkőzés lesz, melyen várhatóan ismét csibu fog beszámolni, mi is zajlik a rettentően korán (november 18. szerda, 13:00) rendezett visszavágón.

És jöjjön az, amit csak az igazán szemfülesek vehettek észre. A PAFC elleni mérkőzés beharangozóját egy “új fiú” írta és várhatóan sok-sok, nem csak szokványos cikkekkel fog megörvendeztetni minket is és titeket is; illetve hallhatjátok majd őt Podcast adásainkban is. Az új tag akivel kibővültünk, pedig nem más, mint Enderson. Az, hogy köztünk van, két dolgot jelent: továbbra is nagy hőfokon égünk és minél több minőségi, értékes, természetesen, ha kell akkor szókimondó cikket és egyéb jellegű bejegyzést készítünk.

A LokiBlog nem áll le. Az olvasói tábor egyre gyarapodik, mi pedig köszönjük nektek meg nem szűnő lelkesedéseteket, aktivitásotokat.

Mindörökké, hajrá Debrecen!

  • Lokiultra

    Azért szerintem még az ellenzék is túl élne heti 1 cikket. Plusz nem értem miért zavarná őket hiszen nem kötelező elolvasni