Van mit gyászolnunk

052

Halottak napja alkalmából rendhagyó összefoglalóval jelentkezik blogunk. A tegnapi DVSC-Honvéd 0-0 ugyanis ismét rámutatott arra, mennyire aktuális kérdés az elmúlás és a halál a klub életében. A Loki-Honvéd „mérkőzésről” készült összefoglaló a körülményeket figyelembe véve tehát nem csak egy szokványos elemzés lesz. Természetesen igyekszem majd arról is véleményt formálni, amiről egyébként nem nagyon lehet, erről a labdarúgó mérkőzésnek gúnyolt valamiről, de úgy érzem, hogy halottak napján időszerű kicsit mélyebb dolgokról is beszélnünk. Figyelem! A cikk őszintesége egyesek számára akár sértő is lehet, de célja semmiféleképpen nem ez, sokkal inkább egyfajta figyelemfelkeltés és provokáció. Ha valaki mégis ezt sértésnek venné, őt arra kérem, hogy ne haragudjon.

 

Mivel úgyis személyesebb és őszintébb hangvételű cikket tervezek, ezért be kell ismernem a legelején, hogy alapvetően nem hálás feladat erről az „izéről” megírni az első összefoglalómat. Persze az egész magyar fociról nem könnyű dolog bármit is írni, lehet, hogy valahol már-már a mazochizmus kategóriáját súrolja ez a fajta tevékenység. Akkor is ilyesmiken gondolkodtam, miközben megjelent az eredményjelzőn a 2676 fős nézőszám. Már 28 perce tartottak szenvedéseink, és mivel éppen nem volt semmi jobb elfoglaltságom, ezért próbáltam végigfuttatni a fejemben a lehetőségeket, hogy mégis milyen címet lehetne adni az összefoglalónak. Bár kicsit korainak tűnhet ez a tevékenység a mérkőzés kb. első harmadát követően, de teljesen egyértelműnek tűnt, hogy itt nagy változás nem várható. A felmerült lehetőségek egyébként jól tükrözik a meccset:

„2676 dühös ember.” Ezt az első ötletet, melyet a 12 dühös ember című film ihletett, egyből elvetettem, mivel már régen túl vagyunk azokon az intenzív érzelmeken a Loki kapcsán, mint amilyen pl. a düh. Egyébként is felhívta rá a figyelmemet Lucas kolléga, hogy inkább „2676 idióta”, beleértve minket is, amiért megint kimentünk megnézni ezt a szenvedést. Arról, hogy vajon mi vesz rá még embereket mégis arra, hogy foglalkozzanak a DVSC-vel, majd a későbbiekben szólok.

„Focimeccs foci nélkül.” Talán ez is találó lehetne, ha nem érezném azt, hogy ebből a focimeccsből nem csak a foci, hanem minden más is hiányzott.

lokihonvc3a9dlu

Aztán ahogyan teltek-múltak a percek, lassan kezdtem teljesen tanácstalanná válni. Mégis mit fogok én ebből kihozni? Mit lehet írni a semmiről? Végül eljött a 88. perc, és akkor hirtelen megértettem, hogy mindaz, ami itt történik, egy nagyon érdekes és egyúttal legalább annyira szomorú folyamat leképeződése. Ez az egész magyarázatot ad arra, hogy miért csak 2676 néző volt kint a meccsen, és egyáltalán miért volt még kint annyi? Megmutatja, hogy miért nem éreztem azt, hogy akár focit, akár meccset látok. Ahhoz viszont, hogy erről részletesebben írni tudjak, muszáj néhány gondolat erejéig bemutatni, miről maradt le az, aki valami érthetetlen oknál fogva nem a stadionban töltötte a szombat délutánját. Ez a meccs ugyanis csak két módon elemezhető: vagy teljesen komolytalanul, poénkodva, vagy túlzottan komolyan, mögé nézve a dolgoknak. Engedjék meg nekem kedves olvasóink, hogy én egyik lehetséges eszközről se mondjak le. Lássuk tehát először a „tudósítást”, amely azonban a meccs jellegéből fakadó módon nem egy klasszikus meccsleírás lesz, inkább csak felvillantott képkockák, amelyek visszaadják azt a furcsa életérzést, amit egy-egy ilyen meccs kivált a nézőből.

A mérkőzés nem eléggé komoly elemzése, avagy szemelvények a DVSC-Honvéd meccsből:

of11– A kezdőcsapat összeállításának szerencsére mesteredzőnk figyelembe vette, hogy mennyire meggyőzően és jól játszottunk múlt héten a felcsútiak ellen idegenben, ezért még véletlenül sem változtatott a kezdőcsapaton. Persze ez érthető, mégis kinek hiányzik az a fáradtság, amivel az ellenfél és a saját korábbi játékunk elemzésén alapulva hétről hétre egyedileg ki lehet alakítani a kezdők névsorát?

– A középkezdést (!) rosszul kezdjük el, ezért a játékvezető visszafújja. Ezt hívják abszolút rekordnak: már azelőtt szarul játszunk, hogy megkezdődne a meccs.

– A Honvéd játékos a levegőben úszva, oxival tartja bent a labdát, amit a csapattársa szintén sarokkal visszatesz neki, majd jön a beadás. Radosevic úgy meglepődik a történteken, hogy kiejti a labdát, aztán viszont megtámadják, ezért szabadrúgás kifelé.

– A csapatok nem szeretik a sajtó képviselőit, legalábbis erre az egy következtetésre tudok jutni, mikor már 3. perce az összes játékos a C szektor előtt tömörül. Legalább a pálya másik oldalán megkímélik a füvet. Csak azt nem értem, hogy Kulcsár miért nem ismerte még fel a lehetőséget, hogy ha oda áll, akkor ott biztosan békén fogják hagyni. Mindeközben Mészáros szoros emberfogásban követ egy legyet.

– Sidibe, akarom mondani Sidiman varázsol a pályán. Az új szuperhős és igazságosztó mentális erejével próbálja magához vonzani a felé guruló labdát, ekkor azonban zavar keletkezik az erőtérben, és egy furcsa piros lény elviszi előle a golyót. Radosevic szerencsére már magához tér a kezdeti döbbenetből és elhárítja a veszélyt.

of2

– Végre egy kis foci! Mészáros indul meg saját kapujától a jobb szélen egyelőre még senkitől sem zavartatva, majd váratlanul utoléri őt egy kocogó kispesti játékos, ami arra ösztönzi játékmesterünket, hogy egy remek felismeréssel a C szektorban ülő Juvefant indítsa. Sajnos kedves blogosunk nem veszi észre a lehetőséget, ráadásul érthetetlen módon még a partjelző is bedobást jelez a Honvédnak. Ki érti ezt…

of3

– Félidő. Az üres pálya látványa kifejezetten üdítő.

– Tisza sokadik szabadrúgásával is a sorfalon vezeti le a feszültségét, viszont ezúttal a kapu felé pörög a labda, ahol az üresen álló Balogh Norbi már meg is indul, hogy lecsapjon rá. Ekkor azonban érkezik Sidiman, a hős, aki egy félig törött kínai evőpálcika dinamikáját idézve belebalettozik a labdába, ami fájdalmas sóhajtással elrepül hosszú útjára. Sidiman ezzel a hősies és önfeláldozó megmozdulásával egy újabb fiatal tehetséget mentett meg a gólját követő öröm okozta elbizakodástól, a hirtelen jött népszerűségtől és minden egyéb, a sikeres emberek útját övező kíntól és bajtól. Több ilyen hősre lenne szükségünk!

of4

– Erőteljes késztetést érzek, hogy számolgatni kezdjem a debreceni székeknek öltözött, a stadionba véletlenül betévedt MTK huligánokat.

– Jovanovic és Korhut különversenyt folytatnak, hogy ki tudja többször a védőkben rúgni a beadásokat. Szakály is megpróbál beszállni a viadalba, de ő csak Kemenes kapust tudja eltalálni, így végül csalódottan feladja.

– Balogh Norbi elindul lefelé, a nézők pfujolják a döntést, hamar kiderül azonban, hogy meglepő módon a Honvédnak is van 16-os számú játékosa, és ez neki szólt, nem a mi fiatal tehetségünknek. Norbi szinte csalódottan indul vissza a pályára. Megértem.

pc3a9krekc3a9ny

– Korhut végre megtalálja Castillion fejét, kár, hogy egy jó 20 méterről eleresztett lövést követően. Persze ezzel a lövésével legalább eltalált valamit vagy valakit.

– Máté bebizonyítja, hogy megérte az egész hetes balett-oktatás: immár sokadik alkalommal ugrik el egy matador ügyességével a labda elől, hogy aztán másodjára belebikázzon egy olyan igazi „máté petiset”, azonban szerencsére a roppant éber piros-fekete játékosoknak nem tűnik fel ez a trükk.

– Kulcsár kisasszony túl sok rögbit nézett, így hát ő is megpróbál az alapvonalon túlra ugrani, csak elfelejti, hogy ahhoz a labda is kellene. A bíró emlékezteti rá, hogy ez most nem az a sportág. Kulcsár talán ekkor tűnődik el először azon, hogy ha hamarabb mondják, mennyire melós dolog úgy tenni, mintha csinálna valamit a pályán, akkor inkább elmegy szabadbölcsésznek.

– Vége a meccsnek. Nehéz eldönteni, hogy a játékosok vagy a nézők könnyebbülnek meg jobban.

A játékosok értékelése:

Mielőtt egyénileg is értékelném a játékosokat, szeretném üzenni nekik, hogy sajnos úgy tűnik, még mindig nem játsszanak eléggé rosszul ahhoz, hogy Kondás Elemért menesszék. Szóval srácok, úgy tűnik, hogy van még hová visszafejlődni, ha el akarjátok érni a közös célunkat! Minderről azért akartam itt szólni, mert aki tudja magáról, hogy emiatt játszott úgy, ahogy, az ne vegye magára a leírtakat. Viszont ha már ennyi meccset végigszenvedünk a cél érdekében, legalább ebben legyetek eredményesek!

Bozidar Radosevic – 6 manofthematch

Bozidar_Radosevic_kBár ennek a mérkőzésnek nem volt igazán legjobbja, ha választani kell, akkor Radosevic érdemli meg a legjobban. Feltűnő, hogy mennyire magabiztos és együtt él a játékkal. Ismét volt 2-3 nagy védése, illetve pár kellemetlen szituációban ő mentett nagyot a kapujából kifutva. El kell ismerni, hogy azon kevés játékosaink egyike, akiknek a teljesítménye nem rettent el attól, hogy meccsre járjak.

Mészáros Norbert – 2

meszaros-norbert_2Ezt nehéz szavakba önteni… Az elmúlt hetekben igyekeztem őt többször is megvédeni, mivel úgy láttam, hogy legalább a védőfeladatát egész jól ellátja, még ha támadásban analfabéta is. Ezen a meccsen viszont minden szempontból fájdalmas volt nézni a megmozdulásait. A meccs talán leginkább gólveszélyes játékosa volt, csak a Honvéd játékosai nem voltak eléggé pontosak a tőle kapott labdák után a befejezésnél. Félidei cseréje teljesen jogos volt, kezdetni sem kellett volna.

Máté Péter – 5

mate_peter_1Sokat gondolkodtam rajta, hogy megadjam-e neki a 6-os osztályzatot, de visszanézve az eseményeket, úgy gondolom, hogy a két belső védőnk teljesítménye megfelelőnek volt ugyan mondható, főleg Máté esetében azt éreztem, hogy ez a saját átlagteljesítményét jócskán meghaladja, de ebben azért szerepet játszott a Honvéd erőtlen játéka is.

Dusan Brkovic – 5

brkovics_dusan_1Nem volt ugyan mindig magabiztos, de több nagy mentést is bemutatott. Hosszú ideje a leghasználhatóbb védőnk. Ő is közel állt a 6-oshoz.

Korhut Mihály – 3

korhut_mihaly_3Jajj, Misi, ez már megint mi volt? Teljesen úgy tűnik, hogy ki van facsarva, és végre ráférne egy kis pihenő. Átjáróház volt az oldala, benne volt a kiállítás veszélye is a játékban, ráadásul a beadásai és lövései a botrányos szintet sem érték el. Ha ezzel a teljesítménnyel be lehet kerülni a válogatott bő keretébe, akkor nem sok jó vár ránk a norvégok ellen.

Varga József – 4

Varga_Jozsef3_kEz megint nem az a Varga Józsi volt, aki kiemelkedett annak idején a hazai posványból. Nem látszik rajta a lelkesedés, elszórja a labdákat, és ő is nagyon tompán mozog. Ha nem lett volna egy nagy mentése a második félidőben, akkor simán 3-ast kapna.

Zsidai László – 3

zsidai_laszlo_3Sajnos az ő teljesítményéről is eléggé nehéz jókat mondani. Bár „tette a dolgát”, de sokszor eltűnt, és nem igazán tudott lendíteni a csapat játékán. Ennél benne is sokkal több van, bár már kezdem unni, hogy ezt írjam.

Tisza Tibor – 4

Tisza_Tibor_kAz a kevés helyzetünk, ami kialakult, általában az ő nevéhez fűződött, ettől függetlenül megint nem tudom őt sem dicsérni. A pontrúgásai borzalmas rosszak, és az érződik rajta, hogy szenved a középpályán, maga sem igazán tudja, hogy mi lenne a feladata. A labdái sokszor voltak pontatlanok, és bár a 4-es osztályzatot kapott játékosok közül inkább felfelé lóg ki, azért ez eléggé gyenge volt.

Balogh Norbert – 4

Balogh_Norbert_kEz most nem az ő meccse volt. Csak azért nem kap gyengébb osztályzatot, mert az akarás látszott rajta (ellentétben Kulcsárral), és nem voltak fájdalmas megmozdulásai sem (ellentétben Sidibével). Rossz azt látni, hogy őt nyugodtan faraghatják a védők, de ha ő próbál erőszakosabb lenni, azt azonnal lefújják.

Ibrahima Sidibe – 2 flopofhtematch

sidibe_ibrahima_2Sajnos azt kell, hogy mondjam, neki még akkor is kijár a citromdíj, ha olyan erős vetélytársai voltak, mint Mészáros vagy Kulcsár. Az egy dolog, hogy sokszor elpattognak tőle a labdák, most még ezzel nem is volt annyi gond, mint máskor. Az, hogy milyen helyzeteket hagyott ki vagy hiúsított meg, már sokkal fájóbb, ezért önmagában is járna neki egy 3-as. Az viszont, ahogyan nyugisan állva végignézte, ahogy a több méterről, mögüle érkező Honvéd játékos elviszi előle a labdát és tiszta gólhelyzetbe kerül, annyira vérlázító volt, hogy még a 2-est sem tudom jó szívvel megadni neki. Személy szerint a stadionba se engedném be. (Pár másik játékosunkkal egyetemben.)

Kulcsár Tamás – 2

kulcsar_tamas_3Különös tanulmány volt nézni, ahogy a 20. perc környékén látványosan szenvedett, mert futni kellett egy nagyot a labda után. Egyébként gondosan kerülte az ilyen kellemetlen eseteket, azzal a nyugodt tudattal, hogy a pályának mindig vannak olyan részei, ahol nem fenyeget a veszély, hogy találkozni kell a labdával.

~o~

Szakály Péter – 4

szakaly_peter_2Talán az akarat és az elképzelés szintjén kijárna neki egy 5-ös, mert tudott némi újat hozni a játékunkba, de ez is inkább csak annyiban merült ki, hogy felismerte, lehet átforgatni a másik oldalra, és megpróbálni bepasszolni a védők mögé. A kivitelezés azonban már nem volt ennyire gördülékeny, ez még mindig inkább az a Szakály, akinél döcög a labda.

Aleksandar Jovanovic – 3

Jovanovic_kLegalább a szándék itt is megvolt… De ezek a beadások még Potyalízit (Lucas után szabadon…) sem veszélyeztették volna, mert nem lett volna mit bevédeni, emellett védekezésben is nagyon bizonytalan volt.

Geoffrey Castillion – 0

Castillion_kEgyrészt azért is 0, mert viszonylag keveset játszott, másrészt azért is, mert ez idő alatt pontosan ennyit tett hozzá a csapat játékához. Bár már az is jó pont, hogy Sidibét váltotta.

~o~

Kondás Elemér

kondas_elemer_3A taktikát nehéz kritizálni, mert nem volt, a matuzsálemek játszatása ismét „kiváló” ötletnek bizonyult, viszont legalább kaptunk egy szokásos, teljesen sablonmentes és őszinte, mélyreható nyilatkozatot. Szomorú azt látni, hogy a sokadik ilyen meccs után is ő ülhet még a kispadon.

A mérkőzés összefoglalója

 meccs (1) csapat (1) bíró (1)

—   A mérkőzés színvonala  –  Csapatunk teljesítménye  –  A bírói ítéletek   —

A mérkőzés felvételét kínvallatásoknál is fel lehetne használni, reméljük, hogy egy gonosztevőnek sem jut a kezébe a videós anyag. Sajnos ebben a színvonalban pont annyira benne voltunk mi is, mint a Honvéd, ezért még a 2-es osztályzatnak sem járunk a közelében csapatként. Már csak Németh játékvezető tűnhetne ki a mezőnyből, tekintve azonban, hogy nem csupán a sárga lapok terén volt egész meccsen következetlen, hanem egy teljesen egyértelmű büntetőt sem fújt be Tisza lerántásánál, ezért az ő teljesítménye sem nevezhető elégségesnek.

A mérkőzés túlzottan komoly értékelése, avagy van mit gyászolnunk:

Térjünk vissza végül a mérkőzés 88. percéhez, amikortól kezdve a gyász következett. Először Komáromi Gáborra, majd Garamvölgyi Lajosra emlékeztek a szurkolók, amely különösen is aktuális volt a halottak napja előtti estén. Ekkor értettem meg azt, hogy mire emlékeztet a stadion, a meccsre járás, a klub helyzete. A múlt heti felcsúti vendégjáték kapcsán blogosaink megállapították, hogy a Pancholo Aréna és környéke leginkább egy krematóriumra emlékeztet. Nos, tisztelettel jelentem, hogy a mi stadionunk és mérkőzéseink pedig egy temetőre és temetésre. Bár sem a stadion gyönyörűsége és hangulatos környezete nem emlékeztet egy temetőre, sem a mérkőzések vizualitása egy temetésre, de tartalmukat tekintve mégis eljutottunk ide.

A gyásznak több fázisa van. Először fel sem fogja az ember a veszteséget, aztán lázadozik ellene, dühöng, bármi áron meg nem történtté akarja tenni, végül szép lassan beletörődik, és talán idővel a sebek is kezdenek begyógyulni, és a hiányérzet is tompul. A temetőbe is máshogy megy már a gyászoló; az elején még talán reménykedik tudat alatt valami csodában, még nem tudja elengedni a halottat, utána viszont szép lassan átalakul az érzés, és már inkább csak emlékezni jár vissza. A látogatások talán ritkulnak, az érzelmek lecsillapodnak, már csak az üresség, a múlt felidézése marad.

Azt hiszem, bárki, aki egy számára szeretett embert már elveszített, ismeri ezeket az érzéseket. De nem ismerős ez az egész valahonnan máshonnan is? Csak nekem tűnik úgy, hogy sokan már azért nem járnak meccsre, mert nem tudnak szembesülni a veszteséggel, mert nem érzik a reményt? És az a kevés ember, aki még kijár, nem ugyanúgy az emlékeit idézi fel olyan meccsekről, esetekről, amikor még igazán öröm volt kijárni, amikor még élt a klub, a csapat?

029

Furcsa dolog a klubhűség, mert valamilyen szempontból hasonlít egy emberi kapcsolatra. Vannak felszálló ágai, olyan időszakok, amikor nagyon jó érzés a másikkal lenni, mindkét fél érzi a kölcsönös szeretetet és megbecsülést, és vannak olyan periódusok, amelyek képesek mindezt megroppantani, meggyengíteni, ilyenkor válságba kerül a kapcsolat, szőnyeg alá söpört vagy feloldatlan konfliktusok terhelik. Bár sokan úgy gondolják, hogy a klubhűség egy feltétlen és visszavonhatatlan dolog, és sok klub úgy érzi – különösen manapság –, hogy ennek fenntartásáért neki semmit nem kell tennie, ez a szurkoló kötelessége, és ha mégsem tesz így a néző, akkor az az ő szegénységi bizonyítványa, ez a koncepció egy zsákutca. Ebből a gondolatmenetből ráadásul az a rész is kimarad, hogy ha az egyik fél kómába esik vagy már egyenesen halott is, a másik nem tud rá élőként tekinteni. Lehet, hogy sosem tud majd továbblépni a hiányból, de egy halott és élő között alapvetően nehézkes élő kapcsolatot teremteni. Könnyű ezt az egész kérdést arra is lebutítani, hogy a szurkolóknak a sikerek kellenek, csak akkor állnak a klub mellett. Ez is félremagyarázás azonban, mert egy kapcsolat is működhet egészségesen egy nehéz szituációban, ha a két fél képes egymásért küzdeni. Az alibi játék és a sablonos, teljesen érdektelen kommunikáció viszont egyaránt arra mutat rá, hogy a klub jelenleg nem tesz így.

Sajnos a jelenünk arról szól, hogy van egy halott (vagy kómában lévő) klubunk, amelyhez szinte lehetetlen élő módon kötődni. Vannak a mérkőzéseink, amelyek temetésre emlékeztetnek, ahol kimegy az ember, valahogy túlesik rajta, közben azt sem teljesen tudja, hogy hol van és mi történt, és nem szívesen emlékezik vissza rá. Félreértés ne essék, az általam leírtak soha meg nem közelíthetik azt a tragédiát, amit egy szerettünk elvesztése jelenthet, és soha nem jelenthet olyan fájdalmat egy meccs, mint egy temetés. Én pusztán a párhuzamra akartam ezzel rámutatni.

Ráadásul a klub haldoklásával kapcsolatban haldoklik a szurkolótábor is. Nem csak a nézőszámra gondolok, hanem pl. az ultrák szurkolására is, amelyből egyre inkább elvész a lelkesedés és a tűz, az összhangról és egységről nem is beszélve. Ahogy a klubunkat is konfliktusok fojtogathatják belülről, úgy a nézők is ugyanezt élik át.

Az elmúlás szele klubunkat is elérte és ostromolja. Mondhatjuk, hogy mi úgyse járhatunk így, a hanyatlás tőlünk messze áll, de az elmúlt időszak intő példái figyelmeztetőek lehetnek a számunkra (pl. Győr, Pécs, Kecskemét). Nem azt mondom, hogy mi is így állunk anyagilag, de arra figyelmeztethet minket mindez, hogy semmit sem tekinthetünk biztosnak. Talán egyedül abban hihetünk és bízhatunk még valamelyest a kálvinista Rómában, hogyha még az embereknek is lehetséges a feltámadás, akkor egy futballklubnak pláne nem lehetetlen.

Addig is azonban, míg nem látunk erre utaló jeleket, gyászoljuk a halottainkat, és emlékezzünk rájuk.