Rebonjour meilleur buteur!

coulibalynagy

Azaz üdv újra köztünk Mr. Gólkirály! Igen, kérem szépen, Adamo Coulibaly két év, plusz fél év kínlódás után visszatért Debrecenbe! Kétszeres gólkirályunk (és egyben négyszeres házi gólkirályunk) 2013-ban igazolt Franciaországba (már akkor is összerittyentett egy nem semmi műsort, mire végül a Lenshez igazolt), és most két év után visszatért egykori sikereinek helyszínére. Érkezése még távozásánál is bonyolultabb volt, hiszen június óta nem kevesebb, mint háromszor vetődött már fel Debrecenbe igazolása, mire végül sor került az aláírásra, ami nem volt egyszerű szülés. Nézzük, hogy mit is várhatunk el tőle, és miben lehet még a csapat segítségére.

Nézzünk először is kronológiai sorrendben, hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy Coulibaly ismét a DVSC játékosa lett, ugyanis nem volt ez egy egyszerű történet. 2013-ban két évre szerződött Adamo az akkor még Ligue II-ben szereplő Lenshez. Távozásakor egyébként azt mondta, hogy a két év leteltével szeretne visszatérni Debrecenbe. Új együttese a francia másodosztály élcsapatai közé tartozott, nem titkoltan azzal a céllal vágtak neki a szezonnak, hogy kiharcolják a feljutást. Ez sikerült is, méghozzá Coulibaly hathatós segítségével: a támadó 31 mérkőzésen lépett pályára, hat gólt szerzett és két gólpasszt osztott ki. Csapata a második lett a pontvadászatban, így feljutott a Ligue I-be. Bár eleinte úgy tűnt, anyagi és adminisztrációs gondok miatt mégsem indulhatnak el az élvonalban, végül elhárult minden akadály, így teljesült a nagy álma Coulibalynak, és hazája első osztályú pontvadászatában léphetett pályára. Mi sem bizonyítja jobban, hogy tudása mit sem kopott egy év alatt, az első osztályban is alapembere volt a Lensnek. Igaz, ahogy az várható volt, a csapat közel sem úgy szerepelt, ahogy mondjuk szurkolóik várták volna, hiszen nagyon simán, utolsóként estek ki a szezon végén. Ennek ellenére Coulibaly nem panaszkodhatott, hiszen 33 mérkőzésen négy gólig és két gólpasszig jutott – ha valaki keveslené ezeket a számokat: az egyik top bajnokságról beszélünk, melyet Európa öt legjobb bajnoksága közt tartanak számon. Legemlékezetesebb meccse alighanem a világsztárokkal teletűzdelt, későbbi bajnok PSG elleni hazai találkozója volt: 10. percben szerzett góljával vezetést tudtak szerezni, a stadion pedig felrobbant. Szerintem aligha bánja, hogy végül 3-1-re kikaptak, ez hatalmas élmény lehetett neki.

 

Egy igazi Coulibaly-gól a PSG ellen

Mivel csapata kiesett az élvonalból, Adamo pedig már 34. életévében járt, és szerződése is lejárt, így nem is maradt a Lensnél. Bennem már júniusban felvetődött, hogy mi lenne ha visszatérne, hiszen amúgy is ezt ígérte (bár Leandro óta tudjuk, az ígéret mit sem ér…), titkon reménykedtem benne, hogy fel fog bukkanni Debrecenben. Erre július 12-én került sor, a Nagybánya elleni edzőmeccsen. Már akkor felvetődött, hogy visszatér Debrecenbe, de hosszas tárgyalások után végül nem született megegyezés, állítólag túl sokat kért, a vezetőség pedig nem volt róla meggyőződve, hogy ennyi idősen ilyen kiemelt bérezést kapjon, hiszen ki tudja, mennyire lehet majd hasznára a csapatnak. Így a két fél útja elvált, úgy tűnt nem lesz belőle visszatérés. Csakhogy szépen peregtek a napok, hónapok, Coulibaly pedig nem talált magának csapatot (lehet, hogy igazából nem is akart), így szeptemberben vetődött fel újra, hogy visszatérhet. Akkor a Nemzeti Sportnak nyilatkozva gyakorlatilag felkínálta magát a Fradinak és a Vidinek is, hogy neki nem számít melyik csapathoz ír alá, lényeg hogy sok pénzt kapjon, és lehetőleg Magyarországon maradhasson – tudni illik felesége debreceni. Végül ekkor sem született megegyezés, a DVSC részéről pedig lenyilatkozták, a támadóval már nem állnak kapcsolatban, nem fog visszatérni. Ekkor már mi is elkönyveltük, nem lesz második Coulibaly-időszak.

joie de COULIBALY Adamo (Lens) apres son but

joie de COULIBALY Adamo (Lens) apres son but

Király volt a Lensnél…

Nincs azonban Adamo Coulibaly-ügy újabb csavar nélkül: mivel továbbra sem talált (vagy mint mondtam, nem is akart) magának csapatot, így októberben megint visszatért, immár harmadszor. A hivatalos honlap meglepően, és talán felelőtlenül lehozta, hogy a támadó már másnap aláírhat. Erre természetesen nem került sor, és szépen húzódott tovább az ügye, bár annyiban már történt előrelépés, hogy Coulibaly a csapattal edzett, ez pedig már jelenthetett valamit. Végül közel két hétig gondolkodott az ajánlaton, és az elé helyezett szerződésen, melyet a mai napon, november 3-án írt alá, méghozzá 2016. június 30-áig, ami a klub részéről egy évvel meghosszabbítható.

És hogy mi változhat ezzel a Loki játékában? Elég sok minden. Látva az elmúlt hetekben nyújtott produkciónkat és gólínségünket, Adamo alighanem dörzsölte a tenyerét – egyrészt tudta, hogy a klubnak szüksége van rá, így jobb alkupozícióba kerülhet, másrészt láthatta, hogy még 34 évesen is kiemelkedhet a magyar mezőnyből. A DVSC keretében jelenleg négy klasszikus támadó található (Tisza Tibor már a középpályán kap szerepet, míg Szécsi Márk és Bereczki Dániel inkább a középpálya szélein kapnak lehetőséget, már ha kapnak), Coulibalyval pedig ez a szám kiegészül ötre. Hogy ez sok lenne? Lehetséges. Viszont minőségre nagyon nem vagyunk meg. Sidibét nem győzzük hétről hétre “ócsárolni” az újabb és újabb gyenge produkciói után, Kulcsár formája és játéka több fordulatot rejt magában, mint Coulibaly átigazolási ügye, Castillion a nyár óta folyamatosan épül lefele, Balogh Norbert pedig még fiatal, így nem cipelheti egyedül hátán a csapatot. Ráadásul az utóbbi időben már három támadóval játszunk, így még létszámra sem feltétlenül sok ez az öt.

coulibaly_adamo_szettart_karok_640

…és király volt, illetve lehet Debrecenben is!

A taktikai repertoárunk pedig további variációs lehetőségeket rejt magában Adamo érkeztével. Utolsó nálunk töltött évében már gyakorlatilag egy személyben jelentette a DVSC támadó sorát, nem egy gólt szerzett úgy, hogy szinte a félpályáról gyalogolt be a kapuig egyedül a labdával (legemlékezetesebb a Győr elleni kupadöntőn nyújtott produktuma). Azt gondolom, hogy robbanékonysága, és fizikai ereje nem sokat kophatott az elmúlt két és fél évben, maximum picivel lassabb lett, de még így is bőven a magyar átlag fölött állhat sebességben. Egyébként szerintem Balogh Norbi játékstílusa picit hasonlít Coulibalyéhoz, csak még gyengébb kivitelben: fiatal támadónk ugyanis fizikailag még jócskán el van maradva a magyar szinttől is, ettől függetlenül már így is zseniális dolgokra képes. Coulibalyval kiegészülve pedig reményeink szerint félelmetes párost alkothat majd elöl. A hab a tortán pedig az lenne, ha Geoffrey Castillion is megtalálná régi önmagát (vagy legalábbis a társak is kiszolgálnák őt olyan labdákkal, amivel kamatoztathatja képességeit), és akkor nem lenne itt gond a góllövéssel.

Azt viszont szögezzük le, Adamo leigazolása nem egy hosszútávú befektetés volt: az idei szezon már majd hogy nem mindegy a számunkra, míg jövőre már 35 éves lesz, bár szerintem még ez a két év bőven olyan lesz, ahol hátán viheti a csapatot. Leigazolása vélhetően egy ütőkártya Szima Gábor számára is, hogy valamilyen szinten elhallgattassa az elégedetlenkedő hangokat, melyek nyár óta hallatják magukat a csapat nem megfelelő teljesítménye, és az elmaradt jó igazolások miatt. És hogy további negatívumot – bár ki tudja, hogy ez negatívum-e – említsek, ez a transzfer akár Kulcsár Tamás debreceni pályafutásának végét is jelentheti, ugyanis városi pletykák szerint nem komázza Adamot, és már a nyáron is többek közt azért lógott a levegőben a távozása, mert Coulibaly érkezése valószínűsíthető volt.

kuliszavazc3a1s

Coulibaly tehát visszatért, vélhetőleg ő maga jól fogja magát itt érezni, hiszen családjával a megszokott környezetben élhetnek, Debrecenben megbecsülik őt, a szurkolók nagyon várták visszatérését (mi sem győztünk naponta válaszolgatni a privát üzenetben érdeklődők őrá vonatkozó kérdéseire) vélhetően nem is keres rosszul, neki már “csak” a gólokat kell szállítania. Ezt alátámasztandó egyébként érdemes pillantást vetni a fenti képre, hiszen néhány napja mi már megkérdeztük tőletek, hogy mit szólnátok Adamo Coulibaly visszatéréséhez. A közel 200 válaszadónak pedig a 64%-a tekintett pozitívan erre, tehát valóban úgy gondolja a többség, hogy erősítést jelent majd a klubnak. Remélhetőleg ha más nem, az mindenképp jelent majd számára motivációt, hogy ő legyen a klub történetének legeredményesebb játékosa. Ehhez 23 gólt kellene szereznie, és akkor letaszíthatja a trónról jelenlegi edzőjét, Sándor Tamást. Ha ott folytatja, ahol két éve abbahagyta, akkor ez meg is lesz.