Büszkeségeink – 11. rész

dombi_tiborSorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Sorozatunk tizenegyedik alanya nem más, mint az örökifjú, még 42 évesen is a DVSC-ben futballozó Dombi Tibor. Ebbe a rovatba egyébként általában akkor írunk egy-egy játékosról cikket, amikor hosszú debreceni évek után eligazolt, vagy már visszavonult. Bevalljuk, Dombi Tibi esetében is úgy terveztük, hogy visszavonulásakor vesszük őt fel a “Hall of fame”-be, azonban ki tudja, mikor jön el az az idő, lehet, hogy mi már meg sem éljük… 🙂 Így most, 42. születésnapja alkalmából lepjük őt meg, legyen ez a LokiBlog ajándéka!

dsc067761973. november 11-én született Püspökladányban. Gyerekkorát a kicsiny hajdú-bihari településen töltötte, és tíz éves korában kezdett el futballozni. Nyolcadikos korában a DSI edzéseit látogatta, ott pallérozódott fiatalon Sidó Csaba kezei alatt. Tizenhét éves korában szerződtette őt a DVSC. Akkoriban az NB II-ben szerepelt a csapat, így két évet ő is ott húzott le, majd Garamvölgyi Lajos vezetésével 1993-ban feljutott az együttes az első osztályba. Hamar meghatározó tagjává vált a Lokinak, és 1999-ig 181 mérkőzésen 17 góllal járult hozzá a csapat sikeres szerepléséhez. A csúcsra 1999-ben jutott fel, amikor részese volt a klub történetének első Magyar Kupa győzelmének. Akkoriban ez tényleg csúcsnak számított, bajnoki címről még csak álmodni sem mertek sem a játékosok sem a szurkolók. Jó játékára külföldön is felfigyeltek, így még abban az évben a német Eintracht Frankfurt csapatába igazolt.

10-dombi-tibor-eintracht-frankfurtA németországi kaland nem sikerült számára jól, eleinte alapembere volt a Bundesligában vitézkedő csapatnak, első három mérkőzésén például három gólpasszt jegyzett, amit később még megtoldott eggyel. Az ősz során 15 bajnokin léphetett pályára. A tavaszra azonban kikerült a csapat keretéből, a csapat edzőjével, Felix Magathal való konfliktusairól pedig olyan legendák is terjedtek, hogy a tréner szerint zavarta a csapat edzését, azonban önéletrajzi könyvében eloszlatta a kételyeket ezen felvetésekkel kapcsolatban. Mindenesetre tavasszal már egyetlen percet sem játszott a csapatban, így egy rövid időre visszatért Debrecenbe, de nem ment neki a játék a Cívisvárosban sem, így néhány hónap múltán ismét belevágott egy külföldi kalandba, ezúttal a holland Utrecht csapatához szerződött.

Idő közben arról se feledkezzünk meg, hogy 1994 és 2001 között között 35-ször ölthette fel magára a magyar válogatott mezét, egy találat fűződik a nevéhez, és több csapattársával együtt részt vett az 1996-os atlantai olimpián, mely a magyar válogatott utolsó világeseménye volt, melyen szerepelt, még ha az olimpiai nem is nevezhető olyan jelentősnek, mint egy EB vagy egy VB.

10-dombi-tiborA hollandiai pályafutása egy fokkal jobbra sikeredett, mint a német, hiszen 23 mérkőzésen lépett pályára az Eredivisieben, két gól és egy gólpassz volt a mérlege a 2000-2001-es szezonban. A következő évet még Hollandiában kezdte, de már alig játszott csapatában: három bajnokin mindössze 76 perc jutott számára, illetve további három minutum az UEFA-kupában. Így nem volt meglepetés, hogy szeretett volna eligazolni, és 2002 nyarán zajlott le a legendás telefonbeszélgetés közte, és az akkor Izraelben légióskodó Sándor Tamás között: mi lenne, ha hazatérnének Debrecenbe bajnokságot nyerni? Végül mindketten úgy döntöttek, hogy hazaigazolnak nevelőegyesületükhöz, és megpróbálják valóra váltani ezen merész álmukat.

Hogy ez milyen hamar megvalósult, arra alighanem ők sem számítottak. A 2002-2003-as szezonban rögtön bronzérmet szereztek a csapattal, így a következő évadban indulhatott az együttes az UEFA-kupában. A 2003-2004-es kiírásban emlékezetes menetelést hajtottak végre a csapattal a második számú európai kupasorozatban, hiszen máig is utolsó magyar csapatként megélte a Loki a kupatavaszt, bejutva a 32 legjobb csapat közé. A menetelés során Dombi számára alighanem a Varteks és a PAOK elleni idegenbeli találkozók voltak a legemlékezetesebbek. Előbbin szerezte azt a gólt, ami után ráragadt a bombázó becenév, míg utóbbin ő harcolta ki egy tipikus Dombis szituáció után azt a büntetőt, ami után a továbbjutást érő gólt szerezte a csapat.

A bombázó bombagólja 8:45-től

14_o_dombi-szmA szezon végén ismét bronzérmet szerzett a Loki, de ez akkor már alighanem csalódásnak számított, hiszen az utolsó forduló előtt még az első helyen állt a csapat. Sokáig azonban nem kellett búslakodnia sem neki, sem a debreceni szurkolóknak, mert a 2004-2005-ös szezonban már tükrösimán szerezte meg története első bajnoki címét a DVSC, melynek Dombi Tibi is tevékeny részese volt. Ezt további két aranyérem követte zsinórban, miközben ismét megmérettethette magát csapatával a nemzetközi porondon hol több, hol kevesebb sikerrel. 2007-ben Herczeg András vette át a Loki irányítását, legendás vezetőedzőnk pedig innentől már amolyan “Jolly Jokerként” számolt az addigra már 34 éves Dombival. Egyre kevesebbszer volt kezdő, azonban szinte minden mérkőzésen pályára léphetett a mérkőzés utolsó harmadában. Gyorsasága semmit nem kopott az évek alatt, küzdeni akarásával pedig óriási segítségre volt a csapatnak. Egy év szünetet követően, a 2008-2009-es szezonban ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Lokival, egyénileg pedig karrierje talán legjobb évén volt túl, hiszen dacára annak, hogy rendre csak csereként lépett pályára, két gólig és nyolc gólpasszig jutott a szezonban.

Ez volt az ő specialitása. Elmondása szerint az esetek majdnem 100%-ában tényleg felrúgták őt, mert mindig jól ütemben tolta el a labdát. Azért néha akadt 1-2 kivétel 🙂

dombi_nb1hu

A következő szezon minden bizonnyal karrierje csúcsa volt, hiszen 36 éves korában megadatott neki, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepeljen. És bizony nem csak epizódszereplőként, vagy külső szemlélőként volt ott, hiszen a selejtezők során két gólpasszal járult hozzá a csapat sikeréhez, az ő nevéhez fűződik többek közt a Levszki elleni idegenbeli siker alkalmával a győztes találat előtti gólpassz. A csoportkörben három találkozón léphetett pályára, a Lyon, a Fiorentina, és a Liverpool ellen is játszott az elitligában. A bajnokságban viszont a korábbiakhoz képest sokkal kevesebb lehetőséget kapott, a tavasszal szinte alig játszott. Helyzete a következő szezonban sem javult ilyen tekintetben, bár ismét letette a névjegyét, hiszen újabb fontos gólpasszt osztott ki a nemzetközi menetelés alkalmával – ha nincs a Levadia elleni asszisztja a mérkőzés végén, akkor már az első körben búcsúzni kényszerültünk volna. Két mérkőzésen pályára lépett az Európa Liga csoportkörében is, a bajnokságban viszont már csak 10-30 percek jutottak neki, de egy gólt és egy gólpasszt így is jegyzett a szezon végén.

A Sport TV műsorában műesést oktatott a szakértőknek

A 2011-2012-es szezonra aligha emlékszik vissza szívesen, pedig a klub történetének egyik legszebb éve volt ez, hiszen veretlenül lettünk bajnokok, és még a Magyar Kupát is elhódítottuk. Számára viszont rémálom volt ez az évad, hiszen csupán hat bajnokin kapott lehetőséget Kondás Elemértől. Sokan ekkor azt gondolták, hogy 39 évesen már befejezi pályafutását, azonban ő közel sem így gondolkodott, hiszen megígérte, hogy szeretne még játszani az új debreceni stadionban. A következő szezonban sem jutott neki túlzottan sok lehetőség, csupán 11 találkozó, két gólpasszt így is kiosztott. Ebben az időszakban évente hosszabbított szerződést a DVSC-vel, és mindig felvetődött vele kapcsolatban a befejezés lehetősége, de ő mindig hosszabbított. Elmondása szerint nem voltak hosszúak a Szima Gáborral történő egyeztetései, az elnök úr megkérdezte, hogy Tibi, maradsz még? Ő pedig rávágta, hogy igen, ezzel meg is egyeztek. A 2013-2014-es szezon volt számára a sorsfordító. Az őszi szezont úgy kezdte, hogy a Mezőkövesd ellen győztes gólpasszt osztott ki, majd egy héttel később gólt fejelt (!) a Diósgyőr ellen. Idő közben pedig betöltötte a 40-et, és jobbára már csak a Ligakupában, illetve az NB III-as csapatban lépett pályára. Ott lebegett azonban a szeme előtt a cél, a tavaszra elkészülő Nagyerdei Stadion, ahol mindenképp akart még játszani. Tavasszal már gyakorlatilag nem is volt tagja a felnőtt csapat keretének, csupán a Győr elleni rangadón kapott 11 perc játéklehetőséget, viszont elérkeztünk május elsejéhez, és a debreceni futball egy új korszakához: megnyitotta kapuit az új Nagyerdei Stadion. A május elsejei stadionavató gálaünnepségen ő szerezte az aréna első gólját, de lélekben már egy sokkal fontosabb találkozóra készült.

Május 10-én, a stadion első hivatalos mérkőzésén még nem kapott szerepet, hiszen ekkor még komoly tétje volt a meccsnek. Azonban az Újpest, és később a Felcsút legyőzésével már csak matematikailag nem a Loki volt a 2013-2014-es szezon bajnoka, viszont így is borítékolható volt a siker. Ennek köszönhetően a szezon utolsó találkozóján, a Honvéd elleni bajnokavatón Dombi ismét leülhetett a cserepadra, és a 77. percben teljesült a vágya: tétmérkőzésen pályára léphetett a Nagyerdei Stadionban. Rögtön hőssé is válhatott volna, de Andó-Szabó nem így gondolkodott, hiszen a meglehetősen szenvedős meccsen 1-0-ra a vendégek vezettek, azonban a 93. percben teljesen egyértelműen ütötték el őt a büntetőterületen belül, a spori azonban némi hezitálás után továbbot intett, a kontratámadásból pedig megkaptuk a másodikat… Andó-Szabó ezzel 20 ezer ember ünneplését tette tönkre, no meg egy legenda búcsúmeccsét, amin egy igazi Dombis megmozdulással adhatta volna meg a csattanót a bajnokcsapat számára.

3:38-tól a teljesen nyilvánvaló eset

Azért írtam, hogy búcsúmeccsét, mert bajnoki mérkőzésen ez volt Dombi Tibor utolsó pályára lépése a DVSC szerelésében. 2014 nyarán, amikor Bernáth Csaba bejelentette visszavonulását, akkor Dombi pedig azt jelentette be, hogy ugyan szerződést hosszabbított a DVSC-vel, de immár az NB III-as gárda színeiben fog szerepelni, és segít a fiataloknak, illetve Szatmári Csaba vezetőedzőnek. A 2014-2015-ös szezonban néhány Ligakupa meccs jutott neki a felnőtt keretben, illetve egy alkalommal leülhetett a cserepadra az NB I-ben is, viszont ezt leszámítva az NB III-ban rúgta a bőrt, 21 találkozón egy gólig jutott a fiatalok közt. Továbbra sem szerette volna befejezni, így nekivágott az idei szezonnak is, leginkább már játékosedzőként, hiszen több alkalommal segédedzői szerepkörben foglalt helyet a kispadon Szatmári Csaba mellett. Ettől függetlenül már idén is van tíz pályára lépése az NB III-ban, és legutóbb a hétvégén, a Kazincbarcika ellen is játszott közel 35 percet.

dombimontc3a1zs

Három meghatározó kép: a róla elnevezett szektornál az Oláh Gabin, legendás gólöröme, és az a kép, amivel gyakorta került reflektorfénybe a Trollfocin.

A mai napon pedig betöltötte 42. életévét, azonban a visszavonulás gondolata még most sem foglalkoztatja: „30 éves koromtól napi kérdés, hogy meddig focizok még, de a mai napig imádok futballozni, s úgy érzem, még folytatni fogom pár évig. Most ez a kontraszt még inkább kiütközik, hiszen a fiatalokkal vagyok egy csapatban, akik a fiaim is lehetnének. Van, amiben felveszem velük a versenyt, van, amiben már nem, természetesen már nem olyan a gyorsaságom, mint régen, de azért még most is mindent beleadok” – olvasható a dehir.hu-nak adott nyilatkozatában. Az edzősködés egyáltalán nem motiválja, ezért is szeretne minél tovább focizni. „A csapat vezetőedzője Szathmári Csabi, őt segítem abban, amiben tudom. Nyáron megszereztem a C licencet, ez a legalacsonyabb szint. Olyannyira nem motivál az edzői karrier, inkább focizni szeretek, mint beszélni róla, azt meghagyom másnak.”

dombi_Idén tavasszal megjelent életrajzi könyve A Bombázó – Dombi Tibi történetei címmel, amit elég erősen javaslok olvasásra, ha valaki még eddig nem tett volna így, ugyanis amellett, hogy elmeséli életútját, bepillantást nyerhetünk gyerekkorába, korai sikereibe, rövid külföldi pályafutásába, debreceni sikeréveibe, de még a magánéletébe is, a zene és az NFL iránti szenvedélyébe. Mindezt a tőle megszokott önironikus, fanyar humorral. „ Minden úgy van jól, ahogy van” – ez az ő mottója, melyet édesapjától tanult.

Dombi Tibor tehát vitathatatlanul a DVSC egyik legnagyobb legendája, és ezt nem elsősorban játékával (azzal is), sokkal inkább személyiségével érdemelte ki. A 2001-es Magyar Kupa diadal kivételével részese volt a DVSC összes sikerének, a hét bajnoki címnek, öt kupagyőzelemnek, egy Ligakupa sikernek, öt Szuperkupa győzelemnek, a BL és az EL csoportkörbe jutásnak. Isten éltesse őt, és még hosszú-hosszú pályafutást kívánunk neki a DVSC-nél!

dombimc3a9m