Hová lett? – Tönkrezúzott szív jegyzete

over-under_yale-wolf_nothing_2_u_1000Hová lett az a csapat, mely a 2000-es években elnyerte az ország szimpátiáját? Hová lett az a DVSC, mely BL- és EL-csoportkörben vitézkedett? Hová lett az a klubvezetés, mely a bajnoki címek végén sörrel, a bajnoki idény közben pedig diákoknak és nyugdíjasoknak is kedvező ajánlatokkal, nézőbarát programokkal kedveskedett? Hová lett az a B közép, (vagy inkább: ki tüntette el) mely ha kellett leüvöltötte a játékosokat, ha kellett dicshimnuszt zengett, ha pedig kellett, felemelte hangját az MLSZ, a klub, az edzők ellen, amely oly hangulatossá varázsolta a találkozóinkat? Hová lett az a nézőközönség, amely magától dalra fakadt, amely konfettiesőt szórt minden gól után, amely nem csendesen, az orra alatt dörmögte, hogy “igen, megyek a következő meccsre”, hanem büszkén mondta: “évek óta a DVSC-nek szorítok, ne kérdezz már butaságokat, naná, te miért nem jössz velem?”.

Hol van az a klub, melyért megérte átrendeznünk a nyaralásunkat, melyért szívesen utaztunk idegenbe, melynek góljai nyomán szívroham közeli állapotba kerültünk? Hol van mindaz, amitől mi Lokistáknak mondhatjuk magunkat? És hol van, hol van az a DVSC akiért mi szurkolók is minden meccs előtt úgy éreztük: csatába vonulunk! Hol van?

 Nem kellemes dolog ma Magyarországon futballszurkolónak lenni. Nyilván a válogatott sikere kisegít minket a bajból, de az NBI-en nem segít. A nézőszámok változatlanul zuhannak olyan mélységekbe, amit nem is gondoltunk volna. A klubok vonakodva közlik az adatokat (ha egyáltalán közlik) arról, hányan is tekintették meg a meccseket. A stadionépítések és az átlagbérekhez képest hihetetlen nagyságú játékosszerződések, valamint az állami támogatású csapatok tömkelege már bennünk, labdarúgást szerető emberekben is sokszor kicsapja a biztosítékot. Az MLSZ zavaros kizárásokkal csökkenti a létszámot és teszi még egyértelműbbé: itt a nagyobb kutya ugat. Szurkolói ankét mintha soha nem létezett volna, és a DVSC shop sem a klub érdeme. Szima Gábor, a DVSC többségi tulajdonosa leadhatott hónapokkal ezelőtt egy olyan interjút, mely hemzsegett a hibáktól, pontatlanságoktól – mást nem írhatok, a hazugság szó használatával magamra haragítanám. Kell ez nekem? Kell ez bárkinek?

A már legalább 2-3 éve tartó “hullámvölgy”, a lefelé zuhanás, a mindent szőnyeg alá söprő hozzáállás nem olyan vészes, hogy bárki is kiborítsa a bilit. Pedig oly sokan megtehetné(n)k. De kéz kezet mos. A labda pedig pörög tovább, ha kell délután, hogy ne kelljen bekapcsolni a világítást; ha kell játékosok nélkül, akik mágikus módon egyik napról a másikra “merülnek le” vagy sérülnek meg; ha kell működő pénztárak, sörcsapok nélkül. Végül is minek az. A lényeg, hogy van valami. Nem színvonalas, nem szárnyaló, nem ígérgető. Csak valami. Valami szörnyű, mely ha nem változik gyorsan, éveken át nyögni fogjuk hatásait: szurkolók, játékosok, alkalmazottak egyaránt.

DI_dvsc_kispest1felido-5

Vajon előkerül-e még valahonnan a föld alól az általunk oly kedvelt piros-fehér klub, vajon választ kapunk-e valaha arra: hová lett éveken keresztül? Vajon mikor jöhet el ismét az a pillanat, amikor minden labdaérintésnél megdobban szívünk és együtt kiálthatjuk újra:
“a győzelem mindennél többet ér!”

Csibu