Emléktorna – Így szerepeltünk

logo-jpg-nLokiBlog FC. Ezt a nevet választottuk magunknak a január 23-i Bánka-Rakaczki Emléktornára, ahova magyar szurkolói közösségeket invitáltak meg. Úgy utaztunk Budapestre, a Vasas sportcsarnokába, hogy tudtuk: nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos. Persze bíztunk a jó eredményben és egy emlékezetes, baráti versenyben.

Végül 8 csapatot sikerült elcsábítaniuk a szervezőknek: a három vidéki (Szombathely, Diósgyőr, Debrecen) és öt fővárosi (MTK, FTC, UTE, Vasas és Real Madrid) szurkolói közösség egy-egy csapatát két négyfős csoportba sorolták, így három mérkőzés mindenképpen várt ránk. No de nem is ez volt az elsődleges, hiszen a torna legfontosabb célja azon túl, hogy a szurkolókat összefogja, és bizonyítsa: nem állunk mi olyan szörnyen távol egymástól; az volt, hogy emlékezzünk Rakaczki Bencére és Bánka Kristófra. No és adományainkkal (többek között a nevezési díjjal) támogassuk a betegség vagy baleset által nehéz helyzetbe kerülő, az anyagi segítségre rászoruló sportolókat. A délutáni megemlékezés egyszerre volt megrendítő, bátorító és méltó ehhez a rendezvényhez, melynek további folytatásában, egyre több csapat csatlakozásában bíznak a szervezők.

Egyébiránt a következő kerettel vágtunk neki a tornának: Csibu, JuveFan1897, Lucas_Gonzalez, Sammy, Enderson, Asbolt M., Nyirán P., Balajthy D., Bődi S.

20160123_094958

A találkozóinkról túl sok szót nem érdemes ejteni, sajnos az MTK már reggel bebizonyította, amit úgyis tudtunk: nem mi vagyunk a torna esélyesei. Életünkben először játszottunk együtt, nem a versenyzés láza keltette életre csapatunkat. Ellenben ellenfelünk számos aktív, utánpótláskorú MTK játékosa kicsit megkérdőjelezte a szabályzatban leírtakat és a torna eredeti szándékát. A 9-0 ahhoz képest nem is volt ellenük rossz eredmény.

20160123_111210

A második találkozón az igen vehemens Vasassal csaptunk össze. A szó nem igazán nemes értelmében, a 12-0-s vereségünknél jobban fájt ellenfelünk sokszori sportszerűtlen magatartása, ami egyébként a torna többi meccsére egyáltalán nem volt jellemző. A gondokat nem sorolom, de ha valami nem volt méltó ehhez a naphoz, az ez a 20 perc volt. Nem erre számítottunk egy emléktornán.

20160123_123438

Ráadásul a csoportunk alakulása miatt az Újpest csapatának, harmadik ellenfelünknek az volt a célja, hogy legalább 16 góllal nyerjen ellenünk. A korábbi labdarúgókból álló öregfiúk csapata lélegzetvételnyi szünetet sem adott kifáradt csapatunknak (megjegyezzük: a mi kispadunk három cseréből állt, míg minden más csapat minimum 10-14 labdarúgóval nevezett, így biztosítva a folyamatos lendületet), a 17-0-nak egyedül azért örültünk, mert így ők és az MTK jutottak tovább.

Azt előre tudtuk, hogy vereségekkel térünk majd haza, de pechünkre megkérdőjelezhetetlenül a torna három legjobb csapata ellen játszottunk (ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a döntőt az a két csapat vívta, aki velünk volt egy csoportban, és ha három továbbjutó lett volna, akkor vélhetően a Vasas is az élmezőnyben végez), az a minimális cél amit kitűztünk magunknak pedig nem sikerült: legalább egy gólt rúgni. Bár erre minden meccsen megvoltak a lehetőségeink, most így alakult. De nem az eredmény, hanem a szándék, a kiállás, a részvétel a lényeg. Mi pedig boldogan képviseltük szeretett városunkat, a Debrecent. Az pedig minden bekapott gólért kárpótolta csapatunkat, hogy kiesésünket követően sportszerű, igazán bátorító tapssal jutalmaztak minket a kilátogatók.

A csoportunk eredményei:

  • UTE Baráti Kör – Angyalföldi Vaddisznók 2-2
  • LokiBlog – MTK Baráti Kör 0-9
  • MTK Baráti Kör – UTE Baráti Kör 4-0
  • Angyalföldi Vaddisznók – LokiBlog 12-0
  • LokiBlog – UTE Baráti Kör 0-17
  • MTK Baráti Kör – Angyalföldi Vaddisznók 1-0

A torna végeredménye:

  1. MTK Baráti Kör
  2. UTE Baráti Kör
  3. DVTK-amigeleken.hu
  4. FTC Baráti Kör

emleklap

Köszönjük a szervezést, Hajrá Loki!
Csibu

  • Lucas

    Jobb egyszer kikapni 17:0-ra, mint tizenhétszer kikapni 1:0-ra, Jó kis torna volt ez attól 😉

  • lorious

    Na ugyi!! ezek után ne tessék bántani Kulcsár Tomikát ha valami nem úgy jön össze szegénynek!

  • JuveFan1897

    Ezek után már cikkeket sem merünk írni 🙁

  • csibu

    Reméljük lejött mindenkinek a cikkekből, hogy egy adományozási szándékkal létrejött emléktornán szerepeltünk. Ezt összemosni bármilyen módon a DVSC-vel, vagy annak szereplésével, kicsit érthetetlen. Einstein szavaival élve:
    “Mindenki egy ZSENI. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fáramászáshoz, abban a hitben élheti le az életét, hogy HÜLYE.”

  • Lucas

    Csak míg Kulcsár Tamás Isten tudja, mennyit tesz zsebre minden hónapban az évi 3-4 góljához, és neki az a munkája, hogy a héten edzésre járjon aztán pedig szombatonként focizzon, addig mi egy csapat önkéntes és baráti alapon szerveződő szurkoló vagyunk, akik a szabadidejükben a kedvenc csapatukkal, a Lokival foglalkoznak és arról cikkeket, elemzéseket írnak ingyen. Kulcsár Tomit meg Ludánszkit is megkérhetnénk, hogy írjanak összefoglalót a meccsükről, de mi értelme lenne? Az ő dolguk nem ez, mi pedig nem vagyunk labdarúgók. Ennyi 😀

  • csibu

    Nem is rossz ötlet, rendezzünk egy adománygyűjtést és kérjük meg a játékosokat, hogy írjanak cikkeket, a legjobbakat jutalmazzuk. 😀 Mondjuk még ez sem lenne fair, hiszen mi NEM kapunk pénzt azért, mert írjuk a cikkeket, ez nekünk csak hobbink… 😀

  • JuveFan1897

    Nem is lett volna rossz, ha tegnap Kulcsárék ott ültek volna a lelátón, és ma jönne a cikk az osztályzatokkal 😀

  • Lucas

    Végre bosszút állhatnának a játékosok.
    “Lucas_Gonzalez: 3 Szörnyű, borzalmas, hányadék! Számos helyezkedési hibát vétett, rendre nem fogta elég szorosan az emberét és a Vasas ellen még egy öngól is bepattant róla. Csak azért nem 2, mert látszott rajta az akarat és a lelkesedés.”

  • csibu

    “A nap embere egyértelműen Sammy volt, aki a 2. és 3. meccsen védett fantasztikusan. Ideje lenne, hogy leigazolja egy komolyabb csapat, de akkor ki miatt fogunk kijárni a LokiBlog meccseire? Osztályzatom: 6” 😀

  • JuveFan1897

    Mészáros értékelése rólam:
    JuveFan1897 – 2 – És még ez a tag kritizál engem??? Tegnap olyan indítása volt, ami még nekem sem volt jó a lelátón, én legalább oda tudtam neki passzolni az Újpest ellen.

  • lorious

    Egyébként nem gondoltam komolyan 😀

  • Nemeztkeresed

    Legközelebb szóljatok, ha Pest környékén ilyet szerveztek, szívesen beszállok cserének 🙂

  • JuveFan1897

    Jövőre Miskolcon lesz a torna 🙂

  • Nemeztkeresed

    Messze van… Én Pest megye északi csücskében csücsülök csülkeimen, csendben csücsörítve csüngök csudálatos Csibu csengőhangú cset-közvetítésein… (hogy csupacsével válaszoljak).

  • Lucas

    Juvefan, ezt az év kommentje díj jelöltjei közé rakd be légyszi