Kupagyőztes! #6

kupávalMegszokhattátok már, hogy az év elejét, az uborkaszezont mindig retro hetekkel nyitjuk. Ez idén sem lesz másként, és a két évvel ezelőtti nemzetközi kupás, illetve a tavalyi bajnoki címes cikksorozatunk után idén a DVSC kupagyőzelmeit elevenítjük fel újra. Hatodik, befejező részünkben a 2013-ast elevenítjük fel, amiben minden eddigi kupasikerünknél nagyobb szerepe volt a szerencsés sorsolásnak, hiszen a döntőig nem is találkoztunk élvonalbeli csapattal.

Az előző, szintén kupagyőzelemmel zárult szezon szezonunkhoz hasonlóan a nemzetközi kupában érdekelt csapatok idén is felmentést kaptak az első két forduló megvívása alól, így 2012 október 31-én, az NB III Dráva csoportjában szereplő, Baranya megyei Szentlőrinc SE elleni párharccal kezdtük meg szereplésünket. E Pécs melletti csendes kis falu játékosai és szurkolói is egyaránt komolyan vették a találkozót és feltett szándékuk volt, hogy megnehezítsék a Loki dolgát. De az akkoriban a szurkolói kártya miatt ismételten bojkottáló SZUD is buszos utazást szervezett és viszonylag jelentős létszámmal képviseltette magát a meccsen, összesen egyébként nagyjából 400 néző volt a helyszínen.

A meccsen a Debrecen eléggé tartalékos kezdőcsapattal állt ki, jobbára a csereembereinknek és fiataljainknak szavazott bizalmat Kondás Elemér. A Polekszics – Gál Mátyás, Albert István, Ludánszki Bence, Nagy Zoltán – Dombi Tibor, Spitzmüller István, Lucas, Czvitkovics Péter, Ferenczi János – Pölöskey Péter felállásban játszó csapatunknak a beszámolók szerint igencsak meggyűlt a baja az első félidőben a szentlőrinciekkel. A 20. percben Zámbó góljával a hazaiaknál volt az előny, és egészen a 47. percig nem sikerült egyenlítenem. Lucas góljával egészen a mérkőzés véghajrájáig 1:1 volt az állás, és bár mi domináltunk, ahogy azt ilyenkor illik is, nem tudtunk újabb gólt szerezni egészen a 82. percig, amikor Gál Mátyás találatával végre átvettük a vezetést (egyébként Ferenczi jobb oldalról elvégzett szabadrúgását bólintotta az ötös sarkáról a kapuba). A 91. percben pedig a Dombi Tibi helyére becserélt Kulcsár Tamás döntötte el a továbbjutás sorsát, 3:1-re nyert a Loki.

Csak Gál Mátyás góljáról maradt fenn amatőr videofelvétel

(Fontos még megemlíteni, mert később lényeges lesz,  hogy akkori fiókcsapatunk, a Létavértes nem mindennapi menetelésbe kezdett a kupában: az első fordulóban kiejtették a hasonló erősségű Putnokot, erre még senki nem kapta fel a fejét, de a második fordulóban már Véber nagyúr csapatát, a Mezőkövesdet is búcsúztatták, a harmadik fordulóban pedig már egy elsőosztályú csapat, a Lombard Pápa skalpját is begyűjtötték, 1:0-ra legyőzték őket. Szerintem Hajdú István, a 92. perces mindent eldöntő gól szerzője megérdemel egy említést)

elvalaszto_1

A legjobb 16 között ismét kegyes volt velünk a sors, továbbra sem kaptunk elsőosztályú ellenfelet, és szinte mindenki örült, hogy sok év után ismét játszhatunk gyűlölt riválisunkkal, az akkor másodosztályú Nyíregyháza Spartacussal. Ám nem sokon múlt, hogy úgy ne járjunk velük, mint nemrég az örömében az asztalt csapkodó és “álomsorsolást” kiáltó norvég sportújságírók. Emlékezhetünk, hogy az volt az az időszak, mikor a DVSC 5 meccset elveszített zsinórban a bajnokságban, de a nyeretlenségünk még ennél is hosszabbra nyúlt. Ez volt a Kondás-éra első (de sajnos nem az utolsó) nagy mélyrepülése, és sajnos a november 21-én lejátszott nyíregyházai odavágó is ebbe a sormintába illeszkedett. A Polekszics – Kuti Krisztián, Ludánszki Bence, Szűcs István, Engel Alex felállásban játszó védelem már önmagában garantálta a 3 bekapott gólt, de a Lucas, Nenad Kiso, Spiztmüller István, Yannick, Selim Bouadla, Szécsi középpálya és támadóalakzat sem bizonyult valami ütősnek.

Bár a 37. percben Ludánszki góljával sikerült vezetést szereznünk, az egész félidőben mutatott játékunk botrányosan gyenge volt. Valószínűleg ezen bátorodott fel a Nyíregyháza, amikor a második félidőre sokkal bátrabban futballozva állt ki és az 54. percben Pákolicz Dávid révén ki is egyenlítettek. Kondás Elemér érezte, hogy ég a ház, becserélte Szakály Pétert és Rezes Lászlót méghozzá Yannick és Selim helyére. Szakály nyerő húzásnak bizonyult, alig két perccel pályára lépése után szépségdíjas gólt szerzett, így ismét nálunk volt az előny. Az iramból természetesen ezek után visszavettünk, a Szpari pedig ismét kezdett felbátorodni. A 81. percben le kellett cserélni Szűcs Istvánt, az egyetlen magas és erőteljes testfelépítési belső védőnket, és ebből később komoly bonyodalmaink származtak. A helyére beküldött Gál Mátyás nem tudta megakadályozni Csorba Szabolcs 87. és Benkő 90. percben szerzett gólját, amikkel a Nyíregyháza nyert 3:2-re. Ekkor zúgott először a lelátón a “Kondás, takarodj!”, sokaknak itt telt be a pohár a hetek, sőt, inkább hónapok óta tartó bukdácsolás miatt. Mert idegenben ki lehet kapni néha, de nem a másodosztályú Szpari ellen! Az csupán olaj volt a tűzre, hogy vezetőedzőnk a meccs után a két idegenben lőtt gól fontosságát ecsetelte, ahelyett, hogy elismerje, hogy részben az ő sara volt ez a vereség is.

(A meccsről csak egy videót találtam a Youtube-on, de azt NEM fogom beilleszteni ide, mert eléggé elfogult: a kedves alkotójának valóságos tirpákpornót sikerült összevágnia. Amennyibe mégis láthatni akarod, kattints ide.)

A hat nappal későbbi visszavágóig szinte csak ezen a meccsen járt az eszem. Muszáj, kötelező, becsületbeli ügy és városérdek volt a továbbjutás kivívása. Kondás is érezhette, hogy inog alatta a kispad, mert erre a meccsre egy sokkal erősebb csapatot küldött a pályára: Verpecz – Bernáth, Ludánszki, Simac, Korhut – Bódi, Varga, Bouadla, Ferenczi – Sidibe, Coulibaly. Ez Ludánszkin és Ferenczin kívül bőven a legerősebb csapatunk volt, akiket csak pályára küldhettünk.

A meccset előnyös helyzetből várhatta a Nyíregyháza, de alig 16 perc kellett ahhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat: az akkor még csúcsformában játszó, és mint kiderült, élete szezonját futó Coulibaly talált be. A vezetés és a továbbjutó pozíciónk tudatában némiképp “benn maradtunk az öltözőben” a második félidőben, és ez meg is bosszulta magát: Minczér góljával az 51. percben ismét a Szpari volt a továbbjutó. Ám akkor még volt egy olyan Szakály Petink, aki jó kapitányhoz méltóan a hátán vitte a csapatot, ha kellett: a 60. percben hatalmasat bombázott a léc alá. Ezt a hirtelen jött lendületet jól fordítottuk a saját előnyünkre, alig 3 perccel később Coulibaly ismét betalált, így nem csak hogy mi voltunk a tovább jutók, de egy esetleges vendégtalálat is csak a hosszabbítást jelentette volna nekik. Több gól viszont már nem esett, így egy könnyednek indult, ám később borzasztó nehéz párharc végén állva maradtunk a Kupában.

Ezt már sokkal jobb érzés nézni, még akkor is, ha minősége nem az igazi

Debrecen – Nyíregyháza 3:1; 2:3, összesítésben 5:4 a javunkra, gólszerzők: Coulibaly 2, Szakály 2, Ludánszki

elvalaszto_1Téli szünet következett, de a következő ellenfelünket még előtte kisorsolták. 7 lehetséges ellenfelünk a Honvéd,  a Győri ETO, a Videoton, a Siófok (NB I-esek)  a Vasas, a Dunakanyar-Vác (NB II-esek) és saját fiókcsapatunk, az NB III-as Létavértes volt. Természetesen mindenki a Létát akarta kapni, de főleg mi, akik egy ilyen mázlista sorsolás után gyakorlatilag automatikusan elődöntősök lettünk volna. (A saját fiataljaink csak nem fognak tán az útjába állni Szima Gábor csapatának egy “házi rangadón”)
Kondás Elemér így értékelte a sorsolást: “Nagyon nem örülök ennek a párharcnak, mert így csak egyik debreceni kötődésű csapat tud továbbjutni a legjobb négy közé. Egyfajta belső mérkőzés lesz, persze azért szeretnénk továbbmenni. Le a kalappal a Létavértes eddigi szereplése előtt, bravúrt bravúrra halmoztak eddig, az eredményeik magukért beszélnek. Tele vannak tehetségekkel, a mi csapatunkból is többen bizonyítottak már korábban náluk. “

A párharcot egyébként közös megegyezéssel előrébb hoztuk, így a többi meccsel ellentétben a mi meccseink nem február 23-án és 27-én voltak, hanem még február 3-án és 6-án. A vasárnapi odavágón, Létavértesen Dombi Tibor és Dajan Simac első félidős góljaival 2:0-ás sikert arattunk. Maga a meccs nem érdemel túl sok említést, a játék egy cseppet sem volt látványos, legalábbis a beszámolók szerint. De a meccs krónikájához azért hozzátartozik, hogy a létai pálya katasztrofális állapotban volt: a labda nem egyszer elakadt valamelyik hatalmas pocsolyában, helyenként bokáig ért a víz, így vízilabda-meccsnek is el lehetett volna adni. De a rend kedvéért álljon itt a Loki kezdőcsapata: Verpecz – Nagy Zoltán, Simac, Szűcs István, Engel Alex – Dombi Tibor, Czvitkovics Péter, Luis Ramos, Ferenczi János – Szécsi Márk, Pölöskey Péter. Tehát gyakorlatilag a mai Nyíregyháza és még pár Békéscsabával is hírbe hozott játékos + Dombi.

A visszavágót pedig sose felejtem el. Február hatodikán rendezték 13-órakor az Oláh Gábor utcai műfüves pályán. Ez a korai időpont gyakorlatilag lehetetlenné tette a dolgozó embereknek meg a diákoknak, hogy megtekintsék a mérkőzést. Én magam is emlékszem, hogy a hatodik órám után egyből rohantam ki a villamoshoz (még gimis voltam) hogy kiérjek a kezdésre, ami sajnos nem sikerült, de a második félidőre úgy, iskolatáskásan is beálltam Tóth Dániel kapuja mögé és szurkolni kezdtem. Így lemaradtam ugyan Ludánszki Bence 10. percben, illetve Szakály 34. percben rúgott góljáról, de a második félidőben másik hatot szerencsére pont oda lőttek elém, sorrendben Coulibaly, Pölöskey, Bódi, Pölöskey, Coulibaly és Pölöskey voltak az elkövetők. Hogy mennyire volt ez komolyan veendő meccs, azt hiszem, mindennél jobban jelzi Pölöskey mesterhármasa, ami valószínűleg soha nem sikerült neki korábban, de nem is fog többet. A kezdőcsapatunk egyébként Verpecz – Kuti Krisztián, Máté Péter, Ludánszki Bence, Korhut Mihály – Bódi Ádám, Czvitkovics Péter, Luis Ramos, Szakály Péter – Sidibe és Pölöskey Péter nevével fémjelzett névsor volt.

Gyakorlatilag egymás közti játék volt: mindkét együttes Loki-mezben játszott

Debrecen-Létavértes 2:0;8:0, összesítésben 10:0, gólszerzők: Dombi Tibor, Dajan Simac, Ludánszki Bence, Szakály Péter, Bódi Ádám, Coulibaly 2, Pölöskey Péter

 elvalaszto_1

Ilyen könnyen valószínűleg még ember nem jutott a legjobb négy közé, mint ahogy mi tettük. Már csak azon kellett izgulni, hogy a Videotont és Győrt elkerüljük és megkapjuk az utolsó alacsonyabb osztályú klubot, aki állva maradt, méghozzá a Vasast. És mit ad Fortuna istenasszony, álomsorsolásban volt részünk: megkaptuk a Vasast, az akkori NB I második és harmadik legerősebb csapata pedig (az elsők mi voltunk természetesen, legalábbis akkor még szentül hittem ebben) egymással kellett, hogy megmérkőzzenek, így az is biztossá vált, hogy csak a döntőben kell majd velünk azonos osztályban szereplő csapattal játszanunk.

Több, mint két kupameccs nélküli hónap után 2013 április 14-én játszottuk le az odavágót Angyalföldön. Sajnos a közvetítésről lemaradtam, mert megkezdődtek a szalagavatós táncpróbák (azt is este hatra tették, meg a meccset is, annak idején nálam ez felért egy világ összeomlásával), de meghagytam a testvéremnek, hogy küldjön sms-t a félidőben, amikor is én ivószünet ürügyén kikérezkedek majd az öltözőbe, itt tudtam meg, hogy Ferenczi János két tizenegyesgóljával 2:0-ra vezettünk idegenben. Ezek után a rockyzás is jobban ment a próba hátralévő részében. A 68. percben pedig még Czvitkovics Péter is betalált, így ezzel a 3:0-val gyakorlatilag már az első meccsen eldőlt a továbbjutás sorsa. Másnap a Győr 2:0-ra győzött Fehérváron, így kezdhetett megbarátkozni a magyar futballbarát egy Győri ETO-Debrecen kupadöntő gondolatával.

Ez volt egyébként a kezdőcsapatunk: Polekszics – Bernáth, Máté, Szűcs, Ferenczi – Rezes, Spitzmüller, Czvitkovics, Kulcsár – Pölöskey, Szécsi.

A visszavágót május 7-én rendezték, és bár az is keddi nap volt, valamiért elmaradt a táncpróba, így azon a meccsen én is ismét a kezdőben találtam magam: Verpecz – Ludánszki Bence, Simac, Szűcs István, Engel Alex – Lucas, Bódi, Spitzmüller, Czvitkovics – Sidibe, Pölöskey. Az első félidő 27. percében a Vasas szerzett gólt: Berecz Zsombor révén összesítésben már “csak” 3:1 volt a javunkra. A második félidőnek rögtön az elején beküldte Coulibalyt a botrányosan játszó Pölöskey helyett, illetve az 51. percben engem is lehozott Kondás Elemér, mert nem nagyon ment nekem a játék, fejben már a közelgő előrehozott földrajzérettségimen voltam és Ferenczi folytatta a helyemen. Jót is tett ez a két csere a csapatnak, az 54. percben az idei kupakiírásban ötödik (de messze nem az utolsó) találatát jegyző Coulibaly talált be, majd a 77. percben ismét megörvendeztette a szurkolótábort egy találattal. Bár a meccsről angolosan távoztam, hogy elérjem a hazafelé tartó buszt, azt még hallottam az Oláh Gábor utcán sétálva, hogy a 89. percben Sidibe még egy harmadikat is belőtt, aminek köszönhetően nagyon simán, 6:1-es összesítéssel léptünk át a Vasason és bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe!

Debrecen-Vasas 3:0;3:1, összesítésben 6:1, gólszerzők Ferenczi János 2, Czvitkovics, Coulibaly 2, Sidibe

A másik ágon sokkal izgalmasabb és nyíltabb csata folyt a döntőbe jutásért. Miután a Győr 2:0-ra győzni tudott a Sóstói Stadionban, a Videoton egy egészen elképesztő feltámadást mutatott be, a sírból sikerült visszahozniuk a továbbjutási esélyeiket: a győri meccs rendes játékidejének a végén Kovács István találatával és Alvaro Brachi tizenegyesgóljával 2:0-ra vezetett José Gomes csapata, és jöhetett volna a hosszabbítás. Ám a 75. percben emberhátrányba került a Videoton Juhász kiállítása miatt, a 92. percben pedig jött a dráma: Tarmo Kink bődületes kontragóljával (amiben a híres potyakirály, Mladen Bozsovics kapus is vastagon benne volt) a Győr ugyan elveszítette a meccset, de ők jutottak a döntőbe 3:2-es összesítéssel.

Mivel a Loki-Vasasról nem találtam összefoglalót, ezt illesztem ide. Ez úgyis fordulatosabb meccs volt. 🙂

Ezek után egyébként a nem éppen a sportszerűségükről híres székesfehérvári játékosok összeverekedtek a győri biztonsági őrökkel, erről is van egy videó itt.

elvalaszto_1

Május 22-én, egy esős szerdai napon felvirradt a Kupadöntő napja. Ahogy Spitzi fedőnevű barátom nagyon bölcsen rámutatott, a Győri ETO együttese az M1-es autópályán közelítette meg a döntőnek otthont adó Bozsik Stadiont, a Loki pedig az M3-ason, a meccset pedig az M2 adta.

Este nyolckor ez a két csapat állt egymással szemben:

DVSC: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Ramos – Kulcsár (Sidibe 40.), Bódi, Czvitkovics (Se. Bouadla 81.), Ferenczi (Szécsi M. 68.) – Coulibaly
Győr: Molnár – Svec, Lipták (Djordjevics 80.), Takács, Völgyi – Pátkai, Kamber, Trajkovics (Dudás 62.) – Varga R. (Kronaveter 32.), Kink, Andrics

20130528-coulibaly-targonca

Bevallom őszintén, nem sok minden maradt meg a meccsből egy dolgon, jobban mondva egyvalaki klasszis teljesítményén kívül: aznap este gyakorlatilag mindenki egy emberre figyelt, aznap este csak egy ember tündökölt, aznap este egy ember szinte egymaga nyerte meg a döntőt: ez az ember Adamo Coulibaly, minden idők legjobb debreceni idegenlégiósa volt. Miután Nemanja Andrics góljával a 17. percben vezetést szerzett a Győr, a második félidő 6. percében, tehát az 51.-ben az isteni Adamo előbb egy testcsellel átverte a védőjét, majd megpattanó lövése behullott a tehetetlen Molnár Péter kapujába. Majd a 86. percben egy kontra végén (Bódi milyet varázsolt!) a tizenhatos sarkánál átvette a labdát, és bár rajta volt 3 győri védő, egyszerűen besétált vele a zöld-fehérek kapujába. Fantasztikus góljával 2:1-re vezettünk, alig pár perc volt hátra, amit kihúztunk, és véget vetett a meccsnek Kassai, 2013-ban a Debreceni VSC története során hatodszor hódította el a Magyar Kupát!

Bárki is csinálta ezt a videót, nagyon helyesen úgy látta, hogy Andrics gólja senkit nem érdekel, csak Adamo tündöklését és az ünneplésünket vágta össze 😉

Akkor még nem tudtuk, de ez volt Adamo utolsó előtti-előtti meccse a Lokiban, azon a nyáron eligazolt. Szebb búcsúajándékot nem is kívánhattunk volna

Ez már nem tartozik a Lokihoz, de a mémtörténelem szempontjából fontos jelentősége van: ezen a meccsen lett Pintér Attila először sztár a Trollfocin, miután a meccs után azt nyilatkozta, hogy “senki sem kérte, hogy locsolják fel a pályát”, holott annyi történt csak, hogy délelőtt volt egy enyhe zápor. Nemhiába mondják, hogy a májusi eső aranyat ér. Pinyőéknek meg ezüstöt. 😉

cicó

Mindmáig ez a Loki utolsó kupagyőzelme, ám merem remélni, hogy sokszor átéljük majd azt a semmihez sem fogható érzést, mikor konfettieső záporozása közepette egy piros-fehér mezes debreceni fiú a magasba emeli a Magyar Kupát! Neked pedig, kedves Olvasó, köszönjük, hogy velünk tartottál és együtt nosztalgiázhattunk ebben a téli szünetben is. Mostantól viszont koncentráljunk a jelenre, viszlát tavasszal a lelátókon!

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas

(a képek forrása a magyarfutball.hu)