Keserédes öröm

Szombat délután befejeződött az OTP Bank Liga 2015-2016-os szezonja. A már kiesett Békéscsaba otthonában abban a tudatban léphettünk pályára, hogy győzelem esetén bebiztosítjuk a dobogót, ha pedig a Videoton nem nyer Újpesten, akkor még másodikok is lehetünk, amivel ténylegesen kihoznánk ebből a szezonunkból a maximumot. A mérkőzés tökéletesen tükrözte az egész szezonunkat: nem sikerült legyőznünk a tét nélkül játszó, NB II-re készülő Csabát, de a riválisaink szerencsétlenkedésének köszönhetően még akár ki is kaphattunk volna, akkor is meglett volna a bronzérem. Ilyen meccs, de legfőképp ilyen szezon után egyáltalán nem tudunk jó pofát vágni ehhez a sikerhez, örülni meg aztán végképp nem könnyű.

csb

Bár Szakály és  Horváth is felépültek sérülésükből, azt már a hétközi nyilatkozatokból sejteni lehetett, hogy kezdeni vélhetően egyikük sem fog. Végül a padra is csak Horváth Zsolt ülhetett le, Szakály pedig a lelátóról szemlélte csapatát. A kezdőcsapatunk így változatlan maradt az egy héttel ezelőttihez képest. Nem is igazán volt ok a változtatásra, hiszen a DVTK ellen jól játszottunk, nyomokban focit is tartalmazott a játékunk. A hazaiaknak egy hiányzója volt, Laczkót hat meccsre elmeszelték bírólökését, de nem csak ő nem kezdett az alapcsapatból, kimaradt még többek közt a Csabaiak egyik legjobbja, Calvente is. Én arra számítottam egyébként, hogy a tét nélküli összecsapáson Zoran Szpisljak több fiatalt is bevet majd, elvégre a jelenlegi garnitúra nagy része nem marad a csapatnál az NB II-ben, ehhez képest viszont csak az a Viczián kezdett, aki nagy ígéretként indította a szezont (ellenünk is betalált a nyitófordulóban), végül ő sem váltotta meg a világot a Viharsarokban.

csabaloki

Úgy gondolom, hogy magára a meccs történéseire felesleges a billentyűzetet koptatni, össze lehet foglalni pár mondatban az eseményeket. Végig egy unalmas, kiegyenlített, eseménytelen meccset láthattunk, kevés helyzettel, még kevesebb izgalommal. Ha egy focihoz sík hülye embert beültettünk volna a stadionba, az valószínűleg nem tudta volna eldönteni, hogy melyik csapat harcol a dobogóért, és melyik búcsúzott már egy fordulóval ezelőtt az élvonaltól. Az első félidőben főleg mezőnyjátékot láthattunk, a kaput csak egy-két gyengécske perdítéssel veszélyeztettük (a támadások felépítésével nem annyira volt gond, inkább a befejezésbe csúszott ismét hiba), míg a hazaiak csak elvétve jutottak el a kapunkig.

A második játékrészben aztán valamivel kiegyenlítettebb lett az összecsapás, de mindkét csapat borzalmasan sok hibával játszott. Rossz volt látni, ahogy vaktában előre vagdostuk a labdát, ahogy Holman rendre lassította az akcióinkat, és ötből négyszer rossz megoldást választott, ahogy Takács rátekeredett a labdára, és végül elveszítette, illetve ahogy Bódi és Djelmics egyfolytában elcsúszkáltak a széleken. Jellemző taktikai elem volt, hogy a hátvédek előreívelték szélre csapatunk két legalacsonyabb játékosának, Bódinak és Djelmicsnek a labdákat, akik persze nem tudtak vele mit kezdeni. Varga Józsi olyan mentalitással játszott, mint aki tökéletesen szarik az egész meccsbe, nem egy olyan támadásunk volt, aminél konkrétan egy helyben állt a félpályánál, és onnan szemlélte az eseményeket. Jovanovics volt az, aki ezúttal is végig robotolta a mérkőzést, de ezúttal ő is borzalmasan sok hibával játszott. A védelmünk egyáltalán nem volt stabil, rengeteg labda érkezett be a szélekről, amit vagy Verpecz huzigált le (már ha kijött a gólvonalról), vagy elszállt mindenki feje fölött. A belső védőinket is zavarba tudták hozni többször is, az már csak a szerencsénk volt, hogy a hazai játékosok rendre ügyetlenül értek labdába ilyen szituációkban.

Senki nem tudott egy labdát lekezelni, normális kulcspasszt senkitől nem láttunk, a beadásainkra sosem volt érkező (az is tipikus volt, hogy nem egyszer Takács adta be szélről a labdát oda, ahol egyébként neki kellett volna várnia a játékszert, hogy kapura fejelhessen). A védőink előszeretettel bikázták előre a labdát majd lesz valami alapon, ebben ezúttal Verpecz is partner volt egyébként, aki az utolsó tíz percben legalább nyolc labdát rúgott ki kézből olyan helyre, ahol egyetlen játékosunk sem helyezkedett (végül is a többiek hibája volt, mert a harmadik Verpi-kirúgás után már tudniuk kellett volna, hogy hova fog érkezni a labda, és jó előre odahelyezkedhettek volna).

cs11

A meccs egyébként sem a hazai szurkolókat (akik meglehetősen kevesen, kb 3-400-an voltak, pedig legalább egy évig biztosan nem látnak élvonalbeli bajnokit Békéscsabán), sem minket nem hozott különösebben lázba, többen inkább a kiesősről döntő MTK-Vasas és Felcsút-Honvéd meccsek eredményének alakulását követték a telefonjukon, a Vasas góloknál vélhetően nagyobb volt az öröm, mintha mi lőttünk volna gólt ezen a meccsen. Miután pedig biztossá vált, hogy sem az MTK, sem a Haladás nem fog nyerni, a Vidi pedig behúzza a meccset az Újpest ellen, ezáltal teljesen mindegy hogy mit játszunk, akkor is harmadikok vagyunk, végképp nem idegeskedtünk azon amit láttunk. Elfogadtuk a lelkünk mélyén, hogy ez egy ilyen gyötrelmes szezon volt, melynek méltó lezárása ez a meccs. A maroknyi debreceni tábor néha rákezdett egy-két nótára, de a játékosokon uralkodó kedvtelenség vélhetően rájuk is átragadt, mert hamar elcsendesedtek.

Az egész szezon legjellemzőbb jelenete volt, ami a lefújás után történt. A mintegy száz vendégszurkoló megtapsolta a csapatot (pedig nem feltétlen szolgáltak rá, ezen a meccs legalábbis biztosan nem), a játékosok pedig nem tudták eldönteni, hogy kijöjjenek-e megköszönni a szurkolást, vagy a taps csak gúnyos (nem az volt egyébként). Végül előbb Holman jött oda félve, majd lassacskán a többiek is, bár a többség elég lehangolt és unott fejet vágott. Néhányan kidobálták a mezüket a szurkolóknak, majd szépen elszállingóztak az öltözőbe. Hát, így ünnepeltük meg a klub történetének negyedik NB I-es bronzérmét. (Ja, erről jut eszembe: azt már a meccs előtt tudni lehetett, hogy nem lesz érem és trófeaátadás, mert százféle forgatókönyv volt arra, hogy mely csapatok végeznek a dobogón, papíron a Vidi, a Loki, az MTK és a Hali is lehetett még második és harmadik is. Ehhez képest Újpesten a lefújás után a Videoton átvehette az ezüstérmeket, és megünnepelhették a szurkolókkal, mi pedig majd valószínűleg dicstelenül megkapjuk postán az érmeket és a kupát. Szerk.: Elvileg a mai záróvacsorán adta volna át egy MLSZ illetékes az érmeket, de valami miatt lemondták. BuzimlszSzerk.2: NEM az MLSZ miatt nem adták át az érmeket, hanem a klub kérésére…)

cs2

Pontozás

Verpecz István – 4
verpecz_istvan_1Az ő játékára egy frappáns beszólást hallhattunk. Olyan mint a tej: ha kifut, akkor általában leég. Ma is ezt láthattunk több alkalommal is, amikor elhagyta a kapuját. Volt hogy a tizenhatoson kívülre érve úgy rúgta el a labdát, hogy az a tíz méterre álló ellenfél játékoshoz pattant, volt hogy úgy szaladt ki egy beadásra, hogy letarolt mindenkit, aki arra járt, és volt egy kezezésgyanús megmozdulása a büntetőterületen kívül (én magam nem láttam ezt, Csibu hívta fel rá utólag a figyelmem). Ha viszont a vonalon marad, akkor általában abban sincs sok köszönetünk. Volt néhány látványos védése, de ezekre azt tudom mondani, amit Csibu írt múlt héten a DVTK meccs után: az ilyen lövéseket védenie KELL egy kapusnak, mert ha bemegy, akkor potya. Kell egy kapust igazolnunk a kezdőbe, ugyanis hosszabb távon sem ő, sem pedig Radosevic nem tűnik jó megoldásnak.

Lázár Pál – 4
lazar_pal_1Sok beadás érkezett az ő oldaláról, Fabio többször is megtáncoltatta a szélen. Támadásban nem volt kellőképp aktív, emellett pedig buta módon belement olyan párharcokba, amikbe könnyen bele is sérülhetett volna.

Dusan Brkovic – 5
brkovics_dusan_1
Ezúttal sem volt mindig átjátszhatatlan, akadtak hibái, de azért összességében stabilan összefogta a védelmünket, voltak fontos mentései, és a labdákat most is rendre elfejelgette. Az ellenfél kapuja előtt ezúttal nem tudott veszélyeztetni.

Mészáros Norbert – 5
meszaros-norbert_2Brkovicshoz hasonló teljesítményt nyújtott, bár az ő játékát kevésbé tudom feleleveníteni, ez lehet, hogy jó, de lehet hogy rossz dolog, bár egy belső védő esetében inkább előnyös, ha nem róla szól a találkozó.

Korhut Mihály – 5 – A mérkőzés legjobbja 
korhut_mihaly_3Ez tipikusan az az eset, mikor a sok rossz közül kell egy legjobbat választani. Azért esett rá a választásom, mert legalább rajta láttam némi akarást (meg Jovanovicson), és emellett talán ő játszott a legkevesebb hibával. Nyilván neki még volt plusz motivációja a lehetséges EB-szereplés miatt, emiatt a bajnokság utolsó harmadában végre ismét inkább felfelé lógott ki a csapatból.

Bódi Ádám – 5
bodi_adam_2Sok hibával játszott, gyakran csúszkált, és rendre túlcselezte magát a szélen. De legalább láttunk tőle szép megoldásokat is, bár a pontrúgásai ezúttal egészen gyatrákra sikeredtek. Nem biztos egyébként, hogy őt cseréltem volna le Tiszára.

Varga József – 4
Varga_Jozsef3_kEz nem az a Varga Józsi volt, aki a tavasz második felére összekapta magát. Tőle szokatlan módon kevés elánnal és kedvvel játszott, ahogy említettem, több olyan szituáció is volt, amikor mi támadtunk, ő pedig egy helyben ácsorgott a középpályán.

Aleksandar Jovanovic – 5
Jovanovic_kAmiatt kap eggyel magasabb osztályzatot Vargánál, mert rajta látszott az akarás, de ez nála egyébként is alap. Viszont tőle szokatlanul sok hibával játszott, sokszor szabálytalankodott, és nem egyszer maradt le az embereiről. Emellett ezúttal passzjátékban sem volt tökéletes.

Ognjen Djelmic – 5
Ognjen_Djelmic_k
Láttunk tőle egészen pazar megoldásokat támadások során, de két kezemen nem tudnám megszámolni, hogy hányszor csúszott el a bal szélen labdával, vagy anélkül (egyébként nem csak ő, a pálya vendégszektor felé eső része valamiért meglehetősen csúszott). Látszik, hogy technikailag kiemelkedik ebből a csapatból, de nála is vannak fizikális gondok, ami nyilván ered abból a betegségéből is, ami miatt a tavasz nagy részét ki kellett hagynia.

Holman Dávid – 4 – A mérkőzés citromdíjasa 
Holman_David_kMegértük azt is, hogy a tavasz elején a csapatba berobbanó, és sokáig kiemelkedően játszó Holman Dávidot az utolsó meccsen citromdíjasnak válasszuk. Ezúttal nemhogy a csapat motorja lett volna, hanem egyenesen lassította a támadásainkat, és rendre rossz megoldást választott ígéretes helyzetekben. A Fradisták figyelmeztettek arra minket, hogy vigyázzunk Holmannal, mert egy darabig nagy kedvvel, és jól játszik, aztán beleun az egészbe, és onnantól csak kárára van a csapatnak. Nem akartam hinni nekik, de néha az az érzésem, hogy van ebben valami. Fejben nagyon nincs rendben a srác, pedig magyar szinten klasszis játékos lehetne belőle.

Takács Tamás – 4
Takacs_Tamas_kNem tudta megtartani a labdákat, nem tudta magát becselezni a tizenhatoson belülre, és kapura sem tudott veszélyes lenni. Sokszor írtuk már, ha nem jön ki rá jól a támadásunk, akkor nem sok hasznát vesszük, mert ő maga nem tud helyzetbe kerülni.

∼•∼

Horváth Zsolt – 4
Horvath_Zsolt_kDjelmicset váltotta, de sok köszönet nem volt a játékában. Alig volt játékban, amikor pedig hozzá került a játékszer, akkor szó szerint csetlett-botlott. A kapu közelébe nem tudott kerülni, és jó megmozdulása is kevés akadt.

Kulcsár Tamás – 0
kulcsar_tamas_3Öröm és bódottá, hogy láthattuk őt ismét (Loki mezben talán utoljára) pályára lépni! A mennybe mehetett volna, ha megadják a gólját, amit el kell ismerni, hogy ezúttal szépen fejezett be, csakhogy les miatt érvénytelenítették.

Tisza Tibor – 0
Tisza_Tibor_kBódit váltotta, de nem volt jó csere, nem emlékszem jó megmozdulására, ő is csak előrerugdalta a labdát, lekezelni pedig nem tudta azt, amikor hozzá került ígéretes helyzetben.

∼•∼

Kondás Elemér
kondas_elemer_3Nem tudott sokat variálni a meccs során, Bódi cseréje talán indokolatlan volt. Tavaly már azt hittük, hogy végre távozik a kispadról, most is csak reménykedni tudunk, hogy a következő szezonban már nem ő irányítja a DVSC-t.


A mérkőzés összefoglalója

csabaeredmeny


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Gyenge színvonalú, kevés izgalmat és kevés helyzetet hozó meccs volt. Ehhez kellett egy már kiesett, motiválatlan ellenfél, és egy kedvtelenül, sok hibával, és kevés elánnal játszó Loki, ezáltal a saját teljesítményünket sem tudom kettesnél jobbra értékelni. És hogy a sorminta ne törjön meg, ezért Németh Ádám játékvezető is csak elégségest kap: ami nálunk sárga volt, az a hazai oldalon nem, emellett pedig Kulcsár góljánál kérdéses, hogy valóban les volt-e, illetve volt egy büntetőgyanús szituációnk is.

  • Jamen

    Szerintem erről a meccsről ez is túl sok volt! Nem érdemel több szót, akárcsak az idei bronzunk.

  • Dvscnb1

    Kemenes ingyen igazolható lesz nyáron elvileg…

  • JuveFan1897

    Hát vele sem lennénk előrébb.

  • peterson soulberg

    Radosevic egy viszonylag nagy és néhány kisebb hiba miatt jegelik, mikor Verpecznél már az is hiba ha a kezdőben van.
    Az edzőkérdés ott dőlt el hogy 3. lettünk. tehát semmi nem fog változni talán jövőre 2. leszünk és akkor újabb 2 évet hosszabbítanak ezzel a disznóterelgetővel.

  • Dvscnb1

    Mért?Verpi szintjét csak megüti…vagy inkább jobb

  • JuveFan1897

    Mert semmivel nem jobb, mint a jelenlegi kapusaink.

  • csibu

    A meccs pillanata: a lefújást követően (ez is sokat mond a találkozóról) a klubszékházban Spitzmüller és Korhut Misi mezcseréje, melyet Szilágyi Sándor csak úgy kommentelt viccelődve: “de hát fiúk, nektek már van ilyen mezetek!”

  • Lucas

    Misi nem is játszott a Békéscsabában, vagy igen? O.o

  • László Kiss

    Már nagyon várom a soron következő – a klub vezetése által korábban beígért – szurkolói ankétot, amin a vezetés értékeli a mögöttünk álló szezont és ismerteti velünk a következő évekre vonatkozó stratégiáját.

  • Dvscnb1

    Király is ingyen igazolhato lesz… :)))