Balogh Norbert 2015-2016 legjobbja!

Közel két hétig lehetett szavazni a 2015-2016-os szezon legjobb Loki játékosára, most pedig eljött az idő, hogy eredményt hirdessünk! Idén is három kategória alapján állt fel a végső sorrend, de a legnagyobb jelentősége ezúttal is a közönség szavazásnak volt, hiszen a legtöbb pontot onnan lehetett megszerezni. Ennek értelmében idén is ez a kategória döntötte el a végső sorrendet, amely a tavalyi szavazáshoz hasonlóan idén is a végletekig kiegyenlített volt. A győztes viszont az a játékos lett, aki csupán fél szezont játszott a Lokiban ebben az idényben, de teljesítménye elég volt a győzelemhez, ő pedig nem más, mint Balogh Norbert!

norbi

Tekintsük át, hogy kategóriánként hogy alakult a versengés!

Első kategória: A hónap legjobbjai

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is minden hónap végén megválasztottuk a legjobb játékost, a díjat bezsebelők pedig 10-10 ponttal gazdagodtak. Ha valaki többször is elnyerte ezt a címet, az annyiszor 10 pontot szerzett ebben a megmérettetésben.

  • Július legjobbja: Balogh Norbert
  • Augusztus legjobbja: Balogh Norbert
  • Szeptember legjobbja: Bozidar Radosevic
  • Október legjobbja: Bozidar Radosevic
  • November legjobbja: Bozidar Radosevic
  • December legjobbja: Dusan Brkovic
  • Február legjobbja: Holman Dávid
  • Március legjobbja: Takács Tamás
  • Április legjobbja: Aleksandar Jovanovic

Az ősz során Balogh Norbi és Radosevic taroltak, tavasszal viszont új arcok kerültek reflektorfénybe Holman és Takács révén. Ettől függetlenül ez a kategória különösebben nem befolyásolt semmit, Radosevic 30, Balogh 20, a többiek 10-10 ponttal gazdagodtak.

Második kategória: A szerkesztők választottjai

Ebben a kategóriában a LokiBlog szerkesztői neveztek meg egy játékost, aki szerintük a szezon legjobbja volt. Mivel 8-an alkotjuk a szerkesztői brigádot, így ebben a kategóriában 8×15 pontot osztottunk ki, azaz mindenki szavazata 15 pontot ért. Értelemszerűen itt is az volt a helyzet, hogy ha valakire többen is szavaztak, akkor ő annyiszor 15 pontot kapott, ahányan választották őt. A szerkesztők a választásukat röviden meg is indokolták.

JuveFan1897 választottja: Balogh Norbert

Ismét egy olyan szezon, ami után nem lehet azonnal rábökni valakire, aki egyértelműen az évad legjobb játékosa volt. Nagyon sokat gondolkodtam a döntésemen, és igazából két játékos között vacilláltam. Azért nem könnyű dönteni, mert nem azonos szempontok döntenek a két jelöltem között. Egyikük az a Balogh Norbi, aki ősszel egyértelműen a csapat legjobbja volt, hétről hétre kitűnt a mezőnyből, sokszor hangoztattuk, hogy miatta érdemes még meccsre járni, ő volt az, aki egy kis fényt vitt a csapat játékába. Ha nem igazolt volna el télen, akkor szerintem nem lenne kérdés, hogy ez a díj az övé lesz. Így viszont feladja nekünk a leckét: megérdemli-e az a játékos a szezon legjobbja címet, aki csak egy félszezont játszott? A választ sajnos a csapat többi tagja adja meg: idén nem volt olyan játékosunk, aki Norbihoz hasonlóan kiemelkedőt nyújtott volna több hónapon keresztül. Kisebb fellángolások, néhány hetes jó teljesítmények voltak, a többség viszont ezt a néhány kiugró jó teljesítményt leszámítva sok gyenge időszakot produkált. Ez alól egy kivétel az én szememben Aleksandar Jovanovics, aki ha kiemelkedően nem is játszott mindig, de az elvárt szintet mindig teljesítette. Tette mindezt úgy, hogy a szezon során nem kevesebb, mint négy különböző poszton vetették őt be. Ősszel még jobbhátvédként, tavasszal már védekező középpályásként állt hely, áprilisban pedig vitathatatlanul a csapat legjobbja volt. Viszont mindez képes-e felülírni azt a félévnyi kiemelkedő játékot, amit Norbitól láttunk? Ez volt számomra a kérdés, amin sokat kellett gondolkodnom. Végül arra jutottam, hogy mivel ez a díj olyan játékosoknak jár, akik huzamosabb ideig kiemelkedőt nyújtottak, és akik hátukon voltak képesek vinni a csapatot, ezért számomra az a fél év is elég volt, hogy kijelenthessem: idén Balogh Norbert volt a szezon legjobb játékosa. Nem tudom, hogy lesz-e mostanában még olyan játékos, aki ennyire fiatalon képes lesz ilyen teljesítményt nyújtani, és akit ilyen rövid időn belül képes megkedvelni a debreceni közönség. A számok is magukért beszélnek, őt választottuk meg legtöbbször a meccs legjobbjának, átlagokat tekintve a harmadik helyen végzett nálunk, tehát nem mondhatjuk azt, hogy érdemtelen lenne, ha ő lenne a szezon legjobb játékosa.

Csibu választottja: Balogh Norbert

A szezon legjobbjának lenni különleges dolog, így a kiválasztott is csak különleges labdarúgó lehet. A különlegesség pedig megmutatkozik a pályán és pályán kívül egyaránt. Az idei szezonban 2-3 olyan játékosunk volt, akik maximálisan kitették lelküket a pályán, akik olyan teljesítményt nyújtottak, amire évek múlva is emlékezni fogunk. Nehéz a választás, de én Balogh Norbit jelölöm. Nem feltétlenül azért, mert minden meccsen megdobogtatta a szívünket, ha pályára lépett. Nem feltétlenül azért, mert hatalmas gólokat varázsolt az Európa Ligában ellenfeleink kapujába. Nem feltétlenül azért, mert a klub történelmének második legdrágábban eladott játékosa lett. Nem feltétlenül azért, mert tehetségét kellő szorgalommal és alázattal hozta előtérbe. Nem feltétlenül azért, mert büszkék lehetünk rá, hogy a DVSC-ben nevelkedett. Nem feltétlenül azért, mert alig volt olyan mérkőzése, amin ne lett volna európai szinten egyedülálló csele, megiramodása, lövése. Sokkal inkább azért, mert amikor a pályára lépett, izzott körülötte a levegő és minden percben emlékeztetett arra, ami minden játékos, szurkoló, és klubalkalmazott legfontosabb feladata: emlékeztet rá, hogy jó érzés, sőt, egyenesen a világ legjobb dolga DVSC szurkolónak lenni! Játsszon bárhol, ha rá gondolok, ez fog eszembe jutni, ez pedig különleges érzés – egy különleges játékosnak, Balogh Norbinak köszönhetően.

Lucas választottja: Bozidar Radosevic

Bozidar nélkül még a harmadik helyezést sem értük volna el idén. Nem egyszer mentette meg a csapatot a pontvesztéstől bravúrjaival, bár való igaz, a kapusbakik sokkal mélyebb nyomot hagynak a nézőben, így sokak számára ő már egy rossz kapusként él a köztudatban. Pedig ha megnézzük a tényeket, mindössze két gólt kaptunk miatta, amik közül az egyik nem osztott, nem szorzott, és a másik miatt is csupán egy ponttól estünk el, lévén hogy azon az MTK elleni meccsen a csapat olyan botrányosan alibi játékot produkált, ami maximum a döntetlenre lett volna elég. Nem egy Novakovics továbbra sem, de igyekszik. És még egyszer mondom, nélküle nem tartanánk még itt sem, a háromszori hónap játékosa cím sem véletlen.

SiD választottja: Dusan Brkovic

Egy-két hiba az ő játékába is becsúszott idén, de egy ilyen szezonban szerintem ez belefér. Továbbra is látszik, hogy magasan a legjobb belső védőnk, a pontrúgásoknál pedig az ellenfél kapuját is rendre veszélyezteti. Nem nagyon volt kiemelkedő időszaka, de az egész szezonban hozott egy stabil jó szintet, így nálam ő a szezon legjobbja.

Redboy választottja: Korhut Mihály

Azért esett rá a választásom, mert egész szezonban hozott egy jó átlagot. Habár neki is voltak rosszabb meccsei, de összességében neki ítélném oda a szavazatomat. Emellett a válogatottban is felfigyeltek rá és nagy valószínűséggel utazni is fog Franciaországba, ahol a debreceni színeket fogja képviselni a nemzeti csapaton belül.

Sammy választottja: Aleksandar Jovanovic

Egész szezonban kimagasló teljesítményt ugyan nem nyújtott, viszont minden meccset végig robotolt és ha hibával is, de jól játszott. Ő végezte szinte a legtöbb munkát a mezőnyben. Ő nem abba a csoportba tartozik mint a játékosaink nagy része, akik már a 60. percnél látszik, hogy elfáradtak.

Enderson választottja: Bozidar Radosevic

Ilyen a kapussors… Hiába védett végig remekül vagy 20 meccset, egy vereséghez vezető hiba, és egyből mindenki leírja. Sokat gondolkodtam, hogy kire szavazzak, az eredeti ötletem nem ő volt, de aztán végiggondoltam az egész szezont, azt, hogy mennyire sok meccs után éreztem azt, hogy egyedül Radosevic nyújtott elfogadható teljesítményt, illetve azt, hogy mennyit fejlődött, ráadásul többször lett hónap legjobbja, vagy ha nem is lett az, közel járt hozzá, és arra jutottam, hogy ha másért nem is, protestálásként rá szavazok. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan a szakmai stáb hozzáállása, az, hogy Verpecz megkapja ezredjére is az esélyt a bizonyításra, amivel addig sosem tudott élni, Radosevic pedig az első nagyobb, pontvesztéssel járó hiba után parkolópályára kerül. Pedig ő tartotta a lelket a csapatban egész ősszel, neki köszönhető, hogy nem futottunk bele még nagyobb és csúnyább pofonokba, és tavasszal is jól védett az ominózus meccsig. Köszönjük, Bozidar, és kitartást!

Látens választottja: Balogh Norbert

Habár Norbi csak fél szezont szerepelt nálunk, de mégis egyedül az ő neve jut eszembe, ha igazán emlékezetes teljesítményt kell felidéznem. Miatta érdemes volt meccsre járni, élményt nyújtott a játéka, s szerzett néhány egészen parádés találatot. A látvány mellett a kiegyensúlyozottság is mellette szól, mivel az ő játéka szinte mindig veszélyt hordozott magában, illetve bátran vállalta a párharcokat. Nem fordult az elő vele, hogy teljes mértékben megjátszhatatlan, s eltűnik a mezőnyben. Ami nem mondható el semelyik másik játékosunkról sem, esetükben akadtak bőven gyatra produkciók.

A LokiBlog szerkesztői idén sem tudtak egyhangúan legjobbat választani, a nyolc szerkesztő öt különböző játékost jelölt a legjobbnak, Balogh Norbit hárman, Radosevicet ketten választották a szezon legjobbjának. A döntés tehát ezúttal is a végére maradt!

Harmadik kategória: Olvasók szavazatai

A végső döntés ezúttal is az olvasók kezében volt, hiszen ebben a kategóriában osztottuk ki a legtöbb pontot. Az első helyen végző játékos 75 pontot, a második 50-et, a harmadik pedig 25-öt kap ebben a kategóriában. Ez a szavazás majdnem két hétig tartott, és több, mint 800 szavazat érkezett, amit nagyon köszönünk! Az egész szavazásra jellemző kiegyensúlyozottság volt megfigyelhető ebben a kategóriában is, a végső sikerhez elegendő volt a szavazatok 19%-át begyűjteni, ebből is látszik, hogy mennyire nehéz volt dönteni.

vegeredmeny

Összességében négy játékos volt harcban az első helyért, Balogh, Jovanovics, Brkovics és Radosevic is sok voksot kapott, a négy játékos között csupán néhány szavazatnyi különbség döntött. Az első helyre viszont Balogh Norbi futott be, ezzel a kategóriát és a végső szavazást is megnyerte. A második legtöbben Jovanovicsra szavaztak, míg a harmadik helyre Brkovics futott be. Ők hárman osztoztak tehát a pontokon, 75-50-25 arányban.

  • Első helyen végzett, és 75 pontot kapott: Balogh Norbert
  • Második helyen végzett, és 50 pontot kapott: Aleksandar Jovanovic
  • Harmadik helyen végzett, és 25 pontot kapott: Dusan Brkovic

Végeredmény

Összegezzük a pontszámokat. Összesen 360 pontot osztottunk szét, ebből alakult ki a végső eredmény.

ossztablazat

A győztes tehát idén Balogh Norbert lett, ami kuriózumnak számít, hiszen csak fél szezont töltött a DVSC-nél ebben az idényben, de személyes véleményünk, hogy ha van olyan játékos, aki fél évnyi teljesítményre is megérdemli az év legjobbja címet, akkor az éppen ő, így jogosan végzett az élen, gratulálunk neki! Idén is szeretnénk a győztesnek egyedi, névre szóló trófeát átadni, illetve interjút készíteni vele. Reméljük, hogy össze tudjuk majd hozni Norbival a személyes találkozót, ennek eredményéről a későbbiekben számolunk be nektek. Tartsatok velünk továbbra is, a hagyományokat folytatjuk, és jövőre is megválasztjuk majd a szezon legjobb Loki játékosát!

lokibloghónapjátékosaivege

  • dvscnb1

    Ne mááár!én februar legkobbjara szavaztam

  • csibu

    Milyen érdekes, hogy a hivatalos oldalon NEM lehetett Balogh Norbertre szavazni… No komment.

  • dvscnb1

    Nem baj az.te kire?

  • JuveFan1897

    Ha nem vagyok túl indiszkrét, megkérdezhetem, hogy hány éves vagy? 😀

  • csibu

    Én pedig azt tudakolnám, elolvastad-e a cikket? 🙂 Abból kiderül, kire szavaztam! 😉

  • dvscnb1

    Közöd?több mint Te

  • dvscnb1

    A honlapon kire szavaztál én meg azt!

  • JuveFan1897

    Hát ne haragudj, de ezekből a megnyilvánulásaidból inkább az jön le, hogy fele annyi, mint én. És még én sem vagyok olyan öreg. 🙂

  • dvscnb1

    Rájöttem h nem vagy öreg.akkor is több vagyok nálad

  • JuveFan1897

    Azt se tudod, én mennyi vagyok. Annyit elárulok, hogy nem 13, szóval csak nem lehetsz több nálam.

  • dvscnb1

    Honnan veszed h 13 vok? 🙂

  • JuveFan1897

    Nem azt mondtam hogy annyi vagy, csak sejtem, hogy annál nem több. 🙂

  • tiberius

    Nélküle meg igencsak kicsi volt a választási lehetőség!!!!Én ott Tiszára szavaztam mert azért egész évben több poszton is bevethető volt!

  • Lucas

    K: Mi a különbség a vok meg a vagyok között?
    V: Az “agy”.

  • dvscnb1

    Azta de humoros vagy :/

  • Lucas

    Köszönöm ^^
    Egy jó tanács az élethez: tanulj meg helyesen írni, különben soha senki nem fog téged komolyan venni. És hiába állítod, hogy öregebb vagy nálunk, tisztán látszik hogy kb. kamaszkorban vagy.