On Tour Marseille #6 – Itthon vagyunk!

Szólt a rigmus Marseille utcáin és a Velodrome stadionban szombat délután. Mert bizony közel 30 ezer magyar varázsolt hazai pályát a francia kikötővárosba egy napra. Az utcákon még három órával a meccs után is szinte csak magyar szurkolókkal lehetett találkozni. Ma kora este mi kiálthattuk örömittasan a címben jelzett rigmust: itthon vagyunk, végre! Ugyanis épségben hazaértünk, és az utolsó napunkról álljon itt egy rövidke összefoglaló.

ontourb

A korai indulás természetesen ma is elmaradt, mindenki borzasztó fáradt volt, így nagyjából délelőtt 10 óra körül tudtuk elhagyni a szállást Mestrében. Várt még ránk több, mint 900 km, szóval nem nagyon pazarolhattuk az időt. Még így is tudtuk, hogy meg kell majd állnunk tankolni, illetve enni is kell majd délután valamit, illetve benne volt a pakliban, hogy ezúttal is belefutunk a pesti csúcsforgalomba.

20160620_181624

Az olasz-szlovén határt viszonylag hamar elértük, így még dél előtt elhagytuk Itáliát, és Szlovénia autópályát szelhettük tovább. Eközben már lázasan vártuk a 13 órakor kezdődő Európa Liga sorsolást, melyen természetesen a DVSC is érdekelt volt, szerencsére internetes streamen tudtuk követni menet közben a fejleményeket, és közösen sóhajthattunk fel a kedvező sorsolás láttán. Egyébként mire a második kört sorsolták, éppen átléptük a magyar határt, tehát 15 óra magasságában már magyar földön autóztunk tovább.

20160620_201959

A tervezett kajaszünetet nem sokkal Budapest előtt ejtettük meg, majd folytattuk utunkat hazafelé. Endersonék kiszálltak a fővárosban, majd mi pedig a pesti dugóban verekedtük át magunkat, hogy utunk utolsó 230 km-ét kezdhessük meg Debrecenig. Az utolsó órák már kínkeservesen teltek, ami nem csoda, hiszen öt nap alatt 3600 km-t tettünk meg, és gyakorlatilag egyszer sem tudtuk magunkat rendesen kipihenni. Végül nem sokkal fél kilenc előtt értünk be Debrecenbe, mire pedig mindenkit kitettünk egyesével, már bőven kilenc óra volt.

20160620_202136

Abban mindenki egyetértett a társaságból, hogy nem bántuk meg a túrát, bár igaz, hogy ha nincs az az egyenlítő gól a meccs végén, akkor lehet, hogy nem így gondolnánk. Az biztos, hogy örök élmény marad ez a pár nap mindenki számára. Utazásunk tehát véget ért, ezzel együtt pedig On Tour Marseille sorozatunk is befejeződik, de ahogy ígértük, a napokban érkezünk még sok-sok fotóval, videóval és élménybeszámolóval.