LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Ennek az egésznek semmi értelme

fekete jövőMost beharangozót kellene írnom a Zhodino elleni visszavágóról. Elemezni a taktikát, a lehetséges kezdőcsapatot, az ellenfél gyengéit. Ennek az egésznek azonban mostanra semmi értelme nem lenne. Nincs miről beszélni, legfeljebb arról, hogy miért is nincs.

Ez a klub, a mi szeretett csapatunk szép lassan a következmény-nélküliség szobrává vált. Nagyon sokat írtunk arról az utóbbi időben, hogy milyen sokrétű problémák is vannak a klub háza táján, talán már túl sokat is. Sokszor felvetődik bennem a kérdés (ez az én személyes kérdésem, a blogszerkesztő társaim nevében nem szeretnék nyilatkozni), hogy megéri-e ennyi energiát ölni ennek a szarnak az elemzésébe. Régen volt értelme, ez egészen biztos. Jelenleg azonban kezd átmenni az egész abba, mintha egy gourmet blog szakértői az előző napi maradékból főzött menzakaját kóstolgatnák.

Főként azonban amiatt nincs értelme egy szokványos beharangozónak, mert még az érintetteket sem érdekli szemmel láthatóan az egész. Mi történik, ha szégyenszemre kiesünk egy nálunk sokkal gyengébb és alacsonyabban jegyzett kiscsapat ellen? Mi lesz a következménye, ha már megint lélektelen és nem túl eredményes játékot produkálunk a bajnokságban? Történhet-e bármi, aminek a hatására elküldik Kondás Elemért? Létezik ok-okozati összefüggés a teljesítmény és annak honorálása között?

Vajon mennyire elemezzük az ellenfél játékát? Mennyire gyakoroljuk a pontrúgásokat, összjátékokat és helyzetkihasználást hatékonyan? A kis hazánkban sokat emlegetett “tolódást”? Ugyan már…

Évek óta visszatérően olvashatunk, hallhatunk olyan nyilatkozatokat (legutóbb a héten Róka Gézától), amelyek arról szólnak, hogy most mentális gödörben van éppen a csapat, de majd biztosan kijönnek belőle. Évek óta hallgatjuk, hogy a helyzeteket be kellene rúgni, azokkal jobban kellene sáfárkodni, és mégsem változik soha semmi.

Ha a társadalmunk minden területén ilyen hozzáállással találkoznánk, eléggé hamar kihalna az emberiség. Az alábbiakban pár másik szakmára próbálom rávetíteni, hogy mi történne, ha a stábunkat jellemző mentalitást máshol is tolerálnák a végtelenségig.

tűzoltó mém

orvos mém

katona mém

mérnök mém

Szinte nem is tudnék egyébként olyan munkát mondani, ahol ennyire nincs következményük a hibáknak és a rossz hozzáállásnak.

Még pár gondolat az odavágó utáni sajtótájékoztatóról.

Lehet, hogy Kondás Elemér nem tudja joystickkal irányítani a játékosokat. Gondolkozzunk azonban el azon, hogy amikor egy egész osztály rosszul teljesít egy tantárgyból, aztán jön egy másik tanár, és hirtelen mindenkinek a magasba szökik a teljesítménye, vagy fordítva, az új tanár alatt esik vissza, akkor az osztály a hülye vagy a tanár? (Sok egyéb ilyen példa is létezik az életben.)

Igen, a helyzeteket tényleg be kellene rúgni, de szerintem inkább az a jó megfogalmazás, hogy a helyzeteket be kellene akarni rúgni. Ha az szükséges hozzá, akkor szenvedve és fogcsikorgatva, de mindenáron arra törekedni, hogy az ellenfél hálójába kerüljön a labda. Ehhez viszont motiváció szükséges. Nálunk nincs ilyen. A játékos odakerül helyzetbe, és ha berúgja, akkor valamennyire örül neki, de ha kimarad, az sem viseli meg különösebben. Érzi, hogy nincs súlya és következménye a döntéseinek. Vagy ha mégis van, akkor teljesen következetlenül.

Már megint túlragoztam. Tényleg nem ér az egész ennyit. Egy normálisan működő klubnál, egy korrekt edző felajánlaná a lemondását, ha kiesünk egy ilyen kiscsapat ellen. Csak sajnos mi már rég nem vagyunk ilyen klub.

Holnap este 18 órától mindenki megnézheti, hogyan éli túl az újabb zakót Kondás Elemér. Mondanám, hogy bár ne lenne így, és összeszednénk magunkat, de egyrészt nem szeretem az illúziókat, másrészt attól sem lenne semmi jobb.

Csak a lelkem mélyén túlélő klubhűség miatt ülök le holnap este is 90 percet szenvedni, találomra kiválasztott játékosok szervezetlen és érdektelen vergődését nézni. És mikor ezt mondom, nem a Zhodinoról beszélek.

Enderson