BOTRÁNY! Kiderül, hogy kik pénzelik a LokiBlogot!

SZENZÁCIÓ! Most kiderült az igazság! Soha nem gondoltad volna, hogy pont nekik dolgoznak! Most azonban végre kiderül az igazság, fény derül a csalásra, az összeesküvésre!

botrany

Nincs tovább mit titkolni, mindent elmondunk, az igazságot, amit már ez előtt is tudomásotokra kellett volna hoznunk. Annak idején, 2010-ben a LokiBlog a DVSC klubvezetése, kifejezetten Szima Gábor kérésére alapult azzal a célzattal, hogy a jól szereplő csapat még pozitívabb sajtómegjelenést kapjon, amolyan propaganda jellegű működést gyakoroljon. Nem is volt ezzel gond, amíg ment a csapat szekere, addig a blogon is csupa szép és jó dolgok jelentek meg, mindenki boldog volt, a szerkesztők is, akik súlyos pénzeket rakhattak zsebre a turpisságért cserébe. Hanem a baj akkor kezdődött, amikor a csapat 2014-ben kiesett a BATE ellen: a szerkesztők megelégelték a kilátástalanságot, és elkezdték szivárogtatni a csapat háza táján uralkodó negatívumokat. Ez persze nem tetszett a vezetésnek, így a bloggerek kellemetlen helyzetbe kerültek. Nem kellett azonban kétségbeesniük, ugyanis a város akkori polgármestere, Kósa Lajos felkereste a szerkesztőket, hogy mi lenne, ha innentől nekik, illetve a városnak dolgoznának, akik egyébként is híresen Szima-ellenesek. A feladatuk abban merült volna ki, hogy kezdjenek mindenféle mocskoló cikket írni a klubról, főként Szima Gáborról, ezzel is erősítve a város pozícióját a klub élén. Természetesen mindezért busás jutalom ütheti a markukat, hiszen az önkormányzat a dupláját dobta fel prémiumnak a Szima által folyósított (egyébként nem kevés) lóvénak. Na ná, hogy erre igent mondtunk, így aztán most már gondolom értitek, hogy miért született meg az 5 ok, amiért a Loki jövőre kiesőjelölt csapat lesz, vagy az 5 ok, amiért tuljadonosváltásra lenne szükség című cikkeink. Bizony, ezeket megrendelésre írtuk, és piszkosul jól kerestünk velük, ráadásul még leírhattuk az igazat is (tényleg kiesőjelölt csapat lettünk, ki hitte volna egy éve…).

Ezzel még nincs vége a dolognak. El kell mondanunk azt is, hogy valójában a stadionüzemeltető cégnek is dolgozunk. Ez azért derült ki, mert egyre gyanúsabb volt, hogy mégis mi a fenéért biztatunk mindenkit arra, hogy járjon meccsre, mikor mi magunk is fotelszurkolók vagyunk, és már rég nem járunk ki a mérkőzésekre?! Hiszen hónapok óta szarul játszik a csapat, ezért járjunk ki és szenvedjünk? Egy frászt! Élelmesebbeknek ez már rég feltűnt. Nyilván egyszerű oka van: az MSE Kft. igazgatósága is megkeresett minket, hogy ugyan buzdítsuk már az olvasókat, hogy járjanak ki a stadionba, fogyasszanak, költsék a pénzt. Mindez semmi, hiszen mióta elkészült az új söröző, már arra is biztatunk mindenkit, hogy az idegenbeli meccseket ott nézzék (voltunk olyan pofátlanok, hogy LokiBlog találkozót is szerveztünk oda), és ott vegyék a jó drága sört. Ugye, így már világos minden! Mi ezzel is jól kerestünk, mit gondoltok, miből telik annyi sörre? A stadionüzemeltető anyagilag nem tud minket támogatni, ezért megállapodtunk abban, hogy sok sört, és a Loki Shopból (vásároljatok ott is, nagyon jó!) termékeket adnak nekünk. Ezek egy részét kisorsoljuk az olvasók közt, egy részét meg megtartjuk, így jól jár mindenki.

Most már tehát világos minden, tudjátok az igazságot. Érthető, hogy miből telik LokiBlogos ajándéktárgyakra, miből tudtunk elköltözni a mostani helyünkre a Népsportról, és az is érthető, hogy miből telik idegenbeli túrákra. És voltunk olyan pofátlanok, hogy Titeket, olvasókat is lenyúltunk, amikor támogatást kértünk tőletek. Pedig ez csak aprópénz volt a többi bevételünkhöz képest, de mit gondoltok, miből utaztunk az EB-re Marseillbe a nyáron? 🙂


Remélem mindenkinek átjött, hogy mindez csak irónia, kitaláció, és senki nem veszi komolyan a fent leírtakat. Hogy mégis mi motivált abban, hogy mindezt “papírra vessem”? Jómagam követek elég sok Lokis fórumot, Facebook oldalt, csoportot. Természetesen a csapat mellett a mi megítélésünk is foglalkoztat, és általában örömmel olvasom, hogy többnyire egyetértetek azokkal, amiket mi leírunk. Nincs azzal baj, ha valaki nem ért egyet, sőt, mondjuk is mindig, hogy elfogadjuk a kritikát, ha az kulturáltan van megfogalmazva, és van igazságtartalma (a “szarok vagytok”, “baromság az egész” és “hazugság amit írtok” típusú visszajelzésekkel nem tudunk mit kezdeni…). Most azonban egy meglehetősen abszurd, már-már nevetséges összeesküvés-elmélettel találkoztam az egyik Facebookos csoportban. Jellemzően egy olyan egyén fogalmazta meg “kritikáját”, aki sem a nevét, sem az arcát nem vállalja. Nincs ezzel baj, mi is kerüljük a nyilvánosságot (bár azért szerintem a többségetek már régóta tudja, hogy kik is vagyunk valójában, hiszen sokatokkal személyesen is találkoztunk már), csak akkor nem igazán értem, hogy mégis milyen alapon vagyunk számon kérve. Be is másolnám, hogy miről van szó pontosan, mi ihlette jelen cikket:

“Kérdéseim: Kik ezek a lokiblogos fiúk? Kik fizetik a honlapjukat? Kiknek a véleményét öntik írásba? Miért támogatják kölcsönösen reklámokkal egymást a stadion alatti sörözővel? Folytassam? Ja, és még egyszer az első kérdés: Kik ezek a lokiblogos fiúk?”

“A lokiblogos fiúk valami furcsa okból mindig azt mondják, amit fentről is sugallnak….jó lesz ez a pontes, össze kell érnie a csapatnak stb…”

Nos, kedves kommentelő, és bárki más, aki szeretné tudni a válaszokat: Kik is vagyunk mi? Legegyszerűbben talán úgy tudom elmagyarázni, ha bemásolom a honlapunk alján található ‘Állásfoglalás‘ részből az idevonatkozó részt:

“Kik vagyunk mi?

A LokiBlog egy DVSC szimpatizáns szurkolói weboldal, melyen szubjektív, az oldal szerkesztői (illetve hozzászólói) által megfogalmazott vélemények, írások, hang- kép- és videóanyagok jelennek meg. A weboldal szerkesztői mind DVSC szurkolók, ha tehetik az idegenbeli túrákat is bevállalják és folyamatosan arra buzdítják olvasóikat: menjenek ki a mérkőzésre, ne veszítsék el a DVSC-be vagy a magyar bajnokságba vetett hitüket.”

Hogyan gondolkozunk?

Bár rendkívül szorítunk a DVSC-nek, de ettől függetlenül még nem vagyunk részrehajlók. Szókimondóak vagyunk, de a klubot maximálisan szeretjük. Szubjektíven, amikor csak lehet pozitív hangvétellel állunk hozzá az aktuális történésekhez. Formai követelményeket nem feltétlenül követünk, de tartalmi követelményeknek folyamatosan megfelelni vágyunk. Célunk, hogy tartalmas, értelmes, értékes, a szurkolók és olvasók számára érdeklődést keltő, de nem bulvár, cikkekkel, videókkal, hanganyagokkal foglalkozzunk a csapat és a játékosok teljesítményével és a klub aktuális helyzetével. Ezek rovataink segítségével könnyen elkülöníthetőek egymástól.

Mit lássatok bennünk?

A LokiBlog szerkesztői ingyen készítik az oldalt, saját szabadidejükben, saját energiáikból és folyamatos jó kapcsolatra törekszik a klubbal, a csapattal, a játékosokkal, kivétel nélkül. Bár nagy körültekintéssel blogolunk, ettől függetlenül mi is hibázhatunk, szükség esetén helyreigazítást teszünk. A kritikát elfogadjuk, de a kétoldalú kommunikációban hiszünk. Kérünk mindenkit, tekintsen ránk úgy, mint a néma DVSC szurkolók kedves, de a kellemetlen dolgokat sem elhallgató, őszinte társaságára is, akik kivételesen egy külön blogoldalon foglalják össze aktuális gondolataikat.”

Sokszor elmondtuk már, mindig elmondjuk, és úgy látszik, hogy párszor még meg kell tennünk: ugyanolyan mezei DVSC szurkolók vagyunk, mint bárki más az olvasóink közül. Nem állunk kapcsolatban sem Szima Gáborral, sem az önkormányzattal, sem a stadiont üzemeltető MSE Kft-vel. Bár azt tegyük hozzá, hogy utóbbival jó a kapcsolatunk, hiszen Krecz Tibor tavasszal interjút adott nekünk a nézőszámokról, majd meg is hívott minket és az olvasókat is egy stadiontúrára, ahol bemutatta a Nagyerdei Stadion beléptetőrendszerét és sok egyéb érdekességet. Ezen kívül viszont a világon semmi más nem köt minket hozzájuk, így az is nettó baromság, hogy mi szándékosan reklámoznánk a sörözőt. Az a k*rva nagy igazság (amit már egy podcast adásban is elmondtam korábban), hogy egy baromi jó kis helynek tartjuk a sörözőt, ahova mi magunk is szívesen járunk meccset nézni, ha éppen úgy adódik kedvünk. Mi ezért semmit nem kapunk cserébe (aki bármikor is látta volna, hogy ők reklámoztak minket valahol, akkor jelezze már, mert ezek szerint lemaradtam róla).

Ami pedig a cikkeinket, és azok tartalmát illeti: ezt is elmondtuk már sokszor, mindig azt írjuk le, amit éppen aktuálisan gondolunk. A legtöbb cikkünk egyéni szubjektív véleményen alapul, tehát még csak azt sem mondhatjuk, hogy ki lenne adva utasításba a szerkesztőségen belül, hogy miről írjunk. Nagyon nincs így, ebből fakadóan pedig köztünk is szoktak kialakulni viták egy-egy cikk tartalmával kapcsolatban, hiszen nem mindenki ért egyet a másikkal minden kérdésben. De épp ez a lényege a blogolásnak, ezért különleges ez a műfaj. Ha éppen dicsérjük a csapatot, akkor az nem azért van, hogy Szima Gábornak nyalizzunk, mint ahogy az ellene szóló írások sem azért születnek, mert minket befolyásolna a politika, vagy bármi egyéb más dolog. Mindig azt írjuk le, amit éppen aktuálisan érzünk, gondolunk.

Azt hiszem, hogy nincs szükség további magyarázkodásra, bizonyítgatásra. Ha valaki ezek után is megkérdőjelezi a munkásságunkat, a “hovatartozásunkat”, annak mindegy, hogy mit mondunk, úgy is a maga igazát hiszi el. Utólag is elnézést, hogy ez a cikk megszületett, de szükségességét éreztem, hogy leírjam azt, amit jelen pillanatban gondolok erről az egészről.

Hajrá Loki, hajrá LokiBlog!

JuveFan1897

  • Nemeztkeresed

    Szerintem a blog adminjai “alien”-ek. Egri János műsorának díszleteiből elevenedtek meg, szóba állnak Pataki Attilával, és még sorolhatnám; de van egy közvetlen bizonyítékom:
    Egy DVSC szurkolói fórumon testületileg kiálltak amellett, hogy ők szívből szurkolnak a Lokinak. Erre Szima szeme kikerekedett: “Hát ebben a városban még él ilyen?”

    LEBUKTATOK… 🙂

  • JuveFan1897

    Bocsánat, eszembe jutott, hogy mire gondolhatott a “költő” a kölcsönös reklámozás alatt. A Loki shopban és a sörözőben gyakran feltűnik valamelyik gólösszefoglaló videónk. Bizony, ezeket komoly összegért adtuk el nekik, nem kevés jogdíjat kaszálva a bizniszen 🙂

  • csibu

    Hazudtunk. Igazából 1 személy vezeti a blogot, aki különböző nicknevek mögé bújik és a podcastok során elváltoztatja a hangját. Vajon ki lehetek? 🙂

    Irónia off, egy Részlet egy korábbi hsz-emből, amit nagyon komolyan gondolok:

    “…vannak olyan szituációk, amikor egyes olvasók azt gondolják, mi egyes
    személyek ELLEN vagyunk. Mert utáljuk a Szimát, a Szakályt, a Kondást,
    és gőzöm nincs róla kit még, de nyilván sokan sokféle nevet tudnátok
    mondani, akit szerintetek nem kedvelünk (és nyilván Pontest meg imádjuk,
    mert eddig megvédtük őt egy-egy cikkünkben). Mindezt csak azért, mert
    negatív véleményt írunk róla, vagy negatív megjegyzést teszünk a
    cselekedetére. Hát nem! Amellett, hogy senkit nem utálunk, nem egyes
    személyek ellen vagyunk.MI A CSAPAT MELLETT VAGYUNK. A DVSC mellett.”
    Ha az is baj, hogy biztatunk mindenkit, hogy hordjon DVSC-sálat, igya a sörét a “DVSC sörözőben” és menjen ki a DVSC meccsére, akkor lehet a túloldalon kéne elgondolkozni azon, hogy valóban DVSC szurkolónak tetszik-e lenni. Ez az oldal ugyanis csak nekik szól.

  • csibu

    Nem beszélve a közbeszerzési eljárásról, az ajánlattételről, a kivitelezésről, no meg az ezzel járó Uniós pályázati forrásokról.

  • csibu

    Megyek, gyorsan átlépek a másik accountomba, hogy válaszoljak erre. (Tényleg, mi van, ha bérkommentelőink vannak, sőt, azoknak a felhasználóit is én kezelem. Á ez már túl abszurd, úgysem hiszi el senki, le merem írni.)

  • JuveFan1897

    Amúgy most viccelődsz rajta, de olvastam már olyan hozzászólást is, hogy ténylegesen egy ember csinálja a blogot, csak több néven kommentel. 😀

  • csibu

    Tudom, azért mondtam! 😀

  • Lucas

    Né mék mintik Tsipu wok lel 😛

  • Zsolt Veress

    Engem még az se érdekelne ha igaz lenne, egyszerűen a hivatalos honlapon semmilyen infó nem volt anno soha semmiről, igazolásról főleg nem, holt szezonról ne is beszéljünk. Szóval kész felüdülés volt mindezek után még azt is elolvasni hogy kilyukadt a zoknija valakinek.

  • Enderson

    Egy sötét háttérhatalom kiszolgálói vagytok, LokiBlog! Elárulnátok pénzért a saját fajtátokat is! Zsidóbérenc kommunista náci libsik vagytok! Ha a LokiBlog, Csibu, Sammy és Lucas szavak karaktereinek számát összeadjuk, 23 jön ki! Az pedig tudjuk, kiket jelent! Ez nem lehet véletlen! Nem elég a sok forradalom kirobbantása a történelem során, most még a Loki fennálló rendszerét is meg akarjátok dönteni? Ha pedig nem, akkor miért nem? Lefeküdtetek a rendszenek? Ki pénzel titeket? Washington vagy Moszkva? A Montague vagy a Capulet család? Darth Wader vagy Yoda? Válaszokat várunk! Ti Brkovics-bérencek, Danilovics-imádók! Hát mégis miből futja a Loki Sörözőre? Ki engedheti meg azt magának havi 47 ezerből? Miattatok választották meg Trumpot és szavazták meg a Brexitet! A ti negatív hangvételű cikkeiteken feldühödve csúszott be Bouadla a fehérorosz játékosnak! Ha ti nem lennétek, Kondás Elemér az összes szezonban veretlenül lett volna bajnok a Lokival! Hogy tudtok elszámolni a lelkiismeretetekkel?

  • Pántye Szabolcs

    Ha ti a klub fizetett bérencei volnátok, már rég kirúgtak volna benneteket, mert elég rosszul végzitek a dolgotokat 🙂

    Én megmondom őszintén, azt üzenem a sok spekulánsnak, hogy mi, igazi Loki szurkolók, akik együtt sírunk a bánaton és együtt örülünk ha siker van, nagyon hálásak vagyunk ezért blogért, ami talán a legszínvonalasabb Magyarországon!

    Őszinte, intellektuális, türelmes, sokat dolgozó csapat a tiétek. Én azt mondom csak így tovább, mert a mostani nehéz időkben lassan már csak ez az egyetlen fény az éjszakában!
    Hajrá Lokiblog!

  • Jamen

    Tévedsz, mert Soros György pénzel benneteket egy civil szervezeten keresztül! Ezért nem kaptok állami támogatást Viktoréktól!

  • Jamen

    Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még blog nem csinált, amit mi csináltunk.Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha csak igazat mondtunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni!