Az elmúlt 10 év legértékesebb DVSC játékosai

Suk ideigazolásával elképesztő értéket szereztünk – még ha csak fél évre is. Mit jelent ez a DVSC esetében? Megvizsgáltuk. A Transfermarkt adatait nagyon szeretjük, gyakran hívjuk segítségül egy-egy játékos, vagy csapat feltérképezésekor. Most is az ő rendszerüket használtuk, amikor visszautaztunk tíz évnyit az időben és megvizsgáltuk, hogy nézne ki csapatunk, ha egyszerre jelen lehetne az elmúlt tíz év 11 legértékesebb DVSC játékosa. Készen állsz?

ertekesdvsckerdojel

Először is fontos megjegyezni pár dolgot. A transfermarkt játékosokra vonatkozó értékbecslése az esetek többségében (főleg, ha olyan, kevésbé számottevő bajnokságról van szó, mint a magyar) csupán becslés. Ez fokozottan igaz a 2010 előtti évekre. Ami szintén lényeges szempont: nem az számít, egy játékos mikor volt a legértékesebb bármely csapatában, hanem az, DVSC játékosként mennyi volt az értéke egy-egy adott szezonben 2007/08 és 2016617 között.

Érdekességként, kezdjük azokkal, akik lemaradtak a kezdőből és csak a kispadon foglalhatnak helyet. Ehhez legalább 600.000 eurós értéket kellett produkálni!

  1. Adamo Coulibaly – 2012/13 – 600.000 €
  2. Bódi Ádám – 2014/15 – 600.000 €
  3. Korhut Mihály – 2015/16 – 600.000 €
  4. Rudolf Gergely – 2009/10 – 675.000 €
  5. Ioan Filip – 2016/17 – 700.000 €
  6. Selim Bouadla – 2014/15 – 750.000 €

A kezdőcsapathoz minimum 800.000 € értékre volt szükség, az egymillió €-t csupán négyen ugrották át. Varga és Bogdanovic esetén nem csak egyetlen szezonra vonatkozott a transfermarkt adata, több éven keresztül megmaradt az 1-1 milliós értékük. De elég a rizsából, jöjjön a csapat!

ertekesdvsckis

(Nézd meg HD-ben! Katt ide!)

Kit hiányolsz a csapatból a teljesítménye alapján, vagy kiről gondolod, hogy túlértékelték? Írd meg kommentben! 😉
Csibu

  • csibu

    Idő közben Tőzsér és Suk értéke is csökkent, bár ez nem számít a grafika szempontjából. Jól látható, hogy a BL-szezon sokat dobott egyes játékosok értékmegítélésén, míg a gólkirály Coulibaly értéke nem ívelt fel olyan nagy ívben, ahogy számíthatnánk rá.

  • DEBRECENIVSC

    Baloghot kihagytad mind2őt + Cicót,Brnovic 😀 Ezt kapd ki:
    ________________BaloghJ________________
    Bodnár______Simac_____Mészáros____Korhut
    _________Varga__________Tőzsér_________
    ___Bódi___________Cicó_________Dzsudzsák
    ________________Balogh_________________

    Cserék: Bogdanovic,Coulibaly,Mihelic,Máté,Szélesi,Ramos,Bouadla

    komám ez fix BL csoportkör

  • csibu

    “Ami szintén lényeges szempont: nem az számít, egy játékos mikor volt a
    legértékesebb bármely csapatában, hanem az, DVSC játékosként mennyi volt
    az értéke egy-egy adott szezonban.”

    Brnovic 2007/08-ban már nem játszott itt. Balogh Norbi értéke ittlétekor pedig csupán 300.000 € volt. Csak azután ment fel 1 millió fölé (jelenleg 1,4), hogy megvásárolta a Palermo. (Ugyanez igaz Dzsudzsákra: a DVSC-ben játszva 1 milliót ért, a PSV a leigazolásával egyből felvitte 2 millióra az értékét.)

    Én egyébként Halmosit hiányolnám még, mielőtt Angliába szerződött tőlünk, 500.000€-ra taksálták, de kis idő múlva már az 1,8 milliót is elérte a Hullban.

  • DEBRECENIVSC

    Jó de én erre reagáltam 😀

    “Kit hiányolsz a csapatból a teljesítménye alapján, vagy kiről gondolod, hogy túlértékelték?”

    Próbáltam saját-nevélsűeket az elmúlt 10 évből, de látszik hogy melyek a hiányposztok. De akkor is kimaradt Cicó 900ezer volt az értéke még itt 2011ben, Mészi értéke meg szerintem feljebb ment volna mint 1millió csak 2 évre elmeszelték a focitól és igen Halmosit akartam még írni, de elfelejtettem. Egyébként Kouemahat is kihagytam, igaz nálunk csak 500e volt az értéke, de később elérte a 3,5 millót.

  • Layash

    Sem tudom komolyan venni a transfermarkt “árjegyzékét”, hiába a legnépszerűbb, a beárazásuk sokszor fals. Az NB1, és a hozzá hasonló nívótlan bajnokságok szerintem amúgy is látókörükön kívülre esnek, kétlem, hogy van valós képük a játékosok teljesítményéről. Azt most figyelmen kívül is hagyhatnánk, hogy egy elit bajnokság tartalék csapatában szereplő játékosának piaci értéke papíron többszöröse lehet bármelyik NB1-ben játszó futballistának az árától, de bizonyos esetekben ez is tényező a beárazásoknál. Nézzük Tőzsért… a múltja miatt kapott egy másfél millió eurós árcímként, amit néhány hónap alatt jelentősen leértékeltek, de a Debrecenben nyújtott teljesítménye alapján mennyit érhet valójában, ha össze vetjük az NB1 többi, hasonló poszton szereplő játékosával a teljesítményét, és azok árait? Amikor “filléres'” játékosok teljesítményben fölé nőnek a transfermarkt szerint jóval értékesebbnek tartott futballistáknak, kérdésessé válik a lista realitása a sorrendet tekintve. Azért a sorrendet emelném ki, mert az egy bajnokságon belül szereplőknél a teljesítmény-ár, valamilyen szinten nyomon követhető, még a különböző módosítókkal is. Hiába hangoztatják, hogy Tőzsér az NB1 egyik legdrágább játékosa, a teljesítménye a középszerű alatt maradt. Bouadla, Michelic, Bogdanovics, Coulibaly.. és lehetne folytatni a sort, akár Sándor Tamásig, és azon is túl húzó emberek voltak a csapatban, meghatározó játékosok az NB1-ben, s attól, akit a legértékesebb, legdrágább listára fölraknak, most is illene hozni (Tőzsér, Filip, Chuka, Szuk, stb)… vagy a lista hibás?

  • tiberius

    Szerintem Mihelic amikor nálunk játszott “csak”750000 eu-t ért….

  • öcsisajt

    Más! A DVSC,hu közlik a nagy hírt a szurkolókkal. Normál áron lehet megtekinteni a DVTK elleni hazai meccset ami egyébként kiemeltnek számított volna. Nevetséges sok csapat amelyik jobban teljesít mint a LOKI mondjuk nem nehéz!! Féláron engedi be a drukkereket. A DVSC vezetésének ez eszébe sem jutott.

  • Kálmán Horváth

    Mennyi volt Novakovic értéke vajon? Őt hiányolom. A Mardare szegény nem tudta megszolgálni az összegét, az ábra szerinti helyén (mondjuk úgy emlékszem bal hátvédet játszott) egy Bouadla inkább beférne, mint ahogy a legjobb Szakály Peti se ért fel sosem egy legjobb Sándor Tamással. Elöl bármit is tud ez a Suk, Coulibalynak lenne inkább a helye ott, betonbiztosan.

  • JuveFan1897

    Nálunk 450 ezer volt a legmagasabb értéke, az abszolút csúcs pedig amikor még Dániában játszott, 750 ezer.

  • csibu

    Amikor leigazoltuk, annyit értek. Ahogy Suk is így került fel a képre 2,7 millióval. Hiába csak egy-két meccsen játszottak úgy, hogy annyit értek, szerepeltek itt ekkora “értékkel”.

  • Imi Radi

    23-án engedik be féláron a szurkolókat.

  • öcsisajt

    Gondolom 22. akartál írni? A Haladás elleni meccsre? Kíváncsi leszek?

  • tiberius