LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Mesterséges kóma

A tegnapi április elsejei tréfát nagyon sokan megértettétek és helyén kezeltétek. Természetesen a klub nincs megszűnőben. S nagyon bízunk is benne, hogy nem csak a megszűnés gondolata kerül el bennünket nagyon messzire, hanem az alsóbb osztályokban való szereplés is. Mégis, páran erős kritikával illettetek minket. Hogyan is gondolhatunk ilyet? Hogyan fogalmazódhat meg egyáltalán ilyesmi a fejünkben? Ha túllépünk azon, hogy “emberek, ez április elseje, a legelképesztőbb gondolatok napja”, akkor viszont van egy olyan jövőképe a klubnak, ami – bármennyire is szeretnénk elkerülni -, nagyon kellemetlen jövőt jósol. Erről szól rövid eszmefuttatásom, hamarosan pedig jön a Vasas-DVSC összefoglaló írása is, melyben végre mi voltunk győztesei egy epikus csatának.

remeny

Nyomatékosítjuk: szeretjük a DVSC-t, nem azért kritizálunk, mert az milyen jó; és kitartóan, kétséget kizáróan arra biztatunk mindenkit, szurkoljon a csapatnak, látogasson ki minden találkozójára és tegyük meg szurkolóként, ami a mi feladatunk! Ezt mondtuk eddig is és ezután is, bármi történjen. Viszont nem nézünk félre, amikor amatőr hibákat vélünk felfedezni, nem hallgatunk, amikor baj van és nem csak akkor tevékenykedünk, amikor minden szép és jó. Kritikusai, szurkolói vagyunk a klubnak, nem utálói, vagy rosszakarói! Nekünk is nagyon-nagyon fáj az, ami szinte minden Lokistának: hogy kiesőhely közelében vagyunk, hogy nincsenek saját nevelésű játékosaink, csak elvétve akad szerethető játékosunk, a csapat felett  a tulajdonosi körben gyakori marakodás nehezíti a gondtalan munkavégzést, nem érezzük azt, hogy szurkolóként meg lennénk becsülve, stb. De ha van aminek lehet örülni, örülünk neki (sőt, ezekért a pillanatokért csináljuk). Ha van, ami reményt ad, akkor reménykedünk. Erről is szól Lokistának lenni. (És ezért reményked(t)ünk mi annyira Pontesben is…)

A probléma viszont nem itt keresendő. A probléma sokkal mélyebb. A probléma ugyanis az, hogy az elmúlt évekből kiveszett a remény. Kiveszett az a tűz, amely táplálja a klubba vetett bizalmat, szeretetet. Nincs miért lelkesedni. Nincs miért szurkolni. Szurkoljunk azért, hogy ne essünk ki? Hogy ugyan már építsünk be fiatal játékosokat (egyáltalán legyenek fiatal, hadra fogható játékosaink az Akadémián)? 2010-2015 között legalább az a 2 jó év és az a néhány nemzetközi kupameccs tartotta bennünk a lelket. De már akkor is fogyatkozóban, megtizedelve ültünk ott a lelátókon. Vajon tényleg bennünk, szurkolókban volt a hiba, hogy nem tudtunk őszintén örülni már a 7. bajnoki címnek sem? Vajon botorság volt elvárni azt, hogy mindig eggyel-eggyel előrébb lépjen a klub is egy BL- és egy EL-csoportkör után? Vajon túlságosan szentimentálisak voltunk, amikor arra számítottunk, a Balogh Norbiért, Varga Józsiért, Bódi Ádámért és a többi távozóért kapott pénzekből újra lesz egy nagy csapatunk? Ezek a gondolatok, kérdések motoszkálnak bennem. No persze, nem csak most, már elég régóta.

De a remény elvesztése nem csak ennek köszönhető. Hanem annak is, hogy a jövőképünk semmivé vált. 2017 tavaszán – Vasas elleni siker ide vagy oda – végérvényesen kimondható, hogy a klubnak nincs jövőképe. Nincs egy útja, hová tartana, csak próbálja mesterséges kómában tartani elöregedett, megfáradt testét. Így tesz már nem kevés ideje. Mi meg csak ülünk a kórházi ágya szélén és várjuk a csodát. Évek óta. Hátha jön a doki, a nővér, egy új gyógymód, egy donor, vagy megnyílik egy portál és egy főnixmadár átrepül rajta, hogy újjáélessze és valami csoda folytán visszatérjen a klub testébe az életerő. Lehet okolni minket, hogy miért keltünk ezzel hangulatot, miért mondunk ilyet, de az a baj, hogy mi már nem csak a szívünkkel látunk. És mit mond a szemünk?

  • A játékosállományunk gyenge. Hiába egy-két játékos magas értéke a Transfermarkton. Kölcsönjátékosok, idegenlégiósok, lejáró szerződésű játékosok hada várja, hogy megkapja fizetését és lelépjen innen. A Vasas elleni kezdőcsapatunknak több mint fele hónapokon belül nem húz fel magára újból DVSC mezt.
  • Keretünkben több mint tíz idegenlégiós van, pedig pár éve elhangzott, hogy nyolc fölé nem megyünk.
  • Nincsenek azonnal beépíthető fiataljaink. Kóródi és Barna sem képes még rá, hogy egyből a kezdőbe kerüljön, de még ha képesek is lennének erre, itt kellene nyomulnia tucatjával azoknak a fiataloknak, akik csak arra várnak, hogy bizonyíthassák, milyen nagyszerű labdarúgók!
  • Nincsen valódi utánpótlásképzésünk. Hiába mondjuk, hogy az Akadémia így, meg úgy. Volt a mostani U19-es válogatottban DVSC nevelés? És az U17-esben? Vajon mitől van az, hogy az Akadémia hiába olyan király hely(nek tűnik), de nem képes célját elérni? Miért hallani, hogy a portugál edzők elgondolkoznak azon, nyáron távoznak?
  • A csapatba invesztált összeg a minimális alatt van. És most nem csak az új játékosokra gondolunk, hanem például a tolmács,- vagy egyéb alkalmazottak, marketing hiányára is.
  • Még polgármesterünk is a napokban ismerte be, hogy csekély számú befektetője van a klubnak.
  • A tulajdonosoktól érkező direkt kommunikáció gyenge, ha mégis történik ilyesmi, csak ígérgetésekig jut a dolog. Nincs járható út kikövezve, mégis nemzetközi kupaindulást elérő hely a cél! És hiába kevesebb a rendelkezésre álló összeg, nem hangzik el olyasmi, hogy ne várjuk azt, ami 2005-2015 között volt.
  • Nincs őszinteség. A játékosok sérüléseinek elhallgatása, vagy 1-2 hetes csúszással történő közlése tendenciózus, ahogyan az is érdekes kórkép, hogy hiába tért vissza már több mint egy hete az utánpótláshoz Kondás Elemér, ezt sem közli a klub a saját olvasóival; ezt a sort pedig még lehetne fokozni.
  • A szurkolótáborunk gyakorlatilag megszűnt létezni. Nézőkké váltak. A Nagyerdei Stadionban leszurkol minket egy Paks, egy Mezőkövesd, vagy bárki más. Nyilván ennek külső okai is voltak, de a még jelenlévő 3 ezer néző nagy része is csak tapsikálásra, vagy egyéni bekiabálásokra, morgolódásra képes. Tisztelet a kivételnek, annak az 1-200 főnek, aki még idegenbe is ellátogat és meg nem szűnő biztatásával erőt ad játékosoknak, szurkolótársaknak egyaránt. De 1-200 fő? Ez lett a debreceni katlanból? Emlékszel, amikor mindegy, melyik szektorban ültél, te is ordítottál együtt az ultrákkal, vagy a helyi kis brigáddal, hogy “Hajrááááá” … “Debrecennnn!” Mindez hova lett?

Teljesen mindegy, ki a bűnbak, hogy épp az MLSZ-t, Szimát, a kisebbségi tulajdonosokat, az önkormányzatot, az egyetemet, az MSE Kft.-t, konkrét alkalmazottakat, edzőt és edzői stábot, akadémiai vezetőt, edzőt, terapeutát, vagy magukat a játékosokat találjuk meg és okoljuk. Ide, ebbe a jelenlegi állapotba közösen juttattuk a DVSC-t. És amíg ezt nem ismeri fel kivétel nélkül MINDENKI, amíg nem kezd el minden érintett önnön céljai helyett a klubért tevékenykedni, addig továbbra sem lesz jövőképünk. Jövőkép nélkül pedig akár legrosszabb álmunk, április elsejei bohózatunk is megtörténhet. Őszintén kívánjuk, hogy ne így történjen!

Csak a Loki, érted élek én!
Csibu