Fontos lenne a három pont

040Újabb fontos mérkőzés elé ért a Loki, bár hazai környezetben a tök utolsó Gyirmót ellen alapból kötelező lenne a három pont megszerzése, de egyrészt ezek szoktak a legnehezebben menni, másrészt a jelenlegi formánkban bárki megnehezítheti a dolgunkat. A következő három fordulóban nagyjából el is dőlhet a sorsunk, ezt a sorozatot pedig jó lenne nem egy demoralizáló pontvesztéssel indítani…

A tavaszunk egyelőre meglehetősen hasonlít egy hullámvasúthoz. A Fradi elleni pontszerzéstől a Diósgyőr legyőzéséig nagyjából a várt szerint alakultak a mérkőzések, majd a Paks elleni blamát egy Vasas elleni bravúrral sikerült némiképp javítani. A mindig kritikus pontnak számító góllövés terén is sikerült javulnunk valamelyest, ősszel összesen kétszer szereztünk legalább három gólt, ezt most öt mérkőzés alatt sikerült elérni. Ennek eredményeképp a helyezésünkön is javítottunk egy kicsit, jelenleg a tabella kilencedik helyén állunk a fent már említett fontos három mérkőzés előtt. A biztos kiesőnek tűnő Gyirmót után ugyanis a gyengélkedő Mezőkövesdhez látogatunk, majd pedig fogadjuk a szintén csalódást keltő szezont futó MTK-t, ezeken a meccseken nagyjából be is biztosíthatnánk magunkat.

Nem ilyen reményteli a helyzet Gyirmóton, ahol a gyenge ősz nagyjából tönkre vágta a csapat minden esélyét. Bár tavasszal egyáltalán nem szerepelnek rosszul (mindössze a Haladástól kaptak ki három döntetlen és az MTK elleni fontos győzelem mellett), mégis öt pont a lemaradásuk az utolsó előttihez képest, a bent maradást jelentő pozíciótól pedig hét egységre vannak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az összes felsőházi csapattal játszanak még, bizony nem sok reményük maradt már.

loki-gyirmot1617

Dusan Brkovics letöltötte eltiltását, így valószínűleg újra elfoglalja a helyét a védelem közepén Szatmári helyett. Ezen kívül a győztes csapaton ne változtass elv léphet életbe, azaz Danilovics kezdhet a kapuban, a védelemben Brkovics mellett Osváth, Mészáros és Ferenczi, a középpályán Filip, Jovanovics és Tőzsér, míg támadásban Holman, Feltscher és Szuk kaphat szerepet. Koreai támadónknak sajnos továbbra sem jött össze a gólszerzés, erre is kiváló alkalom lehet a kék-sárgák elleni meccs, de a helyén szóba jöhet Chuka és Handzics is, bár eddig az ő játékukból is hiányzik az eredményesség. A hosszú időre lesérült Völgyin, Szilvásin és Bereczkin kívül amúgy mindenki bevethető, így akár sor kerülhetne a télen szerződtetett Mengolo bemutatkozására is, valamint újra Pontes mester rendelkezésére áll a tavasz elején felfedezett Kóródi Nándor is.

A Gyirmót is győztes meccsel a háta mögött érkezik, viszont náluk egy változás biztosan lesz: a tavasszal alapembernek számító Simon Ádám sorozatban negyedik mérkőzésén kapott sárga lapot, és mivel a Vidiből is hozott magával egyet, a mieink elleni meccset ki kell hagynia. Felépült viszont Csiki és Novák is, alkalomadtán őket is bevetheti Urbányi István.

A találkozó szombaton 18:00-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, a játékvezető Bognár Tamás lesz. Az M4sport.hu mellett Csibu is készül élő közvetítéssel, kövessetek minket a részletekért.

Hajrá Loki!

(borítókép: dvsc.hu)

  • narrator

    “Brkovics letiltotta eltiltását”
    🙂

  • narrator

    “a Paks elleni blamát egy Vasas elleni bravúrral sikerült némiképp javítani”

    Olybá tűnik, hogy az adott ellenfél aktuális formájának, megelőző eredménysorának nem nagyon tulajdonítotok komoly jelentőséget. Legutóbb kb. azt az érvet kaptam a Paks vonatkozásában, hogy csak és illik.
    Szerintem az ősz dereka óta kiválóan szereplő Paks elleni vereség sem volt különösebben váratlan, ahogy a pocsék formában levő Vasas legyőzését is legfeljebb meglepőnek nevezném, mert régen nyertünk már idegenben. Szóval az előbbit inkább kisebb csalódásként, az utóbbit kisebb meglepetésként éltem meg.
    A “némiképp javítás” szerintem inkább kiegyenlítés. És előrébb vagyunk, mint ha két x-ről beszélnénk.

    A Gyirmót ellen izzasztó meccset várok, hiába utolsók, tavaszra azért összerázódtak. Na persze, ha tőlük kikapnánk, az még a relatíve jó formájukat tekintve is valóban blama lenne, mert játékerőben jobbak vagyunk.

    Köszönöm a lehetőséget.

  • JuveFan1897

    Javítva 🙂

  • Tylla

    Mi van Mengoloval? Még a DEAC-ban sem kap lehetőséget, hogy felpörögjön, pedig kiváncsi vagyok, hogy mit tud.

  • Jamen

    Mengolot nem focizni hoztuk ide, csak fizetést adunk neki, amíg összeszedi a valódi iratait, mert amik most vannak, arra az MLSZ nem ad játékengedélyt.Ha valaki tud egy profi okirat hamisítót, akkor jelentkezzen a klubnál…..

  • Lokiultra

    Ez igaz?

  • Tylla

    Komolyan? Minden igazolasi szezonban van egy baklövésünk? Chika sérülése, Mengolo iratai? Hamis iratokkal érkezett? Lehet, hogy nem is Mengolo a neve és nem is focista?

  • Zoltan Varga

    A Paks tartja a formáját. A Kispest, Vasas imét nyert és újra dobogós. Mindkettő ellen győzni akart Pontes és be is jött az egyik ellen a 3 pont vs 2×1 pontos taktika. Amúgy jogos amit mondtál.

  • Jamen

    Akár igaz is lehet, amit írtam.Milyen ésszerű magyarázat van arra, hogy sehol nem játszik, amikor a sérülése már a múlté.Vagy a hivatalos papírjai, vagy a sportorvosija, vagy a korábbi klubjából hozott papírjai nincsennek rendben. Még egy okra tudok gondolni.Valami rejtett betegsége van.A klub mindenesetre nem kommunikál.

  • Jamen

    Akár az is lehet.A stadion környékén mindenesetre erről beszélnek.

  • Jamen

    Nos, ma megtörtént a csoda Mengolo az Nb3-ban a Dvsc-Deac színeiben pályára lépett.Ez már biztató.Akkor már játszhat.