Novakovics: Debrecenben otthonra leltem

Egy ismerős arc, jobban mondva egy ismerős profil köszönt ránk szűk egy héttel ezelőtt az egyik posztunk alatt. “This is catastrophe!!! terrible!!!”- írta a korábbi közönségkedvenc, a DVSC kétszeres bajnok, kupagyőztes, egyetlen Zilahi-díjas kapusa a tabellás screenshotunk alá. Mi pedig nem lennénk a LokiBlog, ha nem reflektálnánk valamilyen formában e megható gesztusra. Húztunk egy merészet: mi lenne, ha meginterjúvolnánk a derék Szupernovát? Nos, amint látjátok, összejött egy exkluzív interjú. Legendás kapusunk őszintén beszélt arról, miért épp most adott magáról hosszú idő óta először életjelet, hogyan is zajlott le a szerződése körüli vita, illetve hogy mit is jelent neki Debrecen városa, azon belül is a Loki.

nova1

E borongós, szeles péntek délután, az elegáns Víztoronyban került sor erre a kötetlen beszélgetéssel egybekötött interjúra. Félig-meddig spontán volt az egész, hiszen csak ma reggel vált biztossá, hogy alkalmas számára az időpont. Nenad kisebb meglepetésünkre magával hozta hétéves kislányát, Tarát is, akinek az első néhány bemelegítő kérdést fel is tehettük magyarul. Nenad pedig nagyobb meglepetésünkre elismerően nyilatkozott a LokiBlogról és amíg az italainkra vártunk, már éreztük Juvefannal, hogy ebből bizony nagy sztori lesz.

– Nagyszerű érzés újra itt látni téged olyan hosszú idő után. Nagyjából egy éve és három hónapja hagytad el a klubot, mivel foglalkoztál azóta?

– Sok minden történt az életemben. Kicsit több, mint két év telt el az utolsó pályára lépésem óta (a 2015. április 10-i KTE – DVSC volt az utolsó meccse DVSC-mezben – a szerk.). Ezután egy komoly műtéten estem át, a felépülésem időt vett igénybe. Ezt követően pedig nem alakultak valami fényesen számomra a dolgok. Nem igazán beszéltünk egy nyelvet a klub vezetőivel, csalódott voltam, így a visszavonulás mellett döntöttem. Feladtam a profi karrieremet, hogy más dolgokra, a civil életemre tudjak fókuszálni. Vállalkozni kezdtem, ám nem tudtam teljesen elszakadni a futballtól. A lényem nagyon nagy részét a labdarúgás és ez a klub határozza meg még mindig, úgyhogy a klub közelében maradtam. Folyamatosan követem az eseményeket a Loki körül, tartom a kapcsolatot a játékosokkal.

– Tehát még mindig Debrecenben élsz?

– Igen. A kislányom most tölti a nyolcat, itt jár iskolába, illetve 11 hónapja született meg a második gyermekem, Simon. Jól érezzük magunkat Debrecenben, de meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Sokakat megleptél azzal, hogy egy hete egyszer csak megjelentél a LokiBlog egyik posztja alatt, amikor is az elégedetlenségednek adtál hangot a DVSC jelenlegi helyezésével kapcsolatban. Katasztrofálisnak nevezted a helyzetet, valamint azt is írtad, hogy most szombaton ki is fogsz látogatni az Újpest ellen a stadionba. Minek köszönhető, hogy ilyen hosszú hallgatás után újra “nyilvánosság elé léptél”?

nova3– Sose voltam az a kommentelős fajta. Sőt, nem is tartom szerencsésnek, ha játékosok vagy a klubhoz köthető személyek ezt teszik. De elértünk egy pontra, amikor nem mehettem el szó nélkül a történések mellett. Egy részem erre késztetett… Igazából fel akartam rázni a klub körüli embereket. Nem akartam fejtegetésekbe, spekulációkba bocsátkozni, hogy miért is tartunk itt. Csak az számított, hogy valahogy kifejezzem a támogatásomat a klub iránt, és a magam erejével azon lenni, hogy túléljük ezt a kritikus korszakot. Majd ha átvészeltük ezt a pár hetet, ráérünk azon gondolkozni, min kellene változtatni. De most csak az lebegett előttem, hogy valamilyen módon beálljak én is a srácok mögé és pozitív energiát adjak át nekik. Ezért is érzem azt, hogy ott a helyem szombaton. Meggyőződésem, hogy ha a fiúk érzik a támogatást, és akkor is buzdítjuk őket, amikor esetleg hibáznak vagy nem megy a játék, az a mi javunkra billentheti a mérleg nyelvét.

– Ezek szerint minden meccsünkön a stadionban szurkolsz?

– Nem. Túl fájdalmas lenne számomra a lelátón azt átélni, hogy nem tehetem ki a szívem a pályán a Debrecenért. Talán furán hangzik, de ha a stadionban lennék és esetleg pont nem állunk valami fényesen, leküzdhetetlen vágyat éreznék arra, hogy beszaladjak a pályára és próbáljak valamit tenni ellene.

– Akkor mi változott meg, hogyhogy most mégis kijössz?

– Mert tényleg azt érzem, hogy ezen a meccsen az életünkért játszunk. Hibáknak, botlásoknak többé nincs helye.

– Tavaly márciusban írtunk egy búcsúcikket rólad, amit száznál is többen osztottak meg. Eljutott hozzád, és ha igen, mit gondolsz róla?

– Igen, eljutott hozzám. Nem vagyok az a sírós fajta, sőt, szerintem 27 éve egyszer se sírtam. Google fordítóval próbáltam olvasni, és bizony jó párszor meg kellett állnom, annyira meghatódtam. Nem hittem el, hogy ilyen sokan gondoltak rám. Hiszen nem egyedi eset az enyém, itt voltam, itt játszottam, tettem a dolgomat a csapatért, a klubért, a szurkolókért. Nagyon jól esett, hogy az emberek nem felejtették el ezt nekem. Erre egyszerűen nincsenek szavak. Beleírtátok, hogy ebben a klubban töltöttem el a legtöbb időt pályafutásom során. Aki szeretett, örökre a szurkolóm marad, ez a kötelék pedig elszakíthatatlan lesz köztem és köztetek.

– Ha már így szóba került, te annyi helyen megfordultál. Játszottál a hazádon kívül Dániában, Olaszországban, Norvégiában. Miért épp Debrecen lett számodra ilyen kedves?

– Volt ebben a közegben valami. Az egész karrierem arról szólt, hogy megtaláljam az utam. Egyik helyről vándoroltam a másikra, de sehol sem találtam meg az igazi motivációt, amivel a legtöbbet kihozhatom magamból. Itt olyan életre szóló barátokra leltem, mint pl. Dajan Simac, vagy sokan mások is, akikkel napi kapcsolatban vagyok azóta is. Arra lettem figyelmes, hogy napról napra egyre jobban és jobban alakultak a dolgok. Az eredmények is jöttek, elég a veretlen bajnoki cím szezonját mondanom. De nem csak szentimentális okai vannak, elég a számokat megnézni: az itteni karrierem során játszhattam itt több mint száz meccset, és csak hetet-nyolcat veszítettem el. Azért ez elég kivételes.

nova2

– Mi a legkedvesebb pillanatod, amit fel tudsz idézni a debreceni pályafutásodból?

– Lehetetlen egyet kiemelnem. De szívesen gondolok vissza azokra az alkalmakra, amikor egy-egy idegenbeli meccs alkalmával együtt ünnepelhettünk a szurkolókkal. Voltak köztük, akik 5-6 órákat utaztak, csak hogy láthassanak minket, ami fantasztikus. Akár a kisebb meccseinkre is. Arra is büszkén gondolok vissza, hogy a legnagyobb rangadóinkon a Fradi, Videoton, Újpest ellen csupán egyszer veszített velem a kapuban a csapat, még a Videoton ellen. Azt is az első évemben.

– Hogy egy kellemetlenebb emléket is említsünk: mi úgy látjuk, hogy a BATE meccsen fordult meg a “szerencsénk”, azóta került lejtmenetbe a klub…

– Ne is mondjátok… A mai napig nehéz visszagondolni arra a mérkőzésre. A találkozó elején összeszedtem egy sérülést, gyakorlatilag sérülten védtem végig a meccset. Szóltam Verpecznek, hogy nem tudom folytatni, ő viszont azt mondta, hogy nem áll készen arra, hogy egy ilyen fontos összecsapáson védjen. A végét pedig nem is kell ecsetelnem, nehéz volt megemészteni, ami az utolsó percekben történt. Óriási lehetőséget szalasztottunk el, de nem csak azon a meccsen. Ha például azon a nyáron csak egy picit megerősítettük volna a keretet egy belső védővel, és egy gólerős támadóval mondjuk, akkor messzire juthattunk volna. Egy pici befektetéssel óriási nyereségre tehetett volna szert a klub. De mindez már a múlt.

– Kivel tartod a kapcsolatot a volt csapattársaid és a jelenlegi játékosaink közül?

– A legjobb barátom Dajan Simac. Nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnénk telefonon, illetve igyekszünk gyakran találkozni is. De sok régi magyar csapattársaimmal is barátok maradtunk. Nemrég láttam például, hogy Korhut Misi bajnok lett Izraelben, írtam is neki. A jelenlegi csapatból Jovanoviccsal beszélek a leggyakrabban, de Mészivel meg Verpeczzel is szoktam. A legtöbbjük még most is játszik, ezért is követem élénk figyelemmel a Loki szereplését.

– Mit gondolsz az “utódaidról”, a DVSC jelenlegi kapusairól?

– Mindannyiukat ismerem. Braniszlav idén a csapat egyik legjobb játékosa, legtöbbször remek teljesítményt nyújt. Ivan Kelavát is jó kapusnak tartom. Csak idő kérdése, hogy mikor fogja majd megmutatni a szurkolóknak, mit tud, elvégre nagy csapatokban játszott.

– Hogy van a lábad? Alkalmas lesz még valaha a profi futballra?

– Ezt már sosem fogjuk megtudni (nevet). Végeztem a profi labdarúgással. Két éve védtem utoljára és inkább nem akarom kipróbálni. Nem biztos, hogy olyan szinten tudnék focizni, amit elvárok magamtól. Ha pedig nem tudom a maximumot nyújtani, jobb ha inkább hanyagolom.

– Szerződésben állsz még a klubbal? Nem sok hír jelent meg felőled azóta.

novafb2– A szerződésem már nincs hatályban. Most már a FIFA előtt van az ügy, ami az én döntésem volt, hogy hozzájuk került. Nemrég született döntés az ügyben: mind az öt döntőbíró az én javamra ítélt. Az elkövetkezendő pár hónapban meglátjuk, mi lesz még. Ha elmondanám, hogyan bánik ennek a klubnak a vezetése a sérült játékosokkal, nem hinnétek el. Mindenesetre nem tudok többé úgy tekinteni rájuk, mint régen. Különválasztottam magamban a DVSC-t és azokat, akik irányítják. A klub, a szurkolók, az emlékek örökké egy fontos helyet fognak elfoglalni a szívemben, nincs egy rossz emlékem se velük kapcsolatban. A vezetői meg… De ne értsetek félre, már nem neheztelek rájuk sem. Ami történt, megtörtént. Volt egy szerződésünk, ők azt megszegték, jogi útra tereltem az ügyet, nekem adtak igazat. A lábamat több orvos is látta, jártam a Debreceni Klinikán is, nyilvánosan meg is osztottam róla a Facebook-oldalamon egy szakvéleményt, miszerint alkalmas voltam még a játékra. Többször is felajánlottam a kompromisszum lehetőségét a vezetőknek, elutasították. Mikor már meg akartak egyezni, késő volt, akkor már tartott a per. De nem volt semminemű rossz kommunikáció emiatt közöttünk.

– Arra nem gondoltál, hogy esetleg máshol folytasd a pályafutásod?

– Úgy voltam vele, hogy én innen legfeljebb külföldre igazolnék, pedig megkeresett felépülésem után a Diósgyőr és a Ferencváros is. Nem tudnék a Loki-tábor előtt más mezbe bújva szerepelni. A családommal jól érezzünk magunkat Debrecenben, a kislányom is itt kezdte meg az iskolát, ezért végül úgy láttam jónak, ha visszavonulok és a civil életben érvényesülök.

– Mivel foglalkozol, mit vállalkozol?

– A turizmus-vendéglátásban utazom. Épp három hete nyitottam egy éttermet Halkidikiben, Görögországban, korábban pedig apartmanokat vásároltam ugyanott. Örömmel tölt el, kedvtelésből is csinálom.

– Közelebb nem gondoltál vállalkozni valamit, mondjuk Debrecenben?

– Hamarosan arra is sor kerül, de többet nem árulhatok el. Debrecenben otthonra leltem. Ha nem is maradok itt örökre, de azt garantálom, hogy fog utánam maradni valami a Cívisvárosban. Valami, ami miatt majd időről-időre visszatérek.

Ezután még néhány jeges tea mellett kedélyesen elbeszélgettünk. Nosztalgiázgattunk, végignéztük az egykori csapattársai-barátai pályafutásának alakulását (Bódi Ádámtól elkezdve Sidibén át Alekszandar Trninicsig mindenkire sor került), mígnem egyszer csak felállt, kézen fogta laposakat pislogó kislányát és illedelmesen elköszönt. Még lőttünk vele pár közös képet Juvefannal. Egyetértettünk abban, hogy holnap mindenkinek ott kell lenni a lelátón az Újpest ellen, akinek jelent valamit a DVSC, és aki megteheti hogy eljön. Kezet ráztunk és megbeszéltük, hogy bármerre is vessen minket az élet, örökké barátok, vagy inkább örökké testvérek, családtagok maradunk. Nenad Novakovics ugyanis egy idegen nemzet fiaként mutatta meg, mit is jelent az, ha összeköt megannyi különböző embert valami, ami elsősorban meghatározza azt, akinek a vére piros-fehér. Ez pedig a Loki-szív.

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas

  • t-vitamin

    Nemrég olvastam újra pont a búcsúposztot… Itteni karrierje során végig nagyon szimpatikus játékos és ember benyomását keltette, ebben most sem kellett csalódnom. A BATE elleni meccset én akkor sem varrtam egyáltalán az ő nyakába, és teljesen megértem, hogy neki is majdnem akkora törést okozott anno, mint nekem/nekünk. Azzal viszont, amit a meccs kapcsán Verpeczről mondott… hát… csodálkozom, hogy ezek után az az ember még a mai napig itt lehet egyáltalán… amit a vezetőségről mondott, azon viszont nem lehet csodálkozni. Minden jót Nova!

  • István Bőr

    Nekem is kedvencem volt Nova, nagyon jó kapusnak tartottam mindig. Sajnálom, hogy így alakult a pályafutása, még sokáig néztem volna védéseit. SOK SIKERT A CIVIL ÉLETBEN!

  • Laca

    Az egyik legnagyobb vagy Szupernova es maradsz is orokre! :’)

  • Kálmán Horváth

    Egyike a valaha is Loki mezt felöltőknek. Mind tudásban, mind emberileg! Hiánya nem mérhető.

  • Jamen

    Én azon csodálkozom, hogy egyáltalán beszél Verpecz-cel, hiszen akkor őt és a csapatot is cserbe hagyta.

  • t-vitamin

    Na az meg a másik, jogos.

  • lz11

    Nagy öröm, hogy ilyen interjúk elkészülnek! Köszönjük, srácok!

  • Szabó Béla

    Nagy köszönet ezért a cikkért! Az utolsó két mondat pedig kifejezetten erős emocionális érzéssel bír a klubért szorítóknak, úgy gondolom.
    Viszont ambivalens érzések kavarognak ettől a cikktől bennem, egyszerre örömteli, hogy hallani lehetett róla, (egyébként pont május 1-én láttam Jovanovic-csal a Krúdy étteremnél, és meg is lepődtem, illetve örültem neki), másrészt ismét bebizonyosodott, hogy a klubot inkompetens emberek “vezetik”, akik titkolóznak, mismásolnak, és ahogy Novakovic esetében is, akár pályafutásokat is tesznek tönkre, miközben nem idevaló csőcseléket tartanak itt évekig. A Verpecz rész különösen tetszett, szánalmas, de úgy látszik, ez is jó itt, 10 éve ittvan, de minek?
    Ilyen légiósokat szívesen látnék, viszont az olyan “mi kutyánk kölyké”-t,, mint Verpecz, meg nagy Zoli, meg Ferenczi (főleg a kimutogatása és kiabálása óta) nem.