Power Rankings #9

Már csak három forduló van hátra az OTP Bank Liga idei kiírásából, így utoljára rangsoroljuk az NB I csapatait a már jól ismert Power Rankings keretein belül. Óriási harc folyik még a bajnoki címért, a dobogóért, és természetesen a kiesés elkerüléséért, így izgalmakban nem lesz hiány a hátralévő fordulókban. Nézzük, mi változott a legutóbbi rangsorunk óta!

pr9

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Honvéd (2., +1, )

Listánkon élre ugrott a Honvéd, ugyanis pillanatnyilag is az élen található, igaz csak több győzelme miatt. Egy hajszállal könnyebb sorsolásuk van, mint a Videotonnak (A Kispest az MTK-val és velünk, a Videoton az Újpesttel és a Fradival játszik), az utolsó fordulóban viszont bajnoki döntőnek kinéző Honvéd – Videoton mérkőzést rendeznek majd. Ha a következő két meccsen nem hullajtanak pontot, akkor azon a meccsen a döntetlen is elég lesz nekik.

2. Videoton (1., -1, )

A Videotonnak tükörsimán kellett volna ezt a bajnoki címet behúznia a keretük erősségét, és a riválisok botlásait figyelembe véve. A sok érthetetlen pontvesztésnek az az eredménye, hogy harcolniuk kell a Kispesttel. Ettől függetlenül a sorsuk még mindig a saját kezükben van, hiszen ha az összes hátra lévő meccsüket megnyerik, akkor ők a bajnokok.

3. Ferencváros (4., +1, )

A Fradi összekapta magát, és rátalált ismét a győztes ösvényre, az elmúlt három meccsükön három győzelmet aratva. Ennek mi most nem igazán örülünk, hiszen éppen mi látogatunk legközelebb az Üllői útra. Bár vélhetően a kupa sokkal nagyobb prioritással bír, mint az esetleges harmadik hely, ettől függetlenül aligha mondtak még le a dobogóról.

4. Vasas (3., -1, )

A Vasas mintha kipukkadt volna – pedig Üllői úti győzelmükkel közel kerültek a harmadik hely megszerzéséhez. Az elmúlt két meccsükön viszont pont nélkül maradtak a Diósgyőr és a Paks ellen, így a zöld-fehérek visszaelőzték őket. Most már vélhetően az angyalföldiek fókuszálnak a kupadöntőre a továbbiakban, így vélhetően be kell érniük a negyedik hellyel.

5. Paks (5., 0, )

Hétvégi győzelmükkel nagy lépést tettek a felsőházi tagság felé, melyet a Gyirmót elleni esetleges győzelmükkel biztosíthatnak be a hétvégén. Hogy után milyen hozzáállással lépnek majd pályára a Mezőkövesd és az MTK ellen, az nem csak az érintett csapatok szempontjából nem mindegy, hiszen a többi kiesőjelölt helyzetét is könnyedén befolyásolhatják. Könnyen lehet, hogy a Paks lesz a mérleg nyelve a kiesés elleni harcban.

6. Haladás (6., 0, )

A Haladás lehet még az a csapat, amelynek sikerült befutnia a felső hatosba, és ebbe az is belefért, hogy az elmúlt három meccsükön csak három pontot szereztek, ráadásul tőlünk is simán kikaptak. Ez összességében a dobogós helyezésükbe került, de ennek amúgy sem volt sok realitása. A sorsolásuk nem vészes, kérdés, hogy mennyire veszik majd ők is félvállról a kvázi számukra tét nélküli meccseket.

7. Újpest (7., 0, )

A tőlünk elszenvedett vereségnek köszönhetően még meleg lehet a pite az Újpest számára, hiszen nagyon nehéz a sorsolásuk: játszanak még a Videotonnal, a Haladással és a Ferencvárossal. Ha nem figyelnek oda, még könnyen kiesési gondjaik is lehetnek, de tény, hogy a négypontos előny, illetve a tény, hogy sok csapat van köztük és a kiesőhely között, elegendő lehet. Ahhoz viszont, hogy megnyugodjanak, még legalább három pontot kellene gyűjteniük, ezt vélhetően a Haladás ellen meg is szerzik majd.

8. DVSC (9., +1, )

Az Újpest elleni győzelem létfontosságú volt, hiszen a kieső helyen vártuk a hétvégi fordulót. Kellett a szerencse is, de a lényeg a három pont, és mivel minden más riválisunk botlott, így a nyolcadik helyre előre léptünk, és kétpontos előnnyel várhatjuk a véghajrát. Hátra azonban nem dőlhetünk, mert nem egyszerű a sorsolásunk, és nem lenne jó úgy Mezőkövesdre utazni, hogy számunkra még van tétje a Diósgyőr elleni meccsnek… Ettől függetlenül mi most bizakodóak vagyunk, és megelőlegezzük a sima bentmaradást a csapatnak.

9. DVTK (10., +1, )

Sokszor kihangsúlyozzuk, hogy a Diósgyőr sorsolása a legkönnyebb, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a legkedvezőbb, hiszen a közvetlen riválisaikkal játszanak. Meglepetés, hogy Gyirmóton két pontot hagytak, ami bizony sokba is kerülhet a végelszámolásnál. A két hazai meccsükön viszont szerintem legalább négy pontot begyűjtenek majd, ami elég lesz ahhoz, hogy ne essenek ki.

10. MTK (11., +1, )

Arra számította, hogy pontot, pontokat szereznek a kék-fehérek a Fradi ellen, a sima vereségnek köszönhetően azonban ismét kieső helyre csúsztak. Nem megoldhatatlan feladat, hogy kiharcolják a bent maradást, de sorsdöntő lehet az utolsó előtti fordulóban rendezendő MTK – DVTK összecsapás. Úgy látjuk, hogy egy hajszállal jobb helyzetben vannak, mint a Kövesd, így sikerült majd besurranniuk a 10. helyre.

11. Mezőkövesd (8., -3, )

Bekövetkezhet az, amit már régebb óta többször is pedzegettünk, de nem feltétlen tartottuk elképzelhetőnek: parádés őszi szereplése után kieshet a Mezőkövesd. A tavaszi szezon katasztrofális eddig a borsodi együttesnek, csupán két győzelmet arattak (sajnos az egyiket épp ellenünk…), és ezen a hétvégén már visszacsúsztak a 10. helyre, csupán több győzelmük miatt nem állnak kieső helyen. A negatív széria Szivics állásába is került, szombaton már Radványi Miklós vezette az együttest. A sorsolásuk sem egyszerű, de nem szabad leírni őket, a Paks és a Vasas ellen is benne van, hogy pontot, pontokat szereznek. ettől függetlenül jelenleg azt érezzük, hogy a veszélyeztetett csapatok közül ők vannak a legnagyobb bajban.

12. Gyirmót (12., 0, )

A gyirmótiak sorsa két hete pecsételődött meg, akkor vált biztossá, hogy búcsúznak az élvonaltól. Mondhatjuk, hogy sokszor nem volt szerencséjük az utolsó pillanatokban elhullajtott pontok miatt, de azért az így is nyilvánvaló, hogy nekik volt a leggyengébb keretük, és a jelentős ponthátrányuk is azt mutatja, hogy ebből a mezőnyből kilógnak. Dicséretes, hogy nem adták fel, és a számukra tét nélküli meccsen pontot raboltak a kiesés ellen menekülő Diósgyőrtől, ez még sokat számíthat a végelszámolásnál.