“Egyszer minden sorozat megszakad” – diósgyőri várakozások

Egyre nő a feszültség, ahogy közeledik a szombat. Nemcsak mi, Loki szurkolók, hanem természetesen a rivális Diósgyőr szurkolói is nagyon várják már a szombati összecsapást. Ahogy az a két csapat legutóbbi mérkőzése előtt történt, ezúttal is megkerestük ellenfelünk legolvasottabb szurkolói portálját, az amigeleken.hu-t, és főszerkesztőjük, egyúttal a Semleges Térfél állandó vendége, Emődi Zoltán válaszolt röviden a mérkőzésre vonatkozó kérdéseinkre. Természetesen mi is álltunk az ő rendelkezésükre, így a velünk készített mini-interjú olvasható az oldalukon.

amigeleken

LokiBlog: A ti szempontotokból jó, vagy rossz hogy menesztették Pontest a sorsdöntő meccs előtt?

Amigeleken.hu: Én nem igazán örülök az edzőcserének. Lehetett olyat hallani, hogy a játékosok az edző ellen játszanak és a tulajdonos is ellene mesterkedik. Ez most megszűnt, lehet a bent maradásra koncentrálni. Herczeg fel tudja rázni a csapatot és tekintélye is van. Ha pedig valaki nem úgy áll hozzá ahogy kellene, felhozhat helyette egy tehetséget az utánpótlásból, aki majd meghal a pályán a Lokiért.

LokiBlog: Nem féltek amiatt, hogy korábban már három kiesési rangadón is bebiztosíthattátok volna a bennmaradást, de csak döntetlenekre futotta?

Amigeleken.hu: Emiatt inkább idegesek vagyunk. Elszalasztottuk a lehetőséget és így komoly téttel kell megvívni ezt a csatát. Bódog viszont úgy nyilatkozik mintha direkt ezt akarta volna.

LokiBlog: Ellenünk hagyományosan nem szerepeltek jól. Hogy érzitek, ez a széria folytatódik, vagy most törhet meg ez a negatív tendencia?

Amigeleken.hu: Egyszer minden sorozat megszakad. Nagyon szeretném ha ez most történne meg!

LokiBlog: Mit gondoltok, mire van nagyobb esély: hogy ti megvertek minket, vagy hogy a Paks kaparja ki nektek a gesztenyét?

Amigeleken.hu: Őszintén megmondom, hogy nagyon bízom a Paks győzelmében és nem csak magunk miatt. Mindkét csapatnak helye van az NB1-ben. Természetesen a saját győzelmünkben is bízok!

LokiBlog: Hogy élnétek meg a kiesést szurkolóként? A csapattal, az edzővel mi lenne, ha nektek kéne búcsúzni?

Amigeleken.hu: Ahogy máskor is. Nem dőlne össze a világ.Szerintem az edző maradna és vele a feljutás is egyszerűbb lenne. A tábor pedig kitartana a csapat mellett.

LokiBlog: Nekünk fog esni a Diósgyőr, vagy óvatosabb játékot vártok a csapattól?

Amigeleken.hu: Nektek jó a döntetlen is. Emiatt nem várom azt, hogy egymásnak esik a két csapat. Nekünk viszont kezdeményeznünk kell majd. Ész nélküli rohanást nem várok.

LokiBlog: A szurkolók készülnek valami akcióval, koreóval?

Amigeleken.hu: Őszintén megmondom nem jártam ennek utána. A szurkolóink tömege az maga egy koreográfia.

LokiBlog: Milyen a hangulat a szurkolók illetve az olvasóitok körében? Optimista vagy pesszimista hangok vannak inkább?

Amigeleken.hu: Természetesen is-is. Az edzőnk optimizmusa viszont ragadós.

LokiBlog: Ha az elmúlt két év Diósgyőrből távozó/megsérülő focistái közül egy játszhatna ellenünk, kit választanátok?

Amigeleken.hu: Kádár Tamás lenne az akit választanék.

LokiBlog: Számít-e majd, hogy nem Diósgyőrben van a találkozó és a DVTK-nak is semleges helyszínre kell utaznia?

Amigeleken.hu: Számít mert nem lehetünk sokan. Elég jól megy nekünk Kövesden így ezen nem múlhat semmi.