Játékoskeringő – 2017/2018 nyár

Nevek vannak a listán. Mindkét oldalon. És sok. A pletykák, sajtóhírek, találgatások útvesztőjében vagyunk, próbálunk eligazodni közöttük, megtalálni az utat, amely a világosság felé vezet. Cikkünk folyamatosan frissül a sajtóban megjelent pletykákkal és tényekkel teletűzdelve, melyekkel próbálunk mindig naprakészek lenni.

lokiblogtransfersuj

A nevekre kattintva megtekinthető a játékosok profilja a transfermarkt.de oldalon. Átigazolási rovatunk a továbbiakban bármikor elérhető a fenti menüsorban a Lelátó-Játékoskeringő menüpont alatt.

Érkezett: 

Távozott:

Érkezhet: 

Távozhat: 


Hírek, pletykák:

06. 28.: Most épp Bognár István nevét dobta be a sportsajtó, mint akiért érdeklődünk, de elég valószínűtlennel tűnik az ő esetleges leigazolása.

06. 27.: Nagy Sándor is aláírt. A 31 éves hálóőr két éves szerződést kötött a klubbal.

06. 27.: A legújabb kiszemeltünk állítólag a Puskás Akadémiát erősítő Forró Gyula. A 29 éves balhátvéd még Dárdai Pál irányítása alatt a válogatottban is bemutatkozhatott.

06. 27.: Tisza Tibor egy év után visszatért Debrecenbe. A 32 éves támadó Nyíregyházánról igazolt vissza, 1+1 évre írt alá.

06. 24.: Nagy Sándor mellett a 20 éves szlovén támadót, Miha Vidmart is teszteli a DVSC.

06. 24.: Ausztriában tényként közlik, hogy a 33 éves Jan Novota hat év után elhagyja a Rapid Wient, és Debrecenbe szerződik. A szlovák hálóőr korábban Dunaszerdahelyen is védett.

06. 23.: Holmanért komoly ajánlatot tett a Slovan, korábban pedig maga a játékos utasította vissza a Puskás Akadémiát.

06. 23.: Az NSO úgy értesült, hogy szerződtettük a Gyirmóttal kieső Nagy Sándort kapus posztra.

06. 23.: Balogh Krisztián is visszatért a DVSC-hez. A 20 éves balhátvéd Balmazújvárosban volt kölcsönben, de alig lépett pályára az NB I-be feljutó gárdában.

06. 23.: Holman Dávid iránt Portugáliából és Spanyolországból is van érdeklődés, országon belül viszont nem feltétlenül váltana klubot.

06. 22.: Nem várhatóak komoly változások a keretben, a kölcsönből visszatérőkkel és fiatalokkal akarják pótolni a távozókat. Két magyar kapus, egy befejező csatár, valamint egy belső védő leigazolása van képben, amennyiben Brkovics távozik.

06. 22.: Verpecz István három évre aláírt Paksra.

06. 20.: A legfrissebb pletykák szerint Tisza Tibor visszatérhet a DVSC-hez, illetve új kapus is érkezhet, méghozzá külföldről. Elképzelhető, hogy Brkovics mégis távozik, ugyanez a sors várhat Chukára és Mengolóra, ellenben Holman Dávid maradására egyre nagyobb esély mutatkozik. 

06. 19.: Másfél év Mezőkövesden töltött kölcsönjáték után visszatér a DVSC-hez Sós Bence. A fiatal szélső már csatlakozott az első csapathoz.

06. 16.: Újpestről származó információk szerint Kecskés Ákos Debrecenben köthet ki. A fiatal belső védő kölcsönben szerepelt az előző két szezonban a liláknál az Atalantától, ám a felkészülés első napján nem jelent meg az edzésen a Megyeri úton., ugyanis új csapatot keres.

06. 15.: Elkezdte a felkészülést a csapat a 2017-2018-as szezonra. Ismét a DVSC-vel készül Takács TamásBerdó PéterVarga KevinKuti Krisztián és Kinyik Ákos, ők mindannyian kölcsönből tértek vissza a csapathoz. Egyúttal az is hivatalossá vált, hogy Branislav Danilovic és Osváth Attila visszatértek a kölcsön után anyaegyesületükhöz.

06. 14.: Ahogy az várható volt, Verpecz István távozását hivatalosan is bejelentette a DVSC. A 30 éves hálóőr 10 évig volt a Lokinál, a szerződése azonban idén nyár lejárt.

06. 13.: Szerbiából érkezhet jobboldali védő. A Sportska Centrala információi szerint Milos Cvetkovic új klubja a Debrecen lesz, mely a nyolcadik helyen zárt az előző idényben. Cvetkovic a Napredak Krusevac együttesétől érkezik Debrecenbe, korábban játszott a Crvena Zvezda, a Zemun, a Palic, a Rad, és a Hajduk Kula színeiben is. Érdekesség, hogy tavaly nyáron négy BL-selejtezőt is végigjátszott a Crvena Zvezda színeiben (a Zvezdát végül a bolgár Ludogorets búcsúztatta hosszabbítás után), majd két EL-selejtező mérkőzésen is a belgrádi kezdőcsapatban kapott lehetőséget a Serie A-ban szereplő Sassuolo ellen (kiestek az olaszok ellen). Cvetkovic ezután parkolópályára került, mindössze két bajnokin játszott az ősszel a Zvezda színeiben. Télen a Napredak együtteséhez került, ott már jóval több lehetőséget kapott. Az infót köszönjük a zte.hu csapatának!

06. 08.: Brkovicsot kinézte magának a Vasas.

06. 08.: A hírek szerint a Puskás Akadémia Danilovicsot, Pekárt és Óvárit is hajlandó lenne beáldozni Holmanért cserébe.

06. 07.: Holman Dávidot állítólag a Felcsút vásárolná ki komoly összegért a szerzőédéséből, míg Verpecz István Pakson köthet ki. Danilovics és Osváth visszatérnek a kölcsönjáték után klubjaikhoz.

06. 05.: A mai napon Frank Feltscher távozását is bejelentette a DVSC. A svájci-venezuelai szélsőnek fél évre szólt a szerződése, ami opcionálisan egy évvel meghosszabbítható lett volna, ezzel azonban nem élt a klub.

06. 03.: Az NB I-től búcsúzó MTK-tól érkezhet kapus: Danijel Petkovic a DVSC egyik kiszemeltje. A 24 éves montenegrói hálóőrön nem múlott a kék.fehérek bennmaradása, csupán 36 gólt kapott a fővárosi alakulat a szezonban, ez a harmadik legkevesebb volt a 12 csapat közül. Azért van szükség egyébként új kapusra, mert Danilovic visszatért Felcsútra, Kelavával pedig szerződést bontottuk, míg Verpecz Istvánnak lejárt a szerződése.

05. 31.: A Nemzeti Sport szerint az Újpest mellett a DVSC is vinné a lejáró szerződésű Iszlai Bencét a Haladástól. Mindeközben pedig Sós Bence neve felvetődött a Puskás Akadémiánál, mint lehetséges érkező.

05. 30.: Ami az esetleges távozókat illeti: Branislav Danilovicsnak és Osváth Attilának csak kölcsönszerződése van a DVSC-vel, sorsukról egyelőre még nem született döntés. Dusan Brkovicsnak Jovanovicshoz hasonlóan lejár a nyáron a jelenlegi szerződése, ám a hírek szerint van rá esély, hogy a szerb védő is hosszabbítson.

05. 30.: A klub tegnap három légiós távozását jelentette be: Ivan Kelava, Haris Handzic és Hyun-Jun Suk is távozott Debrecenből.

05. 30.: Aleksandar Jovanovic tegnap további két évvel meghosszabbította idén nyáron lejáró szerződését.

05. 30.: Kezdjük azzal, ami már biztos: Horváth Zsolt súlyos szívműtétje miatt visszavonult a tavasz során.

05. 30.: Idén nyáron már elég korán, május végén megnyitjuk az átigazolási rovatunkat, ennek pedig az az oka, hogy már most megkezdődött a mozgolódás, ami arra enged következtetni, hogy mozgalmas nyár elé nézünk. Mi természetesen nyitva tartjuk a szemünket, és ezúttal is egy csokorba gyűjtünk minden minket érintő pletykát.


Korábbi rovataink:

Téli átigazolási szezon # 2016/2017

Nyári átigazolási szezon # 2016/2017

1516tel

1516nyar

1415tel

1415nyar

1314tel

1314nyar

  • Palote

    Más lejáró szerződésű játékosunk nincs? Korábban mintha valahol szó lett volna Nagy Zoliról és Verpeczről.

  • Palote

    Van egy rakat játékosunk kölcsönbe adva. Azt lehet tudni, hogy kinek jár le a kölcsönszerződése most (nyilván az NB2-esek még lejátszák a hétvégi utolsó fordulót), illetve hogy nekik továbbra is szerződésük van a DVSC-vel?

  • Layash

    Most aktuális a “mit hoz a jövő” kérdés.
    Először is nagyon gyorsan pontot kellene tenni arra, hogy lesz-e tulajdonos váltás, vagy alaptalan pletyka volt csak.
    Az új tulajdonos talán a vezetőségben is változtatna, ha marad Szima, marad a vezetés, és jelenleg ez a forgatókönyv látszik érvényesnek.
    Nincs edző de már elküldtek játékosokat, hosszabbítottak Jovanoviccsal.
    Ez továbbra is a fejetlenség jele, azzal együtt, hogy az idő is szorít, bármennyire is mondják, hogy milyen hosszú llesz az átigazolsi szezon.
    Ha valóban új tulajdonos lesz, első lépésben neki kellene kézbe venni az irányítást, az esetben a jelenlegi vezetésnek már nem kellene döntéseket hozni.
    Ha továbbra is Szima marad a tulajdonos, nem várok semmi javulást, marad a kukázás a játékospiacon, augusztusban belöknek néhány játékost az edzönek, hogy csináljon belőlük csapatot, cél a nemzetközi porond…
    A Lokit az alapoktól kellene most újra felépíteni, igazolni kellene játékosokat, mert az utánpótlásból nem lehet a csapatot olyan szinten tartani egyenlőre, amit sokan elvárnának.
    A kölcsön adott játéékosok többsége NB2-ben van, ott sem nyújtanak kiemelkedőt.

  • Palote

    Pontes valamelyik “búcsúinterjúban” azt nyilatkozta, hogy már összeállított egy listát a leigazolásra kinézett játékosról, amiben volt első-, másod- és harmadosztályú játékos is.
    1. Vajon kik lehetnek ezen a listán?
    2. Vajon a klubvezetés megkapta-e ezt a listát (nyilván, hiszen akkor még a klubnak dolgozott)?
    3. Vajon a klub megpróbálja-e leigazolni ezeket a játékosokat annak ellenére, hogy Pontes már nincs itt?

  • Frank

    Ha van egy kis eszük akkor mindenképp. De ki tudja mi lesz itt.

  • Deb.

    Azt azért még érdemes hozzátenni, hogy a következő játékosoknak, (az említetteken kívül), a nyáron lejár a szerződése: Mészáros, Feltscher, Nagy Zoli, Verpecz, Valamint, Szatmárinak nincs szerződése (!!!) szerződés nélkül játszik!

  • JuveFan1897

    Szerződés nélkül nem játszhat játékos, úgyhogy ez hülyeség, már bocs.

  • Bertalan Gyürky

    Első, és legfontosabb feladat, hogy legyen egy vezetőedző (nagyon remélem, hogy Herczeg András), aki megmondja, hogy a régiek közül ki kell és ki nem kell. Kit igazoljanak le, és kit ne. Ismeri az akadémia játékosait is, így könnyebben építheti be a fiatalokat.

  • sanchez

    Az igaz, hogy a következő szezonban csak 3 légiós lehet a keretünkben, mivelhogy nem indulunk nemzetközi kupában?

  • Deb.

    Nem hülyeség, nincs szerződése! Sőt, nem csak Szatmárinak, hanem még 5 fiatal játékosnak nincs szerződése, Bereczki, Barna, Kóródi, Csősz, Biró.

  • Lokiultra

    Nem kötelező. Amúgy ez a kezdőre vonatkozik

  • JuveFan1897

    Ilyen nincs. Profi szerződés nélkül egy játékos semmilyen hivatalos versenysorozatban nem léphet pályára. Régen a Ligakupa volt kivétel, ahol próbajátékosok is játszhattak.

  • Deb.
  • Deb.

    Kövesden, Sós Bencének a mai nappal lejár a kölcsön szerződése.

  • narrator

    Véleményem szerint rosszul tudod. Az utánpótlás korúak ugyanis más elbírálás alá esnek.
    A Szatmárival kapcsolatos szituról nincs infóm, attól függetlenül írom.

  • JuveFan1897

    Sokszor elmondtuk már, a transfermarkt NEM szentírás. Eleve nem egy Magyarországgal foglalkozó oldal, csupán van 1 vagy 2 szerkesztőjük, aki az itt-ott megjelenő hírek alapján szerkesztik a magyarországi adatokat. Pl ha egy játékos idő közben hosszabbít, de arról nem jelenik meg hivatalos kommunikáció, akkor ők sem fognak értelemszerűen tudomást szerezni róla.

  • JuveFan1897

    Az utánpótlás játékosok más téma, most nem is róluk beszélünk. Az esetükben egyébként 16 éves kor előtt nem lehet profi szerződést kötni, addig viszont elvileg pályára sem léphetnek a felnőtt csapatban.

  • narrator

    Nem róluk? Kóródi, Csősz, Bíró nem up-korúak? Ők is említésre kerültek. Azt mondom, hogy szerintem hivatásos szerződés nélkül is pályára léphetnek az NB1-ben.

    Nem tudom, mi a felső korhatár ebből a szempontból, ha a betöltött 23. életév, akkor kis Szacsával rövidesen szerződni kell, amennyiben még nem történt meg.

  • Deb.

    Érdeklődtem picit, az általam említett játékosoknak, “Megállapodásuk” van a Lokival, semmilyen lejárati idő nincs benne, (mind a két fél akkor szakíthatja meg amikor akarja), csak a kezdés ideje

  • JuveFan1897

    Akiket a hivatalos honlap a felnőtt csapatban tüntet fel, azoknak mindnek van már profi szerződése.

  • narrator

    Ezt nem tudom, így elhiszem neked, csak annyit mondok, hogy az upok profi szerződés nélkül is tolhatnák. Ebben vitatkoztam veled.

  • Palote

    Megnéztem, Feltscher-t fél + 1 évre igazoltuk, azaz nem jár le a szerződése, viszont van lehetőség rá. hogy felbontsuk. Abból, hogy Kelavához és Handzsicshoz hasonlóan nem éltünk ezzel a lehetőséggel, úgy gondolom ő vagy marad, vagy megvárjuk az új edzőt, hogy döntsön róla.

  • Palote

    Apró pontosítás(ok): a keretben 7 lehet, egyszerre a pályán lehet 3 (nem nemzetközi induló csapatok ellen, nemzetközi indulók ellen 5). Tehát nem a kezdőről van szó, hanem az egyszerre pályán levőkról (pl. külföldit lehet külföldire cserélni, nem változik ez a a szám)

  • Palote

    nso-n láttam hogy a Felcsút érdeklődik iránta…

  • Palote

    Na, akkor akikre emlékszem (egészítsétek ki ha valaki kimaradt):
    Sós – Mezőkövesd,
    Takács – Nyíregyháza,
    Mészáros – Haladás (az ő kölcsönadása még fél évig él, ha jól emlékszem),
    Kinyik – Budaőrs,
    Berdó – Szolnok,
    Bokros – Balmazújváros,
    Varga – Cigánd

  • csibu

    Na akkor mégis van szerződésük, mert az annak számít. 🙂

  • László Kiss

    Szerződés nélkül az MLSZ nem adja ki a játékengedélyét, ez ennyire egyszerű.

  • joel

    Rokakepu Gezat osztjak rendesen a mai NSO cikknel 😀
    Meg is erdemli.

  • Lokiultra

    Belinkeled kérlek? Nem találom

  • csaba

    Hagyuk mán Róka Géza is mehetne a Bánatba azért eset ki a mtk is mert televan fiatalokkat ha fiatalokkal igazolunk mehetünk a NB 2 Be ferenczi is verbecz is fiatal csak nullák a fociba mindent a fiatalok rontottak el kisem megyek tőbet a mecsre ha fiatalok igazolunk verbecz és ferenczi miatt lettünk 8 helyen

  • öcsisajt

    Elég szégyen hogy az országosan első?? akadémiánktól nem tudnak felhozni egy épkézláb játékost. Évek óta nincs akit be lehetne építeni,talán Szatmári de ő sem olyan aki megváltaná a világot. Ez is bizonyítja milyen nagyszerű edzők nevelik a fiatalokat.Nem a szakmai tudás a döntő hanem ki mennyire Szima kegyeltje.

  • Palote

    Itt láttam: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-nyari-atigazolasok-2017-2571123#pafc
    Részletesebb hírt nem láttam. Gondolom mivel Pintér játékosa volt, vinné magával, de fogalmam sincs mennyire komoly a dolog.

  • Jamen

    Danilovic-Sós csere?

  • Lokiultra

    Koszi

  • Jamen

    Jövő héten már többet tudunk.Amennyiben jön az új tulajdonos, akkor soha nem gondolt nevek jöhetnek.Ha igaz, amit ma hallottam, akkor hosszú távon a BL főtábla lesz az igazi cél.

  • Palote

    Bocsásd meg ha kicsit szkeptikusan hangzik, de erről elsőre az jutott eszembe, hogy idén meg a nemzetközi kupaszereplés volt a cél… 🙂

  • Csaba

    Szia hun olvastad ez köszi

  • Csaba

    Ki az új tulajdonos

  • Jamen

    Igen, Szimával, de ez a tulajdonosjelölt más kategória.Az igaz, az biztos, ami elmúlt. A jelenlegi tulajdonoskörrel maradnak a meg nem valósult célok.

  • Jamen

    Verbecz nevű játékosunk nincs.Javaslom a személyneveket nagy betűvel írni.

  • tiberius

    Úgy legyen,de volt itt már sok igéret felkapott pletyka!!!

  • tiberius

    Petkovics jöhet az Mtk-tól a csakfoci szerint!

  • Jamen

    Üzleti titok, amíg nyílvánosságra nem hozzák!

  • Jamen

    Amíg nem hozzák nyilvánosságra üzleti titok.

  • LokiFan16

    Nem lehet tudni mikorra várható fejlemény?

  • Jamen

    Talán jövő héten, de a “nagy befektető” állítólag visszalépett.Helyette lesz egy másik.

  • LokiFan16

    Remek… Vele jól fogunk járni?

  • Layash

    Nincs köze az átigazolásokhoz, de nem tudom szó nélkül hagyni, hogy a szezont mégiscsak sikerült méretes pofonnal zárni.
    Az első csapatnak sikerült bent maradni az NB1-ben, sőt a 8. helyre még azt is mondhatnánk, hogy elfogadható eredmény, szerintem a 6-8 helytől több már a szezon elején sem volt a csapatban.
    Az utánpótlásunk ellenben csúnyán leszerepelt, s most nem az akadémián történtekre kell gondolni.
    A DVSC-DEAC kiesett az NB3-ból… s ott már a sokak által az NB1-be várt “ifjú tehetségek”, az NB1-ben játszók vitézkedhettek (volna).
    Természetesen nem csak a játékosoké a felelősség, az elégtelen bizonyítvány minden érintettnek jár.
    Nem tudni mit hoz a jövő a klubnál, de egy NB1-es csapatnak nívó alattinak minősül megyei szinten tartalékokat versenyeztetni.
    Meg kell nézni néhány megyei szintű bajnokit, s nem lebecsülve az ott játszó amatőröket, de egy első osztályban szereplő klub tartalék csapatának illene hozni az NB3-as szintet, játékosoknak, edzöknek…

  • kuzsol10
  • Lokiultra

    Danilovics miért van a távozoknál, ha Osváth nincs ott?

  • Jamen

    Ezt egy fél év múlva már látni fogjuk.Nem csak a pénz számít, hanem a szemlélet is.A belső informátor már a hétre igért fejleményeket.Az idő sürget, a kérdés megtisztulás, vagy végleg elsüllyedünk a mocsárban?

  • Lokiultra

    Akkor már mondhatjuk, hogy szinte biztos a tulajdonosváltás?

  • Jamen

    Nem.

  • Trebucheut

    Litauszki ingyen igazolhatóvá vált, szerintetek erősítést jelenthet?

  • Jamen

    Tegnapi információ szerint a tárgyalások megakadtak.Jelenleg teljes hírzárlat van.

  • László Kiss

    Ha rajongói oldalt szeretnél neki létrehozni, azt ne itt tedd. Akaratgyenge, alibi játékos.

  • László Kiss

    A legújabb információk szerint mindenki kihátrált a csapat mögül. Szima Gábor és sleppje marad a helyén, érkezik egy ötújjas kesztyűbáb edző…

  • Layash

    Első lépésben a célokat kellene meghatározni, amihez elöször is az kellene, hogy tudják a klubnál, mennyiből gazdálkodhatnak, ki a tulajdonos, vezetőség tagjai, nekik mi a pontos feladatuk, és ki lesz az edző…
    Az edzőnek kellene játékosokról döntést hozni, de legalább a véleményét figyelembe venni.
    Ezek után lehetne játékosok igazolásán gondolkozni, ki az, aki megfelel a célok eléréséhez.
    Jelen állás szerint semmi nem változott a klubnál az elmúlt évekhez képest, azt sem lehet tudni ki hoz döntéseket a játékosokról.
    Egyenlöre csak távozók vannak, számomra kérdés, hogy lesz itt csapat, ha még keret sincs.
    Az utolsó pillanatban össze kukázott maradékból?
    Új csapatot kell épiteni az új edzönek, s erre esélye csak akkor lesz, ha a felkészülés kezdetére együtt lesz a keret… s vissza is tértünk az alap problémához: ki igazoljon, amikor nincs edző, de talán még tulajdonos sem? Nincsenek célok, nincs költségvetés, nincs koncepció, ami az induláshoz kellene

  • joel

    hat ez kurva jo akkor…mar kezdett volna az ember kicsit bizakodni…

  • joel

    fasza…

  • Tom Tom

    Kiszállhatna már a politika a fociból. Mert így semmi értelme.
    Mondjuk nekünk is lehetne egy-két ilyen “mecénásunk”. Hallani ilyen híreket, hogy kik és hogyan akarják a klubot saját “játszótérnek”

  • Layash
  • Tom Tom

    Most azonnal aláírnám a Holman féle cserét!!!!! Jöjjön mind a 3!!!!!!!!!!!!!

  • Layash

    Danilovic minöségi játékos, de a másik kettő…
    Bár úgy gondolom nem lesz semmi pozitív változást nem várok, jók lesznek a máshová nem kellők, úgy a létszám meglesz.
    Már azon se lepődnék meg, ha Gyarmatit neveznék ki az akadémia vezetésére Herczeg helyett.

  • LokiFan16

    A “másik kettő” is nagy erősités lenne….

  • Tom Tom

    A”másik kettő” is hidd el, hogy jó!! Dávidkánál meg 1000000-szor jobbak!!

  • DEBRECENIVSC

    Igen kiválóan fejelő védő.

  • Tom Tom

    Aki alá is írt azóta az UTE-hoz

  • DEBRECENIVSC

    kisPölő.Barczi,Litauszki,Diallo ingyen igazolhatóak, illetve a vidisek(Pölő,Barczi)nem tudom.
    http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/427472_ket_magyar_jatekosatol_is_megvalik_a_videoton
    Holmant én eladnám és bevásárolnék belőle, Vadnai,Baki az MTK-ból és Molnár Gábort a kövesdi csapatból.
    Sekulic,Völgyi,Verpecz mehet, illetve ha Szilvásira nem számít Herczeg akkor ő is, mert 1 meccset játszott végig és ennyi volt.

  • DEBRECENIVSC

    .-Litauszki, Újpestre elkelt

  • joel

    Remelem Brkovic-ot nem engedik el ezek az agyhalottak!

  • Layash

    A kérdés az, hogy meg tudják-e tartani, illetve Brkovic akar-e maradni.
    A Vasas nem kiemelkedő költségvetésű klub, itt talán az lesz a döntő, hogy a lejárt szerződésű, tehát szabadon igazolható játékosnál mennyire van hitele a klubnak, akar-e maradni.

  • Jamen

    Nem fogunk játékost játékosra cserélni, mert akkor mi menne a zsebbe?

  • Jamen

    Ha idejönne a görög az biztos, hogy egy játékvezetőnek sem maradna ép a “péksége”!

  • Isti

    Ne legyünk idióták.. Holmant ne adjuk el,főleg ne a Puskásba. Aki ők akarnak adni Danilovicon kívül a selejt kategória nincs mit szépíteni rajta. Brkovic is kell mindenképpen.

  • Isti

    Jobbak a fenét… ebből a rakás szerencsétlenségből ő az egyetlen szerződéssel rendelkező játékosunk aki 3 forintnál többet ér. Nélküle nincs támadó játékunk értsétek már meg. A Pfla csak a peremjátékosokat adná nekünk az meg nem kell,van elég belőle.

  • Tom Tom

    Márpedig ezek jobbak. Dávidka kiégett itt.

  • Jamen

    Sziasztok! Ha végig gondoljátok, akkor az elején csak távozók lesznek.Amennyiben tulajdonosváltás lesz, akkor azért, hogy még akit lehet eladjanak, ha nem, akkor meg a régi jó szokás szerint akik maradnak a végére, azokat igazoljuk le.Nem gondolnám, hogy Petkovic hozzánk jönne-külföldre tart-és azt sem, hogy Holmant három játékosra cseréljük.Szerintem pénzért adjuk el.De elképzelhetőnek tartom, hogy Filip is elmegy.Majd visszajönnek a kölcsön adott játékosok-Bokros, Sós, Takács és lesz néhány ingyen megszerezhető is.Ha új tulajdonos lenne, akkor az majd igazol, a régi csak elad.

  • LokiFan16

    Akkor ezek szerint még van esély tulajváltásra?

  • Jamen

    Van esély, de ezen a héten el kell dőlnie, mert kifutunk az időből.

  • László Kiss

    Honnan az infód? Mikorra dőlhet el? Nevetséges, hogy 3 nap múlva kezdődik a felkészülés, de senki sem tudja a mindenható elnökúron kívül, hogy kikkel. Hazavárom Ludánszki és Spitzmüller bajtársakat is… Az biztos, hogy 20 év után a következő szezonra nem váltom meg a bérletemet. 🙁

  • Jamen

    Laci, Te is tudod, hogy az informátor nevét nem adhatom meg, de privátban szívesen elmondom Neked.Maradjunk annyiban, hogy minden cáfolat ellenére még maradt egy utolsó esély erre a hétre.De mint írtam, ez egy esély és semmi nem biztos.

  • Tom Tom

    Tudtommal Szima az összes kérőnek kosarat adott!!:-((((

  • Jamen

    Igen, ez az állítás a múlt hétre igaz, azonban vannak akik azon dolgoznak, hogy legyen még egy esély a váltásra.Nincs garancia, hogy összejön.

  • Róbert Mándi

    Remélem hamar pont kerül minden kérdésre mert nagyon-nagy a csend!!!!S kedvenc csapatomat nem szeretném a múlt szezonhoz képest kiszolgáltatott helyzetbe látni egy hanyag belesz.rok mindenbe tulajjal!!!!!!!

  • Róbert Mándi

    Remélem a nagy csend valami nagy dolgot jelent.

  • Loki_Ati
  • JuveFan1897

    Hát ilyesmibe ne reménykedj. 🙂

  • Lokiultra

    Kíváncsi vagyok ki fedezi fel ezeket a játékosokat? Brkovic? 😀

  • tiberius

    A mai napig reménykedtem én is de amit hallottam az nem volt megnyugtató.

  • kornel96

    Marad Szima?

  • Róbert Mándi

    Ha tudsz valamit oszd meg s uralkodj ;)Ne játszuk már azt mint a semmit sem tisztelt vezetőség(Szima,Rókakoma)

  • Lokiultra

    Tényleg nem jó ez a titkolózás

  • Kálmán Horváth

    Ez a jobb oldali védő remélem jó lesz bal oldalra…

  • DEBRECENIVSC

    Hidi Patrik elvileg szabad, csak úgy mint Pölöskei (el sem vitték az edzőtáborba ellenben Bódi velük tartott).

  • Róbert Mándi

    Hidi és kis pölö jó megoldás lehetne,ha már úgy is ingyen igazolhatóak.Szima szereti az ilyet.

  • Bertalan Gyürky

    A nagy csend okai:
    1. Szabin van mindenki.
    2. Az átigazolási időszak június 15-től kezdődik

  • Róbert Mándi

    Szabin!Akkor a többi csapat Vidi,Fradi,dózsa hogy tudnak igazolni!!!Meg amikor ég a ház akkor nem szabizunk hanem csapatott erősítünk 1000%kal

  • Róbert Mándi

    Egész ügyes!Harcos,labdabitos,gyors ;)Jova meg ez a srác jók lennének együtt 😉

  • Tom Tom

    http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/428108_belga_kezekbe_kerulhet_a_nagymultu_magyar_klub
    Ezt nem értem ha az NB II-ben ekkora az érdeklődés egy klub iránt NÁLUNK MIÉRT NEM!!!!!!!!???????????????

  • Tom Tom

    PAFC vinné Osváthot! Nekünk pedig jobban kellene!! Helyette hozunk egy szerbet, holott Róka úr azt mondta inkább magyarok kellenek mert azok jobban odarakják magukat.

  • JuveFan1897

    Tévedésben élsz, a DVSC iránt is van kereslet, csak a tulajdonos nem akarja eladni.

  • Tom Tom

    WHY????
    Gondolom erre ti sem tudjátok a választ. Pedig saját érdeke lenne…

  • Tom Tom

    Egyébbként ez egy szurkolói fórum itt aztán mindent le lehetne írni, hogy ki mit hallott(legfeljebb nem igaz). Mindenki csak titkolózik, az egyszerű szurkoló meg tövig rágja a körmét… Mondjuk nálunk csak mennek el az emberek, úgyhogy lassan csapat sincsen:-(((

  • Tom Tom

    Ráadásul nem kis összegek repkednek a “levegőben” mint lehetséges ajánlatok….

  • Tom Tom

    No meg ahogy a mondás tartja”Búcsúzni csak szépen………….”

  • Róbert Mándi

    Kapus posztra Polekszicset vagy Novakovicsot vissza!!!!!!!!!!!

  • JuveFan1897

    Amiről mi tudunk, az minden szerepel ebben a rovatban, hidd el. 🙂

  • Jamen

    Amúgy Mészárosnak is csak június 30-ig van szerződése, mint Brkovicnak.

  • DEBRECENIVSC
  • Lokiultra

    Sós Bencéről tudunk valamit?

  • Kálmán Horváth

    Vadnai adja magát. Meg talán a Tóth Bence.

  • Kálmán Horváth

    Szeretném azt tudni, hogy visszajön. Talán a Mészáros Karolnak is lehetne egy esélyt adni. Mindenféle kölcsönjátékos visszajött, pont ez a kettő meg nem. Ki érti?!

  • Tom Tom

    +++Meg Banai a kapuba(Bogdán esetleg:-))
    Sváb balhátvéd, középhátvéd: Debreceni, Devecseri Gévay, Fodor
    Középpálya: Hidi, Iszlai, Adorján, Vass, Madarász
    Csatár: Németh, Gosztonyi estleg

  • Tom Tom

    +Szalai Attila U18 Rapid Wien Baloldali védő

  • Tom Tom

    Közben Pinyőék hülyére vásárolják magukat…..(Tischler, Póor, Heris stb,)

  • Tom Tom

    BANAI UTE Le kell rá csapni

  • JuveFan1897

    Mészáros Karol az év végéig van kölcsönadva a Haladásnak.

  • Róbert Mándi

    Gosztonyit én is favorizálnám!!Gyors,agilis,fiatal meg nehogy már jobb legyen neki az nb2 mint az nb1!Debreceni es Sváb szintén zenész 😉

  • Layash

    Mivel semmi nem változott a DVSC-nél, arra lehet számolni, hogy a lejáró szerződésű magyar játékosok legfeljebb akkor jönnek Debrecenbe, ha máshová nem kellenek.
    Hiába nem kommunikál semmit a klub, a játékosok egymástól is informálódnak, nyilván tudják, hogy a DVSC-be igazolni rizikós.

  • Kálmán Horváth

    OK.

  • DEBRECENIVSC

    Én meg arra gondoltam, hogy az érettebb gondolkodásúak akarnak egy olyan edző mellett dolgozni, aki kivitte a javarészt magyarokkal felálló csapatát BL/EL csoportkörbe, persze lehet naiv gondolat volt és mindenkinek dollárban forog a szeme.

  • Tom Tom

    Kecskés oké jöhet!

  • DEBRECENIVSC

    Szerintem is jöhetne, de hol merült fel a neve? Szerintem a liláknak kellenek a védők hiszen egyik legjobbjukat adták most el.
    Ha Holmant pénzért sikerül eladni, akkor lehetne bevásárolni, persze a szurkolók mindig tudják kik kellenének, de nem mindig jön be.

  • Lokiultra

    Lejár a szerződése Kecskésnek

  • Róbert Mándi

    Ha Dusan elmegy 🙁 akkor Szilvási Kecskés kettős igen hosszú távra megoldaná a bajokat hátul.De ha marad Dusan akkor meg Kecskéssel igen jó védelmünk lenne középen meglátásom szerint.

  • DEBRECENIVSC

    Szilvásit nem sűrűn láthattuk Loki mezben, de Szatmárit igen, szerintem ő kezdő lesz a következő szezonban, kíváncsi vagyok rá is persze, hátha most elkerüli a sérülést és lesz egy jó felkészülése, hajrá.

  • Jamen

    Óvárit kihúzhatjátok a listáról, Diósgyőrben van.

  • DEBRECENIVSC

    Szerintem nem veszítettünk vele egyelőre. amúgy is csere fejében jött volna.

  • sanchez
  • László Kiss

    Sem Kecskés, sem senki más nem akar a DVSC-vel még csak tárgyalni sem. Kerülik a LOKI-t mint a pestist.

  • Jamen

    Senkivel sem vesztünk semmit..Jobb kiesni fiatalokkal,mint zsoldosokkal.

  • Jamen

    Sós Bence meg Szimához nem akar visszajönni.Herczeg most próbálja meggyőzni, de kevés sikerrel.

  • gyberci

    Valaki – Jovanovics, Szatmári, Brkovics, Szilvási, Ferenci – Holman, Filip, Tőzsér – Könyves, Dzsudzsák

  • László Kiss

    Tényleg ennyire nem érteni madzsart?!

  • lokiálé

    A játékosmegfigyelő srácról nem igen hallani? Csinál ő valamit gyakorlatban is?

  • Lokiultra

    Már nincs is itt

  • Kálmán Horváth

    Az Újpestnél az Andricnak is lejár azt hiszem a szerződése. Egynek ő is jó lenne.

  • Layash

    Spitzmüller meg Békéscsabán került szabad listára…
    Bajok vannak a Lokinál, s ezt most már Herczeg András is nyilvánvalóvá tette a minapi nyilatkozatával,ha eddig valaki mégis kételkedett volna.

    Hiánypótlásról beszélt, nem erősítésről, a sorok közül nagy problémák olvashatóak ki.
    Épeszű játékos minimum bizalmatlan a debreceni lehetőségeket mérlegelve, főleg, hogy most már az edző ki is jelentette, hogy nincs pénz, kell egy debreceni mag (azokból, akiknek erős volt az NB3?), a távozók helyett kell találni “valakiket”.
    Ennél még Pakson is kézzelfoghatóbb célokat tudnak mutatni a játékosoknak.
    A bajnokság kezdete előtt 3-4 héttel még keret sincs, nemhogy csapatunk legyen, az ingyen igazolható játékosok vélhetően az utolsó pillanatokig ki fognak várni…. kell elemezni, hogy ez megint mit fog eredményezni?

    Az NB1-ben maradásnak csak abban az esetben volt értelme, ha jövőre sem esünk ki. Sőt… csak akkor, ha építkezni tudnak, nem folyamatos tűzoltással őrlődnek

  • Tom Tom

    Ma sem történt semmi!!!!
    Szima úr maradt, új igazolás 0, kölcsönből visszatérő 1.

  • DEBRECENIVSC

    Magyarán erősítettünk :D.

  • Tom Tom

    Csak jó lenne látni a fényt az alagút végén(csak nehogy dudáljon)!

  • Tom Tom

    Mondjuk gyanúsan nagy a “csend”!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Róbert Mándi

    Igen gyanúsan nagy!!!!Plusz Oshváth meg a Puskásé 🙁

  • joel

    Mehet is a picsåba…

  • joel

    Közben Osvåth “szakmailag elörelepett”…miröl beszel ez a hulye? Volt ket-hårom jo meccse oszt’ annyi.. .60 kilos kis balfasz…

  • Layash

    Ha ide igazolt volna, akkor biztosan más lenne a véleményed 🙂
    Keserű pirula, de semmi meglepő nincs abban, hogy a DVSC jelenleg nem vonzó lehetőség a játékosok számára, ráadásul Osváthnak volt némi rálátása arra, mi zajlik itt.

  • joel

    Nem lenne mås, engem nem gyözött meg, söt…Nem az zavar h nem ide jött. Hanem hogy nyalåsbol Pinter irånyåba szapulja a Pontes fele edzesmunkåt.

  • Layash

    Hatalmas szakadék volt Pontes, és a játékosai között, aminek az okát nem tudom, de szomorú, hogy még a játékosai sem álltak ki mellette.
    Pontes szimpatikus volt, és számomra még most is az, de be kellett látni, képtelen ebben a közegben érvényesülni.
    Voltak hibás döntései, elég soká ismerte fel, hogy ez a játékoskeret már nem alkalmas az általa elképzelt dominálós játékra. Sajnos, mert Pontes távlatokban próbált gondolkozni, valószínűleg sokáig hitt abban, hogy egy új csapat alapjait építheti, amely később ismét a dobogóért szállhat harcba.

    Nem lehet tőle elvitatni, hogy erőnlétileg rendbe rakta a csapatot, és a játékban is volt elképzelés, de a játékosai soha nem mentek tűzbe érte, még a csapatkapitánya sem, bukásra volt ítélve.
    Osváth eleve úgy jött ide, hogy nem is tervezte a maradást, képessége alapján bármelyik NB1-es csapatnak erőssége lehet, a mutatott teljesítménye összességében gyenge volt, kérdés mi volt annak az oka

  • LokiFan16

    A kapus már benne volt a Sós Bencés videó első változatában… Persze aztán gyorsan letörölték és kivették a videóból….:D

  • gyberci

    Hát én Tisza játékát soha nem szerettem. Nagyon darabos, nem technikás játékos. Egyetlen előnye, hogy ingyen van. Ha Brkovics elmegy, azt nagyon sajnálom. Roppant megbízható védő.

  • Lokiultra

    Ki volt az? Nem tudod?

  • Róbert Mándi

    Nem tudom,hogy most sírjak vagy nevessek!!!

  • LokiFan16

    Talán Petkovic az.. De egyáltalán nem biztos, az tuti,hogy nagyon magas.:)

  • LokiFan16

    Inkább nevess, sirni majd ráérsz a meccsek után…

  • Lokiultra

    Az a baj hogy Petkovics nem külföldről jönne. Az jó ha magas az elmúlt években elég kevés kapusunk tudott jól kijonni

  • LokiFan16

    A külföldről érkezőt úgy is érthetjük, hogy idegenlégiós. Nekem nagyon hasonlít Petkovicra.

  • Tom Tom

    Olvasva a híreket egyre jobban gyűlik bennem a düh és az indulat. Az ami itt folyik arra csak annyit mondanék, hogy#&@%/=§#&@đ[ĐłŁ$ߤ÷×*>^<°˛`+!%/=#&@<{][Đđ} stb.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Szörnyű! MIt akarnak? Valaki mondjon már valamit a klub részéről!!
    Mert ezzel csak felcseszik az ember idegeit!!

  • Tom Tom

    Tisza Tibi “kell” mint egy falat kenyér!:-)))
    Vicc az átigazoláspolitikánk is ha ez igaz!!!Nembeszélve a távozókról!!!
    Osváth a Puskásba. Mikor fejezik már be a pártállami focicsapatok??

  • Lokiultra

    Úgy legyen!

  • Tom Tom

    Ha a Puskás Akadémia bajnok lesz, soha a büdös életbe nem, fog érdekelni többet a mennyei megyei(MB I.)!!!!!
    Az lenne a legdurvább és legundorítóbb dolog a világon!!!BOÁÁÁÁ

  • Jamen

    Banainak élő szerződése van, Debrecenivel hosszabbított a Vasas.

  • Jamen

    Holman ha marad azért marad, mert pénzért nem kellett, csak cserejátékosokat akartak adni érte.Játékosok meg nem kellenek nekünk.

  • gyberci

    Brkovics a tegnapi (keddi) edzésen (sem) nem volt ott! Rosszat sejtek! Ő már nem jön vissza. Én nagyon sajnálom!

  • gyberci

    Holman, Herczeg András kezei alatt újra nagy lehet.

  • olomhuszar

    Nem lehetne ezt a cikket sticky-ként a nyitóoldalra rakni? Folyamatosan frissül, nem kellene lapozgatva keresni.

  • Layash

    Akaratgyenge, hangulat játékos.
    Az a baj, hogy tele voltunk hozzá hasonlóakkal az elmúlt években is, a szerbeket leszámítva semmi küzdeni tudás nem volt a játékosainkban, és a jelek szerint ez csak romlani fog.
    Ebben a közegben Holman, de gyanítom Tőzsér, és a többiek sem fognak kitartóan küzdeni a klubért, a csapatért.
    Holman különben is sértődött lehet, úgy gondolta, hogy a dobogóért versengő klubba igazolt, és a kiesés ellen kellene harcolni.
    A képességeit nem vitatjuk, de a hozzáállása miatt nem vezéregyéniség, sehol nem lesz nagy, nem is volt az, nem véletlenül nem kellett ő a Fradiba, és a lengyeleknek sem.

  • Róbert Mándi

    Stibert meg Németh K. haza lehetne hozni 😉 Azzal megoldódna egy két dolog 😉

  • Róbert Mándi

    Ezzel én is így vagyok!!!!!!!!!!

  • Layash

    A keretben lévőket sem tudták, (vagy nem is akarták?) megtartani, nem hiszem, hogy az említett két játékos az NB1-be szeretne igazolni, de abban biztos vagyok, hogy Debrecenbe határozottan nem.
    Fölösleges nevekkel dobálózni, az alapvető probléma az, hogy a klub nem hajlandó minőségi játékosokat megfizetni.
    Nincs rá keret, de mit tesznek azért, hogy ez ne így legyen?
    Úgy tűnik semmit…

  • Lokiultra

    A Balmazújvárosba igazolt

  • Lokiultra

    Kezdhetünk barátkozni Kemenessel

  • Lokiultra

    Kemenes

  • Róbert Mándi

    Én is így érzem!Monjuk jobb mint Verpecz…

  • lokifan99

    kemenes netalán pogacsics….:)

  • Lokiultra

    Pogacsics de jó lenne! Szabadon igazolható? Szerintem nem

  • Lokiultra

    Legfelül a kereső alatt ott van. 1 kattintás

  • JuveFan1897

    Ott van a legfelső menüsávban, a ‘Neked ajánljuk’ részben, illetve a főmenüből is elérhető a ‘Lelátó’ fül lenyitásával.

  • Jamen

    Azt gondolom Kemenes lesz az egyik kapus.

  • Tom Tom

    Banai (UTE) jár le 06.30.-al a szerződése.De Bogdán Ádámnak is most jár le:-)))

  • Róbert Mándi

    Bogdánnal én is kiegyeznék 😉 de nem fog hazajönni!! :(Kemenes,Pagodics vagy mind kettő érkezését várom….

  • Róbert Mándi

    Drága Fórumozó Loki szurkoló barátaim!

    A klub mai bejelentese után fogalmaztam meg bennem az alábbi gonsolatcsokor! Ameddig a klubvezetés nem áll a csapat s a szurkolók mellé akkor nekem (nekünk szurkolóknak) kell!
    Ki kell menni a meccsekre s torkunksz szakadtából buzdítani kell 12.játékosként a csapatot s vele együtt Bandi bát!Most nagyon az optimizmus szól majd belőlem amikor azt mondom lehet ezek a fiatalok lesznek a következő Sándor,Dombi,Vadicska,Szatmári generáció!!!!

    Várjuk akkor az ideérkezőket nagy szeretettel s tisztelettel, ha már minket választottak ebben a helyzetben.Reménykedjünk,hogy Dusan marad s a fiatalok felnőnek a feladathoz s valami jó sül ki belőle 😉

    Hajrá Loki!!!!!

  • Jamen

    Tippeljünk, ki lesz az a négy játékos, mert ne legyen kételyünk Brkovics elmegy!
    Az én tippeim: kapusok Kemenes, Pogacsis, Banai hármasból, belső védő: Kecskés, csatár: Tisza.

  • sanchez

    Polekszics-re vajon van némi esély? (lévén már ő is honosítva lett) vagy ne is álmodjunk ilyesmiről?

  • Jamen

    Kötelesnek is lejárt, azóta is a mi ajánlatunkon röhögnek a menedzserével…..

  • Jamen

    A Vasasnál is számítanak rá!

  • sanchez

    Még a végén Rudolfot is leigazolják…

  • sanchez

    De úgy tudom jelenleg a Békéscsaba játékosa.

  • Jamen

    Őt biztos nem, annyira elmérgesedett vele a viszony az elmenetelekor.

  • Jamen

    Jól tudod, úgyhogy vagy oda megy vissza, vagy marad a Vasasnál.

  • Lokiultra

    Banai kell szerintem a liláknak Balajcza miatt, plusz neki szerződése van, nem?

  • Jamen

    Valahol én is olvastam, hogy Balajcza azért ment el, mert csak Banai után következett a sorban. Banait viszont már tavaly is hozni akartuk.TomTom azt írta, hogy június 30-án lejár Banai szerződése.

  • sanchez

    Személy szerint nagyon bízom benne, hogy a vezetőség legalább őt megpróbálja megszerezni.. 🙁 A fiatalok mögé nagyon kell egy rutinos kapus is, akiben megbízhatnak…

  • sanchez

    Csak Brkovics és Mengolo maradjanak..

  • Tom Tom

    Ahogy mondják”Próba cseresznye:-)))”

  • Jamen

    Brkovic napok óta nem jelentkezik és Mengolo sincs az edzésen.Azt mondják sérült, de a csapathoz közelállók másról suttognak.Azt mondják, hogy azoktól a külföldiektől, akiktől tudunk, megszabadulunk majd.

  • Tom Tom
  • Jamen

    Minket már nem vesznek komolyan.

  • Jamen

    Annak idején nem véletlenül engedték el.

  • Tom Tom

    Szerintem talált, süllyedt!!
    Sváb Dánielnek (baloldali védő) jár le a szerződése a Cottbussal. Emlékeim szerint nem volt rossz a srác!! Rápróbálkozhatnának!

  • Tom Tom

    +Németh Krisztián és Gosztonyi-nak jár le a szerződése:-)))))
    Ellennének itt aszem:-))

  • Jamen

    A Transfermarkt nem írja meddig él a szerződése.
    https://www.transfermarkt.hu/krisztian-pogacsics/profil/spieler/43354

  • JuveFan1897

    Mengolot nem is bánom, mehet isten hírével.

  • Lokiultra

    Ha jól tudom Banai hosszabbított már

  • joel

    Jol alakul ez eddig…Tele leszunk vegre a sokak altal annyira ohajtott debreceni kotodesu fiatallal. Nem baj h szarok de legalabb lehet nekik tiszta szivbol szurkolni. Ha mar focit ugyse latunk, ugye…

  • Tom Tom

    Van egy csomó jó kapus a piacon és mi pont a Nagy-ot szúrtuk ki?!
    A Kunsági Roli meg remélem csak vicc…..

  • gyberci

    Van két kapusunk: Szabados és Kovács, ambíciózus fiatalok, akik bizonyítani akarnak, hogy jobban érvényesüljenek a játékospiacon. Nagy csak hármas számú kapus lehet. Egyébként én örülök a sok fiatalnak.

  • DEBRECENIVSC
  • Layash

    Ehhez képest eddig a két kapus Nagy Sándor, és Kunsági.
    Szinte az is mindegy lenne, ha valamelyik akadémista kapust tennék be a háló elé ilyen kaliberű igazolások helyett.
    Nem a játékosokat akarom minősíteni, igaz a klubnál meg lekommunikálták, hogy erősítés nem várható, csak a keret létszámának feltöltésén ügyködnek

  • Tom Tom

    Ne értsd félre én is örülök, de azért a fokozatosság híve vagyok. Lassan.fokozatosan építsük be a fiatalokat!

  • Tom Tom

    Holman kap egy+ a NEM A PUSKÁSNAK miatt!! Legalább ő nem hódolt be a “népakaratnak”

  • Róbert Mándi

    Remélem ez a két név csak vicc!Akkor jobb lett volna ha Verpit megtartjuk!Van sok magyar kapus aki szabad:Bogdán,Köteles,Kemenes,Pagodics!

    Djelmicsről tudunk valamit mert minden edzésen ott van??

  • Róbert Mándi

    Selim Bouadlát vissza lehetne csábitani 😉

  • Lokiultra

    Ki az a Pagodics?

  • Róbert Mándi

    Elgépeltem!!Sorry!Pogacsis lenne 😉

  • Jamen

    Nem lehet.Több okból sem.Egyrészt, ahogy elváltunk tőle, másrészt pedig a klub jelenlegi anyagi lehetőségei nem engedik meg Bouadla féle játékosok fizetési kategóriáját. Nem is gondolkodjatok ilyen nevekben, mert a jelenlegi klubtulajdonos csak olcsó bérű játékosokat fog leigazolni, akiért nem kell fizetni.megjegyzem Bouadlának még élő szerződése van a horvátokkal, azzal, hogy nem ment vissza sérülésre hivatkozva szerződésszegést követett el és valószínűleg eltiltják majd ezért.

  • Jamen

    Pagodics nevezetű kapus nincs, csak Pogacsics.Djelmicnek élő szerződése van a klubbal, nem sikerült tavaly eladnunk.Ahogy előző válaszomban leírtam, lehet álmodozni, de magas bérű játékosokat nem fogunk igazolni.Tavaly Köteles menedzsere csak nevetett Szima ajánlatán 15 perc alatt véget értek a megbeszélések.Van egy szint, ami alá Köteles, Bogdán nem megy.

  • Jamen

    Nagy Sándor volt már itt próbajátékon, akkor, amikor Damahou ide került. Abban az időben nem kellett, mert nem ütötte meg a szakmai vezetés elvárásait.Azóta sokat romlott az elvárásaink szintje.

  • Stifler

    Nem lenne rossz, az ha fiatalokkal játszanánk, de tartok tőle, hogy ez is csak egy üres frázis, és rákenjük majd az “eredmény kényszerre”, hogy csak 30 évesek játszanak.
    Személy szerint én üdvözölném azt az ötletet, ha NBI-es játékost faragnánk idén Szabadosból, Baloghból, Szatmáriból, Szilvásiból, Barnából, Csőszből, Sósból, Kóródiból és Bíróból azzal, hogy gyakran engedjük őket beszállni a meccsekbe még akkor is, ha nem játszanak jól és ha mondjuk csak 10.-ek lennénk. Ehhez speciel nem ártana, ha nem töltenénk fel a keretet ilyen Kunsági, Nagy Sándor, Völgyi, Sekulic meg Tisza féle arcokkal, hanem hoznánk 3 valamire való játékost, a lyukas posztokat, meg rábíznánk a fent említett srácokra.

  • Jamen

    Bokros ma kezdő volt a Balmazújvárosban, szóval borítékolható, hogy nem jön vissza a Lokiba.

  • Jamen

    Én is azt hittem, de rájöttem, hogy nem kell, mert Kemenes már a mi szintünk felett van.Nagy Sándor, Kunsági, ők a mi szintünk!

  • Jamen

    Kellene a színen valamit változtatni, mert a fekete sávban nem sok minden látszik a betűkből.

  • gyberci

    Tökéletesen igazad van. Akik viszont kellenek a fiatalok beépítéséhez, Brkovics, Jovanovics, Holman, Tőzsér, Filip, Könyves, még Ferenci is. Remek egységet fognak alkotni a fiatalok és a rutinosak. Várom a július 15-ikét. Feltétlenül ott leszek a stadionban.

  • Layash

    Az majd kiderül milyen egységet alkotnak a felsorolt játékosok, egyenlőre tőlem távol áll az optimizmus, meglátásom szerint iszonyat gyenge a játékoskeret.
    Nézzük előbb a rutinosabb játékosokat.
    Brkovics még kérdőjel, de nem kizárt hogy elmegy, pedig ő és Jovanovics az, aki legalább hajt küzd, ha a játék nem is megy nekik.
    Tőzsér és Holman a két “sztár”, képességeik alapján az NB1 legjobbjai közé tartozhatnának, de mindkettő akaratgyenge, hangulat játékos, nulla küzdeni tudással, teljesítményükkel nem emelkednek az átlag fölé, nehéz róluk elképzelni, hogy húzó emberek lesznek (cáfoljanak rá)
    Ferenczi balhátvédnek alkalmatlan, középpályán meg nem tudjuk mire képes igazán, de a mellényén sokat kellene szűkíteni, vajon képes lesz rá?
    Filipel, Könyvessel nagyot fordult a világ az utóbbi hónapokban, kezdetben sok kritikát kaptak “nem Loki szint” emlegetésekkel, később javult a teljesítményük, és talán azt is belátták a kritikusok, hogy most jelentik azt a bizonyos “Loki szintet”, ami lényegesen alacsonyabbra került.
    Sós Bence ebben a keretben már rutinos játékosnak számít, nem is tenném azok közé, akik nulla, vagy csak néhány percet játszottak NB1-ben.
    A fiatalok?
    Mivel bizonyították eddig, hogy helyük van a keretben?
    NB2-es peremjátékosoktól, NB3-ból kiesett “tehetségektől” várják sokan, hogy majd az NB1-ben jó csapatot alkotnak.
    Hajrá!
    Az alakulgató keretnek az lesz a legnagyobb buktatója, hogy most sem lesz versenyhelyzet, lesznek akik teljesítménytől függetlenül játszhatnak.

  • Stifler

    Optimista a legkevésbé sem vagyok. Leírtam, hogy az amit gondolok biztosan nem fog bekövetkezni.
    Másrészről pedig ne pozicionáljuk túl az NBI-et. Egy átlag csapat színvonala sokat esett az utóbbi 3 évben. A fiataloktól nem kell annyira félni, példának okáért kevés tehetségtelenebb játékos fordult meg a Loki utánpótlásában kis Szacsánál, ráadásul még az első meccsein is pocsékul játszott. Aztán pedig mégis szorgalommal felküzdötte magát egy közepes felnőtt játékos szintjére és már nem kapok infarktust, ha egy csatár rávezeti a labdát.
    A DEAC-ról meg csak annyit, hogy a hibát talán nem ártana abban keresni, hogy a meccsenként 5-6 lejátszó NBI-es mennyire bele se szart az egészbe, vagy hogy mindenki tudja, hogy a srácok bármit csinálnak, nem érdekel senkit az NBIII. Hány meccs után mehetett el a kedvük az egésztől? 5? 10? 15? Érdemes beszélni velük ezzel kapcsolatban.

  • Róbert Mándi

    Köteles s Bogdánnal tisztában vagyok!!!De nem lenne rossz!Csak vágy s álom…

  • Jamen

    Álmodozhatunk, csak sajnos egyszer fel kell ébrednünk,bár ha Novota jön, az nem lesz rossz.

  • Jamen

    Én is, mert ha nem adunk nekik lehetőséget, soha nem tudják megmutatni mire képesek.

  • gyberci

    Iszlai Bence nem hosszabbított szerződést Szombathelyen, szabadon igazolható.

  • DEBRECENIVSC

    Kolomoec azt is elmondta, nehézzé tette a helyzetét, hogy nem csatárként játszatták, hanem szélsőként. Ezt meg is említette edzőjének, de nem tudtak közös nevezőre jutni, maradt továbbra is szélső. A játékost most nyáron a Debrecen és a Vasas is szerződtetni akarta, ám egyik üzlet sem jött össze, ezért igazolt haza.

    – Tárgyaltunk a Debrecennel, de az anyagiakat illetően nem tudtunk megegyezni.

    http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-ii/mtk/tavozo-mtk-legios-beleszallt-magyar-fociba-itt-leszidtak-ha-pluszmunkat-vegeztem

  • Róbert Mándi

    Iszlaival megegyezhetne a klub!!

  • Jamen

    A helyzet ugyanaz lesz, mint Kolomojec esetében:
    – Tárgyaltunk a Debrecennel, de az anyagiakat illetően nem tudtunk megegyezni.

  • Jamen

    Az MTK-ban állítólag 8.000 eurót keresett és ettől nagyon messze volt a másik két ajánlat, ezért ment haza.

  • sanchez
  • Tylla

    Nem is kár érte

  • Tylla

    Hiányolom Novota leszerződtetetésének bejelentését.

  • Jamen

    Tisza arcán kitörő öröm látszik az érkezésekor készült fényképen.

  • sanchez

    Tisza a bejelentkezős videójában 10-es mezben edzett, míg melette Holman szintén 10-esben volt. Vajon ez jelent valamit?

  • LokiFan16

    Jobbhátvédnek mit szólnánk Bényeihez Csabáról? 🙂

  • Tom Tom

    2″csúcsigazolás” már van:-(((( Érk.:0, táv. 1M

  • Jamen

    Egy erdélyi barátom mesélte az ottani viccet: Mi a különbség Szima és az erdélyi medvék közt?
    Abszolút semmi, mind a ketten kukáznak!

  • Jamen

    Igen, valaki nem a 10-esben fog játszani.

  • sanchez

    vagy Holman tutira elmegy..

  • Tom Tom

    Remélem cserepadra érkeztek! Szabadost a kapuba!!!

  • Tylla

    Balogh Norbi nem jön vissza Debrecenbe? A Palermo nem számit rá. Jövőre megint eladhatjuk jó pénzért.

  • Jamen

    A csakfoci.hu információi szerint a Loki érdeklődik Bognár István iránt.Hiszem, ha látom!

  • DEBRECENIVSC

    Sajnos a mi szempontunkból, nem sajnos az ő szempontjából, de marad, mert számítanak rá, legalább is a rangadó szerint. http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/429236_balogh_marad_de_olasz_valogatott_rivalisa_tavozik

  • gyberci

    Ő már hozzászokott a nagyobb pénzhez, ide nem jön.