LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Mennyit ér az egy pont?

A bajnokság negyedik fordulójában a vaskos állami forintokból vegetáló Ferencváros látogatott a Nagyerdei Stadionba. Ismerjük őket elég jól és elég régóta ahhoz, hogy ne kedveljük túlságosan a csapatukat. Az utóbbi évek Fradija azonban csak sokszorozza ellenérzéseinket (de talán nem csak mi, debreceni szimpatizánsok vagyunk így ezzel), pláne mióta nem igazán jelentünk konkurenciát számukra, és a két csapat közti vélt és valós potenciálkülönbségek képezte szakadék egyre csak nő és nő.

_DSC9490

Ennek ellenére sem túlzás kijelenteni, hogy emberemlékezet óta nem vártunk ennyire baljós előjelekkel egy hazai derbit, még akkor sem, amikor mondjuk két éve nagyon ment a foci a fővárosiaknak és kvázi legyőzhetetlennek tűntek, persze, szigorúan magyar viszonylatban. Nyilván, ahogy az helyénvalónak tűnt akkor, meg is kaptuk a magunk három gurigáját, de időnként partiban is tudtunk lenni velük, mi több, még tavaly is elcsíptünk két ikszet. Ám most, hogy a totális kilátástalanságból kivezető kapun rendre a küszöbbe rúgunk, mindez erősen valószínűtlennek tűnt a meccs kezdő sípszavához közeledve. Manapság inkább ott tartunk/tartok, hogy egy Fradi elleni derbi előtt jó félórával potenciálisnak gondolt kifogásaim halmazát próbáltam működésbe hozni – mint másnaposság, fáradtság, a nőnek is megjött és nyűgös lesz, meleg van, nem is szeretem a focit. Mindezt annak érdekében, hogy lebeszéljem magam 90 perc kínszenvedésről. Persze, mint megannyiszor, ez most sem sikerült. Szentimentális nyafogásból azonban ennyit, és ne többet. Talán ma is okosabbak lettünk, ami a szezonunkat és a jövőt illeti. Hogy miért? Hogy miért csak talán? Az az összefoglalóból kiderül. Talán.

A Ferencváros a Mezőkövesd elleni 5-0-ás bajnokival feledtette múlt hétvégén a tőlük már megszokottnak számító, szezon eleji nemzetközi lebőgést, és bizony, ha őszinték akarunk lenni, Varga Roland és Amadou Moutari formáját elnézve valóban nem sok jóra számíthattunk. Ami a mi csapatunkat illeti, a keretben ott volt a sérüléséből felépülő Novota János, valamint új szerzeményünk, Haris Tabakovic is. Kezdőcsapatunk csumára ugyanabban az összetételben lépett pályára, mint nyolc napja Pakson: Nagy Sándor előtt a Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi négyes kapta meg az esélyt az első perctől való bizonyításra. A középpályán Filip, Tőzsér és Jovanovic feladata volt, hogy megszűrjék a ferencvárosi akciókat, a megszerzett labdákat pedig minél jobb százalékban osszák el, a két szélen pedig ezúttal is Sós Bence és Könyves Norbert rohamozhatott. Továbbá, pályára került mindannyiunk nagy örömére Holman Dávid is, így egyrészt bízhattunk abban, hogy végre kiderül, mit is tud ebben a futball nevű történetben a srác, mi a posztja, mik az erősségei, mennyit bír futni és hasonlók, másrészt pedig legalább annyira remélhettük, hogy a klasszikus center újbóli hiánya működőképesnek bizonyul, és legalább a támadásszervezésünkben láthatunk ígéretes és jó dolgokat.

lokifradi

Thomas Doll is egy papírformának mondható összeállításban küldte harcba övéit: Dibusz – Lovrencsics, Batik, Otigba, Botka – Gorriaran, Csernik – Varga, Rui Pedro, Moutari – Priskin. Szisszenhettünk is a nevek hallatán, elvégre a két csapat között zongorázható különbségek vannak, így újfent csak a jószerencse, feltámadás, küzdőszellem faktoraiban bízhattunk, na meg abban, hogy a ferencvárosi csapat nem fog ki túl jó napot. Mert az, hogy egy tudatosabb, ötletesebb játékot lássunk fiainktól, finoman szólva is reménytelennek tűnt. Az elszántság és motiváció persze már másik lapra tartozik. Mindez már elvárható lett volna, legalábbis régen, amikor még… na, de hagyjuk is. A szentimentális nyöszörgés újbóli ébredése helyett nézzük inkább, mi is történt a meccsen.

A Loki-Fradi rangadókra jellemző atmoszférában vetették magukat küzdelembe a csapatok, mieink szórványos rohamokkal indították a meccset, míg a ferencvárosi játékszervezés meglehetősen akadozó és pontatlan volt. A középpályán próbáltuk kontrollálni a játékot, a vérszegény vendég-csörtékkel ötvözve mindez elegendőnek is bizonyult ahhoz, hogy huzamosabb ideig(!) magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést. Igen, ilyen még nem volt a szezonban, sokak szeme fel is csillant, elvégre ezt vártuk, előrelépést, akaratot, elképzelést. Bár utóbbival azért csínján bántunk, passzjátékunk nem volt olyan gördülékeny, mint egykor, és a technikai megoldások sokrétűsége sem a Sándor Tamás fémjelezte időkre hajazott, de voltak jó meglátások, mozgások, tisztán észlelhető volt, hogy akarunk valamit ettől a meccstől. Az idő múlásával egyre veszélyesebbé váltunk, Könyves Jovanovic passzát követően lőtt kapura az hetedik percben, Holman labdaszerzését követően(!) veszélyeztetett, a legnagyobb helyzeteket azonban újfent sikerült eltotyognia. Én nála ezt egy alapvető képesség hiányának tudom be, és most tényleg vonatkoztassunk el attól, hogy a meccsek döntő többségében Holman Dávid – legalábbis ebben a szezonban – nem akar focizni, mert ma akart. Vagyis próbált akarni. Vagy legalább úgy csinált, mint aki próbál akarni. Legalábbis az első félidőben. De most is inkább az (volt) a fő gond, ami világéletében: a hatékony és jó döntések, valamint a gyors és megfelelő mérlegelés hiánya. Ő a legtöbb esetben mindig inkább elcselezte, túlvállalta magát egy-egy jó passz, célravezető megoldás helyett. Egész egyszerűen nem ismerte fel, hogy a pluszokhoz időnként a jól helyezkedő társak segítségét sem szégyen igénybe venni. Most is kicselezte a kapust, majd a visszagurítása már nem volt jó, a félidő hajrájában pedig nem volt képes (vagy nem volt hajlandó?) észre venni a jobbján feltűnő Könyvest, aki egy jó ütemű átadással kristálytiszta gólhelyzetben törhetett volna Dibusz kapuja felé.

A középpályánk egyébként jól dolgozott, felpasszokban voltak ugyan hibák, de a párharcokban jók voltunk, Filip hozta a szokásos agilis szűrőmunkát, Tőzsér és Jovanovic is feljavult a korábbi hetekhez képest, bár utóbbi mindig hoz egy elfogadható(bb) átlagot. A védelmünk is meglepően jól állta a sarat, Ferenczi bizonytalankodásai, helyezkedési hibái ezúttal is látványosra sikeredtek, de Kinyik Ákos például jól állt a lábán, Bényeire sem lehetett különösebb panasz. Bár, ha őszinték vagyunk, nem árt észre venni, hogy a ferencvárosi támadók kapunk előterében kifejtett aktivitása egy teknősbékáéval vetekedett. Nem igazán tették próbára a penge kvalitású Nagy Sándort, kapásból két próbálkozásuk ugrik be, ami az első félidőt illeti: Botka távoli lövése, illetve egy erőtlen fejes Priskin Tamástól, aki talán, ha ötször labdába ért a negyvenöt perc alatt, azzal sokat is mondok. Legaktívabb játékosunk Sós Bence volt, aki több veszélyes lövéssel is jelentkezett, befejezéseit azonban vagy egy blokk, vagy pedig Dibusz hárította.

_DSC9838

A második félidőre Thomas Doll kettőt is változtatott csapatán, a gyengélkedő Priskint Böde, míg Varga Rolandot Julian Koch váltotta. Utóbbi lecserélését meg is köszönhettük Dollnak, tudniillik, szabadrúgásokból elég hatékony a ferencvárosiak szélsője. Kapott is egy jó kis sanszot a csapata, de az öltözőből ő sem tudja berúgni, Gorriaran pedig még a pályáról sem, hiszen égbe lőtte a lehetőséget, így maradt a 0-0. Rengeteg alapvető hiba és figyelmetlenség tarkította a játékot mindkét oldalon, nem egyszer alaposan kettészakadt a játéktér, nem igazán tudtak ebből profitálni a csapatok, de leginkább a mi oldalunkon volt ez bosszantóan eredménytelen. Könyves lassan és körülményesen játszott, Sós is elfogyott a második félidőre, Holman Dávid lelkesedése pedig csak átmeneti képzavarnak bizonyult. És bár erős a gyanúm, mégis próbálok nem átesni a ló túloldalára, és a második félidei teljesítménye tükrében sem akarom azzal támadni a srácot, hogy direkt rontotta el a helyzeteinket… de ahogy égbe lőtt egy színtiszta ziccert a B-közép előtt, az egyenesen vérlázító volt. Mintegy szimbolizálta, hogyan is áll játékosunk a szurkolókhoz, meg úgy amblokk az egész DVSC-hez: nem gondolta végig, mit csináljon, nem nézett se jobbra, se balra, se előre, csak belerúgott egyet a labdába, azt jóvan.

Na de, vissza a meccshez, ahol kidolgozott helyzetek továbbra sem voltak, hiányoztak a kulcspasszok, a tudatos kombinációk, jól megküldött átlövésekkel sem igazán veszélyeztettek a csapatok. Holmant Tabakovic váltotta, a hajrára beállt Mengolo is, de ez nem eredményezett lényegi változást a játékunkban. Új igazolásunk nem mozgott rosszul, mezőnyben voltak jó dolgai, de azt majd az idő dönti el, hogy végre sikerült-e olyan támadót leakasztanunk a haszontalan futballkellékek nyári ingyen piacáról, aki képes néhány olyan alapvető dologra, amitől egy támadót támadónak neveznek, és nem mondjuk péknek, autófényezőnek, vagy Holman Dávidnak. A meccs hajrájához érve szögletből veszélyeztettünk, Szatmárinak csupán centiméterek hiányoztak a gólhoz, Könyves pedig az utolsó akciónkat holmandávidozta el tankönyvbe illően, a hosszún érkező Mengolo helyett megvárta Botka segítőkész szabálytalanságát, hogy a füvön pihenhesse ki a bő kilencven perc fáradalmait. Ezzel utolsó valamirevaló esélyünk is elszállt, mert bár Tőzsér a megítélt szabadrúgást még kapura küldte ugyan, Dibusznak mindez nem okozott gondot. 0-0 a vége!

_DSC9548

Játékos értékelések:

Nagy Sándor – 0
Nagy_Sandor
Szerencsénkre nem volt védeni valója, így nem kellett újfent bizonyítania remek kvalitásait.
 

Bényei Balázs – 5
Benyei_BalazsNem volt rajta rendkívül nagyon nyomás, igen vérszegény volt a ferencvárosi támadójáték, de védekezésben meggyőző volt, kisebb mázlival gólt is szerezhetett volna a második félidőben.

Kinyik Ákos – 5
KinyikAkos
Megbízhatóan, hiba nélkül játszott.
 

Szatmári Csaba – 5
Szatmari_CsabaEzúttal rá sem lehetett különösebb panasz, jól tette a dolgát.
 

Ferenczi János – 3
Ferenczi_Janos
Még egy támadójátékban rendkívül ötlettelen ellenféllel szemben is tisztán kirajzolódott, hogy ő a védelem leggyengébb, legsebezhetőbb pontja, ezúttal is sokat bizonytalankodott.

Tőzsér Dániel – 5
Tozser_Daniel
Az, hogy egy csapat kapitánya küzd és sprintel, egy teljesen alapvető dolog (lenne). Az, hogy a DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel küzd és sprintel, egy rendkívül ritka és említésre méltó dolog. Ezt továbbra is botránynak tartom. Ettől függetlenül rendben volt ma, sokat dolgozott, támadásban viszont több kell, hiszen neki technikai tudása miatt ott is vezérnek kellene lennie.

Könyves Norbert – 3
Konyves_Norbert
Gyenge volt ezúttal, nem tudott értéket hozzáadni a csapathoz. Tőle többet várok.
 

Ioan Filip – 4
Ioan_FilipVédekezésben rendben van, előre játékban pontatlan, hozta a tőle megszokottat, se többet, se kevesebbet.

Aleksandar Jovanovic – 5
Aleksander_Jovanovic
Mezőnymunkában kiemelkedett, támadásokhoz is igyekezett fellépni, több-kevesebb sikerrel. Hasznos tagja volt a csapatnak. Ilyesmi átlagteljesítmény elvárható lenne tőle a szezon további részében.

Sós Bence – 5
Sos_Bence
Aktív volt, próbálkozott most is, s néha ugyan szétszórt, fegyelmezetlen, és vannak hibái is, de ha ilyen energiával teszi tovább a dolgát, megbízható és stabil játékosunk lehet.

Holman Dávid – 2 
Holman_DavidAz első félidejére még jóindulattal ráhúzható az elfogadható minősítés és én voltam is olyan naiv, hogy elhittem, ez a gyerek bizony küzd és bizonyítani akar, a további produkciójára viszont már tényleg nincs jelző, amely tűrné a nyomdafestéket. Így ezúton is megragadnám az alkalmat: Mélyen tisztelt Holman Dávid! Látjuk, halljuk, tapasztaljuk, sejtjük, tudjuk, érzékelni véljük, hogy nincs ínyedre a futball itt a DVSC kötelékében. Így nem érdekel, hogy te vagy az utolsó potenciális értékünk, az sem érdekel, hogy mekkora összegeket kaptál/kapsz ezért a semmiért. Többet a nevedet sem veszem a számra (eddig is csak kényszerűségből tettem), csak MENJ EL INNEN, amilyen gyorsan csak lehet, és játszd máshol a Hamupipőkét! Köszönöm.

∼•∼

Haris Tabakovic – 4
ktabakovicNem mozgott rosszul, idővel eldől, mire lehet képes. Fizikálisan rendben van, legalábbis egyelőre úgy tűnik. Jövőhéten megnézném őt a kezdőben.

Justin Mengolo – 0
Justin_MengoloNem igazán tudott hozzátenni a játékunkhoz.
 

∼•∼

Herczeg András
kherczeg_andrasLehetőségeihez mérten a legoptimálisabb összeállításban küldte pályára a csapatot. Holman és Sós lecserélése is indokolt volt, még ha a beküldött emberek érdemben nem is tudtak hozzátenni a játékhoz. A csapatnak végre volt némi arculata, azonban az, hogy pillanatnyilag ennyit tud a keret, nem az ő felelőssége.

ftceredmeny

bíró (3)
—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Ami a meccs színvonalát illeti, el kell mondanunk, hogy alapvető hibák tarkították a játékot, meglehetősen nagymértékben, és bár az iram és a játék intenzitása lüktető (de inkább csapkodó) volt, egy gyenge közepesnél nem érdemel többet a derbi. Csapatunk teljesítményére fentebb és lentebb is kitértem. Ha megfeszülök, sem tudok jobb osztályzatot adni. Ami pedig a játékvezetést illeti, Szabó ugyan nem a debreceni szurkolók szíve csücske, a tegnapi meccsen vállalhatóan fújt, következetesen tévedett ide is, oda is, talán legnagyobb tévedésének ezúttal mi a haszonélvezői, semmint elszenvedői voltunk.

Na de, hogy mit is ér valójában ez a döntetlen az egy ponton felül? Az egy nagyon jó kérdés. Mint ahogy az is, mire jó egy ilyen pont a mi esetünkben. Mert, hogy konkrétan semmire, azt bátran és szomorúan állíthatom. Oké, a Felcsút kikapott, velük szemben legalább pontelőnyben vagyunk a 11. helyen, de az elmúlt három forduló gyalázatos össztermését egy ilyen vállalható döntetlennel sem feledtetni, sem kompenzálni nem lehet. Persze, a számolgatásnak jelen pillanatban nem is igazán van létjogosultsága, hiszen ahhoz, hogy alaposabb, mérvadóbb mérleget vonjunk, még bizony várnunk kell néhány fordulót. Na de, hogy mit is jelent, és milyen kontextust érdemel a most elért döntetlen a csapat pillanatnyi helyzetében, az már egy sokkal aktuálisabb és fontosabb kérdés. Ezt a 0-0-t talán mindenki aláírta volna, elvégre a bajnoki mezőny egyik legerősebb csapatát sikerült kapott gól nélkül lehozni, és ez volt az első meccs a bajnokságban, amikor a hálónk érintetlen maradt.

De hogy valójában minek is köszönhető mindez? Mi voltunk jók, mi fejlődtünk a játék bizonyos szegmenseiben? Vagy csak a Ferencváros volt pocsék állapotban? Nos, az előbbi kérdés első felére sajnos határozott nemmel kell, feleljek. Nem voltunk jók, nagyon nem. Agilitásban, küzdőszellemben, tenni akarásban van előrelépés, csak hogy ez (lenne) a legalapvetőbb minimum. A tényleges és mérhető fejlődés ugyanis nem abban jelentkezik, hogy párharcokat vívunk meg, időnként sikerrel, hiszen az mindennek az alapja lenne. A tényleges és mérhető fejlődés nem is abban jelentkezik, hogy van tartásunk a pályán és helyenként láthatunk olyan összehangolt, de mégis esetleges csapatszintű mozgásokat, melyek egy profi együttesre hajaznak, egy olyan együttesre, mely gyakorlással, tartalmas felkészüléssel tölti mindennapjait. Ez a minimum lenne. A minimum, amit megteszünk minden egyes alkalommal. Csakhogy évek alatt eljutottunk oda, hogy egy izzadtságszagú és színvonaltalan meccsen az ilyesfajta minimumot bizony el kell ismernünk, meg kell tapsolnunk, ki kell emelnünk. Mert ritkaságszámba megy. Ritkaságszámba megy, hogy a csapatkapitányunk sprintel, vagy, hogy a keretünk legértékesebb játékosa becsúszva próbál meg szerelni.

_DSC9455

És akkor most megint eljuthatunk a keretünkben rejlő borzasztóan szűk korlátokhoz és lehetőségekhez. Ahhoz, hogy mindezen felül talán ez a csapat nem képes lényegesen többre. A védelmünkről süt a rutintalanság. Jovanovic vagy Filip jóindulattal is középszerű játékosok (bár ezt én egy vállalható, csapatnak hasznot termelő, előnyös középszerűségnek tartom, legalábbis helyenként). Holman nem akar focizni, Tőzsér is csak néha. Csatárunk nincsen, csak papíron. Egy ilyen állománynak kötelessége, hogy vérrel-verejtékkel hozza a minimumot és küzdjön. Nagyjából úgy, ahogy tette azt ma is. Egy bűngyenge Ferencvárossal szemben ez egy pontra elég. Egy bűngyenge Pakssal vagy Mezőkövesddel szemben akár még többre is elég lehet(ne). De ez a minimum a magyar bajnoki mezőnyben is alap, ha egyről a kettőre akarunk előre lépni, vagy ha akarunk akár csak egyetlen mérkőzést is nyerni ebben a szezonban. Ezt a minimumot a mindenkori DVSC játékosainak kötelességük kirakni a pályára, és kötelességük a ma látottak mentén folytatni tovább a szezont!

Ez sem garancia semmire, sem a dobogóra, sem a középmezőnyre, de talán még a bennmaradásra sem, hiszen a jelenlegi DVSC-nek a játék legtöbb, alapvető tényezőjében fejlődnie kell. Mint ahogy valamiféle javulás a mai játékban már abszolút észlelhető volt. A védekezés jól működött, Kinyik és Bényei meglepően könnyedén, mondhatni, sallangmentesen hozták le a meccset, támadójátékunkban is voltak biztató momentumok, még ha összességében távol is állunk jelen pillanatban attól a minőségtől, amelyhez régebben hozzászoktunk. Most azonban ezekből a nüansznyi pluszokból kell egy működőképes valamit összegyúrnunk. Ezen a bajnokin egy apró, de semmiképp sem elhanyagolható lépést már tettünk ennek irányába. Ám hogy újfent ismételjem magam, ez az elmúlt három forduló tükrében már abszolút elvárható volt.

Ami pedig a Ferencvárost illeti, Thomas Doll értetlenül állt csapata teljesítménye előtt. Abszolút meg tudom érteni a ferencvárosi szakembert, csapata a múlt heti kiütéses győzelme után jelentősen alulmúlta önmagát. Ennek pedig igen vastag szerepe volt abban, hogy az egy pontunkat egy pillanatig sem fenyegette reális veszély.

Folytatás jövő héten, a Videoton ellen, Felcsúton!

Mindörökké, hajrá Debrecen!