Power Rankings #3

A hatodik fordulót követően ismét rangsoroltuk az NB I-es csapatokat aktuális forma alapján, ahogy tesszük azt minden Power Rankings részben. Ezúttal az élmezőnyben nem nagyon történt változás, a hátsó régiókban viszont annál inkább…

pr17183

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Videoton (1., 0, )

Nagyot tévedtünk, amikor legutóbb leírtuk a Vidit, miszerint hamarosan már csak a bajnokságra kell majd koncentrálniuk. Jelenleg az Európa Liga csoportkörének kapujában állnak, minden esélyük megvan a bejutásra, ez viszont komoly vezéráldozattal járhat majd, rámehet az őszi szezonjuk a többfrontos harcra. Minőségre és mennyiségre is a liga legerősebb csapata jelenleg, így továbbra is feltételezzük, hogy idén ők nyerik meg a bajnokságot, kupaősz ide vagy oda.

2. Honvéd (3, +1, )

De ettől függetlenül nem írjuk le a Honvédot sem, amely címvédőként jelenleg is vezeti a bajnokságot, méghozzá veretlenül. Hiába számítottunk arra, hogy az edzőcsere majd jelentős visszaesést eredményez, ám az új holland tréner okosan nem forgatta fel a csapatot, nem próbálta meg saját képére formálni a játékot, hanem meghagyta azt, ami eddig is működött. Így pedig a Honvéd még azt is el tudta viselni, hogy néhány alapemberét elvesztette. Komoly sanszuk van a címvédésre, főleg ha a Videoton erejét leköti majd ősszel az EL.

3. Ferencváros (2, -1, )

A Fradi továbbra sem tudja rendezni a sorait, hiába a hangzatos, jónak tűnő igazolások, csapatként teljesen becsődölnek. Meccsről meccsre kilátástalan a játékuk, az az érzésünk, hogy amíg Thomas Doll az edző, addig ez a Ferencváros nem fog a bajnoki címért harcolni. Márpedig a némethez nagyon ragaszkodnak a vezetőségben, így pedig idén is legfeljebb a bronzéremre lehet esélyük.

4. DVTK (4., 0, )

Bár a kezdeti lendület jócskán megtört, a Diósgyőr továbbra is ostromolja a dobogót. A Balmazújváros elleni 0-4 kijózanító erejű volt, Bódog Tamás viszont továbbra is a liga egyik sötét lova, aki képes meglepetést okozni a csapatával. Valamiért úgy érezzük, hogy az ő személyisége elegendő lesz ahhoz, hogy nem hogy nem a kiesés ellen fognak küzdeni, hanem év végén is harcban lesznek a harmadik helyért.

5. Vasas (7., +2, )

Meglehetősen hektikusan teljesít a tavalyi bronzérmes, legutóbb éppen ellenünk szaladtak bele egy nagy pofonba. Nem könnyíti helyzetüket a komoly sérüléshullám, illetve a kulcsjátékosok gyengébb formája sem, ám biztosak vagyunk abban, hogy év végén mindenképp a felsőházban végeznek majd. Az, hogy idén vélhetően nem lesz esélyük a dobogóra, valószínűleg nem a világ vége az esetükben.

6. Puskás Akadémia (6., 0, )

A Felcsút továbbra is a tabella utolsó helyén szerénykedik, a hétvégén viszont megszerezték első győzelmüket a Balmazújváros ellen. A játékosállományukhoz képest továbbra is meglehetősen a várakozásokon alul teljesítenek, és egyelőre a Pinyő-faktor sem érvényesül (a vezetőedző leginkább a hisztizésben jeleskedik, szinte minden forduló után kritizálja a játékvezetőket). Attól tartunk viszont, hogy előbb-utóbb összeszedik magukat, és a körbeverések miatt még akár a felsőházba is bejuthatna  a szezon végén.

7. Újpest (5., -2, )

Az utóbbi években az Újpest a “döntetlenkirály”, idén is már négynél tartanak hat fordulót követően. Jelentősen átalakult a keretük, így idő kell még, amíg csapattá kovácsolódnak, ráadásul az sem segít rajtuk, hogy minden hazai meccsük zárt kapus. Emiatt ez vélhetően egy átmeneti év lesz (már a sokadik…), és lehet, hogy kicsúsznak a felsőházból is.

8. DVSC (12., +4, )

Fura lehet, hogy három meccs után ekkorát fordult a világ, azonban láttunk biztató jeleket, megszereztük első győzelmünket, és az optimizmusunk némileg a közelgő, pozitív változásoknak is tekinthető. Nem jöttünk még ki a gödörből, és nem is vagyunk biztonságban, de a Vasas ellen látott játékunkra már lehet építeni. Fontos, hogy innentől ne hullajtsunk könnyedén pontokat, és szükség van arra is, hogy a kötelezőnek mondott meccseket hozzuk. Ebben az esetben nem lehetnek kiesési gondjaink a szezon végén.

9. Haladás (9., 0, )

Továbbra is gyenge teljesítményt nyújt a Hali, és bár van két győzelmük (a mezőny leggyengébb csapata, illetve az akkoriban még széteső Loki ellen), amivel pillanatnyilag még nincsenek a kieső zónában, de hamar ott találhatják magukat. Ebben a szezonban aligha lesz nyugtuk, benne van, hogy az utolsó fordulókig harcolniuk kell majd a bennmaradás érdekében.

10. Paks (10., 0, )

A Haladás ellen megszerezték első győzelmüket, ami nagyon fontos volt, majd pontot csíptek a Fradi otthonából. Idén is nagyon nehéz legyőzni őket, és még ha a győzelem nem is mindig jön össze nekik, a döntetlenekkel stabilizálni tudják magukat. Idén szenvedősebb évük lehet, de a kiesés nem nagyon fenyegeti a Csertői-csapatot.

11. Mezőkövesd (8., -3, )

Két győzelemmel kezdett a Kövesd, azóta viszont négy meccsen csupán egy pont a mérlegük, ráadásul ők kapták a mezőnyben a legtöbb gólt eddig. Úgy tűnik, hogy a kezdeti jó széria után jön a visszaesés, és idén is a bennmaradás kiharcolása lesz a céljuk. Jelen pillanatban viszont az az érzésünk, hogy ők lesznek az egyik búcsúzó csapat a szezon végén.

12. Balmazújváros (11., -1, )

Meglepő volt a Diósgyőr elleni sima győzelmük, azóta viszont két vereség is becsúszott, és már csak a jobb gólkülönbség miatt nem állnak kiesőhelyen. A kezdeti lelkesedés előbb utóbb elvész, és ki fog jönni a játéktudásbeli különbség is, illetve a Horváth Feri-faktor is lassan bekapcsol. Előbb utóbb a helyükre kerülnek.

  • Loki4ever

    Javier egy nagy pacsi a jóslatodért 🙂 legyen igazad vagy inkább eggyel feljebb 🙂

  • Loki4ever

    Amúgy Lucas hogyhogy nem jósolt? Nem akarta bevállalni a Lokinak az első helyet? 🙂

  • Javier

    Thanks, bro! 😉 Így lesz!

  • sisoko

    A Mezökövesd szerintem tul lent van, a Vasas meg tul fent, de igazabol lehet meg barmi, kiveve a Balmazujvarost es a Videotont azok szerintem mar nem mozdulnak 🙂

  • Norton

    Volt ido, amikor ez lett volna a legpesszimistabb joslat 🙂

  • Levente Vertesi

    Szerintem a Paks biztos, hogy idén mostmár kiesik, a Halival együtt, viszont a Kövesdiek előbb-utóbb megint belendülnek a jó játékba. Ők valószínűleg nem végeznek a 7. helynél rosszabb helyen