Player Rankings #12 – Hétpróbás focisták

A 2017/18-as szezon első Player Rankings cikke megérkezett. Persze jöhetett volna hamarabb is, de a keretünk kuszasága és változékonysága okán inkább kivártam, mit hoz az első hét forduló. Ebben a játékosértékelésben tehát a hét NB I-es meccsünk után értékelem focistáinkat és próbálok viszonylag objektív képet festeni arról, melyikük hol helyezkedne el egy csapaton belüli rangsorban.

performance

A hét meccsünk eléggé felemásra sikeredett, volt részünk negatív, de pozitív csalódásban is. A táblázaton elfoglalt helyünk és az előttünk álló mérkőzések reménykeltőek ugyan, de nagyon kemény munka vár majd minden játékosunkra. Az eddigi fordulókban összesen 22 labdarúgó kapott lehetőséget az NB I-es bizonyításra Herczeg Andrástól. Ez a kimagasló érték jól reprezentálja egyrészt, hogy edzőnknek milyen sok kísérletezéshez volt szüksége, hogy rátaláljon a jó irányra; illetve hogy újfent rámutasson, hogy keretünk számos pontján cudarul állunk és megérett már az idő az erősítésre.

Ennek ellenére volt hét játékosunk, akik minden mérkőzésen játszottak: Nagy Sándor, Ferenczi János, Szatmári Csaba, Tőzsér Dániel, Aleksandar Jovanovics, Könyves Norbert és Justin Mengolo. Ellenben Kuti Krisztián, Danilo Sekulic, Varga Kevin, Bódi Ádám és Bíró Péter csak 2-2 alkalommal szerepelhettek, természetesen más-más okok miatt. A legbalszerencsésebben Takács és Novota jártak, mindketten olyan sérülést szedtek össze, ami miatt gyakorlatilag minden meccset ki kellett hagyniuk (Takács az első fordulóban még pályára lépett).

_DSC9838

A játékosok rangsorban elfoglalt helyét több tényező együttes számbavételével állapítjuk meg. A mérkőzéseket követő osztályzatunk, a hónap egészét követő egyéni osztályzat, az előző időszak minimalizált átlaga (ez a mai táblázatból még hiányzik, mindenki tiszta lappal indul), valamint az Instat pontszám arányosított értéke adja ki a végső pontszámot, amit innentől csak LokiBlog indexnek, azaz LB indexnek hívunk. Minden tétmérkőzést beleértve arra keressük a választ: jelenleg mely játékos a legértékesebb, leghasznosabb, legfontosabb tagja a piros-fehéreknek. A keretben szereplő, de lehetőséget nem kapó fiatalok értékelésétől eltekintenénk.

Magyarázat: Az LBi utáni első szám a jelenlegi Lokiblog index. A per jel utáni szám azt jelzi, az előző hónaphoz képest mennyit változott ez az érték. A Pozíció utáni szám pedig azt jelzi, a ranglistán hogyan változott a játékos pozíciója.

Az előző PR óta távozó labdarúgóink értékelése:

ChukaChuka (LBi 0): Az egész tavalyi szezonban sérült volt, csupán pár mérkőzésen léphetett pályára, távozása nem volt meglepetés. Az annál inkább, hogy tavaly ilyenkor leigazoltuk. Róla szól legfrissebb citromdíjunk.

k_verpecz2Verpecz István (LBi 0): Cserekapusból cserekapussá avanzsált Pakson.

 

nagyzoli_kNagy Zoltán (LBi 0): Ő sem gyarapítja már tovább NB I-es meccseinek számát – bár erre egyébként sem volt túl sok reménye.
 

brkovics_kDusan Brkovic (LBi 0): A tavalyi év Zilahi-díjasa, csapatunk egyik legmeghatározóbb tagja is búcsút intett nekünk, kissé viharos körülmények között. Hogy végül miért nem maradt, nem egyértelmű, bár számomra nem tűnt úgy, hogy a klub mindent megtett volna ennek érdekében. Távozása szomorú, de Danilovic után is volt élet, Brkovic után is lesz.

Holman_DavidHolman Dávid (LBi 35): Nagyon időszerű volt, hogy nyáron klubot váltson, egyszerűen megengedhetetlen stílusban és megengedhetetlen játékkedvvel lépett pályára hétről hétre. Ha van olyan játékos, akinek komoly szerepe van abban, hogy a szurkolók nem feltétlenül jó szemmel néznek a saját csapatuk játékosaira; ha van olyan játékos, akinek a felelőssége megkerülhetetlen kérdés az előző évi kiesés-közeli élménynek, akkor az Holman Dávid. Nem véletlenül kapott tőlünk egy jó nagy citromdíjat.

volgyi_kVölgyi Dániel (LBi 0): Katasztrófa volt, amit a pályán művelt, nem csak az NB I-ben, hanem alsóbb osztályokban is. Hogy a teljesítményére mekkora hatással volt sérülése, vagy az okokat inkább az egyéb elfoglaltságaiban, esetleg hozzáállásában kell keresnünk, mindenki eldönti maga. Abban azonban egyetérthetünk, nem fogjuk visszasírni. A mi utolsó ajándékunk felé egy jó nagy citrom volt – mi sem igazán kaptunk tőle többet.

djelmic_kDjelmic (LBi 0): Már tavasszal kikerült a keretünkből, gyakorlatilag csak téblábolt – mind ezidáig, most távozott. Az ő jelenléte egy hatalmas kérdőjel volt az elejétől a végéig. Őt is jutalmaztuk e nem igazán nemes sárga gyümölcssel, bár még márciusban.

Ha már citromdíjak. Tudtátok, hogy 2017-ben eddig öt játékosunknak is kiosztottuk (az innen kimaradó Castillion volt), miközben 2016-ban nulla, 2015-ben és 2014-ben pedig csak egyetlen labdarúgónk kapta meg? Na, most már tudjátok.

 

A jelenlegi keretünk ranglistája:

Novota_Janos#22. Novota János (LBi 0) Pozíció: új játékos
Ausztriából igazolt kapusunk még a felkészülési időszakban megsérült, mely először súlyosnak tűnt, de aztán a júliusi ankéton kijelentette, hogy izomcsavarodása van, amiből hamar, hetek alatt fel fog épülni. Már két hónapja ezt várjuk – szerencsére azonban Nagy Sándor egyre ihletett formában véd – talán nem is lesz szükség Novotára?

Biro_Peter#21. Bíró Péter (LBi 1) Pozíció: új játékos
Egyike volt azoknak a fiataloknak, akik bízhattak benne, hogy a klub kommunikációja nem csak időhúzás, és valóban megkapják majd a lehetőséget a saját nevelésű fiatal játékosaink. Nos, az a pár perc, amit ő kapott a Haladás és a Paks ellen, inkább volt pofon, mint beteljesített ígéret.

Csosz_Richard#20. Csősz Richárd (LBi 2) Pozíció: új játékos
Hasonló sorsra jutott, mint Péter, de vele szemben mindhárom meccsén képes volt egy-két szép megmozdulással bizonyítani, hogy megállja a helyét. Kérdés, 90 percen át, hosszú távon is képes lenne-e megbirkózni az NB I rá váró feladataival.

Takacs_Tamas#19. Takács Tamás (LBi 5) Pozíció: visszatérő játékos
Képességeiről megoszlanak a vélemények, hiszen teljesítménye is ingadozó. Villámgyorsan válik botlábú játékosból vérbeli csatárrá, majd vissza, nem lehet kiszámítani, mikor mire lesz képes. Visszatérése egyre közelebb van, ha pedig képes a gólszerzésre, jöjjön csak, amilyen gyorsan lehet.

Kuti_Krisztian#18. Kuti Krisztián (LBi 19) Pozíció: visszatérő játékos
Tavaly ilyenkor Herczeg András és a DVSC mentőöve volt, mostanra viszont edzőnk is belátta, túl nagy kockázattal jár a szerepeltetése; a második forduló után ki is került a kezdőből. Erős a gyanúm, hogy talán örökre.

Meszaros_Norbert#17. Mészáros Norbert (LBi 16) Pozíció: -7
Ugyanaz a sors jutott neki, mint Kutinak, annyi különbséggel, hogy időhúzó csereként, vagy 5. számú hátvédként továbbra is számít rá Herczeg András. Az ő jelenlegi helyzetét pozitívan értékelem, jó hogy még itt van, de örvendetes, hogy már nem kezdőként számítanak rá.

Danilo_Szekulics#16.
Danilo Sekulic (LBi 17) Pozíció: -5
A csereember a középpálya védelmébe. Bár eddig is többnyire csereként számítottak rá Debrecenben, a jelenlegi helyzet azonban még tovább rontja pályára lépési esélyeit. Egyrészt nem távozott a csapattól Filip, másrészt Jovanovicnak is a középpálya középső része lett az új felségterülete, hiszen Bódi, Sós és Varga is képes megoldani a jobb oldali pozíciót. Tőzsér, Jovanovic, Filip, Csősz mellett pedig nem biztos, hogy szükség van Sekulicra is. Ettől függetlenül, örülök, hogy a keretünk tagja és számíthatunk rá.

Tisza_Tibor#15. Tisza Tibor (LBi 21) Pozíció: visszatérő játékos
Tisza visszatérése elég furcsán vette ki magát, gyakorlatilag felfelé bukott az NB II-ből. Furcsa pályafutás az övé és jelenlegi keretünk talán legnagyobb rejtélye. Vajon mennyire lehet rá számítani akár alapemberként, akár kiegészítő emberként? Talán az ősz választ ad ezekre a kérdésekre.

Varga_Kevin#14. Varga Kevin (LBi 24) Pozíció: új játékos
Holman távozását követően egyből a kezdőbe jelölte Herczeg András, és egyből letette névjegyét. Bár mindez talán csak a hajszálon múlt, és jó kérdés, hogy a teljesítmény, illetve a bizonyítási lehetőség hosszútávú lesz-e, bízunk benne, hogy személyében új – és már egyébként rég bevetésre váró – kincsre bukkantunk.

kBodi_Adam#13. Bódi Ádám (LBi 26) Pozíció: visszatérő játékos
A Videoton nem hozta el számára az előrelépést, így a levegőben lógott esetleges hazatérése. És bár csak kölcsönben játszik ismét a Loki színeiben, a jó játékkal nem maradt adós, sőt, mintha még nagyobb elszántsággal küzdene, mint mielőtt csapatot váltott volna. Vezére volt a két győztes meccsünknek és talán nem lövök mellé, ha azt írom, komoly vezérünk lesz az előttünk álló mérkőzéseken is.

Ioan_Filip#12. Ioan Filip (LBi 33) Pozíció: -4
Tavasszal egyre jobb formába lendült, és idén is érződött a csapaton, amikor nem játszott. Stabilitására nagy szükségünk lett volna, gyenge előrepasszaival viszont nem csak a mi támadásainkat akasztotta meg, hanem az ellenfelet is helyzetbe hozta. Ennek láttuk kárát a Videoton ellen, és ez volt az oka annak, hogy kegyvesztett lett. De hiába szóltak pletykák Zsidai visszatéréséről, nem érkezett a posztra új játékos, így elképzelhető, hogy Filipnek lesz még lehetősége jóvátenni hibáit.

ktabakovic#11. Haris Tabakovic (LBi 33) Pozíció: új játékos
Svájcból érkezett, nevetséges gólszámmal a háta mögött. De az NB I más kávéház, Takács sérülése miatt pedig szükségünk van rá is. Egyelőre nem nyújtott maradandót, de korai lenne temetni őt. Viszont saját pályafutása és a Loki szempontjából is mielőbb gólt kellene szereznie.

Sos_Bence#10. Sós Bence (LBi 38) Pozíció: visszatérő játékos
Érdekes volt megfigyelni, hogy gyakorlatilag megváltóként tekintettek rá, pedig “csak” a Mezőkövesdből tette vissza székhelyét nevelőegyesületéhez. Az edzőmérkőzéseken és a bajnokság első meccsein azonban nem is cáfolt ránk és kiemelkedő produktumot tett le a gyepre. Sérülése rosszkor jött, de visszatérése egyre közelebb van, akkor pedig retteghetnek majd ellenfeleink a Bódi-Sós  széljátékunktól!

KinyikAkos#9. Kinyik Ákos (LBi 45) Pozíció: új játékos
Mészáros helyére bekerülve jól játszott, védőmunkájára ritkán lehetett panasz és magabiztos teljesítményével elérte, hogy ne is gondolkozzunk azon, merre jár Brkovic, vagy kit lehetne hozni Szatmári mellé.

Benyei_Balazs#8. Bényei Balázs (LBi 48) Pozíció: új játékos
Osváth távozásával létfontosságú volt egy rutinos jobbhátvéd szerződtetése. Meglepő volt, hogy Bényei leigazolását követően még nem ő volt a kezdőjátékosunk, de végül bizonyíthatott és nem is csalódtunk benne. Bár vannak hiányosságai, nem lóg ki lefelé az NB I-ből, ha pedig így van, gondolhatjuk, milyen értékek vannak még az NB II-ben.

Justin_Mengolo#7. Justin Mengolo (LBi 50) Pozíció: +2
Az ő kiteljesedéséhez is kellett Holman távozása. Személy szerint nagyon sok fantáziát látok a játékában, fürgesége és meglátásai kiegyensúlyozzák technikai hiányosságait. Első gólját is megszerezte, biztosan nem az volt az utolsó.

Ferenczi_Janos#6. Ferenczi János (LBi 57) Pozíció: +1
Hát, ha van, ami örök, az Ferenczi János balhátvéd szerepköre. Ugyanaz a szituáció, mint tavaly, nincs erősítés a posztra, így Ferenczi kényszerpozícióban játszik, de hiába van ott évek  óta, számolatlanul követi el a védekezési hibákat és hozza ezzel nehéz helyzetbe csapatát. De alapember, nem kétséges.

Nagy_Sandor#5. Nagy Sándor (LBi 60) Pozíció: új játékos
Hálás lehet az égnek és Herczeg Andrásnak, hogy Novota kiválása miatt lehetőséget kapott és az első két mérkőzést követően a bakijai ellenére ő maradt az elsőszámú kapusunk. Azért viszont már magának lehet hálás, hogy ezt követően egyre jobb formában védett, többek között ránk cáfolva és a hónap legjobbja címet is begyűjtve. Mi pedig azért lehetünk hálásak neki, hogy nem adta fel és kitartó munkájával a csapatnak is nagy hasznára vált.

Konyves_Norbert#4. Könyves Norbert (LBi 61) Pozíció: változatlan
Csatárként és szélső támadóként is bevethető, a viszonylag gyenge támadófelhozatalunkban így fontosabb láncszem mint elsőre gondolnánk, és ezt Herczeg András is látja, nem véletlenül szavaz neki folyamatos bizalmat.

Tozser_Daniel#3. Tőzsér Dániel (LBi 63) Pozíció: -1
Holman távozása nem csak a csapatra, rá is üdítően hatott, három góljával vezeti a házi góllövőlistát, az idény elején pedig hiába volt a csapat kerékkötője, augusztus végére igazi csapatkapitánnyá nőtte ki magát, a belé vetett bizalom mostanra érett be. Már alig vártuk!

Szatmari_Csaba#2. Szatmári Csaba (LBi 66) Pozíció: +3
Tehetséges, egyre jobban érzi a szerelések ütemét, de egy-két passza után még mindig megfagy bennünk a vér. Bátran fellép a támadásokhoz és veszélyes a szögleteknél is, így nem csak a jelen, hanem a jövő alapembere is.

Aleksander_Jovanovic#1. Aleksandar Jovanovic (LBi 67) Pozíció: változatlan
A tavalyi évet is az első helyen zárta, állandó jó teljesítményének pedig újfent ez a gyümölcse. A Honvéd ellen mesteri gólt rúgott, a középpálya középső részével pedig úgy érzem, megtaláltuk azt a pozíciót, ahol neki mindig is játszania kellett volna. Csak így tovább!

A következő Player Rankings október közepén érkezik, reméljük minél több jó teljesítményről és győzelemről tudunk majd beszámolni. Az augusztus végi játék és a szeptemberi ellenfeleink ereje mindenesetre bizakodása ad okot, de várjuk ki a végét és szurkoljunk együtt a csapatnak!

Hajrá Loki!
csibu