DVSC-TVP: Rajt hazai pályán

Elindult a szezon kézilabdacsapatunk számára, a lányok már túl vannak két bajnoki mérkőzésen is. Jelen cikkünkben visszatekintünk a Győr és a Kecskemét elleni ütközetre, valamint beharangozzuk a csapat első hazai bajnokiját, a pénteken rendezendő Siófok KC elleni mérkőzést.

blog01

Egy hét alatt két bajnoki mérkőzésen lépett pályára a DVSC-TVP. A szezont a 4. fordulóból előrehozott mérkőzéssel kezdtük meg a bajnoki címvédő, Magyar Kupa ezüstérmes és BL győztes Győri ETO otthonában. Tudtuk, itt nekünk nem fog sok babér teremni, azonban lelkiekben akár a televízió előtt ülve, vagy az Audi Arénában helyet foglalva bíztunk benne, hogy ezen a meccsen valós értékmérőt láthatunk és megtudhatjuk, hogy áll csapatunk a felkészülés végén, a bajnokság kezdetén. Ez volt a terv, az elképzelés, a valóság azonban teljesen mást mutatott. Számunkra ez a mérkőzés már a kezdő sípszó előtt véget ért. Sebességben, koncentrációban és sajnos akaratban is fölénk nőtt a világ (egyik) legerősebb csapata. Támadásban és védekezésben se mutattuk meg mire lehetünk képesek. Első gólunkra több mint 5 percet kellett várnunk, ekkor Varsányi Nóri köszönt be a korábban a DVSC kapuját is védő Kiss Évának. Ha már szóba került az ETO kapusa, meg kell említeni, hogy neki is nagy szerepe volt abban, hogy ilyen halovány eredményesség jellemezte támadójátékunkat. Ha sikerült kijátszani a győriek védekezését, akkor jött az újabb akadály, a kapus ugyanis remek napot fogott ki. Egyre jobban nőtt a különbség a két csapat között, ahogy peregtek le a percek az első félidőből. A játékrész végére 12 gólos hazai előny birtokában mehettek a csapatok az öltözőbe.

Tizenöt perc pihenő után úgy folytatódott a mérkőzés, ahogyan kezdődött, támadójátékunk nyomokban tartalmazott gólveszélyt, és ezzel párhuzamosan védekezésben is mindig „úton voltunk”. Rengeteg technikai hiba jellemezte játékunkat: pontatlan átadások, lépéshibák, támadószabálytalanságok. Tíz perccel a meccs vége előtt már 20 gól volt a különbség, ami meg is maradt a találkozó végéig. A Magyar Kupa elődöntő után ismét nagyon kikaptunk az ETO csapatától. Saját magunknak tettük még nehezebbé a találkozót, ugyanis 16 percet kellett emberhátrányban lejátszanunk, a győriek pedig minden hibánkat könyörtelenül kihasználták. Volt pár érdekes jelenet, ami bebizonyította, hogy még nem szoktak össze teljesen a lányok. Nézzünk egy példát: csapatunk emberhátrányban, kapus nélkül támad, közben lepörög a kiállítás, Horváth-Pásztor visszatér a kapuba, nem sikerül helyzetet kialakítani, ezért Hársfalvi Julcsi leszalad a pályáról, hogy a kapus visszatérhessen. Ám ekkor már 28 másodperc óta ott van a pályán Betti, Lima pedig szélsőnket akarná megjátszani, akinek már hűlt helye van… Látható tehát, hogy sokat kell még dolgozni, hogy az új játékosokkal kibővült keretünk igazi csapattá váljon.

blog02

Egy héttel később az újonc Kecskeméti NKSE csapata látta vendégül a DVSC-TVP-t. Sohasem egyszerű egy frissen feljutó csapat otthonában pályára lépni, mert az ilyen mérkőzésekre szoktuk mondani, hogy kötelező a győzelem. Karyna Yezhykava sérüléséből felépülve, egész héten teljes intenzitással edzett, készült a hétvégi mérkőzésre. Az előző szezonban láthattuk, hogy nélküle mennyivel másabb a Loki játéka. Házi gólkirálynőnk visszatérését nagyon vártuk már, mert ő egy olyan játékos, aki képes arra, hogy a csapat vezére legyen. A mérkőzést a DVSC kezdte aktívabban, ám a hazaiaknak mindig volt válasza, sőt, Szabó Edina gólerős játékának köszönhetően a vezetést is megszerezték. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat. A Lokiban Varsányi Nóri és Vantara-Kelemen Éva révén gólerős szélsőjátékot láthatott a csapatot elkísérő szurkolótábor, míg hazai részről kiemelkedően nagy mezőnymunkát végzett Siska Pálma, aki először játszott nevelőklubja ellen. Az első félidő végén 13-13-as eredményt mutatott az eredményjelző. Azt gondoltuk, a szünetben Tone Tislej felkavarja az állóvizet és olyan második játékrészt láthatunk, amiben a DVSC átgázol a vendéglátóján.

blog033Azonban nem így alakult meccs, ugyanis gyors gólváltással folytatódott a találkozó, majd egy tízperces gólcsend következett. Támadásainkat ha lövéssel tudtuk befejezni, akkor vagy a kapufát, vagy a kapust találtuk el. Védekezésben sem voltunk a helyzet magaslatán, ugyanis a hazaiak Szabó Edina és Olha Nikolayenko góljainak köszönhetően ötgólos előnyt tudtak kiharcolni. Ekkor nagyon úgy tűnt, ha csak nem lesz gyökeres változás, akkor pont nélkül maradunk. A kapuban Horváth-Pásztor Bettina váltotta Lajtos Nórát, beállós poszton pedig Arna Sif Pálsdóttir érkezett Sirián Szederke helyére. Izlandi játékosunk góljával kezdte meg a felzárkózási hadjáratot, a Loki. Hátul Betti volt a biztos pont, védéseivel meccsben tartotta csapatunkat, eközben láthattuk, hogy Karyna Yezhykava sem felejtett el gólt lőni, gyorsan kétszer is mattolta a hazaiak kapusát. Négy perc alatt 4 gólt szereztünk, ezzel visszajöttünk a meccsbe, ám ekkor büntetőt végezhetett el a házigazdák csapatkapitánya, Szabó Edina (eddig 5/5 volt a mérlege). Azonban kapusunk hárította a hétméterest! Ezután szélsőinké volt a főszerep, Vica és Csáki Viki is fontos gólokat szerzett. Megvolt az egyenlítés, sőt, háromgólos előnyt sikerült kialakítani. A KNKSE nem adta fel, így izgalmas utolsó perceket láthatott, aki kilátogatott a Messzi István Sportcsarnokba!  A DVSC már nem engedte ki a kezéből a vezetést, küzdelmes, fordulatos mérkőzésen megszerezte a győzelmet. Kulcsfontosságú volt Csáki Viki szemfülessége is, ugyanis két elhibázott hetese után ő reagált a leghamarabb és a kapuba kotorta a labdát. Ki kell még emelni kapusunk teljesítményét, ugyanis Horváth-Pásztor Bettina szerdán edzés közben agyrázkódást szenvedett, szombaton pedig a győzelmünk kulcsfigurája volt! Csapatunk legeredményesebb játékosai ezen a mérkőzésen Vantara-Kelemen Éva és Csáki Viki voltak, mindketten 5 gólt szereztek.

Tanulságként levonhatjuk, hogy ennél sokkal több kell, ha a bajnokságban a 4-5-6. helyet szeretnénk megszerezni. A Kecskemét ellen elég volt bő negyedórányi jó játék, más csapatok azonban nem fogják megtenni nekünk ezt a szívességet, ezért kell fejlődni napról napra, meccsről meccsre. Két idegenbeli mérkőzés után 2 ponttal a zsebünkben várhatjuk az új idény első hazai mérkőzését.

lokisio

Következő mérkőzés:
K&H Liga, Női NB I, 2. forduló
DVSC-TVP – Siófok KC
2017. szeptember 15., 18:00
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás

A bajnokság 2. fordulójában a Siófok látogat a Hódos Imre Rendezvénycsarnokba. Aktuális ellenfelünk játékos kerete igencsak kicserélődött, valamint vezetőedzői poszton is váltás történt. A csapat irányítását Lars Rasmussen vette át, nyolc-nyolc nevet találunk a távozók és az érkezők oldalán. Legfájóbb pont talán az előző bajnokság gólkirálynőjének elvesztése lehet a Somogy megyei csapat számára, Triscsuk Krisztina ugyanis Kisvárdára igazolt. Azonban az új igazolások között igencsak jól csengő nevek szerepelnek: Gabriela Perianu (balátlövő) és Denisa Dedu (kapus) révén román válogatott játékosokkal erősödött a Balaton-partiak kerete, visszatért korábbi csapatához fél éves győri kitérője után a tunéziai-magyar kettős állampolgárságú beálló Elghaoui Asma, valamint Siófokon folytatja pályafutását Sanja Damnjanovic (átlövő) is, aki legutóbb a Vardar Skopje játékosa volt.

Az előző szezonban idegenben 28-28-as eredménnyel zárult a két csapat mérkőzése. Csáki Viki időn túli hetes góljával ért véget az összecsapás, ami egy pontot jelentett a DVSC számára. Hazai környezetben szintén nem bírt egymással a két alakulat, 32-32-es végeredménnyel ért véget a találkozó, melynek utolsó mozzanataként Csáki Viki (ki más?) büntetőből volt eredményes. Szélsőnk összesen 14 alkalommal végezhetett el hétméterest a Siófok elleni két mérkőzésen, melyekből mindet értékesítette.

A találkozót élőben nem közvetíti a televízió, ezért biztatok mindenkit, hogy a helyszínen szurkoljon a csapatnak, mert mi vagyunk a 8. játékos, csak együtt sikerülhet! Mindent bele lányok! Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!

(képek forrása: dvsckezilabda.hu)

  • öcsisajt

    Nagyon nehéz meccs lesz? Úgy néz ki még nem állt össze teljesen a csapat hiányzik az összeszokás,de remélem hazai közönség előtt a jobbik arcukat mutatják? Ez a Siófok a Győrrel is X játszott: Azért reménykedjünk,hajrá csajok!!