LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Tedd már oda magad!

A címben olvasható mondattal lehet összefoglalni a mai Monor – DVSC kupameccs tanulságát a legegyszerűbben. Joggal vártuk azt az előző körös Csongrád elleni 10-1-es siker után, hogy ezúttal sem fog nehézséget okozni sikerrel venni az akadályt, bár kétségtelenül várható volt, hogy az NB III-as, de idei mérlege alapján már az NB II felé kacsintgató Monor közel sem adja majd olyan könnyen a bőrét, mint előző körös ellenfelünk. Nem is lett volna gond, ha a játékosok a megfelelő hozzáállásban lépnek pályára, ám ezúttal ez sajnos elmaradt, így meg kellett szenvednünk a továbbjutásért.

monor1

A kezdőcsapatunk egyáltalán nem okozott meglepetést, várható volt, hogy ugyanazok fognak játszani, mint akik Csongrádon is alkották a kezdőt. Csupán két helyen akadt változás, Csősz Richárd ezúttal a kispadon kapott helyet, a jobb szélen pedig így Nagy Kevin kezdett, elöl pedig a sérülésből éppen csak visszatérő Takács helyén a szintén nemrég felépült Tabakovic játszhatott. Nem volt tehát gyenge a kezdőnk, a rutinos játékosok mellett fiatal tehetségek is szerepet kaptak, az alapcsapat tagjai pedig ezúttal is pihenhettek.

Az első félidőre igazán kár is fecsérelni a szavakat, én írd és mondd egyetlen komoly helyzetünkre sem emlékszem, ellenben a lelkes hazaiak többször is zavarba hozták a védelmünket, egy alkalommal pedig a felső lécet is szétbombázták, nem szólhattunk volna tehát egy szót sem, ha hátrányban vonulunk az öltözőbe. És itt aztán tényleg nem azzal volt gond, hogy 1-2 játékosnak nem ment volna a játék, vagy ennyit tudnánk, szimplán olyan volt a hozzáállásunk, amivel egy NB III-as csapatot sem lehet legyőzni. Engem személy szerint nagyon irritál a “küldjük ki magunk helyett a mezeket” mentalitás, és hányingerem van, amikor másik szeretett csapatom, a Juventus is ilyen lefitymáló mentalitással képes pontot vagy pontokat hullajtani gyengébb csapatok ellen. Nem volt véletlen az a szurkolói reakció sem az első félidő hajrájában, amiből a címben is idéztem. Az egyik, vélhetően már nem szomjas szurkolónk joggal fakadt ki látva a játékosaink mentalitását: “Menjél már, hát nem akarsz bekerülni a kezdőbe?! Arról szól ez a meccs! Tedd már oda magad! Hát mutasd már meg, hogy nem a B-be való vagy! Hogy neked ott a helyed a Paks ellen a kezdőben! Szedd már össze magad! Azért vagy itt, hogy Bandinak megmutasd, hogy mit tudsz!” Persze emellett elhangzottak még nyomdafestéket nem tűrő kifejezések is, de abszolút jogosak voltak ezek a kemény szavak, pláne egy olyan ember szájából, aki hét közben, munkaidőben vállalt be egy 500 km-es túrát.

monorkezdo

Nem tudom, hogy a szurkoló szavai, vagy Herczeg András szünetbeli utasításai rázták-e fel a csapatot, de a második félidőnek már olyan mentalitással vágtunk neki, ahogy az elején kellett volna: belementünk a párharcokba, nem féltünk a fizikai kontakttól és felgyorsult a játékunk is. Ennek eredménye pedig öt percen belül három találat lett. Először a 48. percben Bíró Péter ugratta ki szépen a bal szélen kiugró Nagy Kevint, aki mesterien varázsolta a középen érkező Sekulic fejére a labdát, szerb légiósunk pedig nem is hibázott. Az 51. percben egy jobboldali szöglet után a kifejelt labdát pedig ezúttal Bíró saját maga vágta be kapásból, szép találatával kettőre növelte az előnyünket. Az 53. percben pedig egy bedobást Tisza csúsztatott meg, a labdával pedig Sekulic ugrott ki üresen, el is tolta a labdát a kapus mellett, és bár jócskán kisodródott, valamint egy régi Ikraus csuklós busz vehemenciájával fordult rá az üresen tátongó kapu felé guruló labdára, de így is meg tudta előzni a védőt, és bevágta a játékszert a hálóba, háromgólosra növelve az előnyünket.

Ekkor azt hihettük – joggal -, hogy már meg van a továbbjutás, de az egy dolog, hogy mi szurkolók lezártnak tekintünk egy meccset, a játékosoknak ettől függetlenül nem lenne szabad annyira leereszteniük, mint tették azt a mieink a nyolcperces offenzíva után. Innentől ugyanis, hasonlóan az első félidőhöz, szinte momentumaink sem voltak. Ismét lazára vettük a figurát, nem ütköztünk, nem léptünk oda az ellenfél játékosának, féltettük a lábunkat, egy szóval tutyimutyi futballt játszottunk. A Monor pedig nem adta fel, hajtottak legalább a becsület gólért, ami meg is született a 74. percben: egy éles szögből elvégzett szabadrúgás furcsán pattant le Novota előtt, a labda pedig utat talált a kapunkba, pedig védhető lövés volt. Ezzel pedig még nem volt vége, a 83. percben egy szép összjáték után a centerezésre érkezett egy hazai játékos a hosszú oldalon, és be is passzolta a kapunkba a labdát ziccerben. A hosszabbítással együtt bő tíz perc volt még hátra, és a lélektani előny ekkor már a hazaiaknál volt. Az utolsó percekben fejvesztve védekeztünk, és bár komoly helyzetig nem jutott a Monor, benne lógott a levegőben, hogy esetleg kiegyenlítenek. A végén tehát megizzadtunk, és méltatlan módon zártuk le a meccset.

monor2

Játékosok értékelése (melyben ezúttal is segítségemre volt Enderson)

Novota az  első félidőben nagyon magabiztos volt, rutint és önbizalmat árasztott magából, a Monor első góljánál viszont nagyot hibázott, abból a szabadrúgásból nem illett volna gólt kapni.

Kutit végig gyengének éreztük, védekezésben sokszor megverték, támadásépítésben pedig nem volt hatékony, belebonyolódott a labdavezetésbe. Ennek ellenére az első félidőben sokat volt játékban és próbált aktív lenni, ez az egy pozitívum. Sem Szilvási, sem pedig Mészáros nem voltak meggyőzőek, sokszor bizonytalankodtak, röviden és rossz helyre vagdosták ki a beadásokat. A hátvédeink közül Barna játéka volt a legjobb, de ennyiből nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni.

Bíró lőtt egy szép gólt, és az első gólnál is elvitathatatlan érdemei voltak, de főleg az első félidőben nagyon súlytalan volt, könnyedén el tudták őt választani többször is a labdától. Sekulic esetében a két gólja magáért beszél látszólag, de szokás szerint így is nagy helyzeteket hagyott ki, de legalább küzdött, és a hibáival együtt is hasznosan játszott, így őt választjuk a mérkőzés legjobbjának. Filip játéka nagyon nem tetszett, a megszerzett labdákat eladta, nem tudott stabilitást biztosítani a középpályán, legfeljebb pár alattomos szabálytalanságot láthattunk tőle, nem hiányzik a csapatból. Nagy Kevin az első 30 percben szinte teljesen láthatatlan volt, nem kapott labdákat, utána viszont fokozatosan feljavult a játéka, és főleg a második félidőben kitűnt az agresszív és harcias játékával a sok kocogó közül.

Az előző kupameccsen öt gólt szerző Tisza ezúttal egyértelműen a meccs citromdíjasa: totál alibi, folyamatosan elrontott megoldásokkal. Látszott, hogy semmi kedve az egészhez, és valószínűleg ő is érzi, hogy rúghat akárhány gólt a kupában, bajnokin úgy sem nagyon fog már játszani. Tabakovic őrlődött fent egyedül, majd viszonylag hamar megsérült. Ezért a meccsért kár volt bevállalni a kockázatot, bár tény, hogy logikus lépés is lehetett volna meccsterhelést adni neki egy alacsonyabb osztályú ellenfél ellen.

A cserék közül Csősz játéka eléggé szürke volt, sokat szabálytalankodott, de sem támadásban, sem védekezésben nem nyújtott ezúttal maradandót. Takács egy nagy nulla volt, hihetetlen, hogy mennyire nem csinált semmit, és még azt is ügyetlenül. Kusnyír ennyi idő alatt nem tudott sokat mutatni, de mozgásra jobbnak tűnt a többi védekező középpályásnál.

monor3

A továbbjutásnak tehát örülhetünk, a mutatott játéknak és a hozzáállásnak már kevésbé. Összességében a játékosok többségén nem láttuk azt a lelkesedést és tüzet, hogy most majd bebizonyítják, ők is bizalmat érdemelnének az NB I-ben, és ezért nagy kár. Sekulic és Nagy legalább mutattak valamit, de a többiek… Nekik el lehet gondolkodni azon, hogy mikor lehetne bizonyítaniuk, ha nem az ilyen meccseken. Folytatás november 29-én a legjobb 32 között. Ott ez a hozzáállás már biztosan kevés lesz.


A teljes mérkőzés visszanézhető

(Képek forrása: dvsc.hu)