LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Győzelemre fel!

Egy hét telt el a Videoton ellen elszenvedett súlyos vereség óta, volt idő végiggondolni milyen változásokra lesz szükség ahhoz, hogy a Vasas ideiglenes otthonául szolgáló Szusza Ferenc Stadionból ponttal vagy pontokkal térjen haza csapatunk. Reméljük ez a mérkőzés ismét egy nagyon szép sorozat első állomása, Győzelemre fel!

blog47

Michael Oenning legénysége az elmúlt fordulókban nem érezhette meg a győzelem ízét. Legutóbb több, mint egy hónappal ezelőtt a Haladás gárdáját múlták felül. Azóta vereséget szenvedtek el a Diósgyőr, a Balmazújváros és az Újpest ellen, pontosztozkodással ért véget a Felcsút és a Mezőkövesd elleni mérkőzésük. Ezen találkozók egyetlen közös vonása a pontszerzés ténye. A Puskás ellen egy vérszegény gól nélküli összecsapást játszottak az angyalföldiek, a legutóbbi fordulóban viszont megtalálták a góllövő cipőjüket a Vasas játékosai, ugyanis matyóföldön három alkalommal is beköszöntek a házigazdák kapujába. Bizakodásra adhat okot ugyanakkor az a tény, hogy sem Lubos Kamenár, sem a Vasas védői nem álltak a helyzet magaslatán, így egy gólgazdag összecsapást játszott egymással a két gárda. A Mezőkövesd elleni találkozó hajrájában megsérült Kulcsár Tamás, korábbi játékosunk azonban valószínűleg pályára léphet ellenünk, ugyanis a diagnózis szerint néhány edzés kihagyásával megoldódhat a probléma. Riválisunk 21 pontot gyűjtött eddig, a bajnoki tabellán a 8. helyet foglalják el a piros-kékek.

Az elmúlt fordulók eredményeit böngészve azt is gondolhatnánk, sima ügy lesz legyőzni a fővárosi csapatot, ám ezt így kijelenteni nagyon nagy felelőtlenség lenne. Két okból sem állja meg a helyét ez a felvetés, először is azért mert a Vasas nagyon hektikusan szerepel a bajnokságban, képesek bárkit legyőzni (mesélhetne erről a Bp. Honvéd, vagy akár a rajtunk átgázoló Videoton), ugyanakkor képesek a sereghajtó és a kiesés elkerüléséért harcoló csapatok ellen is pontot, pontokat elhullajtani. Második szempontként a saját teljesítményünket kell kiemelni az elmúlt fordulóban. Stabil védekezésünknek nyoma sem volt a legutóbbi 90 perc során, a Vidi játékosai kedvük szerint alakíthatták ki ziccereiket. Csapatunk az elmúlt két fordulóban két különböző arcát mutatta, a Fradi vendégeként talán túlságosan is a védekezésünkön volt a hangsúly, ellenben hazai pályán nagyon öngyilkos taktikát választottunk a bajnoki címért küzdő fehérváriak ellen. Védelmünkbe visszatért Szatmári Csaba, aki azonban látványosan nem találta helyét a pályán. Holnap sokkal koncentráltabban, pontosabban kell játszania neki és a többieknek is.

vasaselleni

Az elmúlt fordulókban bekapott gólok ellenére is biztos pont a kapuban Nagy Sándor, védelmük is a szokott felállásban léphet pályára. A középpályán azonban változtatni kell mert a Videoton ellen Tőzsér Dániel begyűjtötte ötödik sárga lapját, így rá nem számíthat Herczeg András vezetőedző. Csapatkapitányunk kiesése azért is lehet fájó pont, mert eddig ebben a szezonban minden mérkőzésünkön kezdett és végig is játszotta találkozóinkat. Helyette Sós Bence kezdőbe jelölése tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Ezen a találkozón Bódi Ádámtól várom, hogy a csapat vezére legyen. Kulcsfontosságú lehet Mengolo játéka is, aki sebességét kihasználva kerülhet helyzeti előnybe a Vaskó Tamás vezette Vasas védelemmel szemben.

A két együttes legutóbbi találkozásákor a Nagyeredei Stadionban már augusztus 18-án elkezdődött a karneváli hangulat, ugyanis fölényes hazai győzelem született. Tőzsér duplázott, Varga Kevin és Justin Mengolo is feliratkozott a gólszerzők listájára, a végeredmény pedig 4-1 volt akkor a Loki javára.

Eddig 82 mérkőzést játszott egymás ellen a két gárda, ebből 32 alkalommal a DVSC, 31-szer a Vasas hagyhatta el győztesen a pályát, 19 találkozó viszont döntetlennel zárult. Gólarány ezeken a összecsapásokon 140-134 a javunkra.

A mérkőzés 15:30-kor veszi kezdetét. A játékvezető Erdős József, segítői Buzás Balázs és Király Krisztián lesznek. A találkozót az m4sport.hu oldalon lehet majd figyelemmel kísérni.

Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!