A virtuális térben is robog a Lokomotív

Amint arról két hete beszámoltunk, a DVSC-nek is megalakult a maga kis e-sport szekciója, ahogy az több NB I-es csapatnál is megtörtént már az elmúlt hónapokban. Immár Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt kap az e-sport, amire még sokan mindig csak legyintenek, vagy kétkedve tekintenek. Kicsit nézzük a dolgok mélyére, illetve vizsgáljuk meg, hogy hogyan is szerepelt eddig csapatunk a bajnokságban.

esportkep

Először is kezdjük rögtön a legelején. Mi az az e-sport, sportnak tekinthető-e valójában, és mivel jár az, ha valaki e-sportoló?

“Az elektronikus sport (röviden e-sport) résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket.”

Így szól tehát maga a definíció. Természetesen mint ahogy az igazi sportban, itt is megkülönböztetünk “mezei” és profi e-sportolókat, utóbbiak hivatásszerűen űzik a dolgot, magyarul fizetést kapnak és ebből élnek. Ennek főként az ázsiai országokban van nagy hagyománya, illetve más jellegű játékokat tekintve, de ennyire mélyen most ne menjünk bele ebbe. Sokan egyébként kétkedve tekintenek magára az e-sportra, mivel a sport szóról sokan rögtön a testmozgásra asszociálnak, míg azért az e-sport esetén erről többnyire nem beszélhetünk. Viszont gondoljunk bele, hivatalosan a sakkot is sportként jegyzik, de ugyanez a helyzet a biliárddal és a dartsszal is (bár utóbbihoz azért komoly állóképesség szükségeltetik). Ha eltekintünk a ezektől a berögzült sztereotípiáktól, azért látható, hogy a profi e-sportolók hasonló életvitellel élnek, mint az igazi sportolók: napi szinten készülnek a különböző versenyekre, edzenek, sőt, a fejlettebb országokban már mentális felkészítés is van sportpszichológusok által.

Magyarországon még nem tart itt az e-sport társadalom és kultúra, de azért az elmúlt időszakban valami megindult. Elég csak arra gondolni, hogy a kormány hivatalosan is elismerte az e-sportot, mint létező fogalmat és tevékenységet, emellett 2 milliárd forinttal támogatja egy, a visegrádi négyek országai között rendezendő e-sport bajnokság és konferencia lebonyolítását. Ez óriási lépés a magyar e-sport társadalom életében, és innentől lehet komolyabb léptékekben is gondolkodni, gondolván itt arra, hogy néhány éven belül komolyabb bajnokságok, és ténylegesen profi e-sportolók is lehetnek Magyarországon.

A rövidke általános bevezető után térjünk rá konkrétan arra, ami a DVSC-t érinti. November 17-én jelentették be hivatalosan, hogy megalakult a DVSC e-sport szekciója, csapatunk pedig természetesen mi mást játszana, ha nem foci szimulátort, nevezetesen a FIFA 18-at, azt is PS4 konzolon. A srácokat legutóbb már bemutattuk, most koncentráljunk kicsit az eddigi eredményeikre. A DVSC Esport csapata a HPCL 2. divíziójában vitézkedik, ami jelenleg kvázi a másodosztálynak felel meg. A tizenkét csapatos bajnokság november 19-én rajtolt, eddig tehát három bajnoki hétvégén vagyunk túl, ami összesen hat bajnoki fordulót jelent, ugyanis egy meccsnapon mindenki két meccset játszik az aktuális ellenfelével, de a két eredmény külön számít, így kvázi lejátsszák a csapatok az oda- és a visszavágót is. Hat forduló után veretlenül, 16 ponttal a tabella élén állnak a srácok, eddig egyetlen döntetlen csúszott be az eredménysorba, az összes többi mérkőzésen magabiztos győzelmet arattak a Lokisták. Jelenleg úgy tűnik, hogy két komoly kihívója lesz a csapatnak, ugyanis szorosan mögöttük a második és harmadik helyen a DVTK és a Puskás Akadémia e-sport csapata áll (amint tehát látható, több másik NB I-es együttes is foglalkoztat e-sportolókat). A mérkőzésekről egyébként élő közvetítést láthattok minden vasárnap a csapat youtube csatornáján, míg Facebook oldalukon az aktuális hírek mellett többek között bemutatják a csapat játékosait is. Alább pedig két összefoglaló videót láthattok az eddigi bajnoki mérkőzéseikről.

Zárásként ismét megkérdeztük a csapat két vezetőjét, Lovász Tamást és Majer Gábort, akik értékelték nekünk az elmúlt időszakot, illetve a bajnoki szereplésüket.

– Két hete alakult meg hivatalosan az E-sport csapatotok a DVSC égisze alatt, az azóta eltelt időben mit tapasztalatok, kaptok-e nagyobb figyelmet a média irányából, éreztek-e nagyobb nyomást amiatt, hogy egy profi futballklub szekciójaként működtök?

– (Tamás) Igen, mindenképpen! Csapatunk megalakulásának első pillanatától kezdve a mai napig, mind nagyobb és nagyobb figyelmet kapunk. Egyáltalán nincs nagyobb nyomás a mai napon rajtunk, mint például az ez előtti egy hétben vagy a megalapítás napjaiban, illetve teljesen korrekt módon nyilvánul meg a DVSC vezetősége a csapatunkkal szemben, úgy értem, hogy nem érezteti velünk azt, hogy bármilyen eredménykényszer lenne a csapatunkon.

– A DVSC beleszól egyébként bármiben is a ti életetekbe, működésetekbe, vagy kvázi hagyják hogy intézzétek ti a saját dolgotokat, elvégre ti értetek hozzá? Gondolva itt első sorban arra, hogy rá kell-e bólintaniuk arra, ha valakit szeretnétek leigazolni, vagy ilyen tekintetben is szabad kezet kaptok?

– (Tamás) Teljes mértékben szabad kezet kapunk a DVSC vezetőségétől a játékbeli dolgokkal kapcsolatosan, vagyis az igazolásokról Gábor és én döntünk, hogy ki marad s ki távozik a csapattól. Egyedül azt várja el tőlünk, hogy egyeztessünk a nagyobb interjúknál, amikor egy hírportál szeretne rólunk cikket írni. De ez részünkről teljesen természetes, mivel nekünk eddigi életünk során nem kellett interjúkat adnunk, ők ebben sokat tudnak segíteni. A DVSC nagyon segítőkész velünk, napi kapcsolatban vagyunk a marketingvezetővel, Jeney Domokossal.

– Ha már az igazolások, a bemutatkozó interjúban említettétek, hogy még alakulóban van a csapat, mostanra, hogy áll ez a dolog, kialakult már egy végleges keret, vagy ez folyamatosan változik, cserélődik? Hányan vagytok most egyébként?

– (Gábor) Sikerült kialakítani egy nagyon egységes „magot”, de ez mellett folyamatosan nézzük az újabb játékosokat, mert nem tudni ki az, aki nagy hasznára lehet a csapatunknak. Voltak jelentkezők, akik kerestek minket és a megbeszélt üzenetek után nem jelentkeztek. A jelenlegi keretünk most 16 főből áll, ez bővülhet olyan játékossal, aki valóban extra dolgokat tud a játékunkhoz hozzá tenni.

– Három bajnoki hétvégén vagytok túl, összesen hat mérkőzést játszottatok már, ezek alapján milyennek érzitek a saját csapatotok erejét, és magát a bajnokságot? Reális cél lehet a feljutás kivívása, vagy még korai erről beszélni?

– (Gábor) A lehetséges 18 pontból 16-ot sikerült megszereznünk, ráadásul a 2. fordulóban szinte extázisba játszott a csapat. Elég stabil játékra vagyunk képesek, de néha-néha becsúsznak még hibák, amik az idő múlásával csökkenni fognak. A másodosztályt 3-4 erősebb csapat is képviseli, a többi klub nagyon lelkes és bármikor képesek lesznek meglepetés győzelemre. Csapatunk minden játékosa szeretne az első osztályba szerepelni, ezért teljes erőbedobással próbálunk minden meccsen játszani, reméljük az utolsó fordulóba már nem kell izgulni és a kezünkbe lesz a bajnoki cím.

– Az igazi fociban a bajnoki mérkőzések között edzenek a játékosok, ez nálatok sincs másként, általában mennyit gyakoroltok hét közben a tétmeccsek között?

– (Gábor) Napi szinten játszunk az esti órákban, ahol másfajta felállásokat és begyakorolt támadásokat próbálunk különböző ellenfelek ellen. Van egy ligabajnokság a pro clubon belül, ahol a 10. osztályból indul a csapat és bizonyos elért győzelmek után egy osztállyal feljebb kerülhet. Mi jelenleg a 2. osztályban vagyunk, ahol már lehet találkozni elég erős külföldi csapatokkal. Folyamatos statisztikát vezetünk játékosaink teljesítményéről és aktivitásáról, amiből a hét második felére már kezd kialakulni a legjobb tizenegy.

– Mi pedig akkor sok sikert kívánunk a továbbiakban is, és örömteli, hogy a virtuális térben is méltó módon képviselitek a DVSC nevét!

– Zárásként annyit szeretnénk még elmondani, hogy nagyon büszkék vagyunk mi vezetők és a csapat minden tagja arra, hogy a DVSC mezét viselhetjük! Mindent meg fogunk tenni, hogy az anyaegyesületünk azaz a DVSC és minden szurkolónk büszkék lehessenek a DVSC E-sport csapatára. Köszönjük a lehetőséget. Hajrá DVSC Esport, Hajrá Debrecen!

  • ROOshnya

    “néhány éven belül (…), és ténylegesen profi e-sportolók is lehetnek Magyarországon”

    illetve

    “amint tehát látható, több másik NB I-es együttes is foglalkoztat e-sportolókat”

    Akkor a mieink most profik, félprofik vagy amatőrök (jó értelemben persze) ?

  • JuveFan1897

    Nincs még ennek hagyománya Magyarországon, így ha vannak is profik, azok nem a FIFA 18-al játszanak. A mieink egyelőre “amatőrök”, tehát nem ebből élnek, hogy játszanak.